Magyar Polgár, 1901. január-március (24. évfolyam, 1-74. szám)
1901-03-26 / 70. szám
1901. XXIV. évfolyam. Kolozsvár, kedd, márczius 26. 70. szám. Magyarpolgár EIAftx«t*«l ár«k: ^ Szerkesztőség: belkiríly utcza 6. sz. E«é«s évre 28 kor., fél évre 14 kor., negyed éere 7 kor., »•««• wrtia« 4e kl*«4tal«ido.M, A ^ réuet ill*tó minden költemény ide int^endA. tfy hónapr« 2 kor. 40 fillér. — Egye« nén ki« 10 fillér. A.JTAI K. ALBERT. Eledókivetel: belkftzépntcza 4. se. Iilltit'.'l •‹‹‹» iz», u bimt»« Kitmt« ontott«. IMattUk □ emuéit 10 fillér, «Illttér egy petit Ibittitillt«PKért 41 fllir. A választások. Kolozsvár, márcz. 20. Kétségtelen, hogy a közérdeklődés az utóbbi időben mindinkább az általános választások felé fordul. Aki ezt tagadná, struccpolitikát követne s nem számolna a tényekkel, amelyek úgy az ország szívében, Budapesten, mint, a vidéken hovatovább élénkülő választási mozgalmakról tanúskodnak. Jó, hogy a parlamentnek, egy pár ügy leszámításával, alig lesz már fontosabb teendője, mert e vidéki mozgalmak mindinkább igénybe vesznek mindenkit. És ebben nem látunk semmi rosszat. Ellenkezőleg: cáfolatai azok egyfelől annak a régi stereotíp ellenzéki vádnak, hogy az uralkodó rendszer a társadalomból mindinkább kiöli a közügyek iránt való érdeklődést, másfelől annak az újabban föltalált szemrehányásnak, hogy a kormány a közelgő választásokkal szemben titkolózik s ezzel a nemzet rokonszenvéből fokozatosan veszit. Lám, a társadalom mindenfelé megmozdul s a közel jövő nagy politikai föladatával szemben szervezkedik s mi több: teszi mindezt saját kezdeményezéséből, egyedül azon tudat által vezetve, hogy ez országgyűlés mandátuma őszszel véget ér. S ennyi egyelőre talán elég is. Akik a kormányt titkolózással vádolják, nem gondolják meg, hogy határozott időpontot még ő sem tudhat, mert ez oly körülményektől függ, amelyekre döntő befolyást nem gyakorolhat , amelyek még meglepetéseket is hozhatnak. Eltekintve a megoldásra váró fontosabb kérdésektől, melyek közül elég az összeférhetlenséget említenünk, ott van még az osztrák viszonyok további alakulása is. Már pedig semmi sem volna rosszabb és zavaróbb, mint a választások dátumáról idő előtt nyilatkozni s később közbejövő körülmények miatt azon talán nem is egyszer, hanem többször módosítani Ezért lehetne aztán igazán vádolni a kormányt! Hogy a határidő egyáltalában nem feszélyezi az országot, ezt a megindult mozgalmak eléggé bizonyítják. És aki azt mondaná, hogy ezek talán kissé koraiak s csak a bizonytalanságból származtak, annak azt feleljük, hogy nálunk, ahol már-már apathiát kerestek a társadalomban, a mozgás sohase fölösleges s különösen most, midőn egyfelől a megoldandó kérdések is fölgyűltek, a választók száma is fölszaporodott, talán szükségesebb is, mint máskor volt. E mellett most még a munka se tartja annyira vissza az embereket, mint később s mielőtt a jövő termés talajának előkészítéséhez fognának, mindenesetre jól teszik, ha a jövő választások talaját művelik. Ezt pedig annál nagyobb buzgalommal tehetjük, mert a mostani kormány ambíciója az, hogy oly választásoknak legyünk tanúi, melyeknek tisztaságát senki se vonhassa kétségbe. Erre való a választási törvény módosítása, a kúriai bíráskodás behozatala s a most tervbe vett összeférhetlenségi törvénymódosítás, mely a sok előzetes tárgyalás után talán oly alakot ölt, hogy nagyobb nehézségek nélkül mehet át a szükséges retortákon. Mindezekhez járul Széll Kálmán egyenes kijelentése, hogy ő úgynevezett hivatalos jelöltek fölállításától szigorúan tartózkodik s egyenesen a közvéleményre bizza a jelölést. Az ellenzéknek tehát nem lesz oka sem megvesztegetésről, sem presszióról panaszkodni, sem az üldözöttet adni, sem ezek ürügye alatt a megfélemlítés fegyveréhez nyúlni. Ezek helyett oda lesz kényszerítve az elvek és eszmék terére. Itt az eddigiek után lényeges új pártalakulásokat nem várhattunk ugyan, de a régi keretekben lesznek új eszmeáramlatok, mint például az agrár és merkantil irányok élesebb kidomborítása, s attól tartunk, hogy minden okosabb intelem és látszólagos kibékülés daczára, bekövetkezik itt-ott ezek szembeállítása. Pedig egyenesen nemzeti érdekeinket kockáztatjuk, ha akár a gazdasági, akár az egyházi, akár végül a közigazgatási kérdésekben nagyobb egyenellenkedés osztaná meg a magyarság erejét, mert a nemzetiségek körében élénk mozgolódást tapasztalunk a passzivitás fölhagyása érdekében, s viszonyaink egy csöppet se kívánják, hogy ezek legyenek a harmadik, aki a két veszekedő között örül. Ennek lehetőségét különben erősen leszorítja az, hogy a közjogi és néppárti jelszavak csődje kétségtelen. A közvéle- TÁRCZA. _ A csikós. Irta . Ja novice Jenő.* Kedves itju barátaim! Ma látjuk Önöket utólszor ebben a színházi évadban vendégeinkül ez ódon falak között. Ez ódon falak között, melyeknek minden köve diadalmas dicsőségekről, büszke emlékekről regélhetne. Volt idő, a mikor a nemzeti nyelvnek, nemzeti szellemnek, nemzeti erzésnek ezek a tisztes, repedező falak voltak legerősebb és soha be nem vehető bástyái Ma már, amikor, Istennek hála, nem kell a színpadról szítani a nemzeti érzés szunnyadó parazsát, mert lobogó lánggal éghet szabadon, nyíltan, büszke fényt szórva, amikor nemzeti nyelvünk diadalmas tusák után kivívta méltó és jogos helyét, megváltozott ezeknek a deszkáknak a hivatása is. A nemzeti szellem ébresztgetése, a nemzeti nyelv pallérozása helyett ma már az általános emberi művelődés felé nyújthatja szolgáló kezét a színészet, az ízlés finomítása, a lélek nemesítése, az irodalom és költészet rangasbra emelése, ám ezek most legfontosabb teendői a mai színpadnak. Ezeket a czélokat óhajtottuk szolgálni azokon az előadásokon is, amelyeken Önök, kedves ? Felolvasta a kolozsvári nemzeti színházban márcz. 26-én tartott ifjúsági előadáson, ifjú barátaim, szívesen látott vendégeink voltak. Láttak a kecskeméti takácsmester lángeszű fiának, Katona Józsefnek örökéletű tragédiáját: Bánk bán t. Büszkén doboghatott fel magyar szívük, hogy van nekünk is, maroknyi népnek, ha nem is sok, de legalább egy olyan szomorú játéknak, melyet nyugodtan állíthatunk a világ bármely drámája mellé, kiállja a versenyt mindegyikkel. Majd új világot tártunk szemeik elé : a legdicsőségesebb zseninek, melyet anya valaha e földre szült, Shaksperenek Julius Caesar-ját, amelyből több okulást, több tanulságot meríthet az eleven, figyelő ész, mint egy sereg történelmi könyvből, amelyből világosan megértheti a nagy hódító egész korát, mint millió, hangya szorgalommal összehordott adatból Magyar földre szöktünk ezután újra vissza. Megfürdött a lelkünk abban az üde, zamatos, tisztult nemzetiségben, amelyet Bérezik a Himfy dalaiban elibénk varázsol. Egy bájos románc, ez, a nemzeti ébredés korából, fűszerezve a hamisítatlan magyar érzés felüdülő balzsamával. Majdnem egy századot ugorva át, a modern magyar életbe vezettük Önöket : az újabbkori magyar szinműirás legnagyobb és legtermékenyebb tehetségének, a modern magyar dráma megteremtőjének egy idillikus képét mutattuk be a Nagymamában. S megünnepeltük lelkünk szent áhítattal Vörösmarty születésének százados évfordulóját. A nemzeti szellem, nemzeti érzés legbűbájosabb nyelvű, legzengzetesebb szavú ébresztőjének egy szeszélyesen csapongó drámai költeményét, a »Csongor és Tünde”-t látták, érezhették rajta az erős Shakspere-hatást , elbűvölhette önöket az a nyelv, amely színpompára, kápráztató csillogásra nézve mind a mai napig példátlan a magyar drámaírásban A magyar vígjátékot fejlődésének elején szemlélhették a »Kérők»-h-za. A színpadi raffinéria ezernyi fogásai közepette, a modern színpadi technika bűvészmestersége mellett, bizony-bizony Ósdinak, primitívnek tűnhetett fel önök előtt ez az ő vígjátéka, a szerkezete, bonyodalma naivnak látszhatott, a meseszüzése gyermekesnek a kibonyolítása kezdetlegesnek ; s hogy ennek daczára szívesen nézték és örömmel tapsoltak neki, ez kétségtelenül onnan van, hogy igazi, hamisítatlan magyar élet komikus képét kapták benne, hogy jótékonyan üdítette fel lelküket a tiszta magyarosság azonos levegője s tegyük hozzá, hogy víg kedély és eredeti jellemfestés tekintetében is kiállja ez a kezdetleges vígjáték azóta támadt komédiáink bármelyikével is a versenyt. Azt a világot, amikor — a jelen század második tizedében —a föllendült magyarosodás kérkedni kezdett azzal, amit eladdig szégyennek tartott: nemzeti sajátosságaival, nemzeti érzéseivel, nemzeti erényeivel. Kisfaludy Károly képviselte a színpadon legszerencsésebben, kinek örök érdeme marad a magyar vígjátéknak nemzeti alapon való megteremtése. A »Peleskei névárBMS«-ban, mely ismét más kort, más szellemet, egy egészen új világot tárt Lapunk mai »Ama 10 oldal.