Magyar Szó, 1900. március (1. évfolyam, 26-52. szám)
1900-03-16 / 39. szám
639. szám. Azzal belediktált a szobalányba két nagy pohárral. Egán félrevonta a doktort és titkolódzva így szólt: — Nem jó lenne összecsomagolni azt a süteményt s felküldeni az országos művegyészhez ? —■ Felletárkoz ? Hm. Kár lenne. — Miért? — Az öreg úr elronthatná vele a gyomrát. — Úgy értem, hogy vegyelemezze s megállapíthassa a méreg tartalmat. Most az orvos nézett nagyot. — Ah, értem. No majd vegyelemezem én magam. — Van doktor urnak laboratóriuma? — Hogyne! Itt la. A gyomrára mutatott s azon nyomban felkapott egy darab süteményt, óvatosan ketté törte és kitűnő étvággyal elfogyasztotta. Egán nyugtalankodva nézte a doktort — Hogyan, ön nem fél ? — Egy csöppet sem. Immunis vagyok, válaszolt tele szájjal a doktor, már 30 év óta eszem. Minden Parimkor küldenek. — A zsidók ? — Igen. — S milyen szándékkal? — Soha sem kutattam. — Hát nem mérgezett? — De igen. Hanem az ember megszokja, mint a tiroliak az arzenikumot. Olyik meg is hízik tőle. — S mi a neve a méregnek? — A kazár idiómában: kindli. Vigyázzon ne egyék sokat belőle. Alászolgája. A szobaleány, mint örömmel értesülünk, a körülményekhez képest elég jól érzi magát. Egan úr is, természetesen szintén a körülményekhez képest Lucián . MAGYAR SZÓ______________ demokrata és nemzeti jelszavakkal ? Minek veregessék meg az ő selyemzászlójuk bojtjával a plebejus-vállakat, így beszélt a feketevérü ember. A sokaság morgott egy kicsit, de aztán hazaszéledt. * Tudósítónk délután 5 órai kelettel konstatálja, hogy a Nemzeti Casinón még mindig nincs zászló, ellenben az Országos Casinón kitűzve két nagy lobogó. Az eltűnt zászlók. Megvallva az igazat, a mai március 15-ikén nem sok zászlót láttunk Budapest házain. Egy kis túlzással szólva, minden zászló külön látványosság volt s a járókelők valamennyit külön mérlegelték és értékelték. De a legnagyobb feltűnést mégis az a két zászló keltette, amely nem volt kitűzve. A Nemzeti Kaszinóé és az Országos Kaszinóé. Az emberek összecsoportosultak a két ház körül s várták a zászló megjelenését. A nagyurak utóvégre is későn kelnek s úgy lehet, nekik március 15-dikén is csak délben virrad. Hogy azonban ne tűzzék ki a zászlót, az lehetetlen. Hiszen kitűzték harmadéve és kitűzték tavaly is. Igaz, hogy azelőtt sohase tűzték ki. De ime akkor felismerték, hogy arisztokrata és plebejus, mind egyforma magyar és egyesülnünk kell mindnyájunknak egy célban. így beszélt a sokaság, amely mindig optimista. De azután a várakozó tömeg közé odament egy feketevérü ember és igy szólott: — Ugyan mit várnak ? Hát gondoltak ezek valaha nemzeti ünnepre ? Kitűzték 189S. márc. 1ő-én a nemzeti zászlót azért, mert Bánffy ellen akartak vele tüntetni. Akkor Bánffynak egy ötlete támadt. Azt az érzést, mely bennünket az 1848-iki eseményekhez fűz, összekapcsolja dinasztikus momentumokkal. Összeegyeztetni igyekezett olyan dolgokat, amelyek addig egymásnak idegenek voltak. De hiszen, minek mondjam el az április 11-ike történetét ? Azt az összhangot, melyet Bánffy az uralkodóház és a nemzet közt elő akart segíteni, azt rontotta meg a Casino, mikor, szakítva eddigi szokásával, március 15-én kitűzte a nemzeti lobogót. Most már nincs rá szüksége, mert Bánffy nincs a kormányon. Minek kacérkodjanak többé Egy igazi siker. Lukács Bélát a párisi kiállítás érdemes magyar kormánybiztosát tegnap audiencián fogadta Loubet úr, a francia köztársaság elnöke. Mit beszélt a két nagyállású ur, abból csak egy rész jutott a nyilvánosság elé. Úgy írják, Loubet úr élénken érdeklődött a magyar kiállítás iránt és nagy megelégedéssel hallotta, hogy Magyarországon mindenki buzgón közreműködött a kiállítás sikere érdekében. Lukács Béla, élve az alkalommal, arra is utalt, hogy Magyarországon némi kedvetlenséget okoz az, hogy nem engednek helyet a magyarországi szarvasmarhának a nemzetközi marhakiállításon. Az elnök reményt nyújtott az iránt, hogy a sérelem lehetőleg orvosoltatni fog. A legőszintébb örömmel vesszük tudomásul a francia köztársaság elnökének nyilatkozatát, amely kilátást nyújt arra, hogy a párisi világkiállítás kapui megnyílnak a magyar szarvasmarhák előtt. Szarvasmarhának születni bánatos végzet és a francia tilalom, amely a keleti sertésvész okán kizárta a porondról a magyar szarvasmarhát valóban egy igaztalan csapással tetézte ezt a végzetet. Az igaztalanság annál reparálhatatlanabbnak látszott, mert a tilalom a galiokkal szövetséges Oroszországra is kiterjedvén, nem látszott hihetőnek, hogy a mi állatainkkal kivételt tegyenek. De ha szarvasmarhának születni bánatos végzet is, Rátóton születni szarvasmarhának nem a legutolsó állapot, sőt siementhalinak születni Rátóton igen enyhe szerencsétlenség. A rátóti siementhali híres állat és megérdemli a hírét. Hivatott ajkak mondják, olyan ajkak, amelyekről egy egész ország hallja — és bőven hallja — a szót, hogy a rátóti siementhali lefőzi a svájcit. Nagyon természetes dolog, hogy a rátóti siementhaliakat nem hagyta érintetlenül a tilalom. Az igaztalan kiparancsolás fájt nekik, nagyon fájt. Kedélyük elborult, fejük busán hanyatlott alá, étvágyukat a pompás takarmány nem izgatta és bánatos bőgésük felverte a rátóti gazdaság csendjét. És a mi a siementhalinak fáj, az a gazdának is fáj. Nemesen érző, kegyelmes lelkét megbolygatta a bánatos hang és szelíd nyugalmát nem találta se a rátóti tuskulánumban se a budai villákban, se a pesti bankban. Teret a becsületes ambíciónak mondottak és intervenált. Intervenált, buzgón, intervenált sűrűn, intervenált írásban és intervenált szóban. Íme kiderült, mely nagy dolgok azok, a melyek miatt a magyar miniszterelnök annyi órán át tárgyalt a külügyminiszterrel. A rátóti bika már belekerült a hagyományba. Azt értjük, amely a torony tetejéről oly takarosan lelegelte a füvet. Most még magasabb helyre jutott : a magas diplomáciába. Őszintén gratulálunk, mert kedves előttünk minden megérdemelt carrier és tiszta szívvel kívánjuk, hogy arassanak diadalt svájci kollegáik felett. Hozzanak annyi dicsőséget haza, amennyit csak a négy lábuk elbír és kolompjuk szava büszkén hirdesse világgá a rátóti szarvasmarha diadalát. nem a bálok, a bankettek, az ünnepségek gondtalan publikuma volt az, hanem a külvárosok munkát kereső szegény népe gyűlt egybe, hogy éledező reménységgel lépje át a csudás intézet küszöbét, amelyről azt mondották neki, hogy ott munkát és kenyeret kap. De bizony nem egy csalódottan távozott. Már ezen az első napon is bebizonyult, hogy a munkakínálat nem áll arányban a munkakereslettel. A délelőtt folyamán talán kétezer munkásember fordult meg az intézetben ; ezek közül sok, — ha elhelyeztek százat. — Csak türelem ! Majd lesz a maga számára is munka ! Biztatták a kétségbeesetteket az udvarias hivatalnokok. Kitöltetnek vele egy munkakinálati lapot és azután elmehet. Ha akad valami, értesítik. Egy dolog miatt azonban nagyon meg vannak elégedve a szegény munkakeresők az uj intézettel. A hatalmas földszinti termekben jó meleg van. Ilyen kellemetlen, hideg időben jól esik a szegény ember vékony nyári kabáttal védett testének az ingyen meleg. S ha egyébért nem, ennek a kedvéért, legalább míg a hidegség tart, bizonyára szorgalmas vendége lesz az uj intézetnek sok szegény ember. A várótermek beosztása praktikus. Külön terem áll rendelkezésére a férfi munkakeresőknek, külön a nőknek és külön a tanoncoknak. A házirend okosan intézkedik arról, hogy a férfiak a nőkkel ne érintkezhessenek. Különben is a munkakereső nők igen tartózkodók. Beszólónak van-e munka? Ha hallják, hogy nincs, sóhajtva távoznak. Ellenben a férfiak nyugodtan ülve maradnak egyrészt a jó meleg kedvéért, másrészt ama titkos reménységben, hátha beállít egyszerre valami potrohos gyáros és viszi valamennyit munkába. Hej, hol az a miniszter, aki nemcsak közvetítene, de munkát is teremtene a szegények eme egszegényebbjeinek ? 1... A munkanélküliek. Aki még nem látott éhező, nyomorgó, de mégis dolgos kezű munkás embereket, az látogasson el a József körúti munkaközvetítő hivatalba, — ott láthat eleget. Ma nyitották meg az új intézetet és nyugodtan ideírhatjuk, hogy a „közönség“ rendkívüli érdeklődése mellett. Ámde Március 16. Stefánia főhercegasszony esküvője. A „Fremden Blatt” ma azt a hírt közli, hogy Stefánia trónörökösné csak eljegyzését fogja megtartani a legközelebbi napokban Miramareban. Az esküvő később lesz. Mint nekünk Bécsből táviratozzák, ez a hír nem felel meg a valóságnak. A trónörökösné és gróf Lónyai esküvőjüket minden bizonnyal hétfőn délelőtt 11 órakor tartják meg Miramareban. A Fremden- Blatt hírének csak az a célja, hogy elriassza az újságírókat, akik a világ minden részéből nagy számmal érkeznek Triesztbe. — Uj palotahölgy. A király — mint a hivatalos lap jelenti — Széll Kálmán miniszterelnök nejének, Vörösmarty Mihály leányának a palotahölgyi rangot adományozta. — Petőfi-emléktábla Pozsonyban. A pozsonyi Toldy-kör emléktáblával jelöli meg azt a házat, ahol Petőfi Sándor lakott Pozsonyban. Az emléktábla felírása a következő: Ebben A Házban Lakott PETŐFI SÁNDOR 1843. Május És Junius Hónapban. Kegyeletes Emlékül A „Pozsonyi Toldy-Kör“ 1900. Március Hó 15-én. Ma, március 15-én van a leleplezési ünnepély. — Gyászrovat. Tegnap délután 3 órakor kisérték örök nyughelyére özvegy Muraty Szilárdné, született Szaczelláry Mária tetemeit. A beszentelést a józsef téri gyászházban a görögkeleti egyház szertartása szerint három lelkész végezte megfelelő segédlettel, nagyszámú résztvevő közönség jelenlétében, amelynek soraiban ott láttuk többek közt Tisza Kálmánné és Teleki Sándorné grófhölgyeket, jelen voltak továbbá Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Rohonczy, Ghyczy Emil altábornagyok, Eötvös Lóránt báró, Nenckheim Frigyes gróf, Gränzenstein és Bedő államtitkárok. Tabódy kamarás, sok főrendiházi tag, képviselő