Kolozsvár, 1894. július-december (8. évfolyam, 149-298. szám)
1894-11-08 / 256. szám
VIIl-ik évfolyam. 1894. Szerkesitő-irodt: BELKIRALY UTCZA 6.82 Az lap szellemi részét illeti minden közlemény ide intézendő. KIHHATOK NEU ADATNAK VISNZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 256. szám. Kolozsvár, csütörtök november 8. Kisdobbtal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : Esés évre ................IS trt Fél évn ......................................8 trt. Negyed évre......................* öt. Egy hóra .................1 trt 50 kr Egy diám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 20 kr. Baj van. Kolozsvár, nov. 8. A „szent ügy“ hősei bajban vannak. A nagyszebeni Tribuna, a mely mértéktelen önérzettel szokott beszélni a román agitáczió diadaláról és az ellenállhatatlan erkölcsi nyomásról, melyet e mozgalom a magyar zsarnokságra gyakorol, — most egyszerre fölhagy az eddigi nagyzolással és félénk, panaszos hangon is. Pár nap előtt elpanaszolta, hogy a romániai miniszterelnök milyen rideg, elutasító módon nyilatkozott a magyarországi román mozgalomról, azt mondván róla, hogy ez az egész „erdélyi kérdés“ hiábavaló izgatás és hogy fölötte kétséges, váljon jogosultak-e a nagy hévvel hangoztatott sérelmek. Elpanaszolta továbbá a nagyszebeni lap, hogy ők egy krajczárt sem kaptak abból a pénzből, amelyet — Kálnoky gróf és Sturdza D. állítása szerint — a bukaresti kormány, román, kulturális czélokra, Erdélybe küldött. Konstatálja a Tribuna, hogy a „nemzeti párt“ e segélyezésekről mit sem tud, azok a párt elkerülésével osztatnak szét és e körülményben újabb jele mutatkozik az ellenszernek, melyet a bukaresti kormányférfiak a magyarországi románok (helyesebben mondva: a tribunisták) ügye iránt mostanság tanúsít. Azt hisszük — így iz a Tribuna egy másik czikkben , hogy Románia jelenlegi kormánya azon az uton van, hogy minden tekintetben sajnálatraméltó politikát kezdjen, mely a románság javának és saját tekintélyének egyaránt árt. Kezdve gr. Kálnoky Gusztávnak a delegácziókban tett nyilatkozataival, mind több bizonyíték jutott hozzánk, hogy a román kormány nemcsak nem támogatja a mi ügyünket, nemcsak hogy legalább jóakaró semlegességet nem mutat irántunk, de egyenesen ellenségeink táborába szegődött. Ettől fogva a bukaresti és a bécsi és budapesti kormányok kölcsönös megegyezéséről szóló bizonyítékok, mint lánczszemek fűződnek egymáshoz, ezzel egyszerre ama törekvések, melyek a román mozgalmat itt és a hegyekentúl egyaránt megakadályozzák. Bukarestből jelentik, hogy a kormány elhatározta, hogy szigorú rendszabályokat fog alkalmazni a tüntetők ellen, a zavargó tanulókat kizáratja, sőt arról is szó volt, hogy emigrált testvéreinket kiűzi. Ezek és még sok más dolog, azt a sajnálatos tapasztalatot erősítették meg bennünk — írja továbbá a Tribuna — hogy Románia kormánya nemcsak nem érez a mi fájdalmunkkal (már t. i. a tribunisták fájdalmával) nemcsak hogy nem járul hozzá e fájdalmak enyhítéséhez, hanem ellenkezőleg azok számára dolgozik, kik minket bántanak és akadályozza azokat, kik segítségünkre sietnek. Testvérországunk kormánya, hogy magát a hatalmon fentartsa, vagy általa ismert érdekek miatt oly dolgokat követ el, melyek tetszenek a magyaroknak s kimondhatatlanul károsak a mi ügyeinknek. Ehhez ma már kétség nem fér, így panaszkodik a román agitáczió vezérközlönye. És hogy ez egyszer nem a levegőből szerzi értesüléseit, azt egyéb tudósítások is igazolják. Néhány bukaresti lap ugyanis hírt ad arról, hogy a román kormány diplomácziai után közbenjárt az agitáczió ellensúlyozása érdekében. A Románul szerint a párisi román követ felkérte a franczia előkelőbb lapok szerkesztőit, hogy ne közöljenek többé semmit sem, amit Bukarestből, vagy Erdélyből kapnak, mert a magyar és román kormány egyetért abban, hogy a mozgalom megszűnjék, miután Erdélyben békés viszonyok állanak fenn. Például a Journal de Debati már nem is fogad el többé semmit sem közlésre román részről. Ezen kívül a román követ a franczia külügyéinél is közbenjárt bizalmasan ez ügyben. Nem fűzünk kommentárt sem a Tribuna panaszaihoz, sem a bukaresti hírekhez. Egyszerűen konstatálni kívántuk, most már a lehető „legrománabb“ források alapján, hogy nem fenékig tejföl az a romániai támogatás, melylyel a mi tribunistáink folytonosan dicsekedtek és melynek előtérbe tolásával ugyancsak nagy méreteket adtak itthoni és külföldi izgatásuknak. A helyzet most már — úgy látszik — meg fog változni, annyiban hogy agitátoraink majd ismét kénytelenek lesznek csupán a saját kezükre dolgozni és a bukaresti segítség tekintetében megelégedni azzal a kevéssel, amit a romániai irredentista frakció és a pénzeszközökben nagyon is megcsappant erejű kulturdliga nyújthat. Csakhogy ez utóbbit is jövőre a román kormány bensőbb figyelemre fogja méltatni, tüntető- ,seit korlátozza és a liga akcziójában való közreműködést máris kormány- ellenesnek kezdik minősíteni, így húzzák ki az erdélyi izgatók alól a bukaresti talapzatot. AKOLOZSVÁR“ TÁRCZAJA. Millenáris emlékszobor és szép művészeti múzeum. Az Otthon írók és hirlapirók körében Zala György, egy ebből a czélból egybehívott értekezleten bemutatta az általa tervezett milleniumi emlékszobor tervet, utána pedig Pulszky Károly részletesen ismertette az ezredéves kiállítás után alapítandó szépművészeti múzeum rendeltetését és szervezését, úgy, ahogyan Wekerle Sándor miniszterelnök kontempiálta. Zala György helyesen fogta fel feladatát, mikor átérezte, hogy olyan nagyszerű világtörténeti fontosságú eseményt, amilyen egy nemzet ezredéves fennállása, nem lehet egyszerű szoborban, oszlopban, vagy pedig diadalkapuban kifejezni. E három emlékfaj közül akármelyikhez folyamodott volna nagyon silányan és szerfölött banálisan oldotta volna meg a kérdést, akármilyen befejezett remekmű is lett volna az a szobor vagy diadalkapu, mint ilyen. Egy nemzet ezredéves történetét nem lehet egyetlen egy szoborban kifejezni, mint valamely emberét. Ha előttünk áll Deák, Arany vagy Eötvös József szobra, tudunk mindent, amit a szobor ki akar fejezni. Ha látjuk az Arc de Triomphe-t, akkor is tudunk mindent, még ha nincsenek is belevésve a hősök és csaták nevei. De ha elébünk állítanak egy Hungáriát, akkor még nem tudunk semmit sem. Legkevésbé pedig tudjuk azt, hogy ez a Hungária már ezer esztendő dicsőségét és gyászát ábrázolja. Pedig az egész emlékműnek éppen az a feladata, hogy az ezer esztendő minden nagy momentumát elregélje. Zala György, hogy ezt a czélt elérje, tervezetébe belevette a szobrot, az oszlopot és a diadalkaput is, úgy, hogy ezek egymást kiegészítsék, hogy az egyik elmondja, amit a másik elmondani nem képes s hogy együtt egy befejezett, harmonikus egészet képezzenek. Az általa tervezett emléknek, mely az Andrássy-út torkolatát képező városligeti térre lő, központját egy talapzat képezi, melyen a hét vezér lovas alakja áll. Ezzel meg lesz adva az emlékmű eminenter magyar jellege. Mi meg e hét lovas alakot teljesen elegendőnek tartjuk arra, hogy az emlékmű specziális magyar benyomást tegyen. Csak emlékeztetünk a Notra-Dame templom előtti téren Nagy Károly lovas szobrára, melynek a rabszijra fűzött avarok magyar jelleget kölcsönöznek. De Zala és vele együtt Schikedanz is, ki e műemlék arkitektonikus részét készíti, tovább is mennek és az egész óriási méretű emléket, amennyire lehet, a magyar ízléshez legközelebb álló román-góth átmeneti stílusban tervezték. Az Anjouk és Hollós Mátyás alatt nálunk fejlődésnek indult művészet ennek a művészeti kornak bélyegét viselte magán. Vajda Hunyad és a kassai dóm még ma is tanúskodnak e mellett. Zala és Schikedanz beható tanulmányokat tettek Olaszország román-góth műemlékein és ama inspiráczió alatt, mely őket Nagy Lajost, Róbert Károly és Hunyadi Mátyás kora művészetének a szemlélése alatt megszállta, készítették tervüket. A hét vezér a honfoglalást ábrázolja. A talapzatból harmincöt méter magas oszlop emelkedik fölfelé, tetején az égből leszálló Gábor arkangyallal, amint, a legenda szerint, kezében tartja az égből lehozott szent koronát. Ez az allegória nagyon szerencsésen van választva, noha azt, amit ki akar fejezni, talán nem fejezi ki oly erővel, mint a place de la Bastillon, a júliusi forradalom emlékoszlopán álló géniusz, a széttört bilincscsel és az égő fáklyával. De meg kell engedni, hogy a magyar királyság fenségét semmivel sem lehet nagyszerűbben kifejezni, mint épen az égből lehozott koronával. Mint mondották, a szoborcsoport a belőle kimagasló oszloppal képezi a műemlék cselekvési központját. Nyolcvan méter átmérőjű kör központján áll, hátterét pedig jobbról és balról két oszlopcsarnok képezi, mely a sablonná vált diadalkaput helyettesíti. A két oszlopcsarnok negyedkört képez és kápolnaszerű nyilasaikban történetünk korszakalkotó uralkodóinak a szobra fog állani. A négy főpillér alatt Szent István, Nagy Lajos, I. Mátyás és I. Ferencz József szobra áll majd. Közöttük pedig a többi tíz király, akinek uralkodása alatt nagy események történtek. Az oszlopcsarnok két első pillérén, quadripán vagy trigán húsz méternyi magasban a művészet, tudomány, hadidicsőség és béke alakjai fognak állani. Az ide tervezett csoport-talapzat szerintünk megrontja az egész mű harmóniáját. Szögletes, összhangbontó. Nagyon szeretnék, ha ezen valamiképen segíteni lehetne. Az oszlopcsarnok kiszögelés inkább elválasztja őket a központi emléktől, ahelyett, hogy öszszekötné őket. Lágyabb, ív alakú vonalak talán jobbban megfelelnének ennek a czélnak. A csarnok talapzatán hetvenöt méter hosszú szalagban az ezredéves történet főbb eseményei és személyiségei relifben lesznek megörökítve. A hátsó oldalon pedig írásba foglalják a reliefekben elmondottakat. Ez a gondolat is nagyon szerencsés. Gondoljunk csak a place de la Republique-en a Köztársaság szobrának igazán fenséges reliefjeire. Milyen hidegen hagyják az embert, ha nem tudja a megörökített jelenet történetét is. Azután gondoljunk a place d’Etoilera. Csak puszta nevek és évszámok vannak belevésve a hatalmas diadalkapuba , mégis hogy feldobog az ember szive, mikor olvassa: Arcole, Lodi, Rivoli, Montebella Austerlitz, Jena stb. Az idegen szive is hevesebben lüktet. Szeme előtt minden szónál egy halhatatlan dicsőség emléke vonul el. Hát még a franczia milyen büszke érzelemmel és szent ihlettel olvashatja ! Ugyanilyen hazafias büszkeséggel kell hogy a reliefeket magyarázó sorokat is olvassa mindegyik magyar. E miatt el kell kerülni a reliefeken mindent, ami az idegen ajkú magyarokat sérthetné. Tanulja meg ott, a haza történetét látva és olvasva, magyar, német, oláh, tót és szerb egyaránt szeretni a magyar hazát és magyar alkotmányt. Az egész szobormű költségvetése 802.000 írtba kerülne, ebből a szoborművekre 523.000 frt kerülne. „A szépművészeti múzeum rendeltetése az, hogy a szépművészetek emlékeit magába foglalva, módot nyújtson Magyarország polgárainak, hogy a szépművészetek fejlődését benne megismerhessék. Közönségünk itt alapos tájékozást, illetőleg annak ismeretét szerezné meg, hogy az emberi elme legkiválóbb alkotásai a szépművészeteknek terén mik és milyenek. A szépművészeti múzeum gyűjteményeinek összeállításánál tehát oda kell törekednünk, hogy az összes említett anyag eredeti alkotásokban — és ahol ezek meg nem szerezhetők, oly másolatokban, amelyek az eredetit megfelelően pótolhatják, úgy a nagyközönségnek, mint a szakembereknek legyenek azok akár tudósok, gyakorló művészek, hozzáférhető legyen.“ Ezekkel a szavakkal vezeti be Wekerle Sándor miniszterelnök azt az emlékiratfélét, melyben a létesítendő szépművészeti múzeum programmját kifejti s a melyet ma az Otthonban az értekezlet tagjai között kiosztottak. Ez a programm világos és annál értékesebb, mert egy oly hiányon akar segíteni, amelyet, ha nem is régóta, de a legújabb időben égetően érezztünk. Mert eltekintve attól, hogy a nép értékét a szép iránt annál nagyobb és hatásosabb mértékben lehet fejleszteni, minél hozzáférhetőbbé teszik nekik azokat a szépművészeti alkotásokat, miket rég letűnt évszázadok és évezredek óta máig teremtettek, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az eléggé fel nem becsülhető nyerességet sem, mi művészeinkre háromol egy ilyen szépművészeti múzeumból. Ha közelebbről szemügyre vesszük művészetünket, még a legújabbat is, mindent elmondhatunk felőle, csak azt az egyet nem, hogy van benne magyar nemzeti vonás. Azt mondják ugyan, hogy a művészet internaczionális. Ez azonban ugyanolyan frázis, mint sok egyébb szólásforma, amit az internaczionálizmussal kapcsolatba hoznak. Internaczionális a mathematikai, a geometria, a fizikai, és még sok egyébb is. Egyszerűen azért, mert „magyar“ gyökvonást nem tudunk elképzelni, amely elütne a „német“ gyökvonástól, és ha mégis elütnének egymástól, akkor a kettő közül az egyik nem gyökvonás. Egészen máskép áll a dolog a művészetben. Ha visszatérünk keletkezése legelső forrásaihoz, Indiába, Egyiptomba, Aszirába, Görögországba, akkor már ott is rögtön látjuk, hogy mindenütt magán viselte nemzeti bélyegét. És ez így van még ma is. Ahol pedig nincsen úgy, ott művészet sincsen, hanem egyszerű utánzás! Hogy minálunk még nincsen művészet, annak legnagyobb oka az, hogy művészeink még ma is kénytelenek a külföldre menni ta- Országos egészségügyi felügyelet. A belügyminisztériumban nyolc országos közegészségügyi felügyelői állást szerveztek , az egész ország területét pedig a geográfiai fekvés és a népességi viszonyok szerint hét közegészségügyi kerületre osztották fel. A nyolc felügyelő közül hét egy-egy ily kerület egészségügyi viszonyainak állandó felügyeletével és ellenőrzésével van megbízva. Ez az ellenőrzés részben a központból történik, de másrészt a felügyelők tartoznak kerületeiket évenként kétszer beutazni, hogy kerületük viszonyaival így a helyszínen is megismerkedhessenek és a kerületből kapott jelentéseket ellenőrizhessék. — Járvány vagy egyéb rendkívüli esetek idején a felügyelők kötelesek kerületeikben tartózkodni és a minisztériumból érkező utasítások pontos keresztülviteléről gondoskodni, illetőleg ezt a helyszínen ellenőrizni. Abban az időben pedig, amikor a felügyelők nem tartózkodnak kerületeikben, a belügyminisztérium közegészségügyi osztályában szakszerű feladatokat látnak el. Ez a felügyelők közül hétnek a munkaprogrammja. A nyolcadiknak egész munkássága kizárólag az egyptomi szembetegség (trachoma) járványszerű terjedésének megakadályozására és e járvány megszüntetésére irányul. Az országos egészségügyi felügyelők évi fizetése 2000 forint és 600 forint lakáspénz, de ezenfelül megfelelő úti átalányt élveznek arra az időre, amelyet kerületükben töltenek. Képviselőválasztás. A választók élénk részvéte mellett ment végbe kedden a zurányi választás, melyből győztesként Pulszky Ágost vallás- és közoktatásügyi államtitkár került ki általános szótöbbséggel. A szavazatok így oszlottak meg: Pulszky Ágostra esett 930 szavazat, Gr. Zichy Vladimírra esett 895 szavazat, Hackenberger Ernőre esett 16 szavazat. E szerint Pulszky Ágost 16 szónyi abszolúttöbbséggel választatott meg a kerület képviselőjévé a klerikális Zichy gróf és a függetlenségi Hackenberger ellenében. (Ez utóbbi jelölt egyébként időközben visszalépett. ) Az országházból, Budapest nov. 7. A képviselőház mai ülésén kifejezte részvétót, III. Sándor czár elhunyta alkalmából. Az ülésnek e része így folyt le: Elnök: Tisztelt ház! Az orosz birodalmat november hó 1-én az a csapás érte, hogy uralkodóját életének delén rövid, de gyötrő szenvedés után elragadta a halál. (Mozgás a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk!) E gyászos esemény hallatára azon részvét mellett, a melyet a humanitárius érzés kelt fel bennünk, nem feledhetjük, hogy az elhunyt uralkodót a barátság kötelékei fűzték szeretett királyunkhoz s hogy mint a békés irányzatnak egyik támasza és előmozdítója, örvendett köztiszteletnek a mivelt világ népei között. Méltó azért, hogy midőn egész Európa rokonszenve kiséri őt végotthonába. (Mozgás a szélsőbalon. (Halljuk ! Halljuk !) mi is tisztelettel emlékezvén meg róla, részvétünknek adjunk kifejezést. (Élénk helyeslés jobb- és balfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Thaly Kálmán : T. ház! Ez a pillanat komoly, jól érzem. Méltóztassanak megnyugodni abban, hogy semmi olyat mondani nem fogok, ami a pillanat komolyságával ellenkeznék. (Helyeslés jobbfelől.) Távol van tőlem az, hogy szeretve tisztelt uralkodónk barátjáról — mint mondauik — nem a tisztelet hangján kívánnék szólni. Az elhunyt uralkodó halála feletti gyászt a magyar kormány azon az úton, amelyet jónak látott, már kifejezte. Én azt gondolom, hogy ezzel elég lett volna téve az udvariassági tekinteteknek; mindazonáltal épen az alkalom komolyságánál fogva, itt sem bocsájtkozom bírálatba. Csak azt konstatálom, hogy Paskievics herczeg egykor azt írta Miklós orosz czárnak: „Magyarország felséged lábai előtt fekszik.“ Miklós orosz czárnak hadseregei voltak azok, amelyek a magyar nemzet alkotmányos küzdelmét jogtalanul leverték és legjobbjainkat vesztőhelyre juttatták. Oly keserű emlékek ezek, amelyeket legalább én, aki a történelemmel sokat foglalkozom, feledni még e komoly pillanatban sem tudok és azt gondolom, hogy vannak mások is e házban, (A szélső baloldalra mutat,) akik szintén így gondolkoznak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tudom azt, hogy a most elhunyt czár ebben a dologban — természetesen — közre nem működhetett, hanem a Magyarországot összetipró Miklós czár unokájának a halálakor mégsem bírom — ha a többség teszi, tegye — a részvétkifejezést eltűrni a nélkül, hogy Magyarország parlamentjében felszólalás ne történjék, szomorú, de jogos visszaemlékezésül a múltakra. Megtörtént ez Bécsben is a lengyelek részéről (Helyeslés a szélsőbaloldalról Felkiáltások jobbfelől: Elég sajnos!) és én úgy vélem, hogy mi magyarok a mi régi hű barátainknak, a lengyeleknek okoznánk keserű csalódást akkor, ha meg nem emlékeznénk ez alkalommal arról, hogy a magyarok és a lengyelek törekvései közösek voltak, hogy mindketten szabadságszerető nép voltunk és ugyanazon ellenség tiprott el bennünket. Ezeket akartam én itt röviden emlékezetbe hozni, csak megpendíteni, megérinteni kívántam azokat a húrokat, amelyek engem arra vezérelnek, hogy a parlament részéről történendő részvétnyilatkozatba belenyugodni nem tudok. Azért a t. elnök úr javaslatát el nem fogadom. (Helyeslét a szélsőbaloldalon.) Horánszky Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én nem habozom a magam részéről kijelenteni, hogy magam óhajtottam volna, hogy az a részvétnyilatkozat, amelyet a háznak igen. elnöke a boldogult orosz czár halála alkalmából tett és az a javaslat, amelyet a ház elé terjesztett, egyhangúlag fogadtassák el. • (Helyeslés a bal- és jobboldalon.) Minthogy azonban ez nem történt, szükségét érzem annak, hogy szavazatomat élősdóval is tolmácsoljam (Helyeslés bal és jobbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) T. ház ! Maga a részvétnyilatkozat természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy annak indokaival bővebben foglalkozzunk, még kevésbbé alkalmas arra, hogy a felett bármiféle polémiába belebocsátkozzunk, (úgy van bal és jobbfelől.) Azt hiszem azonban, hogy ez álláspontommal nem jövök ellentétbe, ha egy észrevételt teszek. T. ház ! A történelem tanulsága szerint a nemzetek koronként ellentétbe jönnek. Ez a közéletből, fájdalom, kiirthatatlan és sokszor az események megakadályozhatatlan fejlődéséből következik. De ez nem lehet ok arra, hogy más körülmények között és hogy más helyzetben, midőn a harmóniát semmi sem zavarja, a nemzetek, akként cselekedjenek, akként járjanak el, amiként azt az adott helyzetnek békéje, nyugalma és az abból folyó állami érdek parancsolja. (Helyeslés jobb- és balfelől. Mozgás és nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) Hoitsy Pál: Szégyeljék az ilyen politikát! (Nagy mozgás jobb- és balfelől. Zaj a szélsőbaloldalon) Horánszky Nándor: Szégyelni csak olyasmit lehet, ami oly érdekekkel áll ellentétben, amiket én hazai érdeknek soha el nem ismerhetek. Lukács Gyula: Hízelegjünk minden tyrannusnak. Thaly Kálmán : Csókoljuk a korbácsot ! (Nyugtalanság és zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Horánszky Nándor : . . . Ebből a szempontból indult ki a ház igen t. elnöke, midőn egyfelől hivatkozott arra a személyes barátságra, a mely a boldogult uralkodó és Magyarország királya közt fenforgott, (Nagy zaj és nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) és a melynek felséges uralkodónk nem egy alkalommal élő szóval is kifejezést adott. (Nagy zaj és nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) Helyesen hivatkozott továbbá a ház igen t. elnöke arra is, hogy a boldogult czár az európai békének egyik fentartója, egyik döntő tényezője volt. (Egy van jobbfelől.) Ily körülmények közt tehát én azt hiszem, hogy úgy a nemzetközi udvariasság, mint a jó szomszédi viszony, valamint a czivilizáczió törvényei és a magasabb állami érdekek etnikája is azt követelik, (Zajos helyeslés jobb és balfelől.), hogy a képen cselekedjünk, amint azt e tekintetek megkívánják. Én tehát a magam részéről fentartás nélkül és őszintén csatlakozom az elnök úr javaslatához. (Élénk helyeslés jobb és balfelől. Zaj a szélsőbalon.) Balty hiány Tivadar úr. nem szándékozik polemizálni a szélbal (Derültség. Felkiáltások: Szélsőball), szónokával (Zaj a szélsőbalon.) egyszerűen konstatálja, hogy oly események, minket a képviselő úr említett, más alakban és más országokban is megtörténtek. Ily kérdéseket a történelemnek adunk át, s azokra a