Magyar Sajtó, 1977 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
— Tömegkommunikációs eszközeink még mindig nem segítik eléggé a társadalmi jelenségek közötti összefüggések megértését. Nagy a hajlam a leegyszerűsítésre, a mindennapi tények, események, jelenségek önmagukban való tálalására. Például: az életszínvonal emelése — ki tagadhatná — rendkívül sok tényezőtől függ, cikkeinkből mégis gyakorta azt olvashatjuk ki, mintha ez a vezetés „akarja — nem akarja” döntésétől függne csupán. — Nem sikerült még megfelelően kialakítani a történeti szemléletet, azt a rendkívül fontos — s hadd tegyem hozzá, politikailag is szükséges — közelítést, hogy mindenkor érezzük, tudjuk: most a fejlődés egy meghatározott állomásán vagyunk. Hasonlóképpen gyengéink közé tartozik még a konstruktív kritika. A tömegkommunikációs eszközök nem ritkán adnak fórumot, hangot panaszkönyvhöz hasonlító öncélú ön- és közmarcangolásoknak. A bírálat fontosságát, úgy gondolom, nem kell hangsúlyoznom, s azt sem, hogy ennek volt is és van is szerepe, fóruma, tere. De az jogos igény, hogy vigyen előbbre; legyen tehát szókimondó, konkrét, célratörő, konzekvens a hibák feltárásában. A részletes, konkrét tanulságokkal szolgáló és a feladatokat sokoldalúan magukban foglaló értékeléseket a szerkesztőségi műhelyekben kell megfogalmazni. Az kétségtelen, hogy a legfontosabb igény: az eszmei-ideológiai tisztánlátás, s az ezen alapuló lap- és műsorkészítés. Tudjuk, hogy a tömegkommunikációs eszközök ideológiai tevékenysége számos sajátossággal rendelkezik, s valódi hatékonyságát éppen az adja, ha a napi kérdések helyes megválaszolásával, az értelmi és érzelmi hatások kellő és együttes alkalmazásával, az összefüggések közérthető megmutatásával végzi munkáját. A növekvő várakozásoknak nem könnyű megfelelni. A sokat emlegetett információ-áradat: tény. És figyelembe kell venni a lakosság állandóan változó műveltségi színvonalát, a fokozódó közéleti érdeklődést, a fiatalabb nemzedékek arányát és politikai érdeklődését, az urbanizációt — hosszan sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek újra és újra tevékenységünk javítására, formálására sarkallnak. A bőségesen áramló anyagot tehát el kell rendezni, az ismeretek rendszerébe be kell építeni; a világ eseményeinél is, a belpolitikai információk esetében is. Jól tudjuk például: a gazdaság indokoltan foglal el középponti helyet politikánkban. Törekvések és jelenségek, tervek és eredmények sokszínű arculatot mutatnak, s esetenként nem is a legfontosabb vonásokat tükrözik. Rendkívül fontos, hogy — kellő felkészültséggel — megtaláljuk a jellemzőt, a legidőszerűbbet, amely a felszín mögött a mélyebb összefüggéseket tárja az olvasó-hallgató elé. Mindez persze nem óhaj dolga, feltételezi a közlő és befogadó ,,harmonikus viszonyát”. Pontosabban szólva: igényli az újságírók szavahihetőségét, eszmei szilárdságát, szakértelmét, az állampolgárok politikai fogékonyságát, széles körű ismereteit. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a társadalmi kommunikáció összetett hatásmechanizmusában csak az egyik — ugyan nagyon lényeges — eszköz a rádió, a televízió és a sajtó. s Munkánk során figyelembe kell vennünk a propaganda és agitáció más formáit is. Ezekre, de mindenekelőtt a tömegek mindennapi, és egyre fejlődő társadalmi tapasztalatára, gazdagodó politikai kultúrájára állandóan építeni kell. A Központi Bizottság ülése nagy figyelmet fordított a marxista-leninista nevelés tartalmi kérdéseire. Különösen a fejlett szocialista társadalom építésével, a hatalom jellegével és a szocialista demokráciával, a szocialista hazafisággal és a proletár internaciona