Magyar Polgár, 1900. január-március (23. évfolyam, 1-75. szám)

1900-03-26 / 70. szám

1900 XXIII. évfolyam. Kolozsvár, hétfő, márczius 26. 70 szám. Magyar Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., fél évre 14 kor., negyed évre 7 kor., n­kk. egy hónapra 2 kor. 40 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér.­­­­ Ki­jelenik minden nap, ü­­nnepek és vasárnapok kivételével. Szerkesztőség: belkirály-utcza 6. sz. ° *■ Wncem­inidoDo»: A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. ALBERT. Kiadóhivatal: belközép-utcza 4. sz. Hirdetések □ d­r.ként 10 fillér, nyílttér egy petit sor termetenként 40 fillér. Összeférhetlenség. Kolozsvár, márcz. 26. Az uj nera szigorúbb lelkiismerete itt is megnyilatkozik. Jele ennek a rég szü­netelő bizottság akc­ióba lépése, mely im­már néhány nap óta tárgyal. De az eddigi tárgyalások mind csak a kérdés nehézsé­geit tüntetik föl a­nélkül, hogy valami eredményre jutottak volna. Ebből látható, hogy a törvényhozás is miért volt kész mindig halogatni e kérdés tüzetes meg­vitatását s a bizottság miért vette szíve­sen, ha szünetelésében nem háborgatják. Kényes és nehéz kérdéseket senki se bolygat meg egy könnyen. Eddig is mindig csak olyankor vették elő, ha országra szóló visszaélések botrán­­koztatták meg a közéletet. Ilyenkor a politikai morál pillanatra elfogta a parla­mentet s egy ily önkéntelen fölbuzdulás következménye volt azon bizottság kikül­dése is, mely az ismert zab-historia zajára fölébredt s azóta az összeférhetlenségi törvény revízióját tárgyalja. Mi a czél ? Az, hogy a törvényhozónak teljes függetlenséget és szabad véleményt biztosítsunk. Hogy ne legyen feszélyezve semmi irányban, legkevésbbé a kormány­nyal szemben. Mert ha a parlamentariz­­mus egyik legfőbb előnyét abban talál­juk, hogy a követi utasítások megszűntek s a kerületenként választott törvényho­zók legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint az egész országot képviselik, akkor az alulról fölszabadított vélemény szabad­ságát fölülről is minden irányban bizto­sítanunk kell, ha a közérdek kizárólagos szolgálatának czélját el akarjuk érni. Erre pedig a legjobb alkalom a mai, midőn maga a kormány adta ki a jelszót a közélet megtisztítására. Mindazáltal nagy optimizmus volna, ha valaki azt hinné, hogy most már egye­nesen az ideális állapotot fogjuk realizálni. Először is az emberi intézmények eo ipso kizárják az ideális állapotot. De másod­szor a konkrét kérdésnek annyi labirintje s az egész parlamenti reformmal oly szo­ros összefüggése van, hogy egyszerre gyö­keres változásokat nem várhatunk. Lát­hatjuk ezt a tárgyalások eddigi menetéből, a­hol a radikalizmust föltételező kérdések a viszonyokkal való megalkuvás elé van­nak állítva. Nem is bánjuk, ha az ugrás helyett, itt is csak a lépést választjuk. Más nem­zeteknél gyakran láttuk, hogy az ugrások megboszulták magukat, mi azonban sohase bántuk meg, hogy őseink óvatos szokását hagyományszerüleg csak lépésben követ­tük s az idő érlelő hatását mindig be­vártuk. E mellett még mindig adunk va­lamit az egyéni karakterre is, a­mit a nagyobb rész számításon kívül akar hagyni e kérdés megoldásánál, holott mi az in­tézmények daczára is ebben keressük első­sorban a garancziát, mert ha ez hiányzik, a paragrafusok többé-kevésbbé mindig ki­játszhatók. Ez a bizalmatlanság és gyanú csak újabb keletű s olyan elemek feltűnése után keletkezett, a­kik nem a valódi közbizalom, hanem különböző befolyások réván jutottak mandátumokhoz és a mívek, természetesen, itt se a köz­érdekben, hanem magánérdekeik kielégí­tésében fáradoztak első­sorban, így a par­lament elveszítette azt a tekintélyt és megítélést, melyben a közvélemény régeb­ben részesítette. De vegyük itt figyelembe a választások tisztaságára vonatkozó in­tézkedő­ket, melyek révén bizonyára ala­posan megrostált parlamentet nyerünk. Már ez­magában jelentékeny biztosítéka az előttünk lebegő czélok megközelítésé­nek, mert a nép nagyon jól ki tu­dj­a vá­lasztani mind az országos tekintélyek, mind a vidéki kiválóságok közül azokat, a­kik betöltendő állásukat nem viczi­­náljá­k biztosítására, hanem a közérdek önzetlen szolgálatára használják. Szavaink azonban nem azt jelentik, hogy összef­érhetlenségi törvényre s a meg­levő revideálására nincs szükség, ámbár sokban igazat adunk azoknak, a­kik egy minisziózus törvénynél fontosabbnak tart­ják a jó végrehajtást. A bizottság, a­mely a tárgyalást be­fejezte , most az elért elvi megállapodá­sok alapján a javaslaton dolgozik, elég apróra szedett minden kigondolható ese­tet, a­melyben összeférhetlenséget lát. És mi vagyunk az utolsók, a­kik a törvény jelentékeny szigorítása ellen szólunk, mert első­sorban a kormánynak és a mögötte álló pártnak érdeke és erőssége az első Szerelem. — A , Magyar Polgár* eredeti tározója. — Kimondta végre megmérhetetlen fájdalom árán is az utolsó szót, úgy állott előtte hideg büszkeséggel, n­em­ egy istennő, pedig azt hitte, hogy összeomlik törékeny teste azonnal. Komoly orczáin végigszaladt egy szenvedő vonás, épen olyan volt így, mint a­milyennek a mártírokat rajzolják. Szemei szokatlan ténynyel ragyogtak, a lázzal viaskodó betegek néznek "­­. Mint vil­lámáram járta át testét lobogó­n, úgy érezte, hogy végét járja. * És mégis megtörtént, a­mitől annyi ideje tartott. Elválnak tehát egymástól, mielőtt egy­máséi lehettek volna. Nem, jól van ez így és igazságosan. Hiszen épen ő maga csinálta az egész komédiát. Az igaz, hogy nehezen ment, még egyszer nem tudná lejátszani életében, mert hálátlan egy szerep . . . Csak azt szeretné tudni, hogy mit gondol most az a fiú róla Bizonyára szívtelennek, ka­­czérnak tartja és keserűen elítéli azért, a­mit előbb utóbb csak meg kellett volna tennie. A fiú most bizonyára átkozza és zokogva elkese­reg fájó csalódásán. * Szegény fiú! miért is van neked szived . . . És hogyha már adott a teremtő szivet neked, miért történt, hogy nem vonta körül azt erős kéreggel a sors keze. Talán akkor nem sze­retnél épen engemet . . . Talán akkor nem is szeretnél senkit, magadat se, mert az önzés kép­telen a szeretetre is. Én belélem magamat a te kicsiny világodba. Elképzelem, te most iszonyatos módon szenvedsz, százszorta jobban, semhogy átérteni tudnád szív­facsaró kesergésed mélységét. Az egyszerű okot sem tudod megmagyarázni, mert a nehéz bánat ritkán fogadhatja el az ész tanácsát. De ládd, szegény fiú, te igazságtalan vagy velem szemben, mert az én szerelmem na­gyobb a tiednél. Te soha sem volnál képes úgy szeretni, mint a­hogy én égek érted. A te sze­relmed egy tüneményes kép lehet csak az égő oltáron, melyet én szivemre helyeztem el. A benső tűz, mely elfogja valómat, nem egy könnyen hamvad el, ébren tartja lángját az a tengernyi sóhaj, mely keblemből szakad. Az én gondola­taim tiszták, a én sóhajtásaim nem e földre száll­nak, salak nem érheti azokat. Szegény fiú! bocsáss meg, ha szigorú vol­tam, nem érdemlem meg haragodat. Az én egyedüli bűnöm — határtalan szerelmem, hidd el nekem, semmi egyéb Az én bolondos szívem úgy érzi, hogy a szerelem akkor lehet igazán nagy, ha örök és csak egy ... Én pedig rajtad kívül senkit se szeretek ... És a szerelem szent, nem szabad azt bemocskolja földi szenny. A csóknál végződik a szerelem. Az ölelés már el­takarja a nemesen világító tényt és a rövid ideig tartó mámor elmúltával meghalt a szere­lem . . . Ha azt akarod, hogy szeresselek, szeress te is engem, de ne múló gyötrelemmel, hanem úgy, mint én: magasztosan, lélekből. Ez a szerelem nem irigy, nem önző. Ez a szerelem véghetetlen. Ez a szerelem nagy. Jer tehát, én szerelmesem, válassz az üdvözülés és kárhozás mesgyéjén. * A fiú ámulva hallgatta a leányt. Nem értette meg, csak nézte hosszan, elmélázó tekintettel. A­mint beszélt a leány hozzá, könnyei is kiapad­tak szeméből a fiúnak és észrevétlenül rabja lett egy eddig soha sem érzett sejtelemnek Arczáról elvonult a ború, átövezte egy tündöklő fénysáv. Mintha csábító zenét hallott volna a felhők mögül, összekulcsolt kezekkel és térdre hullva leste a szót a leány njakáról Egész lénye átszellemült, lelke már más világban szárnyalt, magasan, az ég közelében . . . ♦ A leány pedig zokogva borult az élettelen testre. Csókjaival ébresztgette, de későn. A meghaltak azonban nem érzik a nagy szerelem bűvös erejét. Máthé Gyula

Next