Magyar Sajtó, 2003 (44. évfolyam, 1-10. szám)

2003 / 1. szám

Bővülő lappiac A hirdetési piac gyengülése ellenére újabb lapok jelennek meg hamarosan a pi­acon. Márciustól ismét utcára kerül a leg­régebbi bulvárlap, az Esti Hírlap. A bul­várlappiac régi-új szereplőjét eleinte csak Budapesten terjesztik 70 ezres pél­dányban, de a későbbiekben az agglome­rációba és a megyeszékhelyekre is el akarják juttatni. A tervek szerint 16 olda­lon megjelenő Esti Hírlap délután három órakor kerül majd az utcákra. Valencsik Ferenc főszerkesztő szerint mindenkép­pen 70 forint alatt fogják meghatározni az árát. A lap kiadója egy újabb, nőknek szó­ló, hetente megjelenő magazinnal, a Love & Story-val is piacra lép majd. A Handyp­­ressz pedig egy új hirdetési napilappal bővíti a kínálatot. A 2002-ben piacra lé­pett három országos napilap, a Tőzsdei Kilenc újságíró A Független Médiaközpont és a Roma Sajtóközpont roma újság­író-gyakornoki programjának év­záró ünnepélyét tartották de­cember 11-én. Az alapismerete­ket közvetítő - nemzetközi támo­gatású - képzési programot az elmúlt öt évben összesen negy­ven magyar fiatal végezte el. A hallgatók az elektronikus és a nyom­tatott sajtó alapismeretei mellett politi­katudományi, társadalomismereti és angol nyelvi tanfolyamokon vettek részt, beszédtechnikát és stilisztikát tanultak, majd a tízhónapos képzés zárásaként különböző szerkesztőségekben töltötték a gyakorlati idejüket. A gyakornokokat egyebek mellett fogadta a Magyar Távi­rati Iroda, a tv2, az RTL Klub, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, az Origo, a HVG, a Metro, a Fejér Megyei Hírlap, a Klubrádió, a Rádió C, a Kiskőrösi Rádió és a Roma Sajtóközpont. - Vagyunk már páran, de még nem va­gyunk elegen - fogalmazott a Magyar Rádió Márványtermében a sajóhidvégi Balogh Attila. A politikai bon­tot-t de­rülve fogadták az osztálytársak: Birkás Orsolya (Dunaújváros), Lakatos Gyula (Sárbogárd), Varga Ábel (Libád), Kun­­hegyesi Ferenc, Kvalla Gábor (Kiskőrös), Barsi-Tyukodi Adrienn, Kal­la Éva és Fátyol Zsuzsa (Budapest). A budapesti Független Médiaközpont tavasszal újabb tanfolyamot indít: vár­ják a jelentkezőket! További informá­ció kérhető Orbán Sándor igazgatótól és Janis E. Overlook vezetőtanártól a (06-1) 317-5448-as telefonszámon.­­1­. I.­­Kurír, a Holnap és a Mai Nap közül csak az utóbbinak sikerült talpon maradnia, míg a helyi kiadványnak számító Buda­pesti Nap még mindig a piaci bevezetés szakaszában tart. Német terjeszkedés Az elmúlt évtized a német lapkiadók fel­­vásárlási és lapalapítási hullámával járt régiónkban: az Axel Springer, a Heinrich Bauer, a Gruner+Jahr, a WAZ, illetve a svájci Ringier kiadó erős pozíciókat szer­zett a piacon. Terjeszkedésük kényszerű okok miatt kelet felé irányult. Jelenleg Csehországban például a nyomtatott saj­tó 80 százaléka német illetve svájci kéz­ben van, és az arány korántsem számít ki­rívónak a térségben. Magyarországon kö­zel ötven kiadvánnyal vannak jelen a nagy német lapkiadók, ezek együttes példány­száma meghaladja a négymilliót. A len­gyel piacon a hét nagy kiadó hetvenkét ki­adványát összesen közel 19 milliós pél­dányszámban értékesítik. A régió nyolc országában a legtöbb kiadványa a Ver­lagsgruppe Passaunak van: 61 lapjukat 6,1 milliós példányszámban adják el. A Heinrich Bauer 37 térségbeli kiadvá­nyukkal, 11,1 milliós összpéldányszám­­mal listavezető. A harmadik az Axel Springer, a magyar piacot 28 kiad­vánnyal és 2,1 milliós példányszámmal vezető társaság a régióban összesen 58 lapot birtokol, amelyet együttesen több mint 5,2 millió példányban nyomtatnak. Tolerancia-díj Az emberi jogok nemzetközi napja al­kalmából december 10-én átadták a Más­ság Alapítvány idei Tolerancia-díjait, amelyeket újságírók vehettek át három kategóriában. Az írott sajtóból a Magyar Narancsban megjelent írásai kapcsán Vi­rág Tamást díjazták, míg a szerkesztősé­gek közül az Élet és Irodalom, valamint a Mérleg folyóirat kapott jelképes, egyfo­rintos elismerést. A mozgókép kategóriá­ban Révész Jánost és Szirmai Norbertet jutalmazta a zsűri a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapatának szurkolóiról készített filmjéért. Rádiós kategóriában Orosz József, a Klubrádió munkatársa kapta az elismerést a paksi romák kitele­pítéséről készített munkájáért.­ ­ ORTT-elnök December elején benyújtotta lemondá­sát Körmendy-Ékes Judit, a Országos Rá­dió és Televízió Testület elnöke, aki de­cember 31 -i hatállyal távozott posztjáról. Ezzel a négy főre csökkent testület janu­ártól működésképtelenné vált, mivel a törvényben meghatározott ötfős létszám­nál kevesebb tagja lett. Körmendy-Ékes utódját várhatóan csak a tavaszi üléssza­kon választja meg az országgyűlés a mi­niszterelnök és a köztársasági elnök együttes jelölése alapján. Sokak szerint Ladvánszky György, a testület MSZP által delegált tagja a poszt esélyes jelöltje. Körmendy-Ékes lemondását a testületre gyakorolt politikai nyomásgyakorlással indokolta, ám sokak szerint családi bün­tetőperei álltak a döntés hátterében. Díjhátralékok Decemberben még a legtöbb magyar nyelvű műholdas televízió tartozott az ORTT-nek műsorszolgáltatási díjjal, szerin­tük azonban a testület önkényesen terjesz­tette ki rájuk a törvény hatályát. Egy nem földi sugárzású rádió vagy televízió elindí­tásához csupán bejelentési kötelezettség szükséges, műsorszolgáltatási díjat viszont fizetni kell. A nem fizető műholdas tévécsa­tornák szerint az ORTT semmit sem nyújt a műsorszolgáltatási díj ellenében, ezért több csatorna nem is fizeti a kirótt díjat. A tartozók között volt többek között a Game One, a Minimax Műsorszolgáltató Rt., a Bu­dapest Televízió és a Magyar ATV is. SATeLIT vég Az Antenna Hungária Rt. (AH) december 1-jén éjfélkor felfüggesztette a SATeLIT tévé műholdas sugárzását, majd 15 nap múlva egyoldalúan szerződést bontott a tévétársasággal. A sugárzás felfüggeszté­sére azért került sor, mert a műsorszol­gáltató nem fizette ki tartozásait a műsor­szóró részvénytársaságnak. A tartozás rendezésére az AH által adott 15 napos tü­relmi idő alatt sem került sor, ezért az AH végleg beszüntette a SATeLIT tévé műhol­das sugárzását. Ez a gyakorlatban a 2000 őszén indult tévé megszűnését jelentheti. Még 5 év Sláger Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) decemberben egyhangú szavazás­sal döntött a Sláger Rádióval 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés mó­dosításáról. Ennek értelmében a rádió vállalja a szerződés szerinti hétéves kon­cessziós díj megfizetését azzal, hogy az ORTT méltányos díj ellenében 5 évvel meghosszabbítja a műsorszolgáltatóval kötött szerződést. A megállapodás csak akkor lép életbe, ha a Sláger Rádió Mű­sorszolgáltató Rt. kifizeti több éve felhal­mozott milliárdos tartozásait. Megújuló rádiók Decemberben két fővárosi kereskedel­mi rádió is arculatot és nevet váltott. A Híd Rádió Rt. a Bridge FM 102,1 MHz-es frekvenciáján indította Sztár FM néven új arculatú adóját. Műsorának zenei alapját a cég közlése szerint a 80-as évek olyan külföldi és magyar zenét adják majd, mint a Modern Talking, Kylie Minogue és Zám­­bó Jimmy, amivel az adó vezetői szerint a hiányos budapesti zenei választékot bőví­­ t aSa 2003/1.

Next