Magyar Polgár, 1902. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)

1902-03-26 / 71. szám

1902. XXV. évfolyam. Kolozsvár, szerda, márczius 26. 71. szám. eMHzaiMf árak: I févre28 kor . fél érvre M Ium .. negyed évra FAutrkMitö: Kiadó *» laptulajdonos: Szerkasztöség: Király-utcza 6. sz. 7 kor agy hónapra 2 k. Ifi f — Kfvn tuáro 1# f IMaÉMák uponkánl n inMprk kivételével HEDYESY VILMOS Br. FEILITZSCH ARTHUR. AJTAI K. ALBERT Hirdetések □ cm. 7 fill., nyilttér péti. sora 40 t Kiadóhivatal: Deák Ferencz-utcza 4. sz. ■ Tisza Kálmán, Kolozsvár, maárcz. 26. Ma délelőtt tia órakor temették el Tisza Kálmánt. Ahogy a geszti sirbolt márványtáblás üregébe betolták a minden külső cziczoma nélkül való koporsót, mely egyszerű és masszív, mint a minő ő maga volt, mi a ma emberei, elmondjuk aconsummatum est“-et. Mert az a Tisza Kálmán, ki köztünk élt, elköltözött; az a Tisza Kálmán pedig a ki örökkön fog élni, még csak vajúdik a történelem nagy méhében és megszületését mi csak késő öregségünkben láthatjuk — talán. Majd akkor, ha az élet salakos tajtékkal rohanó árja, mely hozzá egykoron szintén fölcsapott — bár magas alakját nem érinthette, — rég lezúgott a feledés óczeánjába s ha az emberek, kiknek szemét a fanatikus rokonszenv vagy engesztelhetlen harag most még elfátyolozza, hogy tisztán látni képtelenek, egymásután megtérnek atyáikhoz s uj nemzedékek születnek, kik nemes alakjával szemben mentek az emberi lélek erős gyengeségétől — akkor majd megszületik újra Tisza Kálmán, nem a fennenrepdeső lelkű, nagyrahivott gyerek ifjú, nem is a félelmetes „gubernátor“, sem nem a roskatag ősz öreg, de a magasztos örökéletű történelmi alak, kinek feje fölé a hosszas munkás élet s lelkének mi irántunk érzett nagy szeretete fényes aureolát fon. De mert a történelem pártatlan múzsája nem hallatja ítéletét, korántsem vesz el mi előttünk a nagy közelség miatt e nagy államférfiunak alakja s vannak életének nagy alkotásai, melyek fölött az ítéletet prejudikálni minden emberi valószínűség szerint nemcsak lehet, de nemzeti kötelesség is. Ez alkotások legnagyobbika a modern Magyarország nagy tervének kivitele, inaugurálása annak az irányzatnak, melyben ma is és még sokáig benne fogunk élni, mint egyedül megfelelő, egyes-egyedül czélravezető modus vivendi-ben, melynek fentartása egy a nemzet fejlődésével, elbuktatása azonos annak szomorú visszamaradásával s e politikai irány, e fényesen bevált vezéreszme, a szabadevűség, az ő gyermeke, ő állott annak bölcsőjénél zsengeségében, ő alatta fejlett ki hatalmas álladalmi vezéreszmévé , ő volt ennek az eszmének egyik leghívebb katonája, ha kellett legelői, ha kellett a közemberek között, de egyenlő lelkesedéssel, egyenlő kitartással és törhetlen hűséggel. És ez a politikai vezéreszme, melynek szolgálatában csaknem három évtizedet, három nehéz, munkával s kevés, nagyon kevés csönddel s békével teljes évtizedet töltött, nemcsak fényes sikerekre vezette a zászlója alatt csoportosult nagy és erős pártot, mely mindenkoron a nemzet legjobbjainak nagy tömegét foglalta magában, de egyszersmind mind mélyebbre vetette a magyar nemzeti állam alapjait is, úgy, hogy születésével — a Tisza Kálmán nevével is tehát — fejlődésével s mai teljes erejében való virágzásával mindenkoron a legszorosabban összefüggött a magyar nemzeti állam teljes kibontakozása és közgazdasági megerősödése. Íme, a Tisza Kálmán két, nagy műve ! Mert a fölött megoszolhatnak a pragmatikus történelem búvárainak véleményei, ha várjon mindenkoron és minden apró politikai eseményben meglátszottak-e az ő erős keze nyomán a hasznosság és czélravezetőség biztos jelei, — de a fölött nem lehet, különvélemény, hogy a hetvenes évek politikájának útvesztő rengetegében ő vágta az első széles csapást, melyen a derengő félhomályból ki a napsugaras életbe, a cselekvés és modern teendők mezejére vonultak ki vele a nemzet tetterős lelkes férfiú s hogy e férfiak nehéz munkája utáni Istenáldás képezte első biztos alapját álladalmi életünk anyagi dolgainak s hogy mai hatalmas, ezermilliót meghaladó bungetünk szilárd alapjába az ő keze helyezte le a négy sarokkövet. Ez történelmi tény, melynek igazságát a számvetés egyszerű mestersége adja, ez a gyakorlat szentes-slette alapigazság, melyhez nincs köze a spekulativ elméleteknek s épen ezért, ha vannak, kik — bár túlzott — óvatosságból a históriai pártatlanság halott a judiciumot várják, egy perczre sem szabad elfeledniök, hogy a gyakorlati politikus élete és tettei nem az elméleteknek megfelelő, vagy ellentmondó természetük szerint, hanem praktikus czélszerüségük szerint mérlegeltelek s hogy egy államférfiu emlékének nagyságát főleg nem tervei és szándékai elméleti igazságában, de az exigencziák tudmányának alaptermészete szerint, politikájának a való életre gyakorolt jó, vagy rossz hatásai szerint kell megmérnünk. És hogy evvel az eszmével állunk oda a geszti halott magas alakjához, a nagysága ma, a történelmi kritika határnapjain belül, érezhetőbb, mint bármikor. Ha széttekintünk e bérczek övezte hazán, szemünk megakad itt is, ott is, léptennyomon e nagy szellem munkájának emlékein. S e művek beváltak, a nemzeti eszmét, a magyar faj érdekeit, a nemzet és dynastia közötti zavartalan jó viszonyt szolgálják sikerrel s előreláthatóan sokáig még. Ha nem tett volna egyebet semmit, ha nemzetünk szomorú emlékű napjaiban nem jutott volna semmi szerep az ő ifjonti kezébe, ha ép oly keveset tett volna alkotmányunk derengő hajnalán a nemzeti eszmék diadalra juttatásáért, aminő nagyot és minő sokat tett, akkor is legnagyobb politikusaink egyikét rejtené a geszti sirbolt. A nemzet igaz kegyelete forduljon hát e kisded helység felé ma, hol Tisza Kálmánból visszaadatik az anya földnek mindaz, mi benne elmúlandó vala. (hh) Tisza Kálmán a ravatalon. Valóságos népvándorlás indult meg tegnap reggel a Sándor-utczába, a Digeneid grófi palotához, melynek második emeleti nagytermében leküldt ravatalon Tisza Kálmán, a nagy államférfiú. A ravatalom termet délelőtt tíz órakor nyitották meg a nagyközönség számára, mely nagy tömegekben zarándokolt a palotába. A palota előtt Schmidt rendőrfelügyelő vezetésével egy szakasz gyalogos és lovas rendőr tartotta fönn a rendet. A Sándor-utczában óriási közönség várakozott a rendőrség csoportonként bocsátotta be a résztvevőket, akik között ott voltak közéletünk kitűnőségei, magasrangú tisztviselők is a vidéki küldöttségek tagjai, akik magukkal hozták és csöndben letették koszorúikat a ravatalra. Feltűnést keltettek az erdélyi ev. ref. egyházkerület küldöttei, kollégiumi tanárok, református papok, presbiterek, a kik Bánffy Dezső báró főudvarmester, főgondnok és dr. Bartók György püspök vezetésével vonultak föl s diszes babérkoszorút tettek a ravatalra A ravatalos terem komor gyászpompájára megindító benyomást tett. A sötétszürke, zárt szarkofágon egyetlen koszorú volt, a gyászoló özvegyé, Degenfeld Ilona grófnőé. Fehér selyemszalagján nem volt semmiféle fölirás. A koporsó lábánál két biborvánkost egészen elborítottak Tisza Kálmán rendjelei és kitüntetései. A szarkofágnál az Entreprise intézet díszruhás őrei és a Tisza-család szolgái állottak díszőrséget. A lépcsőházban rendőrök alkottak sorfalat. A koszorúk szinte özönével érkeztek s nemcsak a ravatalos terem, hanem három más terem és az előcsarnok is megtelt velük. Harmadfél óra alatt közel harminczezer ember tekintette meg a ravatalt, melyet az Entreprise emberei déli fél egykor lezártak, hogy megtegyék az utolsó előkészületeket a délutáni temetésre, illetőleg gyászszertartásra. A temetés. Budapest, márcz. 26. Megható egyszerűséggel ment végbe ma délután Tisza Kálmán temetése. Semmi előkészített disz, semmi sallang a komor érczkoporsó körül, melyben Magyarország egy nagy fia tér örök nyugvóra. Igaz, a nagy halottnak a hült teteme a családé , ámde egész Magyarország és Budapest közönsége ott volt a temetésen és ha nem is juthatott a ravatalhoz, ott állott a gyászház és annak környéke körül, hogy a maga súlyos veszteségét egész szívvel demonstrálja. A Sándorutczában és az odavezető összes utakon hullámzott a nép, férfiak, asszonyok javarészt fekete ruhában, hogy megadják a végső tisztességet Tisza Kálmánnak.