Magyar Repülő, 1948. január-február (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948-01-01 / 1. szám

A légcsavar írta: Angelli Lajos gépészmérnök hallgató. A légcsavar a motoros model egyik legfonto­sabb része. Helyes megtervezése és elkészítése el­méleti és gyakorlati tudást követel. Hiába van ugyanis jó gumink, melyben a csavarás következtében sok energia halmozódik fel, ha a felgyülemlett energiákat a légcsavar rossz hatásfokkal alakítja át húzóerővé. A következőkben vizsgáljuk meg a légcsavar működését és ennek alapján próbáljuk meghatá­rozni, hogy milyen a jó model-légcsavar. A légcsavar alapjában véve nem más, mint egy körbe forgó szárny. Azonban míg a szárny sík felületnek mondható, addig a légcsavar szárnyai vagy lapjai görbe felületek, úgynevezett csavar­felületek. A szárny sík metszetei egymáshoz képest nincsenek elcsavarva (a szárnyvéget kivéve), te­hát a szárnyszelvények hasonló állásszöggel repül­nek. A légcsavar-lapok metszetei azonban egy­máshoz képest el vannak csavarva. A légcsavar­tengelyhez közel eső szelvényeknek van a leg­nagyobb elcsavarási, beállítási szögük. A beállítás szöge (p) a légcsavartengelytől távolodva egyre jobban csökken. Nézzük meg mi ennek az oka. A model szárnya csak haladó mozgást végez, a légcsavar lapjai azonban egyszerre végeznek haladó és forgó mozgást. A légcsavar szelvényei­nek eredő mozgása, csavarvonalakon történő mozgás. Repülés közben tehát a légcsavar minden lap­eleme egy-egy csavarvonalat ír le. Csavarvonalat legkönnyebben úgy állíthatunk elő, ha egyenes körhengert tengelye körül állandó szögsebesség­gel forgatunk, miközben gondoskodunk a henger haladó mozgásáról is. A henger egyidejű forgó és haladó mozgása közben a henger palástját kap­csolatba hozhatjuk egy író szerkezettel, mely a hengerhez viszonyítva, nyugalomban van és így láthatóvá tehetjük a mozgás pályáját, azaz a csavarvonalat. Azt a távolságot, melyet a henger egy körül­­forgás alatt egyenes vonalban megtesz, a csavar­vonal magasságának (z), vagy emelkedésének (H) nevezzük. (1 ábra, bal oldal). A csavarvonal nem a síkban helyezkedik el, hanem egy henger palást­ján, a térben. A csavarvonalat ezért térgörbének nevezzük. A henger palástját egyik alkotója mentén (az 1. ábrán, az AB alkotó mentén), síkba fejthetjük és ezzel a művelettel a síkba kiterítettük a csavarvonalat is. A térgörbe ezzel a fogással síkbeli egyenessé egyszerűsödött, mely már sokkal szemléletesebb s mely nem más, mint egy derékszögű háromszög átfogója, melynek egyik befogója az emelkedés (H), a másik befogója a henger kerülete. (1. ábra, jobb oldal). Az ábra szerint az emelkedés szögének tan­­gense: A légcsavar szárnyának kialakításánál az a törekvésünk, hogy a légcsavar minden egyes lap­­elemének emelkedése egyenlő legyen. Könnyű látni, hogy a légcsavar szárnyánál a tengelyhez közeledve, az egyes lapelemek egyre kisebb át­mérőjű henger palástján írják le csavarvonal alakú pályájukat, Így tehát a derékszögű három­szögeinket nézve arra a következtetésre jutunk, hogy ha az emelkedés nagyságát állandónak akar­juk, midőn az alap, az egyes hengerek kerülete folyton csökken, az emelkedés szögét kell egyre növelniük. (2. ábra), írhatjuk: tgpi. D1. *­­ H­­ tgp2. D2. * Ha a légcsavarszárnyat a csavar tengelyével központos hengerfelülettel metsszük, ugyanolyan metszőket kapunk, mint amilyen a szárny sík metszete. Vagyis a metszet egy szelvény lesz. (3. ábra). A légcsavar szelvényein éppenúgy keletkezik felhajtóerő és ellenállás, mint a szárnyon. Az egyes lapelemeken ébredő A­F elemi nagyságú felhajtóerők itt is merőlegesek a lapelemet érő

Next