Magyar Sajtó, 1982 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
összes olyan erők között formálódnak, amelyek a nemzetközi osztályharc barrikádjain egymással szemben állnak. Ilyen értelemben tehát vizsgálnunk kell a szocializmus és a kapitalizmus világrendszere közötti erőviszonyokat, vagy tágabb értelemben azoknak a tényezőknek az erejét, amelyek egyfelől a szocialista világrendszert, a tőkés világ munkásosztályát és a nemzeti felszabadító mozgalmat, másfelől az imperializmus világrendszerét alkotják. De felmérhetjük az erőviszonyokat a béke és a háború, az enyhülés és a feszültség hívei között is. Itt persze gondolni kell arra, hogy a béke, az enyhülés hívei nem feltétlenül követnek azonos társadalmi célokat, de egybefűzi őket a közös törekvés, hogy meg akarják akadályozni a harmadik világháborút, fenn akarják tartani az enyhülést, a békét. Mindez ugyanis hozzásegít bennünket annak megvilágításához, hogy az egy-egy országban vagy egy-egy időszakban bekövetkezett, számunkra kedvezőtlen események, sőt vereségek - amelyeket be kell ismernünk - nem módosítják automatikusan a globális erőviszonyokat. De érdekes lehet annak tárgyalása is, hogy az erőviszonyoknak a második világháború után végbement kedvező változása nem jár feltétlenül együtt a nemzetközi helyzet egyértelműen, folyamatosan és részleteiben is kedvező alakulásával, a feszültség fennakadás nélküli enyhülésével. Egyrészt azért nem, mert az imperializmus még mindig hatalmas gazdasági és katonai erővel, s ennek megfelelő politikai lehetőségekkel rendelkezik. Másrészt azért sem, mert a nemzetközi helyzet alakulását az erőviszonyok módosulása nem közvetlenül határozza meg, hanem áttételesen, a nemzetközi politika fő tényezőinek magatartásán keresztül. S ez a magatartás nem okvetlenül esik egybe az erőviszonyok diktálta realitásokkal, sőt esetleg éppen e realitások megváltoztatására, a kialakult erőviszonyok módosítására irányul. Pontosan ez a törekvés jellemzi a legutóbbi években az Egyesült Államok és az egész NATO nemzetközi magatartását, ami döntő szerepet játszott abban, hogy az erőviszonyokban 36 év alatt bekövetkezett kedvező változások ellenére a nemzetközi helyzetben - a háború befejezése óta nem először, de a 70-es évek végén ismét a kedvezőtlen tendenciák erősödtek fel. A világhelyzetet befolyásoló tényezők közül kiemelkedően fontosak a katonai erőviszonyok, amelyekről most nagyon sok szó esik. Döntő jelentőségű, hogy az imperializmus meg-megújuló támadásai ellenére is fennáll a főerők katonai egyensúlya. Ez persze globális méretű, vagyis nem jelent teljes egyensúlyi helyzetet valamennyi földrajzi térségben, s a katonai erők valamennyi részterületén. Ez már csak azért sem lehetséges, mert az elmúlt évtizedekben az eltérő nemzetközi, illetve katonapolitikai törekvéseknek megfelelően más-más módon, formában fejlődött a két szembenálló szövetségi rendszer katonai ereje. Az Egyesült Államok olyan, az egész világot behálózó támaszpontrendszert hozott létre, amely mintegy körülveszi a Varsói Szerződés országait. Nukleáris csapásmérő eszközeinek mintegy felét ma is saját területén kívül állomásoztatja. A Szovjetunió ezzel szemben nem rendelkezik támaszpont rendszerrel, s területén kívül nem tart nukleáris fegyvereket sem. Ez olyan alapvető fontosságú körülmény, amit mindig figyelembe kell venni a katonai erőegyensúly egyes összetevőinek (például az európai erőegyensúlynak) mérlegelésekor. Amikor ezekről a nagyon is időszerű, de mégis csak alapvető szemléleti kérdésekről írunk, beszélünk, akkor fel kell figyelnünk egy sajátos kérdésre is. Nem kevesen vetik ugyanis fel, hogy amit az erőviszonyokról, a békés egymás mellett élésről, stb. általában mondunk, az általában igaz is, de vajon érvényes-e, igaz-e, a mai ellentmondásos nemzetközi helyzetben? Erre csak akkor tudunk felelni, ha — divatos szóval élve - nyitottak vagyunk az új problémákra. S előfordulhat, hogy ma bizonyos kérdésekről néhány vonatkozásban mást mondunk, mint a korábbi években. Mi ilyenkor a helyes szemléletformáló magatartás? Nagyon kérem, senki se tekintse frázisnak a választ: a marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazása. Ez az elmélet ugyanis mindig a konkrét helyzet konkrét elemzését tartotta és tartja ma is a követendő módszernek, amiből az is következik, hogy a mondottakat egybe kell vetnünk a valósággal. Ha bizonyos kérdéseket ugyanis nem „tértől és időtől elszakítva" magyarázunk - ami a külpolitikai újságírásban is egyenesen bűnnek számít -, hanem életszerűen kapcsolatba hozunk azokkal a bonyolult viszonyokkal, amelyek között szocialista eszméink foko