Magyar Szalon, 29. kötet (15. évfolyam, 1897-1898/2)
. A 48-ki törvények szentesítésének titkos történetéből a be nem látható kalamitásoknak elejét vegyék. A történetírás tartozik István nádor emlékének azzal az igazsággal, hogy ő a maga részéről határozottan visszautasította az ajánlatot. — Inkább fogom — ezek voltak saját szavai — ha a szükség úgy hozza magával, vándorolva koldulni kenyeremet királyomért, mintsem hogy tőle koronát lopjak. A főherczeg lojalitása ma már minden kétségen felül áll. De szerencsétlenségre, a jelenetnek nem voltak közvetlen tanúi s ez elég volt arra, hogy a nádor, egy végzetes félreértés következéseként majdnem egy álló évtizedig ette a száműzetés keserű kenyerét. A nemzet kívánalmai csak részben teljesedtek be. Hogy a kiegyezés utolsó akadályait elhárítsa, a nádor Pozsonyba utazott a magyar országgyűlési engedékenységre hangolandó. Már-már sikerült is koncessiókat nyerni az udvar számára, amikor egy közbejött esemény feleslegessé tette minden fáradozását s egészen más irányba terelte az eseményeket. Ez eddig kevéssé szellőztetett epizód részletei a következők. Mialatt a nádor Pozsonyban a rendek állhatatosságát igyekezett megtörni, ugyanazon idő alatt Bécsben Zsedényi Ede udvari tanácsos dolgozott a magyar országgyűlés kívánalmai változatlan elfogadása érdekében. Mindkét törekvést siker koronázta, így történt, hogy abban a pillanatban, melyben a nádor a Pozsonyban kivívott koncessiókkal Bécsbe érkezve, a Burgban berendezett lakosztályába e szavakkal lépett: — Victoria! kedvező föltételeket hozok! — már ott találta Zsedényit, ki közbe vágott: — Késő, császári fönség! már időközben mindent megadtak s erről értesítettem Batthyány minisztert is. A nádor nem mutatta megütődését, de rossz néven vette a beavatkozást, mely gyöngítette helyzetét fölfelé és lefelé. Teljesen compromittált színben tűnhetett fel a magyar országgyűléssel szemben, mely előtt a kiegyezés lehetőségének egyetlen föltételéül az engedékenység szükségét hangoztatta s íme most kitűnt, hogy amit neki meg nem adtak, azt kivívnia sikerült egy sokkal jelentéktelenebb tényezőnek. Ami Zsedényit illeti, neki szüksége volt a rehabilitációra, mert a közvélemény őt vádolta a külön magyar pénzügy-, hadügy- és külügyminisztériumnak a királyi rescriptumban tartalmazott megtagadása ódiumával s midőn az általános megadóztatásra vonatkozó rezolucziót nyilvánosan megégették, őt magát is mindenütt keresték, hogy bosszusokat töltsék rajta. Ez ügyes köpenyforditással sikerült a hangulatot annyira kedvezőre hangolni maga iránt, hogy az április 10-iki kerületi ülésen maga Batthyány és Deák indítványozták a kiegyezés létrehozása körüli érdemeinek jegyzőkönyvbe igtatását. V.