Kolozsvár, 1894. július-december (8. évfolyam, 149-298. szám)
1894-10-09 / 231. szám
231. szám.Inílik évfolyam. 1894. BELKIRALY-UTCZA 6. SZÁM. lap nelleni részét illet minden közlemény ide intézendő. ((MÁTOK HIRADATNAK VI882A. jflff jelenik a lap minden nap, az es vasárnapok kivételeneplével. Xértelenöl beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, kedd október 9. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. blőfizetési dija a:: Égés évre .........................16 frt. Két évre ................................. frt. Negyed évre..............................♦ frt. Egy hóra ..............................l frt 50 kr Egy szám ára 6 kr. HaOF.TÉvS! DIJAK: Epry □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tora 20 kr. A felekezetnélküliség. Kolozsvár, okt. 9. - Két czikk. — I. (rel.) A főrendiház a vallás század gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot pár szavazattöbbséggel elvetette. Hogy most már mi történik a liberális reformoknak e legliberálisabbikával, azt ezidő szerint bajosan lehet megmondani. A kormány, mely e kérdésben teljesen szolidáris, másodszor is a főrendek elé szándékozik vinni a javaslatot, s reméljük, hogy addig majd sikerül módot találnia arra, hogy a lelkiismereti kényszernek törvény által való eltörlését a makacs konzervativizmus meg ne akadályozhassa. Ám nem lehet kizárnunk azt az eshetőséget sem, hogy a felekezetnélküliség a méltóságos házban másodízben is vereséget szenved. Felső parlamentünk jelenlegi szervezete ugyanis épen nem nyújt garanciát arra nézve, hogy ott a nemzet közvéleményének félreismerhetetlenül megnyilatkozó akarata jut minden esetben diadalomra. Azonban bármiképen is történjék, túlságosan nagy jelentőséget a főrendiház merev ellenszegülésének nem tulajdoníthatunk. Korunkban a lelkiismeret tökéletes szabadsága irányító elv, mely az emberek java részének lelkébe már belevette magát, s mely az összes társadalmi institucziók továbbfejlődésére alakító befolyást gyakorol. A korszellemmel pedig minden daczolás hiúságos. Hatalmas erejű folyam ez, mely feltartózhatatlanul hömpölyög előre, s magával ragadja azt is, ki vele ellenkező irányban akar úszni. Azt, aki izmos karokkal küzd ellene, valamivel lassabban viszi ugyan, de azért azt is viszi. Haszontalan tehát egyeseknek kétségbeesett erőfeszítése. Azoknak a reformoknak, melyek napjaink szellemének kedveznek, melyek a szabadság és az emberek közt való egyenlőség magasztosnak nevezett elvét segítik megvalósítani, a történelem eseményeiből levont természeti törvény erejénél fogva győzelemre kell jutniok. A vallásszabadság meglesz tehát, természetesen felekezetnélküliséggel, mert hiszen ennek híjával: torz, lelkiismereti kényszer a vallásszabadság festettezésére alatt. S igy legföljebb csak arról lehet szó: ma-e vagy holnap. Szeretjük hinni, hogy mentül elébb * * * A korszellem csak lassan kint járja át az egész emberiséget. Kezdetben csupán mint sejtelem él egyeseknek lelkében. Majd akadnak néhányan, kik kimondják az irányitó szót, mely egyszerre ezer meg ezer kebelben talál viszhangra. Aztán lassan-lassan mind nagyobbnagyobb tömegeket hat által az uj eszme, s a szocziális élet valamenyi nyilvánulására egyenkint reányomja bélyegét. Eképen benne él, hatása alatt működik az is, akiben az eszme még nem kelt öntudatra, vagy a ki épenséggel ellene szegül. Mert ilyenek mindig akadnak. A ki a fennálló rendben látja egzsztencziájának biztosítását, az ösztönszerűleg fél minden változástól, s a mennyire tőle, telik küzd is ellene. Egyik rész a „donkihotei“ harczban elpusztul, a másik, mely tulnyomóbb, látván az erőfeszítésnek oktalan voltát megalkuszik a sorssal s alkalmazkodik. Eképen aztán bizonyos idő elteltével a korszellem valamenyi ellentállást legyőzve, a társadalom minden rétegének gondolkodásmódjába és intézményeibe impregnálódva uralomra jut s uralkodik addig, mig trónját valamely újabb eszme, romba nem dönti. * * * A lelkiismeret szabadsága oly idea, melyen ma a népek milliói rajongó lelkesedéssel csüngenek. Ebben keresik legfőbb üdvöket, s fanatikus dühvel rombolják le ennek a múlt időkből ránk maradt rozoga korlátait, Ósdi előítélet, makacs konzervativizmus, melyek alapja tudatosan bár vagy ösztönszerüleg, de mindig az önző érdek veszedelmétől való félelem, míg csak lehet késleltetik ennek az eszmének diadalra jutását Késleltetni tudják, de megakadályozni nem. A sajtónak, mely leginkább férkőzik a közvélemény gondolkozásához, feladata a helyesnek ismert korszellem győzedelmét az akadályok elhárítása által elősegíteni. A sajtónak feladata küzdenie az előítéletek ellen, meggyőzvén az embereket azoknak alaptalan voltáról. E sorok célja ezúttal kizárólagosan egy nagy kérdéssel a felekezetnélküliséggel foglalkozni, és rámutatni arra, hogy azoknak az aggodalmaknak, melyeket ellene érvekül nap-nap után felhoznak, komoly alapjuk egyáltalán nincsen. Két fő érvet hallottunk a felekezetnélküliség törvénybe igtatása ellen: az egyik szerint a felekezetnélküliség vallástalanságra meg erkölcstelenségre vezet, a másik szerint a felekezetnélküliség maga a vallástalanság. Ha e vádak igazak volnának, még akkor is kérdezhetnék, hogy vajon nem kellene-e a lelkiismereti szabadságot megoltalmaznunk még abban az esetben is, ha az az emberek vallástalanságára, sőt erkölcstelenségére vezetne. Ha a szabad gondolkodás a legfőbb jó, vajon nem kellene-e érte a belőle származó esetleges károkat eltűrnünk? Feleletünk e kérdésre, bár lehetnek akik ellenkező meggyőződést vallanak, határozott nem. A vallásos hitre, s az ezzel — mint azt alább majd kifejtjük — szorosan egybefüggő erkölcsre, a társadalomnak, s az egyes államoknak — az emberiség túlnyomó többségének mai felfogása szerint — föltétlenül szüksége van; ugyannyira, hogy a nélkül, rendre megbomlanék. Ha tehát igaz az a vád, akkor, jóllehet, a felekezetnélküliség a lelkiismeret szabadságának elvéből logieré következik, pokolba az elvvel ; vallástalanságot meg erkölcstelenséget pusztán logikai fanatizmusból nem akarunk az állam megrontására statuálni. Csakhogy e vádak alaptalanok. A felekezetnélküliség nem vallástalanság. Mert micsoda a vallás ? Az embernek az az érzete, hogy függ valamitől , valamitől, aminek mivoltáról értelme nem ad felvilágosítást; de amit mert érzi, hogy függ tőle, tisztel, könyörög hozzá, magasztalja őt, egyszóval : imád. Ámde képzeletében nem mindenki ruházza fel ezt a valamit, az Istent, egyforma tulajdonságokkal, s nem mindenki közeledik hozzá egyformán. Idő folytán keletkeztek társaságok, melyeknek tagjai meggyőződésük alapján megállapodtak bizonyos közös felfogásban az Istenre, az Isten és ember közti viszonyra, az Isten imádásának formáira, stbre nézve. Ezek a társaságok , a felekezetek. Nyilvánvaló tehát, hogy lehet valaki a szó legigazibb értelmében vallásos ember, anélkül, hogy valamely felekezet kötelékébe tartoznék; más szóval, hihet valaki Istenben és imádhatja őt úgy is, amint egyetlen vallásos társaság hívei sem teszik. Hogy a vallásosság lényege nem valamely felekezet kötelékébe való tartozásban áll, azt maga Jézus is tanítá, ki a szamariabeli aszszonyt, midőn ez szemére vetette, hogy zsidó szertartással imádkozik — az irás szerint — e képen feddé meg: „Eljő az óra, melyben sem ez hegyen sem Jerusálemben nem imádjátok az Atyát . . . Az Isten lélek , és a kik őtet imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.“ (János ev. IV. 21.,24.) 1 •9 AKOLOZSVÁR“ TÁRCZAJA. A „medve.“ Olasz regény. Irta: Rina del Prado — A „Kolozsvár“ számára fordította : p.—/. — (Folytatás.) XI. Aznap éjjel nagy eső esett. A levegő felfrídült; Grandpréék kertje még a szokottnál is szebben látszott zöldelni s az oleanderek szinte görnyedtek az átható "illatú virágok alatt. A lugas mellett irre-porrá törve hevert az az egy rózsaszál, melyet a szép Lujza lábacskái rúgtak szét azelőtt való nap s belepte a sár, csak úgy, mint ahogy azokkal a meg nem vallható érzéseinkkel szokott történni, a melyek eleintén élénk színekben pompáznak egy rövid ideig, aztán belepi őket az iszap. A kert elhagyatottnak látszott. Mikor a toronyban elütötte a négyet, egy éles szoprán hang hallatszott ki az első emeleti terem félignyílt ablakaiból. Ugyanazon időben egy bérkocsi állott meg a rács előtt és Penhoel Alano száll ki belőle, nem a kifogástalan feketébe öltözött gavallér, hanem a durva bretagnei vadász térdig érő híres csizmáival. A szakár természetesen nem ölthette fel oly rövid idő alatt előbbeni antik kinézését, de nem látszott meg rajta a gondozásnak semmi nyoma vagy huszonnégy óra óta. Az inasnak, aki kaput nyitott előtte, megmondta, hogy szeretne a háziurakkal beszélni. — A nagyságos úr ma reggel elutazott. — Hogyan ? Tegnap azt mondták nekem, hogy ma okvetlenül itthon fogom találni. — Az úr bizonyosan félreértette, mert már tegnapelőtt minden el volt készítve az elutazáshoz. Alano összeránczolta homlokát. Ki tréfálta hát így meg ? Már vissza akart ülni a kocsiba, mikor az inas megszólította. — Azt a parancsot kaptam, mondá az inas, — hogy vezessem be az urat a terembe. A látogató egy ideig határozatlanul állott, egyik lábát a kocsi lépcsőjére téve ingadozó lelkében újból megindultak a tusák. Egyfelől, maga előtt látta azt a helyet, amely arra a csábító szépségű asszonyra emlékeztette ; tudta azt, hogy alig tíz lépésnyire van tőle, vágyai újra lágyra lobbantak; másfelől becsüleletessége és a józan ész is arra sarkalták, hogy fusson a csábítások elől, amig nem késő. Már mondani akarta épen az inasnak, hogy ő csakis a háziúrhoz jött s minthogy ő nincs itthon, tovább megy; de abban a pillanatban egy kedves hang rákezdett a „Faust“-ra. A gyöngéd bus dallamra dobogni kezdett Alano szive , lábát lassan lehúzta a kocsihágcsójáról s ezt kérdé az inastól: — Ki énekel? — A nagyságos asszony, felelt a szolga. A látogató gépiesen bement a villába, előtte az inas folyton felnézegetve az ablakokra, a honnan azok a hangok jöttek. Egész életében csak olyan dalokat hallott eddig, amiket a paraszt asszonyok szoktak énekelni, mikor el akarják altatni kis gyermekeiket. Ez a művészi hang elbűvölte, fullasztó kés áradt el egész lényén és mikor az inas felnyitotta az ajtót és Penhoekt bejelentette, különös kifejezés volt arczáról leolvasható. Lujza színlelte, mintha sem az inas bejelentését, sem Alano belépését nem hallotta volna meg. Az inas kiment, lassan behúzta maga után az ajtót. Alano pedig néma szemlélődésbe merülve állott a küszöbön. Ritka festő tudta volna lefesteni a fiatal asszony szépségét. Fehér, sima, rendkívül egyszerű batiszt ruha volt rajta, de gyönyörűen kiemelte szoborszerű idomait. Ha szőke lett volna a haja, Margithoz hasonlított volna, kinek szerepét énekelte, de így, a hang, a szavak és a fehér ruha kivételével mindene különbözött a mesebeli áldozattól. Mikor az utolsó hang elenyészett a terem mélységes csendjében, Lujza hátra fordította fejét és úgy tetette magát, mintha megijjedt volna rokona megpillantásakor. — Felugrott, mégpedig olyan gyorsan, hogy uszályával feldöntötte a széket. — Itt van, Alano? Miért nem jelentette be magát ? Ugye épen csak most lépett be ? Alano nem szorította meg a feléje nyújtott kezet és tekintetét kerülgetve ridegen ennyit mondott: — Albert elutazott. . . nem tudta tegnap? — Férjem félóra múlva jött haza az ön távozása után és csak akkor mondta meg nekem hogy ma elutazik, felelte behízelgő hangon. Eközben leültek, Grandpréné a szófára, Penhoël pedig messze az asszonytól egy kis karosszékbe. — Nagyon sajnálom, kezdé a nő, hogy ez megtörtént, mert könnyen azt tehetné fel, hogy részemről figyelmetlenség volt, de biztosíthatom . . . Arczán oly őszinte bánat látszott, hogy a férfi jónak látta pár szóval legalább megnyugtatni : — Nem tesz semmit. Én egyáltalában nem teszek fel semmit. — Mégis, — folytatá Lujza meghotott hangon, lesütött szervekkel, ujján egyik gyűrűjét forgatva, — mégis haragszik reám. Észrevettem én azt . . . Alano nem felelt. Lángoló tekintetét Lujza szép fején pihentetve. — Kérem, édes rokon, kezdé Granprénó rövid szünet után, — mondja, hogy nem neheztel reám. Az én látszólagos gondatlanságomért úgysem tudok magamnak megbocsátani soha ez életben ! — Ne törődjék kegyed az én neheztelésemmel ! Holnap elmegyek, aztán nem hall rólam senki semmit. — Oh, ne mondja ezt ! Sőt inkább remélem, hogy ezután többször feljön Párisba . . . S akkor ne felejtsen ám el bennünket se! — Jobb, ha soha nem jövök vissza s minél előbb elfelejtek mindent. Lujza reá vetette árnyékos szemeit. Olyan szép, olyan igéző volt akkor, hogy egy szent is ezerörömest elkárhozott volna érte , de Alanot nem hagyta még el a józan ész és székéről felállva, ezt mondá: — Minthogy unokatestvérem nincs itthon, nem akarom tovább zavarni. Be sem jöttem volna, ha az inas két ízben is nem említi a kegyed parancsát. Kérem, adja át üdvözletemet Albertnek és . . . Lujza félbeszakította: — És hogy ne feledkezzék el rólunk, mondá, Grandpréné egy kis asztalkához menve, a melyen különféle arczképek voltak összehalmozva, odaadom Lily arczképét, mikor még nagyon pici volt. És miután egy ideig lehajolva s félig Alano felé fordítva keresgélt, miközben a férfi zavartalanul bámulhatta a szép asszony szabatos arczélét és hófehér nyakát, melyet szénfekete fürtöcskéi beárnyékoltak, egyszerre megfordult és egy kabinet-képet nyújtott át lassan neki. Ugy de azon a képen nem egy arcz volt levéve, hanem kettő. Rajta volt ugyan Lilykéé is, mikor két éves volt, félig meztelen kis testén csipkével és szalagokkal díszített ingecske fehérlett, szőke fürtös fejecskéje derubéhoz hasonlított. De a csoport főalakja mégis Lujza volt, fehérbe öltözve, mosolylyal ajkain, csipekköpenykében. Alano csak őt látta, a képről többször átpillantott az eredetire, mintha azt akarná vizsgálni, hogy hasonlítanak e egymáshoz. — Hogy találja ? — Az eredeti még szebb mint a kép, mert a képben nincs élet. (Folyt. köv.) A képviselőház tegnapi rövid ülésében Wekerle miniszterelnök a ház munkarendjének megállapítása tárgyában tett előterjesztést. Bejelentvén mára a pénzügyi expozét, beszédét így folytatta : Miután t. ház, tárgyalásra előkészített oly ügyeink nincsenek, amelyek indokolttá tennék azt, hogy a ház folytonosan működjék, most tehát czélszerű lenne, ha azért, hogy a bizottságokhoz utasított ügyek mielőbb letárgyaltathassanak, egyelőre érdemleges ülések nem tartatnának, kivéve egy ügyben, t. i. a főrendiház által most tárgyalt egyházpolitikai javaslatokra nézve. Ezek egyike : a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat, — mint méltóztatá snak tudni — a főrendiház által egészében viszszautasíttatott. Vájjon a többi javaslatoknak mi lesz a sorsuk az iránt most még nem nyilatkozhatom. De miután a javaslat egészében utasíttatott vissza, azt hiszem, fölösleges lenne annak a bizottságba való utasítása, mert részünkről ezt változatlanul fentartjuk minden lényeges intézkedésében és részleteiben is. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ennélfogva ama kéréssel járulok a t. házhoz, méltóztassék az elnököt felhatalmazni, hogy ezen javaslatot ! visszaérkezése után az esetleg még visszeérkező többi javaslatoknak napirendre tűzése mellett ülést hirdethessen és hogy az ideig üléseket csakis üzenetek és előterjesztések átvétele végett tartsunk. (Helyeslés.) A ház a miniszterelnök előterjesztését oly értelemben elfogadta, hogy a főrendiház által elvetett javaslatok csak akkor fognak formailag napirendre tűzetni, ha az ezekre vonatkozó üzenetek átjöttek a felsőházból. Igen jó benyomást tett a házban a miniszterelnök ama kijelentése, hogy a kormány a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot változatlanul kívánja fentartani. A főrendiház tegnapi üléséről közlött távirati tudósításunk kiegészítéséül, minthogy a pénzügyi expozé lapunk terét nagy mértékben igénybe veszi, csak annyit közlünk még, hogy a zsidók recepcziójáról szóló törvényjavaslat hat szótöbbséggel bukott el, mert mellette szavazott 103, ellene 109. Ezután következett, mint táviratunk is említette a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat. Vaszary Kolos herczegprímás a gyermekek vallásos nevelésének meghatározását nem tartja a törvény feladatának, hanem azt mint természetes jogot a szülők szabad megállapodására kívánja bízni. Amennyiben ez a javaslat ezt az irányt nem akadályozza, a javasltot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Prónay Dezső báró a javaslatot még általánosságban sem fogadhatja el, mert osztozik a prímás aggodalmaiban, hogy az a törvény a gyermekek vallásos nevelése körüli súrlódásokat nem fogja megszüntetni. A javaslat propozícziója, hogy a jegyesek házasságkötés előtt állapodjanak meg a gyermekek vallására nézve, visszaállítása a régi reverszálisoknak s nagyon alkalmas a prozelita csinálásra. Egyben jogtalan és erkölcstelen, mert állami kényszert konstituál. Zichy Antal a junkumra hivatkozva, természetes konzekvencziának vallja hogy ha elfogadták a polgári házasságot, el kell fogadni ezt a javaslatot is. Következett a szavazás. A javaslatot a főrendiház általánosságban, túlnyomó többséggel elfogadta. Mindössze 4—5 tag marad ülve. A Részletes vita a ma d. e. 11 órai ülésen következik. A pénzügyi exposé és az 1895. évi költségvetés ismertetése. Budapest, okt. 9. (A „Kolozsvár“ eredeti távirata.) Wekere Sándor miniszterelnök mint pénzügyminiszter a képviselőház mai ülésében előterjesztette a jövő évi költségvetést hosszabb beszéd kíséretében. A következőkben ismertethetjük e költségvetés valamint a pénzügyi expozé tartalmának főbb pontjait: A jövő évi állami költségvetési előirányzat, amelynek alaki berendezése az ideivel teljesen egyező, a következő mérleget mutatja fel: Amint ezekből látható, maguk a rendes kiadások 26.470.263 írttal magasabb összegben vannak előirányozva, mint a folyó 1894. évre. Összehasonlítva azonkívül a rendes bevételekkel 24.322.733 forintnyi fölösleget tüntet fel, amely összeget felhasználhat a jövő évben is rendkívüli költségeinek és befektetéseinek fedezésére. A rendes kiadások ezen nagymérvű növekedése főleg két tételre vezethető vissza, s jelesül egyrészt a pénzügyi tárcánál a nagyobb adójövedelmek nagyobb kezelési kiadásával, főleg pedig a bruttó budget elveinél fogva az átfutó jelleggel bíró s úgy kiadásként mint bevételként jelentkező pénzverési tételek fölvételében, másrészt pedig a kereskedelmi tárcánál az államvasutak, a gyárak s a posta- és távirdának szintén nagyobb bevétellel ellensúlyozott üzemi kiadásaiban rejlik, de ettől eltekintve minden tárczánál jelentékenyebb a kiadási többlet. Jelesül: Rendes kiadások . . Átmeneti kiadások . Beruházások . . . Rendk. közösügyi kiad. Összesen . . Rendes bevételek Átmeneti bevételek . Összesen . . Összes kiadás Összes bevétel Fölösleg . . 1895. előirányz. . 421,053.098 . 20,046.853 20,095.195 6,597.602 . 467,792.748 . 446,375.831 . -22,435.226 . 467,811.057 . 467,792.748 . 467,811.057 . 18.309 1894-hez képest + 26,470.263 — 27,580.030 3,643.220 67.041 -f 2,600.494 -f- 28,467.737 — 25,960.622 -f- 2,507.115 -f 2.600.494 -s 2.507.115 — 93.379