Magyar Sajtó, 1971 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
tése, tehát a decentralizálás továbbfolytatása mellett foglalt állást, szemben azokkal az aggályoskodókkal, akik a népi hatalom szilárdságának kockáztatását látták az irányítás további decentralizálásában. Leszögezte, hogy a szocialista demokrácia további fejlesztése, a néphatalom erősítésével egyetemben helyes osztálypolitika hazánkban. Alkotó megközelítés jellemzi azt a módot is, ahogy a párt a népgazdaságban meglevő feszültségek feloldását keresi. Például a beruházásban vagy a munkaerőgazdálkodásban a kereslet és a kínálat között meglevő nagy különbség megszüntetését nem elsősorban adminisztratív intézkedésekkel, az igények visszafogásával, hanem az építőipar nagyarányú fejlesztésével, így a kínálat fokozásával, a munkaerő vonatkozásában pedig a munkahelyüket nem változtató dolgozók, a törzsgárda tagok fokozottabb megbecsülésével kívánja előírni. A kongresszus arra ösztönözte a pártot, hogy fokozza az ideológiai kutatómunkát, hogy a tapasztalatok elvi általánosítása jobban tartson lépést az elmélet gyakorlati alkalmazásával, mint korábban. Ez szükséges, annak ellenére, hogy a párt elméleti munkája s ennek eredményei joggal váltottak és váltanak ki határainkon túl is érdeklődést. Magát a tanácskozást, a beszámolókat magasfokú elvi igényesség jellemezte. Nemzetközi vonatkozásban is jelentősek ma már azok az eredmények, amelyeket a magyar párt például a kétfrontos harc minden területén való következetes folytatásával elért. Jól jellemzi a párt politikáját a nemzeti sajátosság internacionalista felfogása is, amely egyben a szocialista országok egységének erősítését is szolgálja. Azok, akik a magyar párt munkáját prakticista jellegűnek tartották, a kongresszuson méltó választ kaptak. A küldöttek egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy az MSZMP, amikor olyan gyakorlati feladatokat oldott meg, mint a lenini szövetkezeti elv, vagy a földjáradék alkalmazása a mi viszonyainkra, a tulajdonviszonyok szocialista értelmezése, a gazdaságirányítás reformjának kidolgozása, az állami élet és a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése — elméleti jelentőségű cselekedeteket hajtott végre. A X. kongresszus megállapította, hogy a gazdasági reformot sikerült zökkenőmentesen bevezetni. A reform alapelvei beváltak, az új irányítási rendszer eredményesen működik. Hatására erősödtek a szocialista termelési viszonyok, jobb az összhang a termelés és a szükséglet között, magasabb szintre emelkedett a szocialista tervgazdálkodás, a nemzeti jövedelem, és az életszínvonal gyorsabban nőtt, mint korábban. A kongresszus hangsúlyozta a politika meghatározó szerepét a gazdasági munkában is. Kiemelte, hogy az új irányítási rendszer csak eszköz és nem cél. De hangsúlyozta, hogy olyan hasznos eszköz, amelynek használatát még csak most tanuljuk. A tanácskozás visszautasította azokat a nézeteket, amelyeknek hordozói a meglevő hibákat a reform nyakába igyekeztek varrni. Úgy foglalt állást, hogy a reformnak sajátossága, hogy a népgazdaságban már régen meglevő problémákat élesebben mutatja. Ha most követünk el hibákat, azokat azonnal és kellemetlenül jelzi. Ez azonban nem hibája, hanem előnye a gazdaságirányítási rendszernek. Tudjuk, hogy a magyar gazdasági reformot nagy figyelemmel kísérték világszerte, s különösen érdeklődéssel figyelték a testvérpártok. Éppen ezért a gazdálkodás új rendszerének eredményei nemzetközi jelentőségűek is. Köztudott, hogy még egyes testvérpártok sem fűztek különösebben nagy reményeket a magyar „kísérlethez”. Az eredmények azonban az MSZMP politikáját igazolták. Ezt fejezik