Magyar Sajtó, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
2 FODOR LÁSZLÓ ÜNNEPI BESZÉDE A magyar sajtót ünnepeljük. Ezekben a napokban sok helyen látják vendégül az újságírókat és megköszönik munkájukat. Mi, itt, egymás között, mondhatni családi körben köszöntjük az újságírás munkásait, akik a toll, a mikrofon, a tévékamera segítségével nap mint nap informálják a közvéleményt az ország, a világ dolgairól, hirdetik pártunk, kormányunk célkitűzéseit, mozgósítják az üzemek, a termelőszövetkezetek, az intézmények dolgozóit a fejlett szocialista társadalom építésére. E nem piros betűs ünnepnek - melyet azonban a politizáló közvélemény mégis így tart számon - gyökerei a mélybe nyúlnak, a múltból erednek. A 67 évvel ezelőtti nap hajnalán igazi meglepetést keltett a pesti utcákon egy új hírlap. Az árusok teli torokkal kiabálták: Megjelent a Vörös Újság! A lap hajdan volt munkatársa, Lengyel József így emlékezett vissza erre: „ ...Papírt csak zugárusok útján vehettünk ...ez volt az egyik oka, hogy hetenként csak háromszor tudtunk megjelenni. Mindenki vette a lapot, mert puszta megjelenése is szenzáció volt." Az újság kiadását az alig két hete megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja központi bizottsága határozta el. Se papír, se nyomda, se engedély nem volt hozzá, csupán annak felismerése alapján döntöttek, hogy a pártnak szüksége van egy olyan sajtótermékre, mely a magyar munkásosztályt a kizsákmányolás elleni harcra, a munkáshatalom kivívására szervezi és mozgósítja. Azután lett papír is, nyomda is, és 1918. december 7-én már ötvenes-százas kötegekben vitték a lapot a munkások Kispestre és Mátyásföldre, Újpestre és Albertfalvára, Miskolcra és Szegedre, mindenhová, ahol várták. A Vörös Újság, a hazai újságírás történetének első kommunista lapja valóban szenzációt keltett. Már nevével és azzal is, hogy fejlécén ott volt a jelszó: Világ proletárjai egyesüljetek! Hangvétele is merőben különbözött az addig megszokottól, a többi újságétól. „Osztályharcot!" kiáltotta oda az első szám vezércikkének címe a lanyhuló, tétovázó polgári forradalomnak, s a cikk arról a történelmi szükségszerűségről szólt, mely napirendre tűzte a tőkésrendszer uralmának felváltását a munkásosztályéval - a szocializmussal. Arról szólt, hogy a forradalmi cselekvéshez forradalmi pártra van szükség, s ez a kommunisták pártja. A Vörös Újság népszerűsége rendkívül gyorsan növekedett: csakhamar százezrek olvasták az egész országban. Terjesztését a munkások önként vállalták, ők magukénak érezték a lapot, de az ellenség gyűlölte. Egy provokáció ürügyén a kormány 1919 februárjában be is tiltotta, egy hónapig illegálisan adták ki és terjesztették. De márciusban ismét az utcán volt, és a Tanácsköztársaság kikiáltásától augusztus 2-ig, a fehérterror kezdetéig az egyesült párt délután megjelenő hivatalos lapjaként került az olvasókhoz. A néphatalom 133 napja alatt átlagosan 300 ezer példányt nyomtak belőle, bár a kétszerese is kevés lett volna. Hiányzott az újságpapír. Egész gyári üzemrészek, katonai századok egy-egy példányt kaphattak csupán, mely azután kézről kézre vándorolt. Várták, szerették, tanultak belőle. A Magyar Tanácsköztársaság leverése, s a két világháború közötti ellenforradalmi rendszer súlyos csapást mér a forradalmi sajtóra is. A Vörös Újság munkatársai a fehérterror idején börtönbe kerültek vagy külföldre menekültek. A betiltott és üldözött pártsajtó mégis gazdag örökséget vehetett birtokába: a hazai illegális vagy az idegenben megjelenő magyar kommunista lapok huszonöt éven át a Vörös Újság politikai és szakmai hagyományait használták fel és fejlesztették tovább munkájukban. Azokban az időkben még a Vörös Újság elrejtett régi példányai is nagy erőt jelentettek: arra emlékeztették az embereket, hogy Magyarországon egyszer már megdőlt a tőke uralma, s ápolták bennük a reményt, hogy újra eljön az ideje annak, amikor a dolgozó nép kezébe veheti saját sorsának irányítását. Bár a sötétségben fel-felizzott a parázs, az ellenforradalom évtizedeiben a Népszava volt a munkásosztály egyetlen legális orgánuma. A negyvenes évek elején a kommunisták is bekapcsolódtak - a népfronteszme jegyében - a lap szerkesztőségének munkájába, s így született meg a Népszava híres 1941-es karácsonyi száma, mely az első országos hatású kiállás volt az akkor