Kolozsvár, 1897. január-június (11. évfolyam, 1-145. szám)

1897-01-14 / 10. szám

ll-ik évfolyam. 1897. Szerkesztő-iroda: BELKÖZEP-UTCZA 4. SZÁM A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Bérlisztok nem adatnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az ün­nep- és vasárnapok kivételével.­­évtelenü­l beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : EféM évre..................; 10 Irt. Félévre ....... 5 frt- Negyed évre ..... 2 frt 60 kr. Egy hora.........................1 frt. Közvetítőknek százalékot nem adunk, úgy szám ára 4 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 20 kr. A kolozsvári egyetem. Kolozsvár, jan. 14. Két aktualitás visz arra, hogy a kolozsvári egyetemmel foglalkozzunk, a­mit különben, ez intézmény fontossága miatt gyakran teszünk és szívesen. Az egyik, hogy most jelent meg egy füzet, az egyetem hivatalos kiadványa, mely­ben az egyetem múlt évi életéről, a mil­lenáris évnek történetéről foglaltatnak hivatalos adatok, igen ügyes és áttekint­hető összeállításban. Ez adatokból kitűnik az, hogy a kolozsvári egyetem fejlődése, haladása minden téren, folytonos, erőteljes és ál­landóan fokozódik. Népessége rohamosan szaporodik, a­mi természetes, mert köz­tudottá válik hamar, hogy a mi egye­temünk fölszerelései, berendezései egyre tökéletesednek, sőt sokban már is töké­letesek, mert a mint az adatokból is látható, annyi alapítványnyal, kedvez­­ménynyel, segítséggel látja el hallgatóit, hogy igazán méltó az alma mater névre. Valóban öröm fog el, mikor átlapozva e füzetet, annak adatai, számai minden fellengzés nélkül egyszerűen azt az iga­zat mondják, hogy büszkék lehetünk ez egyetem minden téren való haladásának. Erőteljes, pezsgő élet lüktet az ifjú egye­temen, munkakedv, szorgalom úgy a ta­nári karban, mint, természetes folyomány­ként az ifjúságban. Az egyetemi pro­fesszorok irodalmi munkássága, mely kü­lön föl van sorolva, fényes bizonyítványa e testület kötelességtudásának­­ és tudo­mány iránt való szeretetének. És ezzel kapcsolatban jön elénk a másik aktualitás, a költségvetés tárgya­lása, melynek rendén a kolozsvári egye­tem tételét is fogják tárgyalni. E tár­gyaláson, úgy véljük , ennek már hó­napokkal ezelőtt e helyen kifejezést is adtunk, meg kell adni a kolozsvári egy­e­­temnek azt az erkölcsi és anyagi elégté­telt, hogy tanárainak fizetését a bpesti egyetemi professzorokéval egyenlő törzs­fizetéssé tegyék. Nem akarunk ismétlésekbe bocsát­kozni és fölöslegesnek tartjuk annak bi­zonyítását, hogy a tudományos fok ama magaslatán, melyen egy egyetemi pro­fesszornak kell állania, az nem képez­het különbséget, megkülömböztetést va­lamelyik fél hátrányára, hogy az egyik Bpesten, a másik Kolozsvárit ad elő a kathedrán. Hogy ez a tétel mennyire igaz, hogy ezt külföldön mennyire al­kalmazzák a gyakorlatban, erre fényes­­ bizonyság az, hogy Ausztriában épen most, nemrégiben törvény mondta ki, hogy az ország összes egyetemein a bécsi egyetem tanáraival egyenlő fize­téseket adnak. Ha itt csupán az egyetemi tanárok magánérdekéről volna szó, akkor — bár a jogos és igazságos magánérdekért a jog és igazság szempontjából is felszó­lalunk — nem sürgetnék annyira e kér­dés elintézését. Ám itt igen fontos kul­turális érdekek megvédéséről van szó, mert nem hiában hozták odaát azt a­­ törvényt! Arról van szó, hogy teljesen egyen­rangú tudományos intézmények közt nem szabad a kisebb lakossággal bíró, kisebb egyetem professorait kevesebbel dotálni, mert ezáltal az egyetem fejlődése akadályoztatik meg. Ha az egyetemek közt a tanári javadalmazásokat illetőleg külömbségek vannak, még­pedig igen je­lentékeny külömbségek, akkor természe­tes, hogy a kisebb dotáczióval bíró egye­temről a nagyobb, az elsőnek feltünte­tett egyetemre kíván előlépni a tanár és így a kisebb egyetem tanárszakoi t­r a n­­z i­t o­ k a t b e d r­á k, előkathedrai a na­gyobbaknak, hová az illető professzor jutni kiván s hogy oda jutni óhajt, az természetes is. Ennek nem szabad megtörténnie, annál kevésbé, mert ezáltal magá­nak az egyetemnek is a prestige érintve van, nem szólva arról a végtelen káros ered­ményről, melyet az ilyen folytonos vál­tozások okoznak. Minthogy tehát itt jogos, igazságos, szükséges változtatásról , nem, hanem egy helytelen anomáliának megszüntetésé­ről van szó és e kérdés elintézése igazán nevetségesen csekély összegbe kerül, úgy, a­hogy szerényen az egyetem most , óhajtotta, az volna a kívánságunk, hogy az egyetem és a város érdekében, most, a képviselőház plenáris tárgyalásain in­­­­tézzék el ezt az ügyet, mely nem tűr halasztást és melynek elhalasztása érte­t­hetetlen, sőt teljesen igazságtalan volna.­­ Pénzügyi okok sem kívánják ezt, a ma­­i gyar állam nem oly koldus, hogy a felsőbb tudomány munkásainak bőrén néhány forintot megtakarítson s ezzel egyúttal egy évvel tovább hagyjon egy teljesen helytelen abuzust. Nem, itt segíteni és intézkedni kell ez ügyben, annál is inkábbb, mert Wl­a­s­s­i­c­s Gyula kultuszminiszter maga is ez álláspon­ton van. Minek tehát jövő évre odázni a dolgot? Hegedűs Sándor képviselőnk, pénzügyi előadó maga­­szólalt föl a he­lyes álláspont mellett, ott leszavazták. Mi apellálunk a képviselőház többségé­nek méltányosságához és igazságérzeté­­hez, ne halassza tovább ezt a már ele­get halogatott ügyet. Ennek elintézése a kolozsvári egyetem egyik diadala, egyenjogosítása volna a fővárosival. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. A nőegyletek hivatása és czélja. Irta: Székelyné Iucze Sarolta.*) A czivilizáczió e századában, az oly sok­szor emlegetett nőemanczipáczió úgynevezett aranykorában, ma már a vén Európának, Észak- Amerikának összes városaiban, sőt falvaiban is ismeretes az egyleti élet. A szeretet- és men­­ház árvaházak kevés kivétellel mindenütt életbe vannak léptetve, külümböző irányban jótéko­nyan hatnak az emberiségre, annak életerejét fokozzák, biztosítják; Ezen intézmények reális irányban működnek. A különböző tanintézetek művelik az észt, tisztítják az erkölcsöket s a kedélyt és szivet is részben képezik. Erre azonban az életiskola van hivatva, akkor, midőn a már képzett ember a cselekvés és küzdelem terére lép, a polgári életben, a társadalomban helyet foglal. Mint már annyiszor nagy tekin­télyek által említ­ve volt, minden kulturális te­vékenységnek, minden nevelési törekvésnek, ha­ladásnak alapja a házi nevelés. Hol ez hiány­zik, kétszeresen megfeszített igyekezetre, küz­delemre van szüksége úgy a tanítványnak mint mesterének. Épen azért lankad el többnyire télúton mindkét fél, mert vajmi nehezen pó­tolható az, a­mi nem létezett. Az életiskola, ez a legnagyobb kiterjedésű, nem osztályozható tanfolyam, mely csak a sírnál végződik, mely­ben mindenki magára van hagyatva és az irányt mégis a sors jelöli ki, melyben mindenki keble istenét követi, tesz olyanokká, a minek va­gyunk. Kiknek végzete oly munkakört, társa­*) Szerzőnek „Bezmevilág“ oziron kötetéből dalmi állást és hatáskört jelölt ki, hol hasz­nálhatnak embertársaiknak, vétkeznek, ha azt igénybe nem véve, elmulasztják legszentebb kö­telességeik teljesítését, Így fogva fel a dolgot, a nők akár mint anyák és testvérek, akár mint honleányok és keresztények egyaránt betölthetik hivatásukat, csak hasznosítsák üres idejüket, mi még a leg­szegényebb és legegyszerűbb nőnek is módjá­ban áll, így alakultak meg mindenfelé a nő­egyletek. Mindeniknek van felsőbb helyen meg­erősített alapszabályzata, de legkötelezőbb azon alapszabály, mely a szívben van megírva s mely a részvét és ebből kifolyó nemes tettek által van megerősítve. És azért a mi nőegyleteink nem mindig a szigorúan körülirt alapszabályok szerint járnak el, mert az előírt alapszabályok ellenére is tesznek jót, hol a szükség és nyo­mor égetőbb, hol a segítség rögtön kell. De hiba ez? Ha igen, úgy elnézést és tiszteletet kérek a túlszigortól és a szőrszálhasogatástól e hibákkal szemben, mert „vannak hibák,melyek mélyebben tekintve, vagy magasabb szempont­ból véve, erényekké válnak és vannak erények, melyek tulságba vive hibákká, sőt bűnökké válhatnak, p. o. a lelkesedés, ba exaltatióvá, a hazafiság, bűnleányság, ba rajongássá és eb­ből kifolyólag vérengzéssé, romboló hatalommá válik“. Nőegyleteink, bár nem hézagpótlók min­denütt, de sok helyt felsőbb leányiskolának, óvodának, kórháznak, mentháznak és árvaház­­nak vetették meg alapját. Sokan így szólnak: „Minek a nőegyletek? Elmaradhatnának, ki is töröltethetnének a társadalomból,mert hisz anno Domini . . . nem volt szükségük a nőknek fil­­lérestélyekre, hangversenyekre, jour fix­ekre, matinée-kre, sétaversenyekre, piknikekre, mű­kedvelői előadások- és színházakra.“ Nem , mert hajdan a római és görög nők a férfiakkal egye­temben egyformán áldoztak az istenek oltárán, valamint a czirkuszok mulatságain és a pan­­theonban. Az orákulumok, jósdák a nőknek ép úgy hatalmában voltak, mint a férfiaknak. Sapho oly jogosult és elismert volt, mint költőnő, mint akár Homer a görögöknél és Ossian a keltáknál. A magyar, olasz és franczia nő ép úgy olvasta a klasszikusokat és tanulta nyelvüket, mint a férfiú ; egyaránt csatázott férjével, aty­jával háború, mint béke idején; szőtt, font, varrt, hímezett várának vagy kastélyának lo­vagi érmében vagy úgynevezett palota-szobájá­ban (a mai ebédlőtermet értve ez alatt), maga körül gyűjtve barátnőit, palotahölgyeit s a kö­zeli helyiségben, valamint birtoka területén lakó úri és nem úri hölgyeket, kikkel egyetértve, sokszor és évenként rendesen a szegénysorsun­­kat meg-megajándékozták, a betegeket házi szerekkel orvosolták és a csodával határos jó eredményeket mutattak fel a gyógykezelés terén úgy ragályos betegségeknél, mint kisebb ba­joknál, háborús időben különösen a sebészet terén. íme, a mai kor nőegyleteinek, kórházai­nak régi előmunkálata, alapja, a jótékonyság gyakorlata a mult idők homályában. És a szórakozás, dáridók, lakomák, lo­vagjátékok, vadászat, vívás mind, mind meg­voltak s azokban a nők is kivették az orosz­lánrészt hol szenvedélyből, hol illemből, hol kötelességből a szerint, mint a kor és helyzet kívánta tőlük a ha kellett, a halált osztó csa­tákban is dicsőséggel, néha szerencsétlenül vet­tek részt, gyakran életükkel és legtöbbször sza­badságukkal adózva bűnszerelmüknek, foglyul esve az ellenségnek s elfeledve, elhervadva pusz­tultak el s még szerencse volt, ha övéikkel osztozhattak a balsorsban. A spanyol nő az inquisitio kínzó kamráját ép úgy félte és ismerte, mint férje és kedvese ; az orosz nőnek ősidőktől fogva réme volt a szibériai száműzetés ép úgy, mint a kancsuka, akár herczegnő, akár jobbágynő volt ; úgy a czárné, mint a czár ki volt téve az orgyiloknak, örök fogságnak, mint ki van téve ma a dina­­mitnak. Sok történelmi esemény mutatja, hogy a női és férfi­ nem dicsőségben, jó és balsorsban, bűn és erényben egyaránt versenyzett egy­mással ősidőktől fogva, mint versenyez nap­jainkban. Ha Perikies Aspasiával a görög műveltség oltárán áldozott egykor, ha a római Cornelia és Arria, mint anyák és honleányok vetélkedtek a Gracchusok, Brutusok, Cassiusok és Paetu­­sokkal a hazaszeretetben, annak oltárára ál­dozva életet, kincseket, a mi földön előttük kedves volt; ha Venus Marssal és Minervával felváltva viselt sisakot, mellvértet és lantot pengetve vetelkedtek Appolóval; ha Zrínyi Ilona, Rozgonyiné, Széchi Mária, Báthori Zsófia stb. stb. a hont és nemzeti becsületet megvéd­­ni, emelni segítettek a Rákóczyak, Thököliek, Bethlenek, W­esselényiekkel egyetemben , ha azok, kik száműzet­ve a hazai földről, távol, idegenben, keleten haltak el, haldokolva is igy áldották a köl­tővel szólva bonuk drága emlékét: „Légy szeren­csés, rokonim hazája, a szerencsét önerőd táplálja“, kérdem, hibáztathatók-e a mai kor hölgyei, ha férfiakhoz hasonlóan jótékonyságot gyakorolva, egyszersmind terjesztik a közműveltséget, a tár­sadalmi routint, jó példaadással ápolják a kul­túrát az alatt, míg a terített asztalok mellett semmittevésben, unalomból másokat rágalmaz­nának, gúnyolnának, nem gondolva meg egy-egy mipíihsí szónak hordermét ? Csak azon nemzet és társadalom lehet nagy, virágzó, művelt és gazdag, mely a nőt nem eszköznek, játékszernek, de tekintélynek és jogokkal biró polgárnak tartja; mert ha a férfit tetterőre, munkásságra ösztönözni a nő van hivatva, úgy bizonyára a férfi elismerése lelkesíti és erősíti a sokal gyengébb női nemet a jóra, szépre és nemesre. Jótékony nőegyleteink hivatása, a főezés, a jótékonyság gyakorlása mellett, nagyon szép, mert mulatva, szellemi élvezettel párosulva bá­­torítnak, nevelnek (értve az ifjú nemzedéket) oly nőket, kik hasznos polgárnői lesznek egykor a bánnak. A társas összejövetelek nyújtanak erre al­kalmat. A mellett, hogy a begyűjtött pénzzel jót tesznek, nemes versenyt keltnek a fiatal nők és férfiak között arra nézve, hogy me­lyik mutat fel több anyagi és erkölcsi ered­ményt. Ehhez azonban szükséges, hogy a férfi és nő ne tekintse egymást sem mumusnak, sem felsőbb lénynek, hanem jó barátnak, szellemi ro­konnak. A szereplő és szellemi téren működő te­het­ségek ne riadjanak vissza a kritikául, ha szavalnak, felolvasnak, zenélnek vagy énekel­nek a közjó előmozdítására, de saját érdekük­ben nézzenek szembe vele, mert a kritika a tisztító tűz a tehetségekre nézve, mely bár néha kegyetlen és szigorú, de azért nem fáj, mint a tűz égetése. A kezdő, fiatal, elrejtett tehetségek így bátorodnak és a szellemi küzdtérre lépnek, hogy tisztuljanak az eszmék s nagy és ne­mes tettek beszéljenek a honnak leányai és fiairól, erről a diplomácziai körökön kívül nem sokat tudnak. Beszélik, hogy nem igen kedveli a neme­seket , ezért kinevezése nagy örömet fog kelteni a Szajna mentén. Ez azonban csak mende­monda. Oroszország külpolitikáját a czár irányítja, az ő dispozícziói döntenek s a külügyminiszter inkább csak tanácsadó és végrehajtó közeg. Azért Mura­whew kinevezésével szemben a hármasszövetség a legnagyobb nyugalommal helyeződhetik a vára­kozó álláspontra. A képviselőház bizottságaiban már legközelebb tanácskozás alá kerülnek azok az ügyek, melyek a ház plénumát is közvetle­nül a budget, vitának befejezése után foglal­koztatni fogják. Első helyen áll ezek sorában az 1895. évi állami zárszámadás, melyet a ház­­ zárszámadási bizottsága még e hét folyamán tár-­­ gyalás alá vesz. Követői fogják ezt a kikötői­­ illetékekről, továbbá a vám és kereskedelmi sze-­­ vetség Vl-ik csikkének módosításáról rendel-­­ kező törvényjavaslatok, melyeket a ház pénzügyi bizottsága legközelebb szintén tanácskozásainak tárgyává fog tenni. A kabinetiroda főnöke, A Pol Corr. nak egy budapesti tudósítása némely magyar lap­ban Pápay osztályfőnök halála alkalmából a ka­binetiroda hatáskörére vonatkozólag fölmerült esz­mecseréhez megjegyzi, hogy a kabinetiroda nem lát el közjogi teendő­ket és a belső­ udvartartás­hoz tartozik, miért is a kabinetiroda tisztviselőit ő felsége miniszteri ellenjegyzés nélkül nevezi ki De a megfelelő ügykezelés érdekében elengedhet­­len kellék, hogy a kabinetiroda vezetésében olyan férfiú vegyen részt, ki a magyar viszonyok te­kintetében teljesen tájékoztatva van, miután más­részt gyakorlati okokból egy külön magyar ka­binetirodának fölállítása, amint ezt az ellenzék indítványozta, szinte kivihetetlennek tetszik. A görög-keleti (orthodox) egy­házak vagyonjogi és egyházi alapítványainak viszonyai sok ideig nem részesülhettek kellő ellenőrzésben a kormány részéről. Báró B­á­n­f­f­y Dezső miniszterelnök e téren sem maradt tétlen és mikor a kormány vezetését átvette, közvet­len ügykörébe utalta a görög-keleti egyházak­nak ügyeit. Elrendelte mindenekelőtt, hogy az összes vagyonról, s alapítványokról, melyeket a görög-keleti egyházak főelöljárói és zárdafőnökei kezelünk, hiteles leltárak készítendők. A mi­niszterelnöki rendeletnek lett is foganatja, mert a görög-keleti egyház összes egyházi elöljáró­sága és zárdafőnökei múlt év deczember 31-ig beterjesztették a kezelésük alatt álló templomai­­s kegyesalapítványi vagyonnak hiteles inventá­­riumát. Ez alapon most már tényleg fogja gyakorolhatni a törvényes felügyeleti jo­got a magyar kormány a görög keleti egyház vagyona felett. A miniszterelnök által bekívánt lelt­árral még csak a verseczi és pakraczi püspökség nem készült el, de ezek is már a közeli jövő­ben eleget fognak tenni a miniszterelnöki ren­deletnek. Oroszország külügyminisztere Lobanoff utódává a czár M­u r­aw i­e w e t, az ftfk­lich­ kmnAndítorai K­ftVAtp.f nftVP7.fft ki. Mihra­i- Hegedűs Sándor beszéde (Tartotta, mint a pénzügyi bizottság előadója, a kép­viselőház jan. 12-iki ülésén.) T. Ház! Az 1897. évi költségvetésre vo­natkozólag nem szándékozom a költségvetés részleteit a t. Ház előtt elősorolni, miután azok a pénzügyi bizottság jelentésében különben is megokolva vannak, tisztán és kizárólag szorít­kozni kívánok némely pontokra, melyek — úgy­szólván — államháztartásunk arányait és ka­rakterét jobban kitüntetik és fel akarok em­líteni ezekkel kapcsolatosan némely pénzügyi és politikai feladatokat, melyeket igénytelen né­zetem szerint szem elől téveszteni nem lehet, és nem szabad (Halljuk! Halljuk !) Tagadha­tatlan, hogy az első pillanatra mindenkinek fel­tűnik, a­ki évek hosszú során át visszatekint államháztartásunk fejlődésére, annak roppant mértékben való növekedése, duzzadása és min­den arányokban a számoknak nagy növekedése. Azonban azt hiszem, hogy ez az első benyo­más csak akkor helyes, hogyha a részletekbe behatolva, az arányoknak természetét vizsgá­lat alá vesszük s egyúttal vizsgálat alá tesz­­szük azon feladatokat, a­melyeket az ál­lam azokban az előirányzatokban magára vál­lalt és teljesít. Mert tagadhatatlan, hogyha csak azt mondjuk: Magyarországon a költség­vetés 475 egyharmad millióra megy és a­mint rendesen hozzá szokták tenni, ezt a nagy ter­het viseli az ország, ez bizonyára még a ha­­ladás tekintetbevétele mellett is, melyet nem­zetgazdaságilag és pénzügyileg egyaránt tet­tünk, megdöbbentő jelenség. De hogyha mé­lyebben vizsgáljuk a dolgot és tekintetbe vesz­­szük ezen nagy számnak egyes alkatrészeit, legalább főbb csoportokban, észre fogjuk venni, hogy a költségvetést felduzzasztotta az állam­nak sok olyan feladata, mely a régi felfogás szerint nem képez szoros értelemben vett ál­lami feladatot. Én hat csoportba egyesítem ezeket a dol­gokat és minthogy bruttó nagy összegekkel­­ akarok dolgozni, természetes, hogy a fedezeti­­ részt fogom felvenni, mert különben is a fe­­­­dezetnek megfelelő kiadások a tevékenységet , magát is jellemzik. 4751/* millióból maguk a monopóliumok a fedezetben 71 */* milliót, tesznek ki. A mono­póliumok csak bizonyos részben és nem is na­gyobb részben képviselnek adót, mert szolgál­tatást jelentenek az állam részéről, mely fo­gyasztási czikkeket szolgáltat a közönségnek. (Helyeslés jobbfelől.) Egy másik csoport az állami üzemek, vasművek stb. 27­­ 9 milliót tesz ki; ez, azt le­het mondani, bányászati és kohászati foglalko­­zása az államnak, mely szoros értelemben vett állami feladatot nem képvisel, de egyúttal a kö­zönség terhét sem jelenti. A posta-, távirda- és állami zálogházak összevéve húsz milliót tesznek ki. Ez egy köz­­szolgálat, minden ágában, melyet a közönség igénybe vesz, melyért megfizetteti magát az ál­lam, megfelelő haszonnal természetesen, de e nélkül is el lehet képzelni még egy jogi és kulturállamot is,­­ minthogy pl. Angliában csak a legutóbbi időben vette át az állam ezt a szolgálatot. A 4-ik csoport a kincstári birtokok és a selyemtenyésztés, 501/1 millióra megy. Roppan­tul növeli a költségvetést, de az adózók ter­hével és foglalkozásával semmi összeköttetés­ben nem áll, sőt ellenkezőleg, azt lehet mon­dani, hogy ez a foglalkozás, melyet ezen birto­­kok nyújtanak, vagy a maga selyemtenyésztés nem terhet hanem nemzetgazdasági erőt képvisel az állam működése következtében az adózók szá­mára. (Igaz­­ ügy van­­ jobbfelől.) Az állami erdők, a lótenyésztés intézetek és ménesgazdaságok együtt tizenhárom milliót tesznek ki. Ez is gazdasági működés, mely ter­mészetesen rendkívül elősegíti a haladást és a nemzetgazdasági fejlőd­ést, de tagadhatatlan, hogy el lehet képzelni az államot minden még a modern fogalmak szerinti attribútumaival is a­nélkül, hogy az államháztartásnak ezek kie­gészítő részét képeznék. És végre van egy nagy tétel: az állam­vasutak és gépgyárak, melyek együtt véve száz­tizenegy milliós összeget képviselnek bruttó az államköltségvetésben s a­melyek, azt lehet mon­dani, az államnak egy magán­üzeme, magán­­gazdálkodása. Itt az állam, mint forgalmi szol­gáltatásokat teljesítő és mint gyáros lép fel. Szükségből és kényszerűségből, valamint köz­gazdasági érdekekből vállalkozott ezekre a fel­adatokra nálunk, hogy forgalmi hálózatunkat konszolidálja és a nemzetgazdasági tényezők­nek és érdekeknek megfelelőbbé tegye; vala­mint az a nagy gyári foglalkozás, melyet gép­gyárainkban kifejt, szintén ily fontos nemzet­­gazdasági érdekek által van indokolva. De nem lehet állítani, hogy egyáltalában ezekkel a fog­lalkozásokkal szó szorosan véve állami kötelessé­­teljesítene. Horánszky Nándor: Csak kartelleket csinál! Hegedűs Sándor: De közvetve határozot­tan az állam gazdasági fejlődését mozdítja elő és pedig oly téren és mértékben, a­hol és a­melyben a társadalom a mag erejénél, illetőleg inkább gyengeségénél fogva ezekre a feladatokra képes nem lett volna. Íme, t. Ház, ha csak ezeket a csoporto­kat veszem, ezek együttéve 246 milliót tesz­nek, azon nagy összegnek, a­mely államház­tartásunkban bruttó­ kifejezést nyer, 52°/0-át, úgy, hogy a többi feladatokra, mindazon be­vételekre, a­melyeket az állam, mint ilyen a maga polgáraitól szolgálmányainak és feladatai­nak fejében jogosan szed, az összes adók és illetékekre, közvetett és közvetlen jövedelmekre összesen 229 millió maradt, tehát 48°/9-a azon nagy budgetnek, a­mely most a t. Ház előtt van. Bátor leszek még később egy pár zavaró körülményre rátérni beszédemben, a­melyek

Next