Magyar Szó, 1947. április (4. évfolyam, 77-110. szám)
1947-04-01 / 77. szám
Nagy harc az országos labdarúgó bajnokságért Növekedtek a Dinamó esélyei • A Spartacusnak reménye nyílik a Metalac megelőzésére Szombaton és vasárnap hat mérkőzést játszottak a Szövetségi Ligában, míg a Lokomotiva és a Crvena Zvezda összecsapására szerdán kerül sor Zágrábban. A vasárnapi találkozók közül a Dinamó és a Partizán zágrábi öszszracsapását kísérte a legnagyobb érdeklődés. A táblázat élcsoportjában ugyanis az első négy csapat között egyre nagyobb harc folyik a bajnoki cím megszerzéséért. Jelenleg írgytan még a Partizán áll az első helyen és néhány ponttal vezet, de a hátralévő fordulókban még sok minden történhet , így az utána következő Dinamó, Crvena Zvezda és a Hajdúk sem mondott le az első helyről. A Dinamó esélyeit nagyon növelte a Partizán ellen most aratott biztos győzelem. A Dinamón kívül még a Crvena Zvezda szólhat bele az elsőség kérdésébe, a Hajdúknak viszont — formáját tekintve — jóval kevesebb reménye lehet erre. A vasárnapi forduló legnagyobb meglepetése a Kvarner győzelme volt Beográdban a Metalac felett. A Kvarner ezzel a győzelmével különösen a Spartacusnak tett jó szolgálatot, mert a szuboticai csapat a Budutynoszt ellen aratott fölényes győzelmével megközelítette a Metalacot, s már csak egy pont választja el attól. A további fordulókban minden bizonnyal erős harc indul meg a két csapat között az ötödik hely végleges megszerzéséért- A beográdi csapat az utóbbi időben nagy törmahanyatláson megy át, a Spartacus pedig ugyanakkor kitűnő formáról tesz tanúságot. A táblázat alsó felében annyiban történt változás, hogy a szarajevói Zseleznicsár a Nafta ellen küzdelem nélkül kapott két pontjával a 11 helyre ugrott előre. A Nafta úgy létszik már végleg megadta magát sorsának. Ezt bizonyítja azt is, hogy vasárnap már el sem utazott Szarajevóba a Zseleznicsár elleni mérkőzésre. Az illetékes sportfórum minden bizonnyal alaposan kivizsgálja, hogy miért nem állt ki vasárnapi mérkőzésére az alsólendvai csapat Az ötödik forduló részletes eredményei a következők: A második félidőben nagy szél kerekedett, és mindenki azt várta, hogy a széllel hátban játszó Partizán átveszi a játék irányítását. Mégis a 7. percben Csajkovszki átadásából Sztrugár ért el újabb gólt, s ezzel a Dinamó 3:0-ás vezetéshez jutott. A 15 percben Wölfl 4-re emelte a gólok számát. A Partizan a 20. percben Atanackovics révén szépített az eredményen, majd a 43. percben Böbek tizenegyesből szerezte meg a beográdiak második gólját. DINAMÓ—PARTIZAN 4:2 (2:0) Zágrábban mintegy 15.000 főnyi közönség előtt mérte össze erejét a két csapat A Dinamó már az első percekben erős támadásokba kezdett A vezető gólt a 17. percben szerezte meg a zágrábi együttes Csajkovszki előretörése után Sztrugárhoz játszott a balszélre s a szélső a rosszul helyezkedő Glazer mellett védhetetlen gólt lőtt. A következő percben Brozovics csak a gólvonalon csípte el a labdát s igy megmentette csapatát az újabb góltól. A 23. percben a játékvezető 20 méterről túl szigoruan szabadrúgást ítélt a Partizan ellen, s ezt Plese góllá értékesítette. Áll a harc a Szloga és a Dinamó között Meglepetések a Köztársasági Liga vasárnapi fordulójában Vasárnap öt mérkőzést játszottak a Köztársasági Liga első csoportjában. A két beográdi csapat, a Miticionar és a Beográd ezúttal nem küzdött a bajnoki pontokért. Az első csoport két élcsapata, a noviszádi Szloga és a pancsevói Dinamó ezúttal is biztos, sőt fölényes győzelmet arattak ellenfeleik felett és még jobban megszilárdították vezető helyüket, úgyhogy egészen kiváltak az utánuk következő csoportból s úgyszólván biztosították a szövetségi selejtező serlegmérkőzéseken való részvételüket. Ebben a fordulóban két meglepetés történt. A nagyobb meglepetés a szuboticai Szlobodának a palánkai veresége. A szuboticai együttes úgy Látszik hullámvölgybe jutott, egymásután adja le a pontokat, s így minden reményét elvesztette a selejtező serlegmérkőzéseken való részvétele. A másik meglepetést a zombori Polet csapata keltette. A Strémet győzte le 2:0 arányban, pedig a mitrovicai csapat volt az esélyes, mert az utóbbi időben egymásután több biztos győzelmet aratott. Minthogy így a harmadik hely mindkét esélyese vereséget szenvedett a harc tovább folyik közöttük, de ebbe a harcba beleszólása lehet még azrenyanini Zseleznicsárnak is. A vasárnapi mérkőzés után a táblázat állása a következő: A táblázatba nincs beszámítva a múltvasárnapi Jedinsztvo (Vrsac)— Polet (Zomibor) mérkőzés, amelyet a verseciek nyertek 3:2 arányban. Ezt a mérkőzést ugyanis még nem igazolták. 1 Szloga 17 13 2 2 64:16 28 2 Dinamó 17 13 1 3 59:25 27 3 Szloboda 17 9 3 5 53:25 21 4 Szrém 17 9 1 7 40:26 19 5 Zseleznicsár 16 7 3 6 35:36 17 6 Polet 15 6 4 5 27:26 16 7 Mildiconár 16 6 3 7 27:33 15 8 Egység 16 5 5 6 27-38 15 9 Zrenjanin 17 5 1 11 40:55 12 10 Jed. (BP) 17 4 3 10 27:61 11 11 Jed. (Vrsac) 15 3 3 9 27:49 9 12 Beográd 16 2 2 12 20:48 6 HAJÓGYÁR (NOVISZÁD)— PROLETER (II. KÖRZET) 7:2 (4:0) A noviszádi hajógyár sportaktivájának labdarugó együttese vasárnap délután a II. körzet „Proleter“ sportaktivájának labdarugó csapatával játszott barátságos mérkőzést. A mérkőzést a hajógyári ifjak nyerték meg lelkes és szép játék után 7:2 (4:0) arányban. A hajógyár sportaktivája kitűnő szervezettségénél és tagjainak fegyelmezettségénél fogva a jövőben is nagy sikereket érhet el. A vasárnapi mérkőzés nemcsak technikai győzelmet hozott a hajógyári sportklubnak, hanem sportszerűség terén is győzelmet aratott. Kovács Sándor sportlevelező. 6 OKTOBAR (KIKINDA)— SPARTACUS (DEBELYACSA) 5:0 (0:0) Kiikindán került sor a két labdarúgó együttes találkozójára. Az első félidőben a hazai csapat erős szél ellen játszik és így fölényét nem tudja kifejezésre juttatni. A debelyacsai együttes a széltől támogatva többször is veszélybe hozta ellenfele kapuját, de a kikindai védők sikerrel hárították el ellenfelük támadását Szünet után a kikindai csapat hatalmas iramot diktált. Ennek a Spartacus nem tudott ellentállni és így a mérkőzést 5:0 arányban elvesztette. A hazai csapat csatársora több gólt is rúghatott volna. A kikindai együttesből Bíró II és Jószics, míg a Spartacusból közvetlen védelem és Koszics tűntek ki jó játékukkal O. J. KISORSOLTÁK VAJDASÁG ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK LABDARUGÓ MÉRKŐZÉSEIT Zombor, március hó- Vajdaság északi csoportjában a tavaszi labdarúgó bajnoki mérkőzések sorrendje a következő: Április 20-án: Bezdán—Teksztil (Hódság), Jedinsztvo (Kulai—Mladoszt (Sztapár), Proleter (Vrbász) —Szidro (Apatin). Április 27-én: Teksztil (Hódság) —Jedinsztvo (Kula), Szidro (Apatin) —Mladoszt (Sztapár), Bezdán—Proleter (Verbász). Május 4-én: Mladoszt (Sztapár) — Teksztil (Hódság), Proleter (Verbász)— Jedinsztvo (Kula), Szidro (Apatin)—Bezdán Május 11-én: Jedinsztvo (Kula)— Szidro (Apatin), Teksztil (Hódság) — Proleter (Verbász), Bezdán—Mladoszt (Sztapár). Május 18-án: Szidro (Apatin)— Teksztil (Hódság), Jedinsztvo (Kula)—Bezdán, Mladoszt (Sztapár)— Proleter (Verbász) ASZTALITENISZ SPARTACUS—JEDINSZTVO (PALÁNKA) 5:2 A szuboticai kultúrkör nagyterűjében zsúfolt nézőtér előtt játszottak a szuboticai és a palánkai asztaliteniszezők. A mérkőzést a szuboticai asztaliteniszezők nyerték meg szép játék után. A szuboticaiak részéről Konc (3) és Gábrics (2), míg a palánkaiak részéről Iszákov és Jaffa szereztek győzelmet. Szemanovics Marica és Bicskei Erzsébet bemutató mérkőzést játszottak nagy sikerrel. Horvát Béla, Szubotica. SPARTACUS—BUDUTYNOSZT 4:0 (1:0) Szuboticán szép időben, 4000 főnyi közönség előtt mérte össze erejét a két csapat. Ősszel a Spartacus 0:3 arányú vereséget szenvedett Titográdon, éppen ezért a vasárnapi visszavágó mérkőzést igen nagy érdeklődés előzte meg. A Spartacus már az első perekben enyhe fölényt harcol ki és több szép támadást vezetett ellenfele kapujára. A 10. percben a Spartacus balszárnyán fut szép támadás és Vorgucsin megszerzi a vezető gólt Szünet után a Budutynoszt feljavul, de csakhamar ismét a Spartacus veszi át a játék irányítását A 20-ik percben szögletrugás után Prcsics szép góllal növeli az eredményt. Veszélyes Spartacus támadások következnek, s a 32-ik percben Takács a 35-ik percben pedig Prcsics lő újabb gólt. A Spartacus mindvégig fölényben volt és technikásabban játszott. A védelemben különösen Kokilovics, a fedezett sorban Janics, a csatársorban pedig Azucki, Takács és Vorgucsin voltak jók. KVARNER—METALAC 1:0 (0:0) Az első félidőben az otthonában játszó Metalac volt fölényben, de csatársora nem tudott eredményt elérni. Szünet után változott a játék képe. A Kvarner felnyomult és a félidő legnagyobb részében támadott A mérkőzés egyetlen gólját Kinzel, a Kvarner jobbszélsője lőtte a második félidőben. HAJDÚK—PONZIANA 3:2 (1:1) A Hajdúk Szplitben is csak nehezen győzött a trieszti csapat ellen Az első félidő 15. percében Matosics szerezte meg a Hajdúknak a vezetést, a 40. percben a Ponziana kavarodásból Kovacsics révén egyenlített. Szünet után a 15. percben Matosics, a 20. percben pedig Lokosek ért el újabb gólt, s a Ponziana csak a 40. percben szépített az eredményen Kovacsics góljával- POBEDA—„14 OKTOBAR“ 4:3 (2:2) Szombaton Szkopljéban játszott a két csapat. A vezetést a nisiek szerezték meg mindjárt a játék elején Dikics révén. Néhány perc múlva Risztovszki 1. egyenlített. A 11. percben Petrovics II. révén újra a 14 Oktobar szerezte meg a vezetést, majd a félidő utolsó percében Georgijevszki II, a Pobeda középcsatára rúgta be az egyenlítő gólt. A második félidőben a Pobeda Baleszki és Hrisztovszki révén még két gólt ért el s a nisiek csak közvetlenül a mérkőzés befejezése előtt szépítettek az eredményen Petrovcsics II révén- ZSELEZNICSÁR—NAFTA 3:0 Vasárnap kellett volna lejátszani Szarajevóban a két csapat mérkőzését, de minthogy a Nafta nem érkezett meg, így a játékvezető lefújta a mérkőzést. Ezzel a Zseleznicsár kapta meg a két pontot 3:0 gólaránnyal. Az ötödik forduló után a Szövetségi Liga táblázata a következő: 1 Partizán 18 15 1 2 48:16 31 2 Dinamó 18 13 2 3 51:19 29 3 Hajduk 18 12 3 3 41:10 27 4 Crv. Zvezda 17 13 1 3 54:17 27 5 Metalac 18 9 3 6 32:24 21 6 Spartak 18 8 4 6 32:26 20 7 Pobeda 18 6 5 7 24:30 17 8 Kvarner 18 4 7 7 17:25 15 9 Lokomotiva 17 5 3 9 20:33 13 10 Budutynoszt 18 5 3 10 32:40 13 11 Zseleznicsár 18 4 3 11 21:43 11 12 14 Oktobar 18 3 4 11 17:50 10 13 Ponziana 17 4 1 12 18:35 9 14 Nafta 17 3 0 14 13:61 6 Noviszád kosárlabda válogatottja bejutott a döntőbe A Magyar Szó sporttudósítója jelenti Rijekáról: Rijekában az esős idő ellejére is nagy érdeklődés mellett zajlanak le a városközi kosárlabda mérkőzések. A válogatott együttesek rendkívüli nagy küzdelmeket vívnak a döntőbe jutásért. A 18 férfi együttes, amely három csoportban mérkőzik, ma befejezi az elődöntő küzdelmeket. Noviszád férfiválogatottja a legutóbbi mérkőzések során Zrenyanin kosarazói felett aratott győzelmével bejutott a döntőbe. A noviszádi lányok játékát már kevesebb szerencse kísérte, mert első mérkőzésük után, amelynek során Zrenyanin női kosarazóit győzték le, mint ismeretes, Ljubljana női válogatottja ellen elvesztették mérkőzésüket, következő mérkőzésüket pedig Rijeka kosarazó női ellen kell játszaniuk, s ellenük kevés reménnyel vehetik fel a küzdelmet. Vasárnap a »Mladoszt« sporttelepen folytatták a mérkőzéseket. Elsőnek Zadar és Titograd férfi kosarazói játszottak .A mérkőzést a zadari együttes nyerte meg 27:8 (15:4) arányban. A csúszós, sáros talajon a Zadar technikás fölényével biztosan nyerte meg a mérkőzést. Ljubljana—Szkoplje (férficsapatok) 14:7 (7:4) Szplit—Zagreb (férficsapatok) 15:12 (6:3) A szpliti kosarazók habár meglepetésszerű a győzelmük, teljesen megérdemelten nyertek. Ezután került sor Noviszád— Ljubljana női csapatainak mérkőzésére. A mérkőzés rendkívül szép küzdelmet hozott. Mindkét fél tudása legjavát adta. A tyublyamu kosarazó nők megérdemelten nyerték meg a mérkőzést 6:4 (3:1) arányban. Kosárdobók a noviszádiak részéről Hábiko 1, Pajics 2 és Rankovics 1. A délutáni mérkőzések során elsőnek a noviszádi és zrenyanini kosarazók játszottak. A mérkőzés nagy küzdelmet hozott, mert ettől függött hogy melyik csapat jut be a döntőbe. A noviszádi kosarazók ezúttal is kitettek magukért és nagyszerű játék után 16:8 (5:2) arányban győzték le vajdasági riválisukat. Kosárdobók a noviszádiak részéről: Dániel 6, Kaszper 4, Demsár 3, Kis 2 és Bala 1. Ezután került sor a verseny két legesélyesebb együttesének játékoira. Rijeka és Beograd férfi kosarazói a mérkőzés első percétől kezdve mindvégig rendkívüli izgalmas küzdelmet vívtak egymással. A rijekai kosarazóknak ezúttal sikerült legyőzniük legerősebb ellenfelüket 17:10 (7:3) arányban. A következő mérkőzést Trieszt és Beograd kosarazó női vívták egymással. A trieszti lányok győztek, 10:3 (10:1) arányban. A nap utolsó mérkőzését Trieszt és Zrenjanin férfi kosarazói játszotték. A mérkőzést 19:10 arányban a trieszti együttes nyerte. A noviszádi kosarazók csoportjában az eddig lezajlott mérkőzések után a következő a sorrend: első Rijeka, 6 pont, második Noviszád 6 pont, harmadik Beográd 4 pont, negyedik Ljubljana 2 pont, ötödik Zrenjanin 2 pont, hatodik Szkoplje 0 pont. ILF ÉS PETROV híres vidám regénye az Aranyborjú még kapható a Magyar Szó kiadóhivatalában Ára a pénz előzetes beküldése esetén 85 dinár, utánvéttel, költségekkel együtt 99,5 dinár. Legszebb ajándék a könyv. 385 ❖ HIRDETÉSEK HENGER MCRLÉGPRÉS, teljes felszereléssel megvételre keresünk Járási Méhész Szövetkezet, Bácstopolya. 215*1 CSALÁDI HÁz eladó. Szubotica, II Presnova 13. Cím a szuboticai kiadóban. 2216 SIMA, ültetnivaló szólóvessző kapható Rizling, Kövidinka, Pirosszlanka, Nemeskadárka 1 dinár szálanként. Megkapható suplyáki vasútállomásnál „Ravnopravnoszt" Mezőgazdasági Földmegmunkáló szövetkezet, Hajdukovo. 2218 TIZENÖTSOROS vetőgép, Jó állapotban műtrágyaszóróval eladó. Szubotka, Cara Lazara 11. 2222 GAZDÁLKODÓNAK megfelelő ház eladó. Szubotia, Kireski put 66-a Érdeklődni Teszlina 33 226? VENNÉK 4 erős tavalyi rajt, csak méheket, vagy cserébe adnék 4 drb. uj kis Boconádi fekvő ládát, keretek nélkül. özv. Vince Istvánná, Szvilojevo. 2251 „SUPPER“ 3+1 rádió olcsón eladó. Noviszád, Toplica Milana 7. 2311 KÉT KECSKE eladó, Noviszád, „Szloga" futbalpálya, Lázics. • 2310 KOMMENCIÓS szőlőmunkást keres dr Abramovics János, Szombor, Vojvo- 1 l Ijanszka 20. 2252 KOVÁCS ANTAL, Bácstopolya, elveszí tette saját és három családtagja gabonalapját, őrlési engedélyét. Érvényteleníti. 2256 SZŰCS ÁGNES, Noviszád, Dudarszka 63, elvesztette arcképes igazolványát. Ezúton érvényteleníti. 2312 BAGYI ISTVÁN, Vranyevo, elvesztette arcképes igazolványát és bejelentőlapját. Ezúton érvényteleníti. 2309 KÉREM MINDAZOKAT, akik valamit tudnak Kurunczi Katicáról, aki 1931 szeptember 15-én született és 1947 március 8 otthonról eltűnt, értesítsenek engem. Lenhart Mária, Zrenyanin, Vardarszka utca U. 2280 EMLÉKSZIK MÉG? a „RÚT KOZMETIKÁRA" Megnyílt, Szubotia, stroszmaje rova u. 20. I. em. Halpiac. 222? VESZÜNK, ELADUNK és bizományi eladásra vállalunk mindennemű használt tárgyat Nagy választék perzsaszőnyegekben. „VASA RADNJÁNÁL “ SZUBOTICA, Stroszmajerova ul 10. Telefon: 656. 1487 AKIK MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐVÉ akarják magukat ÁPRILIS ÉS MÁJUS HÓNAPOKBAN kiképeztetni, vagy az „átíró" és „egységes" könyvvezetést * óhajtják elméletileg és gyakorlatilag tökéletesen megtanulni azok már most jegyeztessék elő magukat. — VIDÉKIEKNEK mérheti egyszeri beutazással is megoldható a tanulás. — Bővebb felvilágosítást nyújt: BORBÉLY LAJOS professzionista könyvszakértő Noviszád, Magdolna ulica 14. (A kórház utáni villamos megállói. 1500 ) Magyar Szó A VAJDASÁGI NÉPFRONT NAPILAPJA Megjelenik szerda kivételével naponta. Felelős szerkesztő KÉK ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Noviszád. Generalisszimusza Sztalina 16/1. em. Tel.: 25—85. Vidéki szerkesztőségek: Szubotia: November 29 tér 1. Tel.: 513. — Zrenyanin (Petrovgrád) Főutca 2 Tel.: 10. — Zohirbor: Tito marsal u. (DASzP-pal szemben). Tel.: 254. - Zenta: azEugen* épületben. — Topolya: a Népfront irodájában. Tel.: 91. Előfizetési ár: 1 hónapra* 45 dinár. fóezor kerékpárt 250 köbcentiméterig megvételre keresek. Ajánlatokat e lap noviszádi hirdetőosztályára. 1437