Magyar Polgár, 1902. április-június (25. évfolyam, 74-147. szám)

1902-04-01 / 74. szám

1902. április 1. 13AG YA±i POLGÁRT tehettek volna az akkor megindult tisztítási pro­­czesszus helyes irányításában! Köteles kímélet­lenséggel traktáltatott akkor sok rendőrségi baj, — csak ez az egy nem, mely a legsúlyosabb volt. A fiók pedig, a mely körül policzia-reformáló zajos tanácskozások folytak, hivatalos illemmel hallgatott.­ Következett aztán, hogy a főispán erélyesen hozzálátott a rendőrségi bajok orvoslásához. Hal­lani se akart arról, hogy az eddigi rendszer lé­nyegében továbbra is fentartassék. Mialatt a törvényhatóság mindenféle reform-eszméket vita­tott, melyek közt szerepet játszott az is, hogy milyen ranglétrája és uniformisa legyen a poli­­cziának, — a főispán azt gondolta magában, hogy egy jövendő jobb rend első biztosítéka az, hogy szakértő és új ember kerüljön a rendőrség élére. Emlékezhetünk még, hogy micsoda hábo­rúság támadt abból, mikor a főispánnak ez az elhatározása nyilvánosságra jutott! Több oldal­ról kemény ostromot indítottak Bélai gróf ellen. Azt mondták, hogy eljárásával sérti az önkor­mányzatot, lábbal lip ar lokat s érdemeket, föl­­zuditja a közvéleményt — és nemsokára híresz­­telni kezdték, hogy az elhatározásához követke­zetesen ragaszkodó főispán meg fog bukni. E közben a kommunitás fényes elismeréssel nyugdíjazta a volt főkapitányt és jutalmakat osztogatott. De a régebben elrendelt vizsgálatról még mindig nem beszélt senki Az nyugodtan pihent a fiókban, mintha semmi köze se volna a be­­következett személyi változásokhoz, nyugdíjazá­sokhoz, jutalmakhoz, általában a sokféle írás­munkába került rendőrségi reformhoz. * Jött azután a főispár által »önhatalmúlag« kinevezett új főkapitány és mindjárt kisült, hogy miért volt kár idehozni ezt a szakértő s minden irányban független férfiút. Számbavéve hivatalát, a főkapitány rátalált a múltbeli bajokra és je­lentést tett arról, hogy három esztendő óta meg se indították az egykor »sürgősen« elrendelt vizs­gálatot. Löw erre nagy­ kavarodás. A helyi szőny­egre került az a kérdés, hogy : hol a hiba ? a saj­tóban a vizsgálat elmulasztása miatt egyszerre heves támadások intéztettek — Szvacsina Géza polgármester ellen. Felzúdult mindenféle vád és gyanúsítás. Szvacsinán kívül támadtak talán ma­sd­, hogy megtérítsék őket és imádkozzanak és oly igéket mond­anak nekik, a­miket ők hallani sem akartak. Volt ott két öszbecsav­arodott, szi­kár filozófus, a­kik az istentagadásból rendszert csináltak; ezek szivük gonoszságával úgy fel­­bujtogatták a felingerelt tömeget, hogy a­mint a templom felé közeledtek, lépten nyomon fenyege­tőbb lett a maguk tartása, vadabb a haragjuk kitörése és kevésbe mult, hogy az idegen osto­rozó embereket meg nem támadták De alig száz lépésnyire a templomtól, leinyiltak egy korcsmának ajtai s a dőzsölő czimborák egész serege egymás hátán tolongva, ömlött elő. Ezek a proczesszió éhre álltak és csatolódó, furcsa testmozdulatok között énekelve s üvöltve vezették; egyikök pedig a templom lépcsőjének füvei benőtt fokain felfelé hányta a czigánykere­­ket. Ezen nevetni kezdtek és igy érkeztek mind­annyian békességgel a templom szentélyébe. Olyan csodálatos volt itt lenni ismét, végig lépdelni a hűvös nagy térségen, ebben a leve­gőben, a melyben erősen érzett a viaszgyertyák hamvának erős füstje,­­ járni ez ódon, be­fül­­pedt kőlapok telett, a melyeknek félig leko­pott díszítésein és fényes feliratain oly gyakran pihent el az elmélkedés. És míg a szem félig kíváncsian, félig akaratlan nyugodott meg a bolt­ívek derengő homályában, vagy a porlepte ara­nyozás s a füsttogta színek szelíd változatossá­gán, avagy beleveszett az oltár szegletének ár­nyékába, az emberek oly sajátságos vágyakozást éreztek, a­mit nem lehetett elfojtani. (Vége következik.) sokat is, csak az annak idején kiküldött vizs­gáló­biztost nem bántották. Sőt védelembe vették. Egy ideig Szvacsina békén tűrte a féktelen meghurczoltatást. De végre (mert hiszen az ő idegei sincsenek aczélból) kitört belőle a keserű­ség és éles nyilatkozatban rátámadt arra a férfiúra, a­kinek védelmében a harcz folyt. Most aztán épen nagyszabásúvá nőtt az ostrom a polgármester ellen. Maga Nagy Mór is hangulatos nyilatkozatokkal lépett a nyilvános­ság elé Kézen-közön kisütötték, hogy a polgár­mester-helyettes a lenforgó ügyben olyan tiszta, mint a ragyogó nap ; továbbá azt, hogy a fő­­bűnös, talán az egyedüli bűnös Szvacsina Géza, a­ki — más bűntársakkal szövetkezve — mé­szárszékre hurczolni legyilkolni, eltemetni akar egy szegény kollegát, egy buzgó, dolgos, köteles­ségtudó tisztviselőt és családapát. * Az ugyan már az első perczben egészen bi­zonyos volt, hogy ezelőtt három évvel dr. Nagy Mórt bízták meg a vizsgálattal, a­mely nem vi­tetett keresztül. Az is biztos volt, hogy e három év alatt Nagy Mór több ízben hosszabb ideig helyettesítette a polgármestert, s hogyha tehát a vizsgálatnál polgármesteri közreműködésre volt szüksége, ezt igen gyakran kezd­le volna saját magától is. Továbbá az is biztos volt, hogy a tavalyi rendőrségi felfordulásnál ismét Nagy Mór ült a polgármesteri széken — és egyetlen sza­vába került volna, hogy a két év óta függőben levő „sürgős” vizsgálatnak bar puszt­a fölemlíté­­sével is alkalmat adjon a törvényhatósági bizott­ságnak és a többi tényezőknek (hisz akkor min­denki a rendőrségi bajok orvoslásán í­radozott!) — hogy a bajoknak ezzel az ágával is foglal­kozzanak , — hanem ezt a szót dr. Nagy Mór nem mondotta ki. Biztos volt végül az is hogy kár a dolog körül ezen »gyilkos«-t kiabálni és rémképekkel ijesztgetni a közönséget, mert — pusztán a vizsgálat elmulasztásának teme miatt — úgysem kerül hóhérbárd alá sem a hivatalos, sem a személyes feje senkinek, mivel ilyesmire a törvény elég szerény büntetést szab Mindazonáltal mégis csak az »bizonyihatott be«, hogy itt gyilkosság készül és hogy a régi vizsgálat elmulasztásában minden teremtett lé­lek hibás, csak épen maga a hanyag vizsgáló­biztos nem. És különféle egyéb városi bajok szellőztetése során Nagy Mór személyét már úgy kezdték emlegetni, hogy valójában­­­benne kell tisztelnünk azt a férfiút, a­ki megindítja a rend­­csinálást a városnál. * A közigazgatási bizottság azonban — úgy látszik — nem osztotta teljes mértékben ezt a véleményt Mert vizsgálatot indított Nagy Mór ellen, jelezvén egyúttal, hogy a vizsgálatot eset­leg ki fogja terjeszteni a városi tanács más tag­jaira is, és az előreláthatólag felszaporodó mun­kához szakértő segítséget kér a belügyminisztertől. A közigazgatási bizottságnak ez a minden irányban korrekt határozata is úgy magyarázta­­tott, hogy ezzel megint csak Nagy Mórt ül­dözik! Maga a polgármester-helyettes megadta ugyan a tőle kívánt fölvilágosításokat, hanem azért megfelebbezte vizsgálat dolgát. Éhez kétségtelen joga volt. De egy »méltatlanul üldözött« tiszt­viselő hasonló körülmények között talán maga sietteti, hogy: csak mentői gyorsabban, mentői szigorúbban tessék megvizsgálni az ügyemet! A felebbezés megakasztotta a fenforgó sebző ügy gyors elintézését. Megakadt, természetesen, a rendőrségi vizsgálat dolga is, a­mely egyébiránt már eléggé hozzászokhatott a pihenéshez. De megbénult azikt­llemellenségek következtében a város egész adminisztrác­iója Fokozta a zavart az a körülmény, hogy Szvacsina polgármester beteg lett. És betetőzte az amabilis konfúziót az, hogy a vizsgálat alatt levő s a tanácscsal nyílt harczba jutott Nagy Mór került a polgármesteri székbe.­ Most következett volna az, hogy álljon elő a törvényhatósági bizottság, vegye számba az ékte­len lárma közt történteket és gondoskodjék egy­előre legalább arról, hogy — a már megindított vizsgálat keresztülviteléig és netalán a további vizs­gálatok elrendeléséig — a városi adminisztrác­ió rendes menete okvetlenül biztosíttassék. Mert ez olyan dolog, a­mire mindennap szükség van és a­minek nem szabad fennakadnia, akár harcz­­ban, akár békében állanak egymással a polgár­­mesterek. A nyugodt ügymenet egyik feltételének az lát­szott, hogy — legalább a személye ellen indí­tott vizsgálat befejeztéig — Nagy Mór ne telje­sítsen polgármesteri teendőket. A törvényhatósági bizottság nem osztotta ezt a felfogást. Egyáltalán nem is törődött azzal, hogy ily viszonyok közt milyen lehet a város­háznál a hivatali működés? Sokkal fontosabb kérdés kötötte le a czentumpáterek minden figyel­mét, — az t. i., hogy 1.) »teljhatalmú kormány­­biztos«-t vagy 2.) »teljhatalmú miniszteri biz­tos»-1 vagy 3.) minden teljhatalom­ nélküli egy­szerű vizsgáló biztost kérjen-e a kormánytól a városi közigazgatás összes ágazatainak megvizs­gálására ? Többen felhozták a kommunitásban, hogy ez túlon-túlzott intézkedés és egyelőre be kellene várni, hogy mit végez a közigazgatási bizottság ? Felhozták még, hogy a törvényhatóságnak talán mégis­csak a saját erején kellene keresztülvinnie a szükséghez képest a további vizsgálatokat, és nem úgyszólván maga ellen, hanem maga mellé kellene a kormánytól segítségül kérnie szakkö­­zegeket. Azonban a törvényhatósági bizottság jelen­tékeny részét nem lehetett kivenn­i abból a han­gulatból, hogy ő a maga erején semmire se képes. A csütörtöki szónokok legtöbbje igen meg­ható önszidalmakkal igyekezett kimutatni, hogy a kommuntás erőtlen és megbízhatatlan testület s hogy okvetlenül idegen segítséghez kell folya­modni, ha azt akarjuk, hogy rend legyen a vá­rosnál. Mert ők ugyan nem valók arra, hogy szembeszálljanak a bajokkal, sőt talán még­­ dolgozzanak is ! . . . El e borzasztó föltevéssel! Dolgozzék a belügyminisztérium Tőlük (a czen­­tumpáterektől) elég annyi, hogy évek hosszú során keresztül hagyták felgyűlni a munkanyagot. A többit végezze más. És tussolás, bűnpalástolás szándékával, egyéb istentelen vétkekkel vádolandó az, a­ki azt meri mondani, hogy Kolozsvár tör­vényhatósági bizottsága elég munkaképes, lelki­­ismeretes ahoz, hogy maga tisztogassa a por­táján felgyülemlett szemetet! Ez egyszerű rá­fogás, melyet keményen vissza kell utasítani!­­ Így következett be az, hogy a törvényható­sági bizottság — hírlapi támadások és kü­­n­­böző sejtelmek zavaros benyomásai alatt — csupán egy városházi személyi összetűzés s egy v­zsgálat elmulasztása okán , késznek nyilatko­zott egyszerűen kiadni a kezéből a további in­tézkedés jogát s kötelességét és ezt mindenestől át akarja ruházni a belügyi kormányra. Holott arra, hogy mindjárt úgyszólván az ultima ráczió­hoz­ folyamodjunk, aligha volt az előadott ügyben elegendő ok. * Még csak egy rövid megjegyzést teszünk, — a dolog személyi ágára. A­mi a dr. Nagy Mór megvédése érdekében csak felhozható volt, az a közelebbi hetekben mind nyilvánosságra került, dő magyarázatok, s­­ hivatalos okmányok kíséretében. Ellenben majdnem semmi sem tétetett közzé abból, a­mit Szvacsina Géza hozott vagy hozhat fel a saját álláspontjának igazolására. Míg a polgármester helyettest több oldalról a leghevesebben védték, addig Szvacsinát valójá­­b­a nem védelmezte senki. Nem kapott egyéb személyi támogatást, mint azt a bizalmi nyilat­kozatot, melyben annak idején a városi tanács részeltette. S vele szemben tehát teljes mérték­ben érvényesült az a különben helyes fölfogás, hogy vizsgálat alatt levő ügyben nem szabad valaki számára előlegezni a bizalmat és az igaz­ságot. Szvacsinánál nem emlegették a hivatali érdemeit, több évtizedes igazán fáradhatlan, mondhatni: önfeláldozó munkásságát, sikereit, melyek révén méltán számíthat köztiszteletre. Senki sem törődött azzal, hogy ő is családfő és neki is fájthatnak méltatlan sebek. Mindnyájunkat csak a Nagy Mór hangulata, kedélynyugalma érdekelt és addig panaszoltuk meleg részvéttel, hogy: »Szegény Nagy Mór!« — a­mig a harcz­nak voltakép csak egy üldözöttje, egy sebzettje maradt: Szvacsina Géza. Csak ennyit akartunk még megjegyezni.

Next