Rádió újság, 1931 (8. évfolyam, 1-13. szám)

1930-12-28 / 1. szám

Fejes szalonzenekar Egy kis változatosság sosem árt. A Stúdió cigányprímásainak bemu­tatása közben, most a Fejes-szalon­zenekarral ismertetjük meg a hall­gatókat. Nekik is van egy alcímük, mint „Az iskolánkívüli népművelés­nek“. Ez a második cím a követ­kező: „Ostende tangó és jazz­­band“. Bár ez a cím nincs olyan hangzatos, mint a „Rádió szabad­­egyetem“ titulus, de műsorszóró­nak sokkal jobb. A karmester úr, Fejes János, vagy amint kollégái nevezik: „Jan­csi“,­­huszonhétéves, nőtlen, sző­késbarna fiatalember. Jellegzetes­sége, hogy mindig mosolyog. Köny­­nyű neki, ismert karmester és amint m­ár említettük, huszonhét­éves és nőtlen. Most pedig átadjuk a szót Fejes karmester úrnak. Még kilenc tagja van rajtam kívül a zenekarnak, — felsorolja a kollégákat hangszer szerint. — Két szaxofonos, egy dobos, két trombitás és egy-egy pozonos, csellós, nagybőgős és zongorás. Huszonhétben alakítottam a zene­kart, azóta együtt vagyunk. Kivé­tel nélkül a zenekar minden tagja akadémista. A zongorásom, Spiró László, ismert zeneszerző, akinek már sok slágere volt és van. Két év óta állandóan játszunk a Stúdió­ban, illetve gyakran helyszínről közvetítenek bennünket. Hetenként háromszor-négyszer is szerepelünk a mikrofon előtt. Hol szeretnek jobban ját­szani, a Stúdióban, vagy a kávéház­ban? A Stúdióban. Miért? —­ Mert ott azt játszhatjuk, ami nekünk tetszik, a kávéházban pe­dig a közönség ízlését kell k­i­elégí­­­tenünk. —-- A kettő nem egyezik ! Nem. Mi megéreztük a jazz alkonyát és inkább szalonzenekarrá alakultunk át. A­­kávéházi zaj és a hangulat megkívánja a jazzt, a Stú­dióban pedig kedvünkre játszhat­tunk klasszikust. Hogy nekünk van igazunk, arról a közönség levelei, tanúskodnak, mert leggyakrabban szalonzenét, klasszikus számot kér­nek tőlünk. Mondjon még valamit magá­ról és a zenekarról. Magamról? Négyéves korom óta hegedülök. Négy évet jártam a­ zeneakadémiára. Sokat jártam kül­földön. Különben a zenekar min­den tagja külföldön járt muzsikus Nyolc nyelven beszélünk. Kérem, mi nagyon komoly cég vagyunk. Saját levélpapírunk is van. Sok levelet kapnak? —­ Mi ne kapnánk sok levelet. Számtalant. Tizen vagyunk s nagy­mértékben nőtlenek. Hét fiatalévi­bér van közöttünk, a legjobb férj­­anyag. A múlt héten argentínai magyar lányoktól kaptunk egy tár­saslapot. Nemrégiben Lehár Ferenc küldött egy dedikált fényképet és gratulált. Bécsből hallgatott ben­nünket és azt írta, hogy amikor Pestre jön, fel fog bennünket ke­resni. Most „A mosoly országa“ pre­mierjére megérkezett, összeállítot­tunk egy Lehár-műsort. Ha eljön hozzánk, azt fogjuk végigjátszani a tiszteletére. Különben is olyan prog­ramunk van, hogy nemcsak a kül­földi magyaroknak, hanem az ide­geneknek is szórakozást nyújtunk. Forró Fül XII/30. A Fejes szalonzenekar.

Next