Magyar Szalon, 22. kötet (12. évfolyam, 1894-1895/1)
Tartalomjegyzék
A HADGYAKORLATOK. Irta Székely Béla. BELLONY LÁSZLÓ EREDETI RAJZAIVAL. I. A béke idejében való háborúskodás nemcsak a fejedelmek kedvtelése, de a népek erejének önérzetes nyilvánulására szolgál. Igaz, a nagy hadijáték színes, eleven, a ritkaság érdekességével megkapó látni való. Délczeg huszárezredek porfelhőbe burkolódzó hangos attakja, gyalogos katonák tízezreinek egyszerre való megmozdulása, tarka tüzérütegek bömbölő működése: mindez festői hatású panorámaképpé olvad egybe. Csakhogy ez a kép nem önczél, de eszköz arra, hogy megismerjük hadseregünk erejét, képzettségét, fürgeségét, életrevalóságát. És százezer katona mozgósítása nem a látni való gyönyörűségéért történik, hanem főképen azért, hogy a háborúsdi alkalmával kiváljanak a tábornoki karból azok a hatalmas tehetségek, akik komoly harcának idején hadvezéri lángészszel győzelemre tudják vezetni az ország hadseregét. Persze vannak, akik legjobban azt szeretnék, ha egyátalán nem volnának tábornokok és hadseregek, holott a tizenkilenczedik századot bátran elnevezhetnék a fegyverkezés századának. A század sokféle elkeresztelése között ez nem volna a legkevésbbé jellemző. És noha úgynevezett emberbarátok és filozófusok a szentimentalizmus és a bölcselet összes vesszőparipáival elvi harczra kelnek a hadsereg intézménye ellen, annak mégis megvan a maga nagy és magasztos létjoga. Hiszen amellett hogy államot és alkotmányt véd, tehát a politikának hatalmi eszköze, a hadsereg egyúttal megbízható őre és szilárd alapja az emberi czivilizáczió folytonos fejlődésének. A hadsereget szeretik a czivilizáczióval ellentétbe helyezni, noha épen a tizenkilenczedik század magasfokú kultúráját követte nyomon a hadseregek fejlődése. Mennél be- A király bevonulása Balassa-Gyarmaton.