Magyar Sajtó, 2001 (42. évfolyam, 1-10. szám)
2001 / 1. szám
2 Dosszié-ország A nagy illúzió „A médiumok, melyek önmagukat a tájékoztatás, ha nem is tárgyilagos, de legalább becsületes garanciájaként tüntették fel, most már a leggyengébb láncszemnek látszanak, csak mértékkel szabad megbízni bennük, ha egyáltalán szabad.” A gondolat a Sorbonne tanáráé, Philippe Bretoné, a tanulság viszont mindannyiunké. BÁRDOS ANDRÁS írása. A remény volt naiv, vagy az írástudók hagyták ismét cserben a társadalmat, nem tudni, de tény, a média Magyarországon is megkötötte saját üzleteit és kompromisszumait, lemondott az önállóságról - és mostanra hagyta sarokba szorítani magát. Talán nem is lehetett másképp. A hetvenes, nyolcvanas évek sajátos közmegegyezést hoztak a magyar társadalomban és kultúrában: a sorok közt olvasás, az összekacsintás kommunikációját. (A törököket írják, és az oroszokat értik rajta - Eszterházy szabadon.) Sajátos volt ez, és - bár szeretnénk letagadni - közmegegyezés. A Kádár-féle „aki dolgozik, az boldogul” demagógiája, egy ország önbecsapása. Megengedőbben: elviselhetetlen évtizedek után az elviselhetőség öröme. Nem kellett sokat tenni, lemondani néhány alapvető jogról, melynek hiányát-valljuk be - csak kevesen érzékelték. Lemondani az oroszok és Kádár bírálatáról, ’56 emlegetéséről... Nem sokkal több. És megnyíltak az intézetek kapui, hozzáférhetővé váltak a kutatás eszközei, elérhetővé a publikáció. Megköthető kompromisszum, gondolta szinte mindenki. A kollektív ártatlanság elve. Zárt rendszerben. De a rendszer megnyílt. És választhattunk: kollektív bűnösség vagy kollektív amnézia. Az őszinteség és a kollektív megbocsátás nem szerepelt a lehetőségek között. A modern Magyarország eszméje hazugságon alapszik. Az a forradalmár, aki azt mondja magáról, és az a bolsevik, akire mondják. Mintha ’89 előtt nem is lett volna világ. Aki idejében átállt, ma már örökös paszporttal rendelkezik. Én elfelejtem neked, te elfelejted nekem! Egy újabb rendszer, amely azoknak kedvez, akiknek van mit elfelejteni. Én könnyen felejtek, meglehet, te is, de a papír nem felejt. És nem felejt a mikrofilm sem, így lettünk dosszié-ország. Ahol értékedet a fiókod határozza meg, kiről mit tudsz, és főként mit tudsz bizonyítani. A dosszié persze különös fegyver. Egylövetű pisztoly, ha lősz, célba találj, vagy téged talál el a válaszlövedék! De inkább ne lőj! Csak fenyegess... A ’89-es nagy nyitás mindenkit megrázott. Váratlan volt, nem tettünk érte semmit, tolongott a tömeg a kijáratoknál. A sajtó mintha feléledt volna. OS, vagyis Országos Sajtószolgálat, Magyar Nemzet, utcán kapható szamizdat, Kundera, Konrád, Orwell. A pártok még csak alakultak, nem volt idejük a sajtóra, történhetett volna... de nem történt. A magyar újságírás már az indulás pillanatában bukott. Szinte a teljes magyar tájékoztatás forradalomként értékelte a romániai puccsot, izgult, hebegett, felült a legprimitívebb dezinformációknak. A hegyekben a visszavágásra készülő szekus csapatokról, a katonák spontán átállásáról, a magyarok katalizátorszerepéről. A magyar média nem tudott megszabadulni romantikus téveszméitől, a jó és a rossz történelmi harcától, és ha a gazdák egy része el is tűnt, nem tűnt el a vágy a gazdák után. TÉMA MAGYAR SAJTÓ ■ 2001. 1. SZÁM Meghívó a 119. Újságíróbálra, amelyet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2001. február 3-án rendez Budapesten, a Hotel Inter-Continentalban. A hagyományos farsangi bálba a MÚOSZ tisztelettel meghívja az újságíró-társadalom minden tagját, tekintet nélkül arra, hogy ki melyik szakmai szövetség tagja. Várjuk mindazokat, akik munkájukkal kapcsolódnak az írott és az elektronikus médiához. A bál karitatív jellegű, az elmúlt évek gyakorlatához híven a MÚOSZ a bál nyereségét Szolidaritás Alapítványán keresztül a rászoruló újságírók szociális támogatására fordítja. A jegyeket a Magyar Sajtó Házában (1062 Budapest, Andrássy út 101.) lehet megrendelni és majd átvenni. A jegyek értékesítésével Mészáros Istvánná foglalkozik (tel.: 478-9052). írásos megrendelés: a 351-0646-os faxon, vagy az rbgypr@westel900.net e-mail-en. És minden eldől... A kilencvenes kampányra magukhoz tértek a pártok. Hamar rájöttek, hogy nincs szükség taktikára. Parancsolni kell és fenyegetni. Csengey Dénes tüzes pillantása, Haraszti Miklós szemöldökráncolása elég. Rend van. Nem az újságírókon múlik, hogy még egyszer feléled a remény. Hankiss Elemér, az MTV, Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnöke, Mester, Rangos, Bánó olykor kemény, olykor kegyetlen, közben Pálfy G. feledve az újságírás minden szabályát, de nem feledve saját múltját, hivatalos rangra emeli a manipulációt, és közben Csurka is ír, „kegyetlenül elvert alfeléről”, ügynökmúltjáról, zsidó összeesküvésről. Ott A Hét, és ott az Esti Egyenleg, ott a pizsamás interjú (Feledy Péter és Antall József) és a taxisblokád tárgyalásainak közvetítése. A kilencvenes évek elején, az Antall-kormány idején sajtószak