Magyar Polgár, 1900. január-március (23. évfolyam, 1-75. szám)
1900-03-26 / 70. szám
1900 XXIII. évfolyam. Kolozsvár, hétfő, márczius 26. 70 szám. Magyar Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., fél évre 14 kor., negyed évre 7 kor., nkk. egy hónapra 2 kor. 40 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér. Kijelenik minden nap, ünnepek és vasárnapok kivételével. Szerkesztőség: belkirály-utcza 6. sz. ° *■ WnceminidoDo»: A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. ALBERT. Kiadóhivatal: belközép-utcza 4. sz. Hirdetések □ dr.ként 10 fillér, nyílttér egy petit sor termetenként 40 fillér. Összeférhetlenség. Kolozsvár, márcz. 26. Az uj nera szigorúbb lelkiismerete itt is megnyilatkozik. Jele ennek a rég szünetelő bizottság akcióba lépése, mely immár néhány nap óta tárgyal. De az eddigi tárgyalások mind csak a kérdés nehézségeit tüntetik föl anélkül, hogy valami eredményre jutottak volna. Ebből látható, hogy a törvényhozás is miért volt kész mindig halogatni e kérdés tüzetes megvitatását s a bizottság miért vette szívesen, ha szünetelésében nem háborgatják. Kényes és nehéz kérdéseket senki se bolygat meg egy könnyen. Eddig is mindig csak olyankor vették elő, ha országra szóló visszaélések botránkoztatták meg a közéletet. Ilyenkor a politikai morál pillanatra elfogta a parlamentet s egy ily önkéntelen fölbuzdulás következménye volt azon bizottság kiküldése is, mely az ismert zab-historia zajára fölébredt s azóta az összeférhetlenségi törvény revízióját tárgyalja. Mi a czél ? Az, hogy a törvényhozónak teljes függetlenséget és szabad véleményt biztosítsunk. Hogy ne legyen feszélyezve semmi irányban, legkevésbbé a kormánynyal szemben. Mert ha a parlamentarizmus egyik legfőbb előnyét abban találjuk, hogy a követi utasítások megszűntek s a kerületenként választott törvényhozók legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint az egész országot képviselik, akkor az alulról fölszabadított vélemény szabadságát fölülről is minden irányban biztosítanunk kell, ha a közérdek kizárólagos szolgálatának czélját el akarjuk érni. Erre pedig a legjobb alkalom a mai, midőn maga a kormány adta ki a jelszót a közélet megtisztítására. Mindazáltal nagy optimizmus volna, ha valaki azt hinné, hogy most már egyenesen az ideális állapotot fogjuk realizálni. Először is az emberi intézmények eo ipso kizárják az ideális állapotot. De másodszor a konkrét kérdésnek annyi labirintje s az egész parlamenti reformmal oly szoros összefüggése van, hogy egyszerre gyökeres változásokat nem várhatunk. Láthatjuk ezt a tárgyalások eddigi menetéből, ahol a radikalizmust föltételező kérdések a viszonyokkal való megalkuvás elé vannak állítva. Nem is bánjuk, ha az ugrás helyett, itt is csak a lépést választjuk. Más nemzeteknél gyakran láttuk, hogy az ugrások megboszulták magukat, mi azonban sohase bántuk meg, hogy őseink óvatos szokását hagyományszerüleg csak lépésben követtük s az idő érlelő hatását mindig bevártuk. E mellett még mindig adunk valamit az egyéni karakterre is, amit a nagyobb rész számításon kívül akar hagyni e kérdés megoldásánál, holott mi az intézmények daczára is ebben keressük elsősorban a garancziát, mert ha ez hiányzik, a paragrafusok többé-kevésbbé mindig kijátszhatók. Ez a bizalmatlanság és gyanú csak újabb keletű s olyan elemek feltűnése után keletkezett, akik nem a valódi közbizalom, hanem különböző befolyások réván jutottak mandátumokhoz és a mívek, természetesen, itt se a közérdekben, hanem magánérdekeik kielégítésében fáradoztak elsősorban, így a parlament elveszítette azt a tekintélyt és megítélést, melyben a közvélemény régebben részesítette. De vegyük itt figyelembe a választások tisztaságára vonatkozó intézkedőket, melyek révén bizonyára alaposan megrostált parlamentet nyerünk. Már ezmagában jelentékeny biztosítéka az előttünk lebegő czélok megközelítésének, mert a nép nagyon jól ki tudja választani mind az országos tekintélyek, mind a vidéki kiválóságok közül azokat, akik betöltendő állásukat nem viczinálják biztosítására, hanem a közérdek önzetlen szolgálatára használják. Szavaink azonban nem azt jelentik, hogy összeférhetlenségi törvényre s a meglevő revideálására nincs szükség, ámbár sokban igazat adunk azoknak, akik egy minisziózus törvénynél fontosabbnak tartják a jó végrehajtást. A bizottság, amely a tárgyalást befejezte , most az elért elvi megállapodások alapján a javaslaton dolgozik, elég apróra szedett minden kigondolható esetet, amelyben összeférhetlenséget lát. És mi vagyunk az utolsók, akik a törvény jelentékeny szigorítása ellen szólunk, mert elsősorban a kormánynak és a mögötte álló pártnak érdeke és erőssége az első Szerelem. — A , Magyar Polgár* eredeti tározója. — Kimondta végre megmérhetetlen fájdalom árán is az utolsó szót, úgy állott előtte hideg büszkeséggel, nem egy istennő, pedig azt hitte, hogy összeomlik törékeny teste azonnal. Komoly orczáin végigszaladt egy szenvedő vonás, épen olyan volt így, mint amilyennek a mártírokat rajzolják. Szemei szokatlan ténynyel ragyogtak, a lázzal viaskodó betegek néznek ". Mint villámáram járta át testét lobogón, úgy érezte, hogy végét járja. * És mégis megtörtént, amitől annyi ideje tartott. Elválnak tehát egymástól, mielőtt egymáséi lehettek volna. Nem, jól van ez így és igazságosan. Hiszen épen ő maga csinálta az egész komédiát. Az igaz, hogy nehezen ment, még egyszer nem tudná lejátszani életében, mert hálátlan egy szerep . . . Csak azt szeretné tudni, hogy mit gondol most az a fiú róla Bizonyára szívtelennek, kaczérnak tartja és keserűen elítéli azért, amit előbb utóbb csak meg kellett volna tennie. A fiú most bizonyára átkozza és zokogva elkesereg fájó csalódásán. * Szegény fiú! miért is van neked szived . . . És hogyha már adott a teremtő szivet neked, miért történt, hogy nem vonta körül azt erős kéreggel a sors keze. Talán akkor nem szeretnél épen engemet . . . Talán akkor nem is szeretnél senkit, magadat se, mert az önzés képtelen a szeretetre is. Én belélem magamat a te kicsiny világodba. Elképzelem, te most iszonyatos módon szenvedsz, százszorta jobban, semhogy átérteni tudnád szívfacsaró kesergésed mélységét. Az egyszerű okot sem tudod megmagyarázni, mert a nehéz bánat ritkán fogadhatja el az ész tanácsát. De ládd, szegény fiú, te igazságtalan vagy velem szemben, mert az én szerelmem nagyobb a tiednél. Te soha sem volnál képes úgy szeretni, mint ahogy én égek érted. A te szerelmed egy tüneményes kép lehet csak az égő oltáron, melyet én szivemre helyeztem el. A benső tűz, mely elfogja valómat, nem egy könnyen hamvad el, ébren tartja lángját az a tengernyi sóhaj, mely keblemből szakad. Az én gondolataim tiszták, a én sóhajtásaim nem e földre szállnak, salak nem érheti azokat. Szegény fiú! bocsáss meg, ha szigorú voltam, nem érdemlem meg haragodat. Az én egyedüli bűnöm — határtalan szerelmem, hidd el nekem, semmi egyéb Az én bolondos szívem úgy érzi, hogy a szerelem akkor lehet igazán nagy, ha örök és csak egy ... Én pedig rajtad kívül senkit se szeretek ... És a szerelem szent, nem szabad azt bemocskolja földi szenny. A csóknál végződik a szerelem. Az ölelés már eltakarja a nemesen világító tényt és a rövid ideig tartó mámor elmúltával meghalt a szerelem . . . Ha azt akarod, hogy szeresselek, szeress te is engem, de ne múló gyötrelemmel, hanem úgy, mint én: magasztosan, lélekből. Ez a szerelem nem irigy, nem önző. Ez a szerelem véghetetlen. Ez a szerelem nagy. Jer tehát, én szerelmesem, válassz az üdvözülés és kárhozás mesgyéjén. * A fiú ámulva hallgatta a leányt. Nem értette meg, csak nézte hosszan, elmélázó tekintettel. Amint beszélt a leány hozzá, könnyei is kiapadtak szeméből a fiúnak és észrevétlenül rabja lett egy eddig soha sem érzett sejtelemnek Arczáról elvonult a ború, átövezte egy tündöklő fénysáv. Mintha csábító zenét hallott volna a felhők mögül, összekulcsolt kezekkel és térdre hullva leste a szót a leány njakáról Egész lénye átszellemült, lelke már más világban szárnyalt, magasan, az ég közelében . . . ♦ A leány pedig zokogva borult az élettelen testre. Csókjaival ébresztgette, de későn. A meghaltak azonban nem érzik a nagy szerelem bűvös erejét. Máthé Gyula