Magyar Rendőr, 1969. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1969-10-09 / 40. szám

A Szocializmust építő munka 20 éves az NDK II. világháború utáni történelmi ese­mények eredményeképpen a német nép történelmében először jött létre egy olyan államforma, amely kifejezi az egész dolgozó nép akaratát, s amely tartalmában forradalmi, és céljaiban a szocialista építés érvényesül. A Német Szocialista Egységpárt által vezetett kelet-németországi munkásosz­tály, a parasztság és a haladó értelmiség húsz év óta egyre jobban megvalósítja a kitűzött célt: a szocializmus építését, a szocializmust építő országok nagy családjá­nak. Forradalmi pártjának és kormányának kül- és belpolitikája mindenben megfelel a nép érdekeinek, hiszen a szocializmus építé­sén munkálkodnak. Ma már nem a junkerek és a háborúra spekuláló monopoltőkések fölözik le a szor­galmas, nagy alkotásokra képes német dol­gozók munkasikereit. Ennek megfelelően az NDK léte a világ előtt is bizonyítja: a béke védelmének na­ A magyar és az NDK párt-és kormány­­küldöttsége Budapesten aláírja a felújított testvéri szerződést Az NDK f óvárosában pompás látképet nyújt a Karl Marx Alle­n háttérben a nagy teljesítményű televíziós torony Ezen a földrajzi területen élő nép szilár­dan őrködik Európa békéje fölött. Hatalmas erőfeszítéseket tesz az egyetemes béke meg­teremtéséért, felveszi a harcot a nyugatnémet revansista erőkkel szemben, s leleplezi — az időnként nem is titkolt — háborús törekvé­seiket. Az első elnök — Wilhelm Pieck elvtárs — és pártja nagy munkásmozgalmi, forradalmi tapasztalatával, a keletnémet nép nagyszerű sikereivel általános elismerést váltott ki a nemzetközi munkásmozgalomban, de az egész világon is. Jelenleg a Német Szocialista Egységpárt vezetésével — az élén Walter Ulbrichttal — az NDK öregbítette ezt a tekintélyt. Világszerte mind több állam kormánya ismeri el az im­már 20 éves német népi államot, amit a dip­lomáciai kapcsolatok felvételének egész sora bizonyít. Ez az elismerés egyben erősíti a szocialista országok tekintélyét is. Az NDK szilárd tagja­gyan fontos része ez a földrajzi terület. S a szocializmust építő népek és az egész haladó világ támogatják az NDK kormányát, dolgozó népét. A Szovjetunióval az élen minden testvéri szocialista ország őszinte és a kölcsönös érde­keket szem előtt tartó szerződésekben is ki­fejezésre juttatja ezt a szándékát és gyakor­latát. A Magyar Népköztársaságot ugyanilyen őszinte kapcsolat fűzi az NDK-hoz. Pártunk és kormányunk küldöttsége két évvel ezelőtt újította meg a barátsági, együttműködési, kölcsönös segélynyújtási szerződést. S bizton megállapíthatjuk, hogy az NDK teljesíti az internacionalista kötelezettségeit. Az NDK dolgozói nagy sikereket értek el a termelés, a szocializmus építése terén. Európa egyik legfejlettebb mezőgazdaságát teremtették meg, de ugyanakkor a vegyi és az elektrotechnikában is kiemelkedik még a legfejlettebb kapitalista országokhoz mérten is. A kőszéntermelésben és különösen a barna­szén feldolgozásában már 1960-ban első he­lyen állt a világon. Húsz év alatt megnégy­­szerezték-ötszörözték a vasérc-bányászatot és a fémkohászatot... És sorolhatnánk tovább a kimagasló, szocializmust építő sikereket. Mint a Varsói Szerződés tagja, az NDK — ha kell, fegyverrel is kész fellépni a közös érdekek védelmében. Ezt bizonyítják a múlt évek tapasztalatai, valamint az elmúlt na­pokban lezajlott „Odera—Neise—69” had­gyakorlatok is. A magyar dolgozó nép őszintén örül az NDK minden sikerének s további eredmé­nyes alkotó munkát kíván a közös cél, a szo­cializmus teljes megvalósításához, majd a kommunizmus építéséhez. FÁBIÁN SÁNDOR Egyik alapvető ipari létesítmény a „Schwarze Pumpe” kokszoló- és brikett­gyár — 200 méteres kéményei uralják a tájat Az NDK fegyveres ereje politikai és tech­nikai felkészültségében méltó a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregeihez (Fotó: MTI és „Die Volkspolizei”)

Next