Magyar Salon, 11. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/2)
DÓCZY LAJOS. Kér szívesen visszasiet a parkba, virágzó narancs- és czitromfák, pálmák és cziprusfák alatt egy merengő órát tölteni, ami valóságos gyógyító fürdő testnek és léleknek. E nyaralók egyik legszebbike a Montelione herczegé, a Monte Pellegrino lejtőjén. Nyájasan dől e magasló hegy sziklás ölébe, mely Palermo látképén úgy uralkodik, mint Budapesten a Gellérthegy. A palota csarnokából a legtágabb kilátás nyílik egyrészt a tengerre, másfelől a széles virányra, melyben a város terjeszkedik, s melyet a hegység félköre komolyan koszorúz. E nyaralóban játszódik le kis történetünk első fejezete, melyről előre megvallom, hogy semmi sem fog benne történni. Csak négy személy találkozik itt öszsze — illetőleg: nem találkozik —, kiket a véletlen, az egyetlen mesemondó, ki sohasem merül ki, egy kettős regény bonyodalmaiba sodort. A kert rácsozata előtt nyitott bérkocsi áll. Egy feltűnően szép pár készül abból kiszállni. A férfiú vagy harmincz éves, tekintete azok közül való, melyek gyöngédség és mosolygás közt is komolyságot mutatnak. A nő vagy tizennyolc éves, szűziesen duzzadó barna szépség, kit azonban szőkének hinne az ember, ha nagy, tengerkék szemeit kinyitja. Mindketten a rácskapu felé tartanak, hol a kapus elutasító mozdulattal mutatkozik. A rács mögül tudatja velök, hogy a nyaralót ma nem lehet megtekinteni. A herczeg és a herczegné ma reggel hazaérkeztek; a herczeg ágyban fekvő beteg. Az idegenek visszaszállnak hintájukba, midőn fényes úri fogat hajtat föl, melynek láttára a kapus sietve kitárja a rács-szárnyakat. E fogatban sugár hölgy ül, parancsoló komolysággal fiatal szép arczán ; elmenet egy érdeklő tekintetet vet a szép ifjú párra s meghallja, a mint a kék szemü kis hölgy mondja: «Beh kár, Oszkár! Úgy örültem ennek a sétának». E németül mondott szavak fölkeltették az úri asszony figyelmét. A mint kiszáll, az idegenekre nézve pár halk szót mond a portásnak s ez siet a pár után, mély bókkal jelentve, hogy a herczegnő ő kegyelmessége meghívja őket a park megtekintésére. A jövevények a parkba lépnek, mialatt a herczegnő a csarnokba vonul s ott megfordul, hogy elmenet rájuk még egy pillantást vethessen. Meg nem állja, hogy egy halk Ah! kiáltással ne adózzék a fiatal pár szépségének. «Összevalók!» sóhajtja. E sóhajtán azt jelenti.