Kolozsvár, 1895. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1895-03-26 / 70. szám

Szerkesztő-iroda: BELKIRALY­ UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi rétjét illeti minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK HEH ADATNAK VISSZA. 70. szám. IX-ik évfolyam. 1895. Megjelelik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. OL írteleTrel hol­flidet közlemények te­kin'A'bo­vámnak. ZST Kolozsvár, kedd márczius 26. Kiadóhivatal: B­ELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : gf.4* "" .............1« frt. TM ................»frt. Negyed évre.....................4 frt. Egy hóra .....................1 fr! 60 kr Egy szám ára 6 hr. HIRDETÉSI DÍ­JAK: Zkiy □ cm. Fér óra 4 kr. — Gyárosok i.e. tskedfik és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyi­ttár tora 20 kr. Felhívás előfizetésre. A második évnegyed alkalmába tisztelettel kérjük az előfizetések meg­újítását. A „Kolozsvár“ előfizetési árai: Egész évre.................................16 frt. Félévre......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra..................................1 frt 60 kr. A főrendiház határozatai. Kolozsvár, m­árcz. 26. A klerikális mágnások győztek és Bánffi báró ugyanazon ponton veretett meg, melyen októberben az előbbi mi­nisztérium vereséget szenvedett. A vallás­­szabadságról szóló törvényjavaslat azon honpolgárok jogviszonyait illető határo­zatokat tartalmaz, a­kik nem tartoznak valamely meghatározott vallásfelekezet­hez. Egy modern állam legprimitívebb feltételéről volt szó, mely a vallást tisz­teli, de a kényszert elveti. A felnőttek­nek adatott volna meg a mód, hogy ön­álló, legjobb meggyőződésük szerint a vallás kötelékét, melyhez tartoznának, megválaszthassák és egyúttal arra is jogot nyerjenek, hogy kívül állhassanak minden egyházi közösségen. Ez egyszerű és természetes elveket, melyek a legtöbb országban minden el­lentmondás nélkül el vannak ismerve, a magyar főrendiház klerikális mág­násai a legsötétebb szenvedéllyel el­lenezték. A püspökök és hű szövet­ségeseik hangoztatták, hogy a felekezet­­nélküliséget soha sem fogják tűrhetni ; egy magyar törvény nem hirdetheti szerintök a felekezetnélküliség szabad elveit , habár a mai jogérzék szerint össze nem egyeztethető, hogy egy szabad állam szabad polgárai világi hatalom által kényszerítessenek valamely hitfe­­lekezet szövetségéhez csatlakozni, mind­amellett maga a kormány, kíméletből az érzékenykedők iránt kész, volt egy oly javaslathoz hozzájárulni, mely a fe­­lekezetnélküliekre vonatkozó határozmá­­nyokat a törvényből törli és ezt rende­leti útra tereli. Ezen előzékenység nem használt. A klerikális mágnások Eszter­­házy Móritz gróf ajánlatát tették ma­gukévá és a felekezetnélküliség fejezetét törölték. Ezzel a törvény feneke van ki­ütve és egy újabb csapás mérve a nagy és szabad eszmék ellen. A küzdelem látszólag a vallásért folyik, melyet azon­ban senki sem kívánt érinteni, igazában pedig a magyar nemzet politikai jövő­jéről van szó. A felekezetnélküliség el­vettetik, szint­úgy az izraelita vallás rec­epcziójáró­­l szóló törvényjavaslat. És a klerikális mág­­­­násoknak mindezzel az a czéljuk, hogy néhány szövetségesüket az alsó házban erősbítsék és az ellenség bátorságát fo­kozzák. A vallás itt csak ürügy, széni eszköz; valójában egy láncz fűződik­­ , a Z­i­c­h­y Nándor és E­s­z­t­e­r­h­á­z­y gró­foktól, a főrendiháztól a S­z­a­p­á­r­y és A­p­p­o­n­y­i grófokhoz, az alsó házig. A nemzet liberális erőhatalma nem sokáig fogja tűrni e veszedelmes játékot. Már is oly tünetek jelentkeznek , melyek komoly figyelemre méltók. A­­ n­y­i­t­r­a­i választás mozzanatai nemzeti árulás számba mennek, mert a kle­rikális mágnások a magyar válasz-­­­tókkal szemben vitték harczba a tót parasztságot. És midőn a román érsek az orthodox egyházat kívánta a protestánsokkal szemben a törvényben­­ elsőbbségben részesíteni, ez a javaslata Zichy Nándor grófnál pártolásra ta­lált. A klerikális mágnások tehát koket­­tíroznak a tótokkal, oláhokkal és­­ ráczokkal. Magyarország nem az a föld, hol egy ilyen játék a nemzet magas érdek­e­keivel és az összpolitika alapjaival erős ellenállás nélkül űzethetnék. A felső­házban ugyanis oly emberek vezetik a klerikális mágnásokat, kik arra vannak elhatározva, hogy tekintet nélkül a ma­gyar nemzetre háramló veszélyekre, a nemzetiségi kérdést tolják előtérbe. A harcz éle liberális intézményeink I összesége ellen fordul és a felsőházban­­ lefolyt vita igazolta, hogy mitől tartson­­ a magyar nemzet, ha a klerikális I mágnások triumfálhatnak és mit lehetne azoktól várni, ha a hatalmat kezekbe keríthetnék. Magyarország liberális eleme a nemzet czivilizácziójáért, a nemzeti eszme fellendüléséért és a békés együtt­­élhetésért küzd, nem akarván a reak- I czionárius visszaesését. Nehéz napok­­ várnak a nemzetre. De a liberális esz­mék győzelmével fognak végződni. Jó­­, mert daczára nagy többségének és annak a ténynek, hogy a hosszú választás és a rossz időjárás miatt 165 választója hagyta el Nyitrát, mielőtt szavaztak volna, a választási elnököt különböző­ intézkedései miatt több oldalról he­vesen megtámadták. Ő pedig nem akarja azt, hogy azt a szemrehányást tehessék neki, mintha ő hajlandó volna egy oly mandátumot meg­tartani, amelynek teljes tisztasága még csak­­ kétségbe is vonható. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZAJA. A Egy csepp a Lethe vizéből. Irta: Roy Teilet Angolból fordította: VASTAGH JOZEFIN, XXIX. Fejezet. »(60) (Folytatás.) „Mielőtt, azonban visszatért volna — va­lami történt. — Nagynénémnek volt egy jó barátnéja, valami Mrs. Stuart, kinek egyetlen gyermeke nagynénémnek keresztleánya volt. Mrs Stuart meghalt és nagynéném magához vette az árvát. A leány akkor 20 éves lehetett én körül­belől 8 évvel idősebb. „Kezdetben az új vendéget nagyon sze­rettem. Igen csinos leány volt és kedves mo­dorával mindenkit meg tudott nyerni. Rövid idő alatt nagynénémnek szivébe is befészkelte magát. Ő olvasott fel neki, ő adta be orvos­ságát — egy szóval nélkülözhetetlen társává lett, én pedig — a kit az öreg asszony már az előtt sem nagyon szeretett teljesen kegy­­vesztetté lettem.“ „Így aligtak a dolgok a mikor Risdon visszatért.“ „Ki az a Risdon ?“ kérdem. „Az a fiatal ember a kiről már szóltam önnek. Risdon a keresztneve, vezetékneve pedig Darvill.“ „Így már értem — köszönöm. —“ „Ő tehát visszatért és egyszerre két do­logról győződött meg. — Először, hogy én nagynéném kegyeit elvesztettem, másodszor, hogy Etheleen sokkal szebb nálamnál. Őszintén beismerem magam is Lindley úr, hogy a lány nagyon szép volt. — A gyalázatos gazember egyszerre elfordult tőlem és Etheleen-nek kez­­dett udvarolni, a­ki épen olyan kétszínű volt mint ő. — Láttam, hogyan bátorította Risdont e mellett pedig a leghívebb barátnémnak szín­lelte magát. Végül nem tudtam tovább tűrni a dolgot, s midőn egyszer Rishont magában ta­láltam kérdőre vontam viselkedéséért. — Ő kinevetett, azt­ állította, hogy az egész csak tréfa, esküdözött, hogy hű marad hozzám, de én láttam, hogy hamisan esküszik — Az a gonosz leány elhatározta hogy elcsábítja őt tő­lem és terve sikerült.“ „A hosszas lelki izgalom beteg ágyba dön­tött. — Ők betegségemet is saját czéljaikra használták ki. — Elhatározták, hogy levegő változtatásra van szükségem s elküldték hazulról. Elutaztam ! Távollétem alatt Risdon annyira behízelegte magát nagynéném kegyeibe, hogy ez meghitta, hogy házába költözködjék. — Ez meg is történt s ekkor a két gonosztévő ösz­­szebeszélt és fondorlataikkal rávették nagynéné­­met, hogy végrendeletét megváltoztassa.“ Az öreg asszony ezután napról-napra gyöngébb lett, végre meghalt, talán nem is természetes halállal. Én ekkor még annyira gyönge voltam, hogy temetésére sem jöhettem­­ el. Mikor a végrendeletet felnyitották, kisült,­­ hogy én csak 200 fontot örököltem, a többi­­ mind annak a viperának maradt. „Vipera alatt miss Stuartot érti ?“ — kérdem: „igen“ „Nagynénje minden feltétel nélkül hagyo­mányozta neki vagyonát?“ „Benne volt a végrendeletben az a ki­kötés, hogy ha Etheleen elébb találna meg­halni mint én, az egész vagyon én reám száll. Bizonyára ezt is csak azért tétették bele, hogy ne legyen olyan feltűnő a világ előtt nagyné­ném szándékának gyors megváltozása. Szegény nő mindeddig bámulatos önura­lommal beszélt, most azonban ereje elfogyott. Minden perczben újabb dühroham kitörésétől­­ kellett tartanom. Nagy kezeit tördelte, a rettenetes arcza félelmesen vonaglott. Egy pár perczig hallgatott s aztán igy folytatta: „Mikorra haza értem Risdon és bűntársa már megszöktek volt. Nem csodálom nem mer­tük szembe szállni velem. A leány egy levelet hagyott hátra, melyben kér, hogy maradjak nála, tekintsem házát otthonomnak.“ „Ez mindenesetre szép volt tőle“ jegyzem meg gépiesen. Haragos szemrehányó tekintetet vetett rám. „Igen szép! A nyomorult szégyelte magát, mert tudta, hogy jogszerint, minden az enyém — nekem volt szánva, — kiáltá. — De én nem fogadtam el ajánlatotat, hanem Londonba mentem. Elhatároztam, hogy üldözni fogom azt az embert a­ki esküdözött, hogy feleségül vesz. Más nő talán szégyelte volna magát vagy félt volna — de én nem. Kényszeríteni akartam esküjének beváltására, nem szerelemből többé, hanem bosszúból. Meg akartam semmisíteni ve­­télytársamat egyszóval bosszút akartam állani rajtuk valami után módon. Rettenetes izgatott volt, majdnem tom­bolt dühében. Gyűlöletteljes szavai élesen sza­kadozottan ömlöttek ajkairól mintha csak tör­­döfések lettek volna. „Minden keresés kutatás hiába való volt — folytatá — nyom nélkül eltűntek szemeim elől. Azt kellett gondolnom, hogy titokban va­lahol megesküdtek és élvezik, a tőlem elra­bolt vagyont. Így a dolog abban maradt. — Körülbelől tiz hónap múlva levelet kaptam Rishootól, melyben tudatja, hogy Angliában van s meg akar látogatni. Rögtön feleltem­tem neki, hogy várom. Elhatároztam, hogy na­gyon nyugodt leszek és kezdetben csak ígére­tének beváltására fogom figyelmeztetni. Ha aztán kisül hogy nem nősült meg és megbánta gonoszságát —­ mégegyszer megbo­csátok neki és hozzá megyek feleségül ; de ha nem — ha, talán már elvette volna Etheleent, vagy a jövőben szándékozott volna elvenni ve­­télytársamat akkor — jaj neki , nem leszek könyörületes többé. Én elszánt nő vagyok Lindley úr! Ha egy nőt megsértenek — ugyan a­hogy engem megsértettek a gonoszok — annak a lelkét is megmérgezik és az mindenre kész uram, az nem ismer határt, nem könyörületet!“ Én tudtam ezt legjobban. Elszántságáról nagyon is meggyőződhettem megelőző látoga­tásom alkalmával. „Risdon, — kezdő Mrs Darvill, — pon­tosan megjelent nálam. Friss, jókedvű, csinos volt. Mikor megpillantottam, rögtön eloszlott gyűlöletem és szerelmesebb lettem bele, mint valaha voltam. -- épp ez a szerelem adott volna erőt nekem a bosszúra is, ha szavai­val le nem fegyverez. Önök férfiak megcsalnak bennünket, de még nem értenek soha.“ „Én, uram olyan vagyok, hogy inkább megölöm szerelmem tárgyát, semhogy vetély­­társamnak engedjem át.“ „Risdon első szavaival lefegyverzett.“ „Meg tudnál bocsátani egy semmirekel­lőnek,“ szólt. — Tudom, hogy alávaló, rossz ficzkó vol­tam és büntetést érdemelnék, — de ugy­e szivem, te megbocsátasz nekem !”“ „Persze, hogy megbocsátottam neki. ‘Ő volt mindenem — és ezt nagyon stíl tudta az átkozott! Látva, hogy nincs mitől félnie többé, közeledett hozzám és halk édes szavakat sut­togott fülembe.“ „Mi egykor szerettük egymást, — elfe­lejtetted már ?“ „Jól tudod, mennyire szerettelek, de ek­kor, az a csalfa leány közibénk állott és meg­vallom, egy időre, (nagyon rövid időre,) megigé­­zett. De ismétlem, csak nagyon rövid időre, — most — sikerült őt leráznom hál Istennek. Első szerelmem voltál és esküszöm, egyedüli szerel­mem leszel ezentúl.“ (Folytatása kör). I ~~ ----- ' ' ’ " ......... A főrendiház munkarendje. A fő­rendiház a húsvéti ünnepek előtt még egy ülést fog tartani a Keleti Értesítő jelentése szerint és pedig e hét végén, talán szombaton Ezen az ülésen tárgyalni fogják a képviselőház­­ által már elfogadott apróbb közgazdasági tör­­­­vényjavaslatokat és vasúti jelentéseket. A nyitrai mandátum. L­a­­­k­ó­c­z­y Imre belügyi államtitkár — mint a Budapesti Ú­j Tudósító írja — a nyitrai mandátum átadásá­val egyidejűleg lemond megválasztása- Nyilt levél Szász Gerő bará­tomhoz. Brassó, márcz. 23. Kedves barátom! Olvastam s ismét ol­vastam a „Kolozsvár“ márczius 15-iki 62-dik számának tárczájában „Hungária“ czimü czik­­kedet. Bevallom neked, hogy engemet ez a te hazafias felszólalásod rendkívül meghatott. Márczius 20-án 40 éve mult, hogy a marosvásárhelyi ref. kollegymától búcsút vettem s neki indultam az oláh tenger felé, egyes-egyedül a bizonytalan jövendőnek. 40 év nagyon sok életünkből! És a gond­viselés úgy akarta, hogy én ennek a 40 évnek kevés hiány minden napját olyan helyeken tölt­­sem el, a­hol folytonos érintkezésben éltem a románsággal, vagy, ha tetszik , az oláhsággal, — még­pedig úgy, hogy vele összeütközésbe a hivatalos és társadalmi életben n­em ke­rültem. Éltem Bukarestben, Déván, Máramaros- Szigeten, Beszterczén és élek 17 év óta itt Brassóban. Mindenütt megbecsültem a szelíd lelkületű, jó és becsületes oláh népet, kerestem az értelmiség között a józan gondolkodó férfiak barátságát, szeretetét és tiszteletét. Dicsekvés nélkül elmondhatom, hogy meg is nyertem azokat. És hogy nyertem meg? úgy, hogy megtanultam nyelvüket és az ő körükben anyanyelvükön társalogtam velük. Állásommal nem éltem vissza, szép szavakkal igyekeztem hatni mindenre fogékony szíveikbe, de gorom­bán soha. Ennek tulajdonítom, hogy midőn Fogaras­­megye egyik nagy községébe megérkeztem, a község elöljárói és az egyház képviselői testü­letileg vártak az iskola előtt. Midőn megpillan­tottak, egyszerre mintha parancsolták volna, lekapták a szeles ápril havában kalapjaikat. Én a kocsiból gyorsan leugrottam, hozzájuk mentem s első dolgom az volt,­­hogy a paptól elkezdve, mindenikkel feltétettem a kalapot. Ez egyszerű fellépésemmel annyira megnyertem őket, hogy rögtön megígérték, hogy akármit rendelek az iskola ügyében, ők legszívesebben teljesítik. Ezt csak azért hoztam fel, hogy támo­gassam azon állításod igazságát, hogy igenis, meg lehet nyerni az oláhok közül a jobbakat, a becsületesebbeket arra, hogy az „Ungaria“­­val megismerkedjenek, nemcsak szűkebb érte­lemben vett hazánkban, hanem nagy Magyar­­ország, sőt Románia területén is. Jól tudod, hogy az oláh irodalmi nyelvet Erdélyben a 17-ik században a kálvinista fejedel­mek teremtették meg. Még nem jött el ugyan az a jobb kor, a­melyben ezt az oláh történé­­szek hálával elismerjék és hirdessék iskoláik­ban és templomaikban. Tudod, hogy az első oláh bibliát I. Rákóczy György fejedelem for­­dittatta és nyomtattatta ki Gyulafehérvárt. Tudod hogy Oláhország egy leghumánusabb vajdáját, Máté vajdát, I. Rákóczy magyar serege vitte vissza hazájába ; ez Bukarest mellett a Kolen­­tinánál 1603. október 25 és 26-án ellenfelét legyőzvén, első oláh vajda volt ott és a ki I. Rákóczytól nyomdát kért és kapott. Tehát mi erdélyrészi kálvinisták vetet­tük meg nagyrészben az oláh irodalmi nyelv alapját. És a helyett, hogy azt hálával elismer­nék, még vádolnak, hogy ezt azért tettük, hogy megnyerjük őket a calvinismusnak. Hol állanának ma, ha a protestantismus kötelékébe­­ léptek volna ? . . . De hagyjuk a múltat. Előttünk a jelen és a jövő lebeg. Jelenleg egy oláh férfiú vál­­­­lalkozott egy nagy és szép eszme megvalósítá­sára. A mit az erdélyi ev. ref. fejedelmek csak egy nyelven t. i. az oláh irodalmi nyelven kez­dettek, azt Moldován Gergely egyetemi tanár ma két nyelven t. i. oláh és magyar nyelven kezdeményezte. Az oláh­rtelmiséget akarja megismertetni, nemcsak az erdélyi részekben, de mindenütt, a­hol csak oláhok laknak, a magyar remek írókkal és megfordítva: az oláh irodalom jelesli termékeit a magyarokkal. Igaz, hogy a román irodalom még fiatal, de évről évre gyarapodik. Másfél év alatt 24 elbeszélést fordítottam magyarra és közöltem 5­6 magyar lapban. Jelenleg is részben ez­zel foglalkozom. Egyik Maros vidéki öreg barátom olvas­ván ezen dolgozatokat, ezt írta nekem: „Ugyan, miért töröd e fordításokkal öreg csontjaidat, hiszen tudnál te eredetiket is írni ?“ Előbb azért tettem, hogy ne legyen időm saját magam sorsával tépelődni, de később any­­nyira megszerettem, hogy ma már lelki gyö­nyört találok benne. Szemeim előtt mindig az oláh-magyar testvériség lebeg. Moldován Ger­gely barátom is ezt tűzte maga elibe. Óriási vállalat ez egy embertől, még akkor is, ha, a­mint irod, egyetemi tanár. A kálvinizmus nagy szolgálatot tett a múltban az oláhságnak. Ma ismét magasrendű szolgálatot tehet a megyékben az édes hazának. Jól és helyesen tetted, hogy ezt felvetetted. Meg vagyok győződve, hogy nem leszel kiáltó­­­szó a pusztában. Én még csak azt teszem hozzá, hogy nemcsak a kálvinisták, hanem minden feleke-­­­zet, a­mely magyarul imádja az Istent, úgy­­ kell, hogy cselekedjék. Aztán nem kellene lenni hazánkban egyetlen kaszinónak, egyetlen ká­véháznak, a­hol az „Ungaria“ meg ne legyen rendelve. Tudom, hogy nálunk az oláhértelmiség egyik túlbuzgó része elfordul még ma az Un­­gáriától. Moldován G. előtte renegál. De azt is tudom, hogy nincs olyan melegkeblű ro­mán, a­ki úgy szeretné saját, mint épen Mol­dován Azonban hazánkban és Romániában is, bármennyire erőlködik is a „Liga,“ nem a túlbuzgóké, mondjuk ki magyarul: nem a dá­korománoké a jövő, hanem azoké, a­kik a ma­­­gyar és román testvériség magasztos eszméjét propagálják. Kezdetben az apostolok is kevesen voltak, de elvégre is a szeretet, a testvériség legyőzte a gyűlölködést, az egymás kiirtására való ádáz harczokat. Bármit mondjanak és írjanak tehát a túl­buzgó román lapok, a jövő nem az övék, ha­nem a Moldován Gergely által hirdetett esz­méké, érzelmeké. Örvendek, hogy te is ezen a nézeten vagy. Üdvözöllek. Öreg barátod KOÓS FERENCZ. kir. tanácsos, nyug. tanfelügyelő. A szombati szavazás. A Bud. Tud. jelenti . A főrendiház mai tárgyalásának és sza­vazásának eredménye, habár még az egyház­­politikai ellenzéknek is nagy meglepetésére a zsidók rec­epcziójáról szóló törvényjavaslatot elvetették, mivel a szabadelvűpárthoz tartozó több főrendiházi tag távol volt a szavazásnál, a kormány egyházpolitikai akc­ióját mégis egy igen nagy lépéssel előbbre vitte, amennyiben a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavas­lat, habár igaz, a valamely bevett vagy elis­mert felekezetből való kilépést szabályozó feje­zetnek kihagyásával, megszavaztatott. A kor­mánynak — miként illetékes oldalról értesü­lünk — a főrendiházi üzenet képviselőházi tár­gyalása alkalmával azt szándékozik javasolni, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló tör­vényjavaslat azonnal az illető bizottsághoz uta­­síttassék a főrendiházi módosítások sürgős tár­gyalása és jelentéstétel végett; a zsidók rec­ep­cziójáról szóló tör­vényjavaslatot azonban nem utasítják ismét bizottsághoz, hanem azonnal az új, 4. ülésszak kezdetével, amelyet legkésőbb április 2-án megnyitnak, tárgyalás alá veszik e javaslatot és előreláthatólag változatlanul elfo­gadják és azonnal ismét visszaküldik a főren­diházhoz. Erre azonnal a vallás szabad gya­korlatáról szóló törvényjavaslaton történt fő­rendiházi módosításokat tárgyazó bizottsági je­lentés kerül napirendre. A kormány ez alka­lommal azt szándékozik javasolni, hogy a ki­lépést szabályozó kihagyott fejezet a főrendi­házhoz változatlanul visszaküldessék. Mi egyébiránt azt hisszük, hogy a tör­vényjavaslatnak ma történt elfogadásával a 3. fejezet elejtése mellett is a törvénybe vannak igtatva mindazok az elvek, a­melyeknek meg­valósítását e törvényjavaslat czélozza. Különö­sen az 5. szakasz értelmében, a­mely szerint

Next