Magyar Szalon, 22. kötet (12. évfolyam, 1894-1895/1)

Tartalomjegyzék

A HADGYAKORLATOK. Irta Székely Béla. BELLONY LÁSZLÓ EREDETI RAJZAIVAL. I. A béke idejében való háborúskodás nem­csak a fejedelmek kedvtelése, de a népek erejének önérzetes nyilvánulására szolgál. Igaz, a nagy hadijáték színes, eleven, a ritka­ság érdekességével megkapó látni való. Dél­­czeg huszárezredek porfelhőbe burkolódzó hangos attakja, gyalogos katonák tízezreinek egyszerre való megmozdulása, tarka tüzér­ütegek bömbölő működése: mindez festői hatású panorámaképpé olvad egybe. Csak­hogy ez a kép nem önczél, de eszköz arra, hogy megismerjük hadseregünk erejét, kép­zettségét, fürgeségét, életrevalóságát. És száz­ezer katona mozgósítása nem a látni való gyönyörűségéért történik, hanem főképen azért, hogy a háborúsdi alkalmával kiváljanak a tábornoki karból azok a hatalmas tehetsé­gek, akik komoly harcának idején hadvezéri lángészszel győzelemre tudják vezetni az or­szág hadseregét. Persze vannak, akik legjobban azt szeret­nék, ha egyátalán nem volnának tábornokok és hadseregek, holott a tizenkilenczedik szá­zadot bátran elnevezhetnék a fegyverkezés századának. A század sokféle elkeresztelése között ez nem volna a legkevésbbé jellemző. És noha úgynevezett emberbarátok és filo­zófusok a szentimentalizmus és a bölcselet összes vesszőparipáival elvi harczra kelnek a hadsereg intézménye ellen, annak mégis megvan a maga nagy és magasztos létjoga. Hiszen amellett hogy államot és alkotmányt véd, tehát a politikának hatalmi eszköze, a hadsereg egyúttal megbízható őre és szilárd alapja az emberi czivilizáczió folytonos fejlő­désének. A hadsereget szeretik a czivilizáczióval ellentétbe helyezni, noha épen a tizenkilencze­dik század magasfokú kultúráját követte nyomon a hadseregek fejlődése. Mennél be- A király bevonulása Balassa-Gyarmaton.

Next