Magyar Sajtó, 1970 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
vitát kezdeni? E kérdések megválaszolásánál szélsőséges véleményeket is hallani. Egyesek az állandó reagálás hívei, mondván, hogy egyetlen hamisítást, torzítást, félremagyarázást se hagyjunk szó nélkül. Mások úgy vélik, hogy nekünk kellő méltósággal kell viselkednünk, s igazunk tudatában nem szabad lealacsonyodnunk a kapitalista sajtóval való vita szintjére. Bár e szélsőséges vélemények nem fogadhatók el, bizonyos elemei az igazságnak mindkettőben megtalálhatók. Az előbbi azt a helyes elvet sugallja, hogy propagandánk legyen offenzív, aktív fellépéseinkkel adjunk hangot nézeteinknek, ne tűrjük tétlenül, ne legyünk közömbösek, ha a rólunk alkotott kép hamis, ragadjunk meg minden alkalmat igazunk hirdetésére, bizonyítására, életünk valósághű bemutatására. Az utóbbi vélemény viszont józanul és indokoltan óv bennünket attól, nehogy „bemenjünk az imperialista propaganda utcájába”, nehogy szakadatlanul a felelőtlen állítások felelős megerősítésére vagy cáfolatára kényszerüljünk. Nehogy a nyugati propaganda kérdésfelvetése szabja meg tájékoztatásunk tartalmát, el kell kerülnünk, hogy ők dobják be a nekik tetsző témákat, mi pedig kullogjunk utánuk, s arról beszéljünk, amiről ők akarnak, s nem arról, amiről mi akarunk. Ez már ideológiai defenzíva lenne. Kétségtelen, hogy egy-egy jól irányzott ellenakcióval, válaszcikkel ronthatjuk az adott lap vagy rádió hitelét, de az sem kétséges, hogy reagálásunk (főleg, ha — mondjuk — 700 000 példányban válaszolunk egy 10 000 példányban megjelenő lap cikkére) csak emeli a „megbírált” cikkíró vagy orgánum ázsióját. Több példa van arra, hogy bizonyos „újságírók” a magyar reagálást lobogtatva jelentkeztek kenyéradó gazdáiknál, leggyakrabban az amerikaiaknál, némi prémiumért. Még sorolhatnám tovább a pluszokat és a mínuszokat, mert valóban sok minden szól a vita, a cáfolat mellett és ellen. De az „egyrészt-másrészt” érveken túl szükség van valamiféle egységes állásfoglalásra is. Ennek kiindulópontja kizárólag az offenzivitásra való törekvés lehet. Ez az offenzív magatartás a vitára alkalmas cikkek, hírek, állítások legmegfelelőbb formában és módon történő megválaszolásában mutatkozhat meg, minden céltalan vagdalkozás nélkül. Csak akkor és olyan formában vállaljuk a polémiát vagy a cáfolatot, ha az nem szorít defenzív pozíciókba bennünket. Ért tehát reagáláspárti vagyok — de nem a polémiáért önmagáért. Csak akkor, ha a téma, a körülmények nekünk kedveznek, ha „nem megyünk be az ő utcájukba”. S ha nem folytatunk árnyékbokszolást. Mert ha dörgedelmes írásokkal megyünk neki egy nyugati lap állításainak a magyar sajtóban, amelynek olvasói azt sem tudják, mit kifogásolunk, vajmi kevés haszon származik a polémiából hazai közvéleményünk ideológiai felvértezése szempontjából. Márpedig minden vitának az a legfőbb célja, hogy a magyar közvélemény színe előtt leleplezzük az imperialista propagandát, és bizonyítsuk igazunkat. A Nyugatnak szóló válasz fontossága csak azután következik. A reagálás, a vita lehet közvetett és közvetlen. A közvetett formák között a legelső: politikánk, helyzetünk alapos megvilágítása, eredményeink bátor hirdetése és propagálása, gondjaink józan számbavétele. Amikor például a gazdasági reform kapcsán nyomatékosan hangsúlyoztuk a szocialista elvek változatlan érvényét, a tervgazdálkodás fenntartását stb., akikor közvetve válaszoltunk a liberalizálódásról, kapitalizálódásról szóló tendenciózus híresztelésekre. Egyegy komolyabb szakíró mélyebb, de hamis úton járó elemzésére közvetlenül is reagáltunk, minthogy itt nem egy-egy nyugati lap véleményéről, hanem a nyugati propaganda vonaláról volt szó. Véleményem szerint a jövőben se hagyjuk szó nélkül, ha hosszabb időn át megfigyelhető tendenciákat tapasztalunk olyan kérdések megvilágításában, amelyek tisztázása érdekünkben áll. Ne pletykákkal, rémhírekkel, egy-egy felelőtlen kijelentéssel, hanem általános tendenciákkal, propagandavonallal szálljunk vitába. S eközben ne lőjünk ágyúval verébre, állami rádióval zugrádióra, a párt központi lapjával az emigráció harmadrendű „közlönyére”, ne csináljunk propagandát annak, ami nem érdemli meg a népszerűsítést. A közvetett reagálás másik formája lehetne a propaganda alapját képező áltudományos nézetek elemzése, bírálata. Nemcsak a szaksajtóban, tudományos szinten, hanem a napi- és hetilapokban is közérthető módon. Úgy, ahogy a Népszabadság „Az imperialisták európai politikájáról” című cikkében lerántotta a leplet a fellazítás Európakoncepciójáról. Sajnos, a jó kezdetnek nincs