Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1889-01-13 / 4. szám
MAGYAR SZEMLE BUDAPEST 1889 ■i ANYÁG 13. ELŐFIZETÉSI ÁRA SZERKESZTI SZERKESZTŐSÉG ELSŐ ÉV EGÉSZ ÉVRE . . 6 FBT ÉS 4. SZÁM FÉL ÉVRE ... 3 FBT RUDNYÁNSZKY GYULA KIADÓHIVATAL MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP , BUDAPEST ZÖLDFA-UTCZA 31 BOLDOGASSZONY-HAVA 13. KATHOLIKUS TÁRSADALMI ÉS IRODALMI FOLYÓIRAT Német nyelv és műveltség’. fj Cl közoktatási ügyünknek ezer baja van: kilencz miniszter ereje és tudománya se volna elég, hogy a zavarokat eloszlassuk, a lakákat kijavítsuk, és a közoktatás rendszerét olyanná tegyük, melynek alapján egy boldogabb új nemzedék vallásos, erkölcsös és hazafias nevelése legyen remélhető. Hanem hát nálunk mindenből politikát csinálnak, még az iskolai szervezet is politikai érdekek kaptájára készül. Így aztán az új vallásügyi miniszternek első dolga volt a közös hadügyi miniszterrel tanácsA magyar kultúra nevében hozni s ahelyett, hogy a tanítás mai állapotát nemzeti és valláserkölcsi szempontból megreformálta volna, s igyekezett volna a nevelés elvének egyedül biztos talajára építeni a magyar közoktatás ügyét, egy rendeletet bocsátott ki a német nyelv szigorú tanítására, sőt arra, hogy a tanárok a német nyelvet és irodalmat németül adják elő. Mi nem bocsátkozunk ennek a rendeletnek a tárgyalásába politikai szempontból, holott épen e részben is, amit a germanizáló rendelet javára a dualizmus sajátos viszonyai alapján felhoznak, az mind inkább ellene szól ez intézkedésnek. Hanem igenis megtámadjuk a rendelet megokolásának azt a kvalifikálhatatlan logikáját, melyet a hiperliberális hivatalos sajtó nagy garral sietett magáévá tenni, hogy: aki nálunk nem tud németül, az nem lehet művelt ember. Ez az állítás egyenes megtagadása a magyar nemzeti műveltség önállóságának, sőt létezésének. Mi azt valljuk, hogy igenis szép és hasznos dolog németül, francziául, angolul, spanyolul tudni. De a nyelvismeret csak épen olyan, mint a szakismeret. Ha mindenki köteles visszautasítjuk azt a korlátolt észjárásra valló felfogást, hogy csak az a magyar ember lehet művelt, aki németül tud. Várjon aki csak Petőfit, Vörösmartyt, Aranyt, Jókait és a többi magyar költőket olvasta, ellenben Heinét, Blumauert és Marlitzot nem, az még műveletlen ? Hol lehet itt a határt fölállítani? Nem lehet valaki a hazának kiváló derék polgára, jó hazafi, kitűnő hivatalnok, buzgó katholikus és művelt ember, anélkül, hogy megértené azt, hogy kiszuhand ?! Aztán iskolában úgy sem lehet semmiféle nyelvet megtanulni. A nyelv mestere az élet és a magánszorgalom. Felhozzák, hogy hány német fiú tanul meg magyarul az iskolában! Igenis magyar pajtásaitól, de nem a tanártól ! Magyar fiúk közt forogva, magyarul játszva, tréfálva, beszélgetve, magyarrá lesz a német fiú, de bizony nem a leczkeórák gyakorlatai által! Mire való tehát a német nyelv erőszakolása ily módon? holott épen ez minden haszon nélkül csak államjogi zavarokat okoz és homlokegyenest szemben áll az egész magyar társadalom közérzületével és szellemével nálunk németül megtanulni, akkor A műveltség fogalma semmiképpen úgy kényszeríthető mindenki sincs össszenőve a német nyelvisaz esztergályos mesterség és a laka- imerettel , hazafiatlan és nemzeti tosság megtanulására. Mert valamint önérzetünket sértő tehát az a higaz ügyvédnek semmi szüksége a velejü rágalom, mintha az a matolvajkulcs csinálásának műszaki tit- gyár, aki németül nem tud, nem kaira, épen úgy nem okvetetlenül lehetne művelt, vagyis mintha maszükséges egy művelt magyar em- gyár műveltség, magyar irodalom, bennek a német nyelv, magyar kultúra egyáltalán nem lé-Irodalmunk, tudományunk áll ternék azon a fokon, hogy a ki soha él. A magyar nemzeti műveltségében nem olvasott mást, csak ma- jövőjét támadja meg a szóban forgó gyárkönyvet és magyarra fordított intézkedés, mely ellen már csak jeles műveket, az műveltségben bár ezért is a magyar közvéleménynek mikor vetekedhetik a legműveltebb egyhangúlag föl kell zúdulnia német emberrel. Zászlós: A TEMPLOMI ÉNEK. Nincs szivrehatóbb, mint a mikor a templomban megszólal az orgona hangja s a hívők serege elkezd énekelni. Egy szív, egy ajak ilyenkor az egész tömeg; egymás mellett térdel a szegény mosóné s a csipkegyöngyös úri hölgy, a jámbor kézműves és a nagy nevű méltóságos úr. És semmi sem hat rám fájdalmasabban, mint mikor azt veszem észre, hogy a templomban csak itt-ott suttog egy-egy férfi vagy aszszony és az éneket olyan elfojtott hangon rebegi, mintha röstelne, hogy ő ebben a szabadelvű, felvilágosodott világban nyilvánosan Máriadalt énekel a templomban. Hányszor éreztem a templomi közös éneklés fölemelő, magasztos, átszellemítő hatását egyszerű kis falusi templomban, ahol a nép buzgó áhítattal vette ajkára Jézus és szűz Mária nevét ! Szinte látszott, hogyan közeledik szív a szívhez az együtténeklés dallamának zengzetes árján. Szinte szem előtt engesztelődtek ki az ellenségek és a dal rhytmusában együtt szállottak föl lelkeik az Úrhoz. Ellenben a fővárosi nyöszörgés, mikor gyéren, csak minden ötödik-hatodik szót énekelve zümmög a tömeg, — ez mindig oly benyomást tett rám, hogy a vallástalanság immár a templomba is befurakodik. Épen így van ez sok vidéki városban is; csak a legszegényebb elem énekel, a koldusok és az öreg anyókák dünnyögik a dalt, míg a módosabbak, a „műveltebbek“ szégyenük, méltóságukon alul valónak tartják a közös éneklést. Ennek a közönyösségnek a terjedése a legártalmasabb erkölcsi befolyást gyakorolja a nép vallásosságára. Statisztikai számok bizonyítják, hogy ahol a templomi közös éneklés kultiválásában a lelkesedés nem lankadt, ott a nép vallásos buzgósága sem csökkent. De ki- i szén ez nagyon természetes. A katholikus szertartások, a szentmise keretében a katholikus egyházi zene varázsától megihletve a lélek ön-