Magyar Szó, 1949. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1949-01-01 / 1. szám
Wii I Y3 Magvar Szó Az 1949 évi költségvetési javaslat tárgyalása a Szkupstinában Edvard Kardely miniszterelnökhelyetes és ideilgyminiszter beszéde Az Általános költségvetési vitában beszélt Edvard Kardely miniszterelnökhelyettes-külügyminiszter is. Beszédében ezeket mondta: Képviselő elvtársak, a Külügymiisztérium 1949 évre előirányzott költségvetése, az 1948. évi költségvetéshez viszonyítva, némileg megnövekedett. Ez a növekedés nem nagy. Meg vagyok győződve arrról, hogy jóváhagyjátok ezt a növekedést, mert ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Külügyminisztérium megfelhessen feladatainak. Nem lesz fölösleges, ha ez alkalommal részletesebben foglalkozom kormányunk külpolitikai tevékenységének egyes legfontosabb kérdéseivel 1948 folyamán. A fasiszták fölötti győzelmet a néptömegek az egész világban azzal a nagy reményekkel fogadták, hogy most elérik a szilárd békét és bekövetkezik a békeszerető nemzetközi együttműködés időszaka. A második világháború a gyakorlatban bebizonyította, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok még a háborúban is együttműködhetnek hát még a békében. Ezek szerint a szövetségesek, akik a háborúban, a többi között éppen a támadószellem megsemmisítéséért, a békéért és demokráciáért vívott harc jelszava alatt győztek, az volt a feladatuk, hogy a háború után megtegyenek mindent hogy megteremtsék a szilárd békét és a nemzetközi, politikai és gazdasági együttműködés olyan rendszerét amely az ilyen békét valóban biztosítaná. E célból alakult meg az Egyesült Nemzetek Szervezete. Sajnos, a békeszerető emberiség reményei e tekintetben távolról sem igazolódtak be. Az Általam említett feladat nem teljesült és nem teljesül a tegnapi háborús szövetségesek kapitalista részének hibájából, ami pedig egész sor rossz következményhez vezetett a nemzetközi viszonyokban, mindenekelőtt pedig komoly válságba hozta a nemzetközi együttműködés rendszerét amely a háború folyamán és közvetlenül utána fennállt, s amelybe az emberiség komoly reményeket fektetett. A béke ellenségei ismét tevékenykedni kezdtek. Mind nyíltabban kezdték lábbal tiporni a második háborúban ünnepélyesen kikiáltott demokratikus elveket és ismét kezdett kialakulni a bizalmatlanság légköre amelyben a háborús uszítók és a terjeszkedők minél nagyobb eredményeket próbálnak elérni. DEMOKRATIKUS BÉKE, VAGY IMPERIALISTA BÉKE? Mindezek okai kétségtelenül magában az imperialista rendszer lényegében vannak. A háború után valamennyi állam elé napirendre került az a kérdés, milyen legyen az a béke amelyet a második világháború által hátrahagyott romokon kell felépíteni Egyes államok belső berendezésükkel összhangban válaszoltak erre a kérdésre. Egyesek aszerint válaszoltak, amit kívánnak és ami megfelel az egész világ néptömegei óriási több.sége legfőbb érdekeinek a többié« aszerint választottak, ami megfelel a vezető uralmon lévő kizsákmányoló osztályok érdekeinek. Ebben még különös szerepet játszott az a tény is, hogy egy nagy kapitálista ország, az USA hatalmas mértékben meggazdagodott a háború folyamán Hogy milyen béke felel meg anéptömegek igazi érdekeinek, az nagyon világos Ez olyan béke kell hogy legyen, amely a népek szabadságán, függetlenségén és egyenjogúságán alapul amely arra alapítl hogy egyik álám nem avatkozik be a másik állam belső ügyeibe. Ez olyan béke kell, hogy legyen, amely a békeszerető együttműködésen alapul különösen az egyenjogúság feltételei közötti együttműködésen és bármilyen káros megkülönböztetés nélkül. Az ilyen békét biztosítani kell a fegyverkezés lényeges csökkentésével is és mindenekelőtt az atomenergia háborús célokra való felhasználásának megtiltásával és az ilyen elhatározás végrehajtásának megfelő ellenőrzésével. Ilyen békéért harcolt országunk az imperial’steileges tábor többi országaival együtt, élen • Szovjetunióval Azonban a monopolista csúcsak a nagy kapitalista országokban akikt a többi kapitalista ország reak- és erőg támogattak, más célokkal kerültek ki a háborúból. Ők másféle békét saját békéjüket imperialista békét követelnek. Az amerikai finánctőke meggazdagodott csúcsai világuralomról álmodnak, álmodnak a világ, piacok, a nyersanyagforrások, a tőke,kivitel, a más országok ipari fejlődése fölötti stb. uralmáról Természtesen, hogy a monopolista csúcsok más kapitalista országokban, mindenekelőtt Angliában és Franciaországban egyrészt támogatva az amerikai monopolisták akcióját, másrészt saját céljaikat követik a harcban a piacokért, a tőkekivitelért, a nyersanyagforrásokért stb. . Ezzel párhuzamosan és ezen alapon mindenfajta gazdasági és poliitikai elmélet és irányzat keletkezett. Kitalálták a népek gazdasági és politikai leigázása leplezésénekújabb formáit. A más országok belső ügyeibe való beavatkozás mindennapi gyakorlattá vált. A nemzeti szuverenitás és függetlenség fogalmát elavultnak kiáltják ki és mindenféle »ideológusok* és »ideológiák* jelennek meg akik »világállam«, »világkormány«, stb. létesítését követelik. Természetesen nem maradtak meg csupán a szavak mellett, heves hajsza indult a munkásmozgalom és más demokratikus és imperialistaellenes mozgalmak ellen valamennyi kapitalista és függő országban. Védelembe veszik a fasiszta elemeket és újabb fasiszta garnitúrákat készítenek elő. Buzdítják a fékeveszett hajszát a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen, megtesznek miden lehetőt, hogy szétzúzzák a nemzetközi együttműködés háború utáni rendszerét és kifejlesztik a háborús uszítók korlátlan hajszáját. Természetes, hogy mindez nem maradhatott súlyos következmények nélkül a nemzetközi viszonyokat illetőleg. A nemzetközi együttműködés megszilárdítását követő politikai vonal helyett a háborús fenyegetés politikája, a zsarolás politikája kezdett úrrá lenni, valamint a vezető kapitalista országok akarata ráerőszakolásának a leszavazásnak politikája. Az egyéni igazságra alapuló együttműködés helyett és az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretén belül háború sújtotta országok gazdasági megsegítésének megszervezése helyett különfélesegélyek jelentek meg, meghatározott politikai célokkal és az Egyesült Nemzeteken kívül, éspedig olyan feltételek mellett, amelyet a gyakorlatban függetlenségük lényeges korlátozását jelentik azon országok számára, melyeknek ezt az úgynevezett „segélyt* adják. Ez az eset az úgynevezett Marshall-tervvel. A fegyverkezés korlátozása helyett, az atomenergia habitus célokra való fehasználásának betiltása helyett — növekednek a katonai költségvetési kiadások, növekednek a fegyver alá hívott katonai kontingensek stb. Az országok belső ügyeibe való be ném avatkozás helyett ma tanúi vagyunk egész sor olyan példának, hogy többé-kevésbé nyílt fegyveres beavatkozást gyakorolnak különféle országokban -- Nyilvánvaló, hogy a háborús uszítók nem vethetik egy másik háborúba a világot, amely éppen csakhogy kikerült az egyik háborúból. Nem. Fhhez nincs erejük, sem híveik a néptömegekben Ellenkezőleg, a féketlen háborús uszító lárma mellett se, a béke erői napról napra erősödnek A monopolista csúcsoknak ma éppen olyan légkörre van szükségük, hogy igazolhassák és lendezhessék terjeszkedő akciójukat, amely veszélyezteti sok nép függetlenségét és szétzúzza a nemzetközi együttműködést Ezek szerint a békeszerető embereknek ma nemcsak a háború ellen kell harcolnunk, hanem a háborús légkör létesítése ellen is. A békeszerető erők ma a nemzetközi kapcsolatok frontján a béke megszilárdításáért harcolnak, a nemzetközi együttműködés olyan rendszeréért, amely megteremthetné a bizalom légkörét és a béke szilárdságát, amely megszüntetné a háborúval való zsarolás politikáját és megszabadítaná a világ néptömegeit a háborús rettegéstől. A mai konkrét helyzetben ez mindenekelőtt jelenti: sok. A nyugati megszálló hatalmak minden vállalt kötelezettség ellenére a nyugati övezetekben nem hajtották végre sem a demilitarizálást sem a gazdasági leszerelést, a hadiipar tömegét nem szerelték le és az amerikai törekvések arra irányulnak hogy az acéltermelés elérje a 15, sőt többmilió tonnát. Az utóbbi időben beszüntették a legfontosabb üzemek főként a Krupp gyárak leszerelését, ami egyben a német jóvátételi tömeg csökkentését is jelenti. Természetesen ennek megfelelően alakul a jóvátételi politika is Németországban. Jugoszlávia eddig a német jóvátételekből mindössze 0,04 százalékát kapta meg annak az anyagi kárnak, amit a háborúban elszenvedett. Nem hajtották végre a nyugati övezetekben nácitlanítást sem és a háborús bűnösök túlnyomó része büntetlen maradt. Továbbá a Szovjet Szövetség állandó követelése, valamint a francia nép jogos, érthető törekvése és követelése ellenére, hogy kiküszöböljék a német erőszak felújulásának veszélyét, a fontos Ruhr-vidéket nehéziparával nem helyezték négyhatalmi ellenőrzés alá, hanem mindinkább az amerikai monopolok és németországi társai uralma alá kerül. A sovinizmus és visszavágás a szellem szítására és ezzel magáral Németország demokratizálásának megakadályozáséra, állandóan felvetik Lengyelország nyugati határainak kérdését, habár erről a potsdami értekezleten végleges határozatokat hoztak. Ebben az értelemben a nyugati övezetekben megtűrik, sőt bujtogatják a szudéta és egyéb németek revíziós szervezeteit. Kezdettől fogva arra törekszenek, hogy Németországot szétszakítsák és megalakítsák a külön nyugatnémet államot, 1946 júniusától kezdve, amikor megkezdődtek az angol-amerikai tárgyalások övezeteik úgynevezett gazdasági egyesítéséről, ez év tavaszáig a londoni külön értekezleten odáig jutottak, hogy már egészen nyíltan és formailag is előirányozták a nyugatnémet állam megteremtését, alkotmányával, kormányával és valutájával, amit már meglehetős mértékben életbe is léptettek és végül ezzel összhangban kezdettől fogva megakadályozták a német békeszerződés elkészítését. Ez kifejezésre jutott már a Külügyminiszteri Tanács moszkvai értekezletén 1947 tavaszán és különösen megnyilatkozott 1947 végén a Tanács utolsó londoni ülésén, amikor nemcsak simán elvetették a szovjet javaslatot, hogy lássanak hozzá a német békeszerződés szövegének kidolgozásához, hanem magát a konferenciát is felrobbantották. Ugyanebben az értelemben a nyugati hatalmak teljesen nemleges álláspontot foglaltak el a csapatok Németországból valsó megelőbbi kivonásának távlataival szemben, ahogyan ezt a nyolc külügyminiszter varsói nyilatkozatában javasolták. Ilyen módon a Szovjet Szövetség minden erőfeszítése ellenére, amit a népi demokrácia országai támogattak, és amelyek következetesen a német kérdés helyes, az egységes Németország igazi demnitorizálásán és demokratizálásán alapízáló megoldásra irányultak. Németország kérdését nem oldották meg a Németország tekintetében hozott szövetséges alapegyezmények szellemében sem az egész békeszerető emberiség törekvéseivel összhangban. Az ilyen németországi fejleményekkel kapcsolatban ez év június 23-án és 24 én Varsóban megtartották a nyolc külügyminiszter, a Szovjet Szövetség, Jugoszlávia és a népi demokrácia többi országai külügyminisztereinek értekezletét. Az ott elfogadott nyilatkozat a többi között megállapítja, hogy a külön londoni határozatokteljesen elvetik Németország demontarizásának és demokratizálásának feladatait, Németország békeszerető demokratikus országgá való átalakításának feladatait, általában Németország jóvátételi kötelezettségeinek kérdését* és arra irányulnak,hogy Németország nyugati részét és mindenekelőtt a Ruhr-vidék nehéz iparát Németország hadi erejének felújítása eszközéül tegyék* hogy azután az USA és Nagybritannia katonai hadászati céljaira felhasználják. A nyilatkozat megtagadja a londoni határozatok bármilyen érvényességét és erkölcsi tekintélyét és követeli: haladéktalanul oldják meg a demilitarizáció kérdését, teremtsék meg meghatározott időre a négyhatalmi ellenőrzést a Rushr-vidék nehézipara felett, alakítsák meg az ideiglenes demokratiikus békeszerető általános német kormányt és kössék meg a német békeszerződést azzal, hogy a békeszerződés megkötésétől számított egy éven belül valamennyi állam vonja ki megszálló csapatait Németországból és végül tegyék meg az intézkedéseket a német jóvátételi kötelezettségek végrehajtására. Népeink maguk is közvetlenül érdekeltek a német kérdés helyes megoldásában, mert a német hódító nyomás mindenkor ,elsősorban kelet felé irányul — ezért hazánk kormánya képességei szerint a legelszántabban arra törekszik, a világ többi haladó erőivel együtt, az éten a Szovjet Szövetséggel, hogy az úgynevezett német kérdést, valóban a béke és a demokrácia érdekeinek megfelelően oldják meg és a német népnek tegyék lehetővé, hogy felépítse magának a szabad, békés, egységes demokratikus államot. 1. Harcolni az UNO megszilárdításáért, az UNO Alapokmányában megszövegezett alapelvek védelméért, amely alapelvek egyedül nyújthatnak ennek a szervezetnek bizonyos eredményességet, s visszaút.-»,sítani a megváltoztatására irányuló minden kísérletet. 2. Harcolni az egyszerű gépies leszavazás politikája ellen a nemzetközi együttműködés rendszerében, viszont olyan módszerek alkalmazásáért, amelyek a legnagyobb fokú erőfeszítésekkel egyetértő megoldásokhoz vezetnek a nemzetközi kapcsolatok döntő kérdéseiben. E célból különösen fontos szilárdítani a nagyhatalmak egyhangúságának elvét, ami a gyakorlatban nemcsak építőnek, demokratikusnak és mélyen progresszív intézménynek, hanem a béke legerőteljesebb fegyverének is bizonyult. 3. Harcolni a fegyverkezés lényeges korlátozásáért, az atomenergia háborús célokra való felhasználásának betiltásáért, a meglévő atombombák megsemmisítéséért és ez irányban a nemzetközi ellenőrzés bevezetéséért. 4. Harcolni minden hátrányos megkülönböztetésért a gazdasági együttműködésben, valamint harcolni a gazdasági segítség megszervezéséért azon országoknak amelyeknek ilyen segítségre szükségük van, az UNO Alapokmányának elvei alapján, az UNO keretiben éspedig olyan feltételek mellett, amelyek nem fogják érinteni az államok gazdasági és politikai függetlenségét. 5. Harcolni azért, hogy tiszteletben tartsák a más országok belső ügyeibe való be nem avatkozás elvét, hogy tiszteletben tartsák függetlenségüket és tiszteletben tartsák az egyenjogúság és szuverenitás elvét. Ezek azok az elvek, melyeken kormányunk egész tevékenysége alapul a nemzetközi együttműködés kérdéseiben. Németország kérdése A nemzetközi viszonyokban előbb említett valamennyi ellentét és elvi nézeteltérés különösen világosan kiütközött a német békeszerződés kérdésében. Ez természetesen nem véletlen. A hitleri Németország volt az erőszakos támadás fő ereje a legutóbbi háborúban. Arról van szó, megteremtik-e az előfeltételeket annak lehetővé tételére, hogy Németország ismét támadó hatalommá váljék, vagy olyan feltételeket teremtenek, amelyek Németországot békeszerető és demokratikus állammá, az európai béke biztosításának tényezőjévé teszik A hitleri Németország teljes leveretése és feltétel nélküli fegyverletétele után több mint három és fél évvel, körülbelül ugyanennyi idővel a potsdami egyezmény aláírása után a német békeszerződést még mindig nem kötötték meg. A Szovjet Szövetség azon fáradozott hogy a jaltai és potsdami elvekkel összhangban minél előbb megkössék a békeszerződést Németországgal és Németországot egységes demokratikus és békeszerető állammá alakítsák át, amely a béke és demokrácia egyik támasza volna Európában. Ezzel szemben a nyugati hatalmak mindenre való tekintet nélkül megszegik ezeket az elveket és kezdettől fogva arra törekedtek, hogy minél inkább meghosszabbítsák a megszállás, nyugtalanság és rendbontásnak ezt a bizonytalan állapotát Európa közepén és ezzel megzavarják háború utáni békés konszolidációját és magát Németországot, illetve Nyugatnémetországot hadiipari és harcászati támaszpontjukká avassák, tehát az új hátvomt és nyugtalanság tűzfészkévé avaa- A az Egyesült Nemzetek Szervezete Magától értetttdte, hogy a nemzetközi viszonyoknak ez a fejlődése elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetében kellett, hogy kifejezésre jusson. Ez a szervezet, mint ismeretes a háború befejező szakaszában jött létre azzal a céllal, hogy az emberiség rajta keresztül őrizze és szilárdítsa a kivívott békét. Olyan nemzetközi fórrumként teremtették meg, amely meglehetősen hatásos eszközökkel rendelkezik a béke megőrzéséhez és az államok közötti ellentétek békés rendezéséhez. Ebben szem előtt tartották az eredménytelen Népszövetség minden kedvezőtlen tapasztalatát. Éppen ezért az Egyesült Nemzetek szervezete fennállásának első napjától fogva nemzeti tekintélyhez jutott és a békeszerető emberiségben a béke kilátásait illetőleg reményeket keltett Ez a szervezet azonban még alig született meg, máris a nemzetközi együttműködés és béke ellenségei részéről heves rohamozások tárgyává váltak éppen azok az alapelvei, melyek létjogosultságot adnak a Szervezetnek és alkalmassá teszik feladatainak elvégzésére. A legfőbb elv ezek között a nagyhatalmak egyöntetűségének elve, mivel kölcsönös viszonyuktól függ elsősorban a világbéke Ezt az elvet a nyugati nagyhatalmak kezdeményezésére vették be az Alapokmányba de ők ma ennek az elvnek ellenzői, mert zavarja őket ab-ban a kísérletükben, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét a maguk külpolitikájának eszközévé alakítsák át. Magától értetődik hogy a kísérlet, hogy az Egyesült Nemzeteket az angol-amerikaii diplománcia eszközévé alakítsák át, a Szovjet Szövetség Jugoszlávia és a népi demokrácia többi országának erélyes ellenállásába ütközik magában a szervezetben. Ezek az államok, az Egyesült Nemzetek tagjai az élen a Szovjet Szövetséggel, védik az Egyesült Nemzetekben az egyöntetűség elvét. A nagyhatalmak egyetértése, az első feltétele annak hogy a Szervezet valóban hatásosan tevékenykedjen és hozzálásson valamennyi elébe kerülő kérdésnek a béke biztosítása szempontjából való megoldásához, azaz a nemzetközi együttműködés szemszögéből való megoldásához Ez a két irányzat élesen összeütközött ezen a legutóbbi, vagyis az Egyesült Nemzetek harmadik közgyűlésén, ahol újabb támadásokat hajtottak végre ez ellen az elv ellen formailag és kerülő uton is, például a döntéssel, hogy meghosszabbítsák az úgynevezett »kis közgyűlést», azaz annak a szervnek a működését amely az Alapokmány szavai és szelleme ellenére átvette a Biztonsági Tanács bizonyos működési körét. A közgyűlést ezúttal is nagy mértékben kihasználtál! az (Folytatás a negyedik oldalon)