Magyar Szó, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-02 / 51. szám

4 Vajdaség Autonóm Tartomány Neoszkupszinájénak TV. rendes ülésszaka A kampányszerűség elleni harcról a népbizottságokban (Folytatás a harmad­ik oldalról) hozott helyzetet ebben és ebben a szolgálatban, ebben és ebben az ágazatban, ebben és ebben a falu­ban, városban, vagy körzetben és ezen az alapon e tanácsok különfé­le összejövetelein valóban érdekes munka alakulhatnia ki. A tanács eb­ben az esetben olyan testület volna, amelynek tagjai átérzik, hogy hoz­zájárulnak a velük egy helységben élő társaik jobb életéhez s az ilyen munka útján valóban részt vesznek közösségünk igazgatásában­. Vidics elvtárs ezután kiemelte, hogy nagyobb figyelmet kell fordí­tani az apparátus szakismereteinek tökéletesítésére. A végrehajtó főbi­zottság mellett működő hatóságok és állami közigazgatást kiépítő szerv többé-kevésbé­é bürokratikus szerv volt és nem volt képes észrevenni feladatát .A járási és városi, külön pedig a helyi népbizottságok munkamód­szere, — folytatta Vidics elvtárs, — habár gyakran vita tárgyát képez­te, mégis olyan, hogy bizonyos fogyatékosságokat leplez le előttünk, amelyek világosan látszanik és amelyeket le kell kü­zdenünk. E fogyatékosságok közül mint különö­sen kiemelkedőt megemlítem mondjuk a járási és városi népbizottság elnök­e és titkára, valamint a többi meg­bízott közötti viszonyt. Ez rendkí­vül nagy jelentőségű kérdés. A gya­korlati közös tapasztalatok alapján meg kell mondanom, hogy megszer­vezve a harcot közgazdasági építő­­munkánk nagyobb feladatainak megvalósításáért, gyakran szervezet­lenné tesz megannyi más munkát és megbontunk több reszortot, mert a megbízottakat kiküldjük a terepre, s így ezeknek az elv­társaknak vol­taképpen nem engedjük meg, hogy foglalkozzanak apparátusuk kiépí­tésével és hogy saját reszortjuk po­litikáját folytassák«. Miután Vadíts elvtárs kiemelte ennek a gyakorlatnak károsságát hangsúlyozta, hogy a járási és vá­rosi bizottságok titkárainak kultu­ráltan kel irányítaniu­k bizottság­­ukat, különösen szem előtt tartva minden egyes reszort fejlődését és kiépítését. Világos, hogy a feladatokat job­ban meg lehet oldani, ha minden egyes reszort szilárd Egység lesz, ha minden megbízott felelős lesz a maga reszortjának vezetéséért Tová­bbi fejtegetése során Vidics elvtárs rámutatott arra milyen ká­rok származnak az irányításban az úgynevezett delegátus-rendszerből. Az irányításnak ezzel a módjával, vagyis egyes megbízottaknak a ki­küldésével, hogy hónapok­on át ül­­j­­enek valamely faluban, egyrészt mindenekelőtt megbomlik a végre­hajtó bizottság egysége, másrészt pedig ez a módszer megöli a helyi hatósági szervek kezdeményezését Ezért harcolni kell­e münk a rend­szer felszámolásáért a reszortok megszilárdításáért. Ez a harc azon­ban nem lesz sikeres, ha egyidejű­leg nem harcolunk azért is, hogy minden helyi bizottságban kialakul­janak azok a nem fizetett reszortok, hogy minden helyi bizottságban mi­nél jobban és minél nagyobb mér­tékben bevonják a munkába a nép­­tömegeket. Vidics elvtárs ezután a helyi nép­­bizottságok apparátusairól beszélt. Arról van szó, hogy a helyi népbi­­zottságokban minél képzettebb köz­alk­alm­az­ott­akat kell bevonni, hogy a helyi népbizottságban, — ahol végeredményben minden feladat sorsa rejlik, — olyan emberek le­gyenek, éspedig nemcsak a bizott­ságban, hanem az alkalmazotti appa­­rátusban is, akik képesek lesznek minél kevesebb hibával dolgozni. Ezt nem kell úgy érteni, hogy most kötelező-e valamely iskolázott, ma­­gas képzettségű tisztviselőt­ beültet­ni a helyi népbizottság alkalma­zotti apparátusába, ellenben helye­sen fel kell használni azokat az al­kalmazottakat, akiknek egészséges érzékük van a tömegek iránt, akik helyes magatartást fognak tanúsíta­ni mind a tömegek, mind a tömegek szükséglete irányában és biztosítani tudják különféle terveink megvaló­sítását, amelyek közvetlen kapcso­latban vannak a néppel s e mellett elkerülik a hibákat e néppel szem­ben. Ezért iskoláztatni kell a helyi népbizottságok alkalmazotti appará­tusát. Ebben az évben megnyílik az iskola a közigazgatási káderek­ szá­mára. Ezt az iskolát a helyi bizott­ságok minél több alkalmazottjának kel­látogatnia, hogy munkájuk mi­nősége minél magasabb szánvovára emelkedjen. »A reszortok és a megbízottak személyes felelőssége megszilárdítá­sának ez a rendszere, — folytatta Vidics elvtárs, — az a törekvés, hogy kiépítsük a helyi népbizottsá­­gok apparátusát és hogy minél többet tegyünk annak érdekében, hogy a tömegeket bevonjuk az or­szág kormányzásába, végeredmény­ben megköveteli, hogy mindenek­előtt idejében hozzálássunk a külön­féle közgazdasági feladatok meg­oldásához. Az expozéban szó volt a kampányszerű munkamódszerről, amelyről már hónapok óta vitázunk. Neskovics elvtárs egy hónappal ez­előtt a szövetségi törvényhozó bi­zottság egy ülésén külön beszélt azokról az intézkedésekről, amelye­ket a népbizottságoknak meg kell tenniük a kampány­szerűség elleni harcban. Amit ő mondott, azt rövi­den így lehetne összegezni: először, mi nem menekülhetünk meg a kam­pányoktól. Egyes­ dolgokat mindig kampányszerűen kel végeznünk, mint például a vetést, felvásárlást, amit meghatározott idő alatt be kell fejeznünk. Itt nem a kampány felszámolásáról van szó, hanem an­nak a lehetetlen munkamódszernek a felszámolásáról, amelyet egyes népbizottságok alkalmaznak ezek­ben a kampányokban, megbontva a szolgálatot, hátat fordítva az úgy­nevezett nem közgazdasági reszor­toknak. Többé nem tekinthetjük megengedhetőnek, hogy egyes nép­bizottságok a valóságban az állami beszerzésügyi megbízott hivatal apparátusává váljanak. Úgy kel megoldani a dolgot, hogy az állami beszerzésügyi megbízott hivatal mi­nél jobb apparátust építsen ki a falvakban, másrészt pedig arról van szó, hogy a különféle felvásárlások és kampányok előkészítésében meg­bízhatóan és idejében elvégezzük a munkát Ha a búza felvásárlását augusztusban, szeptemberben s ok­tóberben kell elvégezni, akkor már márciusban meg kell állapítanunk a bevetett területeket, úgyhogy augusztusban ne kelljen egyszerre száz munkát végeznünk, (az aratást, cséplést, és a felvásárlási végzések kiadását is, stb.) Ehhez hasonlóan a különféle más nagyobb közgazdasági feladatoknak is megvannak a maga fejlődési sza­kaszai. Minden ilyen feladatban meg kell találni hogyan kell előkészíteni, és mikor kell az előkészületeket végrehajtani. Ily módon, amikor elérkezik az a pillanat, hogy a fel­adatot közvetlenül megoldjuk, ak­kor sokkal könnyebben és jobban megtehetjük ezt, ha az előkészüle­teket idejében és pontosan meg­tettük. Ezért úgy véljük, hogy most is e Szkupstinánk után min­den járási és városi népbizottság­nak pontosan meg kell állapítania, hogy minden egyes roagánparaszt és szövetkezet milyen területeket vetett be ősszel, úgyhogy a gabona­­neműek »felvásárlását« már febru­árban megkezdjük ne pedig csak augusztusban. Ehhez hasonlóan merül fel alap­vető beruházásaink kérdése is. A költségvetésből látszik, hogy a va­lóságban 2 milliárd dinárt kell for­dítanunk a szövetkezeti szektor beruházásaira. Ez hatalmas feladat, és végrehajtása nem lehetséges csupán az állami apparátus és azoknak a vállalatoknak az útján, amelyekkel az építésügyi megbí­zott hivatal rendelkezik. Itt igény­be kell venni mindazt a kezdeménye­zést, ami kifejlődhet a termelő pa­rasztszövetkezetekben és paraszt­ság körében, ez pedig azt jelenti, hogy már most meg kell látni, mi­lyen konkrét előkészületeket tehe­tünk meg és kell megtennünk, hogy a feladatot fokozatosan old­juk meg«. Fejtegetéseiben Zom Erdzsabes, a vajdasági főbizottság közoktatás­ügyi megbízottja főként néhány eredménnyel és iskoláink munkáját jellemző problémával foglalkozott. Többek között kijelentette: " Szocialista valóságunkban az az alapvető, ami­­­elemzi a JKP KV iskolaügyi határozata megho­zásának körülményeit. Ez a hatá­rozatok lényege is, mert a szocializ­mus felépítésének gyors ütemében maga a szocialista építés foka meg­követeli, hogy az oktatás és káder­nevelés bizonyos problémáit a mai körülményeknek megfelelően ren­dezzék. A meghozott határozat összhangban áll az idővel és a szo­cialista országépítésben felbukka­nó problémákkal s ezért gazdasági valóságunkkal is, egyben pedig le­hetővé teszi a továbbfejlődést és mutatja az utat, hogy merre kell mennünk, számot vet az eddigi eredményekkel és tapasztalatokkal Krdzsalics elvtársnő ezután rész­letesen foglalkozott a JKP KV har­madik teljes ülésén az iskolaügye­ket illetőleg hozott határozatokkal és a soron következő feladatokkal, majd leszögezte: — Iskolaügyünk fejlődésben van és új módszereket igényel munká­jában, de már az eddig elért ered­mények is igen jelentősek és az iskolai hálózat, valamint az isko­lán kívüli intézmények hálózata számban és teljesít­­sképességben egyaránt jelentős, de abban is hogy mennyire átalakult az iskoláz­tatás világnézeti tekintetben, vagyis minőségben is. Néhány adat ezt világosan szemlélteti. 1945 óta az elemi iskolai tagozatok száma 79 százalékkal növekedett. 1945- ben 44 középiskola volt, most 186 amiből 20 százalék a nemzetiségi kisebbségek iskolája. Ha szorítás­ba vennők a párhuzamos osztályo­kat, amelyekben a nemzetiségek nyel­vén tanulnak a százalék 33 száza­lékra emelkedne, ami feltétlenül arról tanúskodik, hogy a SzK(b) P KV és a tájékoztatóirodás orszá­gok állításaival szemben, Központi Pártvezetőségünk nemzetiségi po­litikája helyes. A régi Jugoszláviá­ban 1938—1939-ben az egész or­szágban 34 tanítóképző volt 3898 növendékkel, ma Vajdaságban 8 tanítóképző működik 3270 tanuló­val, vagyis 84 százaléka a tanulók­nak a régi Jugoszlávia össz-tanító­­képző növendékeihez képest 1938— 39-ben az egész országban 55 szak­­­középiskola volt 11.000 növedékkel ma magában tartományunkban 30 középfokú szakiskola van körülbe­lül 9.000 növendékkel. A háború előtt Vajdaságban 3 zeneiskola volt 351 taniléval, ma 12 állami mű­­­vésziskolánk van különféle szako­kon (zeneiskola, színésziskola, ba­lettiskola és iparművészeti iskola) ■2135 növedékkel, közülük 42 ki­sebbségi. Vajdaság területén össze­sen 721 különféle iskola van, kö­rülbelül 218 ezer tanulóval, közü­lük 27 százalék a nemzetiségi ki­sebbségekhez tartozik. Az előadónő ezután a gyermekek iskolán kívül neveléséről beszélt. Az új Jugoszlávia tanügyi politiká­jában ez külön helyet foglal el amit a Központi Pártvezetőség har­madik teljes ülésén hozott határo­zat is kifejezésre juttatott Krdzsa­lics elvtársnő számadatokkal te szemléltette a kérdés jelentőségét. Az 549 iskolán kívüli oktatá­i in­tézményeinkben 1949-ben több mint 50 ezer különféle nemzetiségű gyer­meket neveltek. Itt is megmutat­kozik a nemzetiségi kisebbségek teljes egyenjogúsága, hiszen az in­­ternátusokban az összes gyermekek közül 22 százalék kisebbségi, a gyermekotthonokban 21 százalék, a gyermekkertekben 32 százalék és az óvodákban 51 százalék kisebbségi. A gyermekotthonok, középiskolai interné­tusok és gyermekkertek szük­ségleteire 1949-ben körülbelül 103 millió dinárt fordítottak. Ezek a szá­mok világosan mutatják, hogy mi­lyen óriási lendülettel fejlődik kul­túránk, fejlődése mennyire forra­dalmi, de tanúsítja Pártunk és ál­lamunk gondoskodását is a gyer­mekekről. Ezzel azonban egyben nagy feladatokat és kötelezettsége­ket hárít az oktatói karra, mert az a kötelességük, hogy szocializmu­sunk legifjabb építőinek alapos is­kolai képzettséget nyújtson, hogy világos tudományos felkészültség­gel induljanak az életbe és a világ­ba és olyan szilárd jellemű embe­reket, szocialista hazájuk olyan ha­zafias szellemű igazi dolgozóit ne­veljék, akik meg tudnak felelni kötelességedének. Ez nagyon ko­moly és nehéz feladat, komoly erő­feszítéseket és nagy önfeláldozást igényel a munkában s ezért egyben egyike az alapvető feladatoknak. Az oktatás eszmeiségéről és mi­nőségéről Krdzsalics elvtársnő a következőket mondta: — Ez a munka az év folyamán rendszeresebbé vált és ezért az eredmény is kielégítő. Az év folya­mán 53 szemináriumot tartottunk, főként a nem szakképzett oktatói kar számára, 1300 hallgató vett részt rajtuk és 15 napi világnézeti és politikai nevelésben részesült 1200 tanító, a különféle tanácskozá­sokon pedig majdnem 300 közmű­velődési munkás vett részt. Egészben véve az oktatás állan­dó komoly felfelé ívelést mutat. De mind e fejlődés mellett még mindig számtalan mulasztás és fo­gyatékosság észlelhető s ezek leg­főbb oka az oktatói karban fellel­hető tárgyi okokon kívül (túlter­heltség, kevés tankönyv stb.) ab­ban is rejlik, hogy nem teremtet­tek elég rendszeres és állandó együttműködést az iskolák és a tö­­megszervezetek között úgy, hogy még az idén sem biztosították elég­gé a tömegszervezetek kellő segít­ségét az állam számára, hogy vég­rehajthassák azokat a kulturális és közművelődési intézkedéseket, a­­melyek tömegtámogatást igényel­nek. Amellett még mindig vannak olyan oktatók, akik nem képesek a marxi-lenini tanokat alkalmazni az oktatásban, a dolgokat marxista­­magyarázat nélkül adják elő, nem mutatnak rá a jelenségek okaira körülményeire, összefüggéseire és történelmi feltételeire. Itt-ott fellel­hetők az ellenséges behatások is, a tudományos igazságok szándékos kiforgatása, rosszhiszeműség is. Sokkal gyakoribb azonban, hogy tu­datlanságból, tájékozatlanságból, a tények nem ismeréséből, vagy ha­nyagságból erednek az elhajlások. Mindenesetre ilyen jelenségek ma már napról-napra ritkábbak és már nem is jelenségek, csak szórványos esetek, amelyek érthetők, hiszen az emberek elnevelése és továb­bi felfogásuknak megváltoztatása olyan folyamat, hogy azt nem le­het ilyen aránylag rövid idő alatt teljesen elérni. Komoly segítséget nyújtanak az eszmeiség fokozott érvényesítésé­ben a jó tankönyvek. Ilyet a nem­zetiségi kisebbségek nyelvén 50-et adtunk ki több mint 250 ezer pél­dányban. Pusztán ebben az évben az állam a tankönyvekre 640 ezer dinár támogatást nyújtott. A tan­könyvek összeállítása továbbra is a jövendő munkánk egyik fő kér­dése lesz. A JKP KV határozata arra kö­telez bennünket, hogy féz iskolában. .. új, szabad és határozott szo­cialista embert neveljünk, aki sz é­leskörű és sokoldalú felfogással ren­delkezik és idegen számára az iro­daszellem és a gondolatok kaptafa­­szerűsége“. Ez a feladat annál komolyabb és felelősségteljesebb ma, a szovjet kormány és a tájékoztatóirodás or­szégok hazánk elleni élenforradal­mi harca idején, mert világosan láthatjuk, hogy az agyak beskatu­lyázása, az ostoba sablon és az irodaszellem mennyire gátol min­den fejlődést és mire vezet. A tudomány azzal a világos mar­xi tétellel halad tovább előre, hogy csak harc útján jön létre az új, és jobb társadalmi körülménye­­ket hoz létre, a Párt vezető szerepe pedig éppen ennek az újért vívott harcnak a vezetését jelenti. Köz­ponti Pártvezetőségünk harmadik teljes ülésén külön figyelmet szen­telt és még határozottabban felve­tette a demokrácia kimélyítésének, a szabad gondolatok harcának, a személyi kezdeményezésnek a kér­dését és szembeállította a szektás­­sággal, az irodaszellem és a merev dogmatizmussal, mind az iskola, mind pedig egyéb kérdésekben. In­nen van az, hogy az iskolák jöven­dő munkájában és az iskolák veze­tésében a vezérlő gondolat minden­kor a JKP KV harmadik teljes­ülésének határozata és minden ok­tatási­ probléma megoldásához eb­ből kell kiindulni. Ez legyen az alap a különféle elvi vitákhoz, a saját felfogás ellenőrzéséhez, a rend­sz érént tett átneveléshez, hogy a ha­tározat szelleme — az alkotás és bátorság szelleme, amely az alkotó marxizmust jellemzi — teljes mér­­tékben kifejezésre jusson. Ugyan­akkor ez olyan munkamódszerekre kötelez, hogy az eszmei harc tel­jes lendülettel kifejlődhessék és olyan eszmei fejlődés következzen be, amely tulajdonképpen az egye­düli lehető alap a nép nevelésé­hez. Különös figyelmet fordított Zora Krdzsalics elvtársnő köztársasá­gunk kulturális és közművelődési éle­tének fellendülésére. Ebben az ok­ta­tói kar minősége különösen kife­jezésre jut és ez a kar megmutatja, hogy minden nehézség, mulasztás és fogyatékosság ellenére kész a Pártunk kultúrpolitikájából eredő minden feladat elvégzésére s kész önfeláldozóan dolgozni azért, hogy a műveltség és kultúra eljusson a nagy néptömegekhez. A közművelődési munkások anya­gi helyzetéről világosan gondosko­dik Központi Pártvezetőségünk ha­tározata: elismeréssel adózik a köz­művelődési munkásoknak eddigi munkájukért, magasabb színvonal­ra emeli tanítóink életét és mindez szemlélteti, hogy Pártunk és nép­hatóságaink mennyire gondoskod­nak a dolgozó emberről a szocializ­mus felépítésének körülményei kö­zött. A néphatóságok helyes poli­tikáját bizonyítja a közművelődési és népi kultúrára előirányzott költ­ségvetési összeg is. 1948-ban 414 millió, 1949-ben 565 • millió, 1950- ben 701 millió dinár jut erre a cél­ra, ami azt mutatja, hogy hazánk egyre fokozódó ereje egyre bizto­sabb alapot és mind komolyabb eszközöket teremt a tömegek kul­turális színvonalának felemelésére, az új szocialista kultúra teljes fel­­virágozására. Pártanh sielves nemzetiségi politikája fanfléns és kultur terchenuscéülnkben teljes mértékben hitelezésre int Madar Szó »» m­M. A tartományi ipar december 24 ig megvalósította tervét Akvizije Mil­aljcsevics iparügyi megbízott felszólalásában többek között a következőket mondta: —­ A vajdasági ipar felépítése 1949-ben nem változott lényegesen, noha bizonyos vállalatok köztársa­sági vezetés alá kerültek. Ugyan­így változatlan a helyzet a termelés szempontjából. A tömegfogyasztási cikkek termelése össztermelésünk 86,3 százaléka, az alapvető javak és félkészítmények gyártása pedig 13,7 százaléka. A tartományi ipar 1949-ben egész­ben véve 2,9 százalékkal nagyobb tervet tűzött ki maga elé, mint 1948- ban, de december 24-ig már megva­lósította és az év végé­n 104 szá­zalékig túlszárnyalta, úgyhogy 25,5 százalékkal többet termelt, mint 1948-ban. Az egyes iparágak így valósították meg tervüket: fémipar 105,2 százalékban és 43 százalékkal többet mint 1948-ban; a faipar 101,5 százalékban és 9,8 százalékkal töb­bet mint 1948-ban; a szövőipar 10, 6 százalékban és 20 százalékkal töb­bet m­nt 1948-ban; bőripar 92,5 szá­zalékban, de még így , 5,3 száza­lékkal többet, mint 1948-ban; élel­mezési ipar 106,4 százalékban és 21,3 százalékkal többet mint 1948-ban , és a nyomdaipar 100 százalékban, ami 25 százalékkal több mint 1948- ban volt. Eszerint a tartományi ipar hat ága közül 5 megvalósította a tervet, egy lemaradt mögötte. A termelés megnövekedése még világosabban meglátszik bizonyos kulcstermelés tükrében, a tartomá­nyi ipar 1949-ben a következőket termelte: 54,7 százalékkal több szerszám­gépet, 121,1 százalékkal több építő­ipari és egyéb vasat 5,3 százalékkal több bútort, 30,1 százalékkal több szövöttárut, 1.214 százalkkal több kötöttárut 17 százalékkal több sört, és 4 százalékkal több szeszt és sze­szeset termelt, mint 1948-ban. Az pari termelési terv megvaló­sítása különösen az év utolsó hónap­jaiban kiélezett harccal járt. Az el­ső nyolc­ hónap alatt az évi terv 56 százalékát az utolsó négy hónap alatt 48 százalékát megvalósítottuk. Valamennyi vállalatról elmondható, hogy az utolsó hónapokban 50, de­cemberben pedig 100 százalékkal többet termeltek, mint bármelyik előző hónapban. A téjékoztatóirodás országok né­(Folytatás az ötödik oldalon)

Next