Magyar Polgár, 1898. július-szeptember (21. évfolyam, 78-154. szám)
1898-09-11 / 137. szám
XXL évfolyam. 1898. Kolozsvár, vasárnap, szeptember 11. L.7. szám.agyar Polgár Felelős szertőosztó és kiadótulajdonos. Előfizetési árak: Kg£sz évre 14 frt, fél évre 7 frt, negyed évre 3 frt 50 kr. egy hónapra 1 frt 20 kr. — 3-egyes szám ára 5 kr. Megjelenik a lap minden lap, az ünnep- és vasárnapok kivételével AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség : belkirály-utcza 0. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kiadóhivatal: belközép-utcza 4. sz. Hirdetések Címkánt 5 kr., nyilt tér egy petit sor területenként 20 kr. 99Egy nemzet gyászban áll!“ Kolozsvár, szeptember 11. Magyarország elvesztette védangyalát. Felséges királynénk átkos merénylet áldozata lett! Mintha derűs égből villám csapna alá, oly váratlanul sújtotta le e megrázó gyászeset nemzetünket. Ki tudna ennek első hatása alatt nyugodtan gondolkozni? Ki tudná e végzetes, nagy történelmi esemény horderejét az első pillanatokban mérlegelni ? Síklapírói kötelmeink terhét sohase éreztük annyira, mint e perezben, mert beszédeseknek kellene lennünk, hogy közönségünk jogos várakozását kielégítsük, de a megrendítő szerencsétlenség egészen elkábitott mindnyájunkat s tokunk majdnem megtagadja a szolgálatot. Alább adjuk a szinte hihetetlenül hangzó értesüléseket. Ezek mind azt bizonyítják, Kárpátoktól az Adriáig, hogy Erzsébet magyar királyné Ő Felsége, Magyarország nagyasszonya és védője nem áll többé őrt fölöttünk ott, a magasban, ahol a viharok már annyiszor próbára tettek! Egy gyáva gyilkos kés a legnemesebb, a legmagasztosabb szivet oltotta ki s ezzel a magyar nemzetet is szivén találta! Ha izgatott agyunkkal viszontagságos múltúnkon végig száguldunk, alig egy-két párját találjuk ennek a valóban felséges aszszonynak. Volt, aki fennkölt szelídségével reánk segítette a keresztény czivilizácziót; volt, aki csüggedetlen erélyével és bizalmával lelket öntött környezetébe és nemzetébe. Ezekhez sorakozik Erzsébet királyné, a kiben a női szelídség férfiúi erővel párosult s a kiben nemzetünk legválságosabb korszakában hatalmas és buzgó pártfogót talált. A történelem még csak ezután tárja föl előttünk ide vonatkozó bizonyítékait. Eddig csak a főbb adatok törtek át az érthető diskréczión, de ezek sziveinkig hatoltak s a rajongó hódolat és szeretet érzelmeit fakasztották föl bennünk, valamint a fellegeken áttörő napsugarak nyomában is virágok kelnek és áldás terem. A nemzet távolabb álló nagy része felséges nagyaszszonyunkban még csak örömtől sugárzó jótékony nemzet s a későbbi gyászos fejedelemnőt látja. Az elsőt a királyváró trón előtt a kiegyezés olaj ágával, a másodikat Deák ravatalánál a halotti koszorúval. Mindkétszer a nemzet lelkéből és lelkéhez szólt, de mennyit tett még a két nagy esemény között! Szerette nemzetünket, fajunkat, irodalmunkat, történelmünket s irántunk való nagy jóindulata meglátszott nem csak a politikában, ahol pedig mindig bizonyos diskréczióval dolgozott, hanem gyermekei nevelése körül is, akiknél jobban velünk érző, velünk közvetlenebb érintkezésben élő fejedelmi sarjak még csak József főherczeg ágában találhatók az Árpádok óta. Deák és munkatársai mellett Erzsébet királyné volt a kiegyezés megteremtője, s azóta lefolyt alkotmányos életünk leglelkesebb támasza és őre. A nőnél is ritka éleslátásával fogta föl nemzetünk odaadásának horderejét, a királyi ház érdekei s a trón biztosítása körül s a hitves magatartását következetesen a nő meggyőződése szabályozta. De ha csak annyit tett volna is, hogy a sűrű csapásokkal sújtott koronás fő lelki egyensúlyának föntartásában segédkezik ! Már erre is igazán csak oly rendkívüli lelki tulajdonokkal megáldott lény lehetett képes! Mert a legalkotmányosabb, a legjobb uralkodó életét súlyosnál súlyosabb megpróbáltatások nehezítették. Egyik testvérének politikai, a másiknak emberi tragédiája, egyetlen fiának megrendítően gyászos vége, csak a nagyobb állomásokat jelzik azon a tövises Kálvárián, amelyet e valóban tragikus család feje, hódoló szeretettel környezett királyunk eddig megfutott. De a csapás mellett legalább mindig ott volt a vigasz és az enyhület is: Erzsébet királynénk gonddal, szeretettel, sikerrel kötözgette a vérző sebeket, amelyekhez az egész magyar nemzet szolgáltatta a balzsamot . . . De most?!... De most?!. . . Irtózunk reá gondolni is! Érhette-e ennél nagyobb csapás? Kibirja-e az a lélek, az a szív, amelyeken már nemcsak az eddigi csapások rágódnak, hanem a kor is mindinkább erőt vesz? Mi lesz a meghitt támasztól elesett uralkodóval? Mi lesz az árván maradt nemzettel? Egymásra borulnak-e, mint az együtt érző szívek nagy fájdalom súlya alatt rendesen szoktak? Avagy e mindennél gyászosabb eset csak további megpróbáltatások napjait nyitja meg mindnyájunk előtt a sors könyvében ? Íme az aggasztó, nehéz kérdések, amik a legnagyobb szívből kisugárzott vér nyomában fakadtak ! Ám ki tudna ezek fölött meditálni ma, mikor mindnyájan csak érezni tudunk, de gondolkozni nem! Még a gyászhír