Magyar Szó, 1950. november (7. évfolyam, 260-284. szám)
1950-11-02 / 260. szám
1550. XLI. ^ béke kérdése tárgyalásinak propaganda jellegű módszere Szem előtt Urta n'" ^rca() más a szovjet kttlimetikábo’ * naottatényeket. bank hogy e szervezet “e alapvető résztvevő szovjet delek-»' ^„„apatmunka módszere — v a P1®' rtam — az a módszer, a béhaganda szempont!»»» .Htmüköko és a nemzetközi 9 ^ szovjet-'' " " minden kérdéséhez. Jav**' Celetrele bővelkedik az anselve»alakban ás beszédekben ajtókét később tagja'-n« ’e"" mint » han és a prop»Ran"a .rPietének«szovjet politika »békeszer v#dellei népek egyen.jogu'-a* navetkezi'térdésében tanúsított őségének« stb. b\zon szoVjet Véleményünk szerint 'rel"náció, a béke 'egyetlen ert folyó harcnak es.»s ^^ealapvető és legfontosao ^,viB **1 nem használja fe‘ p olitika* er. pedig a k"?kre‘p£r mer 'kelő módszere, amer' . (ieB0a,T"orditásira Irányul». « ^ ho« er&feasütésekhen *aményeket, amely előbbreviszi a dolgokat, amely konkrét eredményeivel megmeri a népeket, és amely egyedül volna képes megszilárdítani az emberek bizalmát a béke megőrzésének és a nemzetközi együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségében. Az UNO iránti magatartás nagyon jellemző a második világháború utáni szovjet külpolitika fejlődésére nézve. Volt idő, amikor a szovjet delegáció arra törekedett, hogy építő módon együttműködjön és valóban eredményeket ért el ebben az irányban. Ez mindenekelőtt abban az időben volt, amikor létrejött az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, valamit a háború utáni első időkben. Az UNO-beli szovjet politika azonban lépésről-lépésre mindinkább propagandisztikus jelleget öltött, a nemzetközi gyakorlatban pedig mindinkább kifejezésre futottak benne a hegionista elemek . Végül is ez a postusca a Biztonsági •Magyar Ssrf üi egifediiroliili Irdmuat székes cédítstai de a marxista vádértézett. (Folytatás a második oldalról) nem is hisz senki a szovjet propaganda állításaiban. Mégis szeretném felhívni a figyelmet a Tass hírügynökség 1948. december 31-i hivatalos kommünikéjére, amely magában véve is eléggé meggyőző cáfolata a szovjet propagandának. Ez a kommüniké azt magyarázza, hogy a két ország közötti kereskedelmi tárgyalások — itt hozzá kell tenni, hogy a jugoszláv részről tett javaslatokkal ellentétben — az árucsere méreteinek a két ország közötti eddigi forgalom egynyolcadára való csökkentésével végződtek, tekintettel a két ország között bekövetkezett politikai helyzetre. Kell-e konkrétabb beismerés a szovjet kormány részéről, hogy a Jugoszlávia iránti gazdasági kapcsolataiban éppen ellenkezően járt el, mint ami alapvetően lényeges volt Litvinov ur javaslatában, vagyis hogy politikai okokból gazdasági intézkedésekhez folyamodott, amelyek — Litvinov' ■szerint — a gazdasági agresszió osztályába sorozhatók felmerül a kérdés, vájjon a szovjet kormány megmarad-e ma Litvinovnak a melelt a tétele mellett, hogy: »támadónak kell tekinteni azt az országot, amely először folyamodik a gazdasági megkülönböztetés intézkedéseihez...? Ha megmarad mellette, akkor a szovjet kormány maga ad jellem Visinszki úr a múlt szombaton Trieszt Szabad Terület kérdéséről beszélve, ismét tanúságot tett ar-ról, hogy milyen eltérés van sza- ■ vzok és tetteik között. A szovjet delegáció vezetője az aláírt béke- s szerződések be nem tartása miatt gyakorolt bírálatával adta ezt a Példát. Azzal kapcsolatban, hogy a Szovjet Szövetség mennyi i®a karakót tanúsít az ilyen szerződét, végrehajtása érdekében, megémlítette a szovjet kormánynak azt a készségét, hogy elfogadja a trieszti kormányzónak azt a személyt, akit a nyugati hatalmak javasoltak. Engedjék meg, hogy nyíltán kijelezzem kétkedésemet a szovjet delegáció vezetője ezen állításának őszinteségében. A szovjet kormány kitartó követeléseinek, hogy haladéktalanul valóra kell váltani a békeszerződés Triesztre vonatkozó rendelkezéseit, elsősorban nyilvánvakran nagyon szóló kancsolatuk VoTt azzal a politikai irányvonallal, amelyet jelenig a szov- ' jet kormány folytat Jugoszlávia ellen. És éppen ezért nem férhet azzá kétség, hogy ezeknek a szovet követeléseknek semmi közük nincs a világ e részében a béke érdekeiről való gondolkodáshoz. Ismeretes, hogy Blind a jugo- sz?/dáv, mind pedig az olasz korhiány képviselői kedvezően nyilatoztak a két kormány Trieszt kérdésében történő megegyezésének lehetőségéről. Senki sem tagadhatja hogy az ilyen megegyezés, ha erre jönne, rendkívül fontos hozzájárulás volna a békéhez és a szomszédos nép békeszerető együttműködéséhez. Ugyanígy nem f érhet hozzá kétség, hogy semmi esetre sem szolgálhat bizonyitékul a békeszeretetre az, ha valaki mrg 'kik tőtt hogy megakadállyozza az *'zen erőfeszítéseket. Szést arról a hegemonista politikájáról, amely különösen nyilvánvalóan kifejezésre jutott Jugoszlávia iránti példájában, s amely természetesen nem szorítkozik csupán Jugoszláviára! Ha nem marad megmellette , akkor Visinszki úr hiába hivatkozik a szovjet kormánynak a két világháború közötti egyes tételei■re, és akkor tisztában kell lennünk ms azzal, hogy a szovjet politika elméletben és gyakorlatban is megváltozott. . Természetesen mindenekelőtt a gyakorlatban Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a gazdasági hátrányos megkülönböztetés politikája ,ha csupán a szovjet kormány fegyvere, de ez esetben éppen azért foglalkoztam a fenti példával, am I , mely a szovjet kormány Jugoszlávia iránti politikájára vonatkozik. . . mert talán ez a gazdasági agreszsszió legdurvább példája a másoddik világháború után, valamint azért, hogy rámutassak, mennyire nincs joga a szovjet delegáció vezetőjének, hogy itt olyan álláspontot foglaljon el, mintha a szovjet kormányt egyáltalán semmiféle felelősség sem terhelné a világban ; uralkodó jelenlegi feszült helyzetért, és mintha ebben a helyzetben ő volna az egyedüli, aki védelmezheti és kell is védelmeznie a a világbékét. Ha azonban a szovjet delegáció vezetője Trieszt példáján kívánja megmutatni a szovjet politikai kö-vetkezetességét a békeszerződés keresztülvitelében, én csak azt ki k Ivánom megkérdezni: miért nem foglal el a szovjet kormány ilyen álláspontot, mondjuk a békeszerződésnek Magyarország részéről történő megszegése és nem teljesítése tekintetében? Ismeretes például, hogy Magyarország egyoldalúan beszüntette a jóvátétel fizetését Jugoszláviának, az abból a célból tett szovjet mesterkedések pedig, hogy támogatást nyújtsanak a békeszerződés e nyilvánvaló nem teljesítésének, ebben az esetben közvetlenül lehetetlenné tették a döntőbírósági eljárást, amelyet a békeszerződés irányoz elő viszály esetére. Ez pedig nem az egyedüli példa arra, hogy a szovjet támogatja a békeszerződés nyilvánvaló megszegését és nem teljesítését. . Hol van itt a szovjet politika következetessége a békeszerződés végrehajtásában? Következetesség ugyan van, de ez nevi az elvhűségben rejlik, hanem a Jugoszlávia iránti következetes ellenséges politikában. Trieszt esetében ez a politika abban a követelésben jut kifejezésre, hogy haladéktalanul végre kell hajtani a békeszerződés rendelkezéseit, abban a pillanatban, amikor lehetőség van, hogy megegyez és jöjjön létre a két szomszédos nép között. Magyarország esetében pedig ugyanez a politika a békeszerződés nyílt megszegésének és nem teljesítésének támogatásában jut kifejezésre. Trieszt példáján :a szovjet delegáció vezetője csak azt bizonyította, hogy a szovjet kormány hű jugoszlávelenes politikájához, amellyel kárt akar okozni Jugoszlávia népeinek, amikor csak lenetséges, — és semmit többet. Megint ugyanaz az eset: mások a szavak és mások a tettek. Tanács és az UNO más szerveinek ideiglenes bojkottjával végződött, ami által csak még nehezebbé vált annak a kérdésnek megoldása, amely miatt állítólag bojkottálja az UNO szerveinek munkáját. Ez semmi esetre sem az UNO erősítésének politikája. Azonkívül úgyszólván mindig, amikor hozzá kellett és lehetett volna járulni legalább némi gyakorlati eredmények megvalósításához az UNO-ban történő együttműködés útján, a Szovjet Szövetség általában negatív álláspontot foglalt el az ilyen akciókkal szemben, vagy nem vett részt bennük, és , semmiféle készséget sem mutatott, hogy bármiféle anyagi hozzájárulást nyújtson az együttműködés és a kölcsönös támogatás megvalósítása végett. Ezt legjobban tanúsítja az UNO-beli szociális és gazdasági együttműködés, valamint az UNO- beli különleges intézmények iránti magatartásának példája. A Szovjet Szövetség még ki is lépett a nemzetközi egészségügyi szervezetből, amelynek hasznos tevékenysége tagadhatatlan, amit régebben különösen kiemeltek a Szovjet Szövetség képviselői is. És mi az eredménye a háború utáni szovjet külpolitikának? Vájjon nem távolította- e el magától ez a politika a szovjet nép számos barátját, habár ezek a népek sohasem fogják elfelejteni azokat az óriási áldozatokat, amelyeket a szovjet nép hozott a második világháborúban, vállvetve más szabadságszerető népekkel, nemcsak a maga szabadságáért, hanem sok más nép szabadságáért is? Várjon nem távolított -e el magától sok népet, amely reménykedett a Szovjet Szövetség védelmében, e helyett pedig azt kellett megérnie, hogy idegen akaratot kényszerítenek rá? Vájjon netán a szovjet kormány úgy véli-e, hogy a szabadságszerető emberek érzelmeiben nem hagy nyomot az a tény, hogy a szovjet politika olyan nehézségekbe sodorta Jugoszlávia népeit, éppen a szocializmus építéséért tett legnagyobb erőfeszítései idején, — amilyeneket sohasem gördítettek eléjük a szocialista társadalmi rendszer legnagyobb ellenfelei sem? És végül — várjon ez a politika nem szenvedett-e borzalmas vereséget Koreában, ásni már kifejezésre jut és ami méginkább kifejezésre fog jutni az egész nemzetközi viszonyban? Itt az ideje, hogy megértsük, hogy a lrai korban csak azok a politikai erők számíthatnak az emberiség támogatására, amelyek szavakban és tettekben is bizonyságot tesznek hűségükről a békéhez, a demokratikus békéhez, amely az egyenjogú nemzetközi együttműködés elvein épül fel. Trieszt szabadterület kérdéséről Világnézet és hegemonizmus Egyes delegátusok itt arra törekedtek, hogy bebizonyítsák, hogy a szovjet politika a szocializmus, illetve a kommunizmus atlógiájának, a mandzmus-leninizmus ideológiájának elkerülhetetlen eredménye. Véleményünk szerint az ilyen kísérletek mindenekelőtt rélkülöznek minden tudományos aajtót, azonkívül pedig magukban rejtenek egy komoly gyakorlati veeszélyt is. Az ilyen érvelés ugyanis csak azoknak a malmára hajtja a vizet, akik meghatározott ideológiai felfogások látszólagos védelmének örve alatt hegemonista irányzatot lepleznek. Mi nem becsüljük le az ideoológiai tényezők szerepét a mai nemzetközi viszonyban. Kétségtelen, ' hogy ezek szintén fontos szerepet játszanak. Elegendő azonban csak egy pillantástvetni e viszony jeenlegi helyzetére, s láthatjuk, hogy a dolgokat nem lehet csupán egyik vagy másik társadalmi rendszer ideológiájára korlátozni. Ma összeütközés áll fenn olyan országok között, amelyek politikájának semmi köze sincs a szocializmus ideológiájához. Másrészt fennáll a szovjet agresszív nyomás is Jugoszlávia ellen, amelyet a szocializmus ideológiája vezérel. Ha a szovjet politika világnézeti alapjáról beszélünk, akkor a dolog nem a marxizmus- leninizmus ideológiájában, hanem abban rejlik, hogy a szovjet társadalom belő fejlődése olyan változásokhoz vezetett e rendszer felépítésében, hogy kifejlődhetett benne a más népek feletti hegemónia irányzata. Az ilyen irányzatok pedig, amint a történelemből tudjuk, nem újak, és nemcsak a szovjet politikára jellemzőek. Egy azonban vita betarján: ezek az irányzatok ugyanis nagyon távol állnak a szocializmus ideológiájától, és éppen ettől az ideológiától való elhajlást tanúsítják, nem pedig annak következmé- nyei. Magától értetődik, hogy az ilyen hegemonista irányzatnak is meg- van a maga világnézeti alapja. Mindenekelőtt az úgynevezett »ve- ! , ?ető nemzet« elméletében és abban az irányzatban rejlik, hogy egy meghatározott kormány részére monopolizálják a szocializmus világ- nézetét. Amikor például viszály keletkezett a szovjet és a jugoszláv kormány között, akkor a szovjet kormány hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia többé nem szocialista ország és hogy a Szovjet Szövetséget illeti meg az egyedüli jog, hogy meghatározza a szocialista fejlődés útjeit, és hogy gyakorolja a jogot, hogy ő nyilvánítsa ki, melyik ország szocialista ésmelyik nem, voltaképpen pedig éppen ez a monopolista irányzat éles ellentétben van a marxista világnézettel, ami melyre nézve a szovjet kormány magának tulajdonítja a jogot, hogy egyedül ő képes helyesen magyarázni. E szerint itt nem a marxista elméletről és nem is a szocialista társadalmi rendszerről van szó, hanem — ha már ideológiai jelenségekről beszélünk, — arról a monopolista irányzatról, hogy egy kormány politikáját azonosítsák az emberiség egyetemes haladásának érdekeivel, éspedig abban az időben, amikor e kormány politikai gyakorlata azt mutatja, hogy semmmiféle joga sincs az ilyen igényekre. Az ideológia területén mutatkozó ilyen monopolista irányzatok atelme természetesen abban rejik, hogy gyakorlatilag lehetővé teszik, hogy hatékony eszközként szolgálhassanak a népek szuverenitásának és egyenjogúságának aláásásában, vagyis annak aláásásábban, amit Visinszki úr »a szuverenitás hagyományos eszméjének« nevezett. Ha mások teszik ezt, akkor rossz, ha viszont a szovjet kormány teszi, akkor jó , ez az értelme ezeknek az elméleteknek, amelyeknek feladata csak az, hogy igazoljanak egy bizonyos gyakorlati politikát, amely eltávolodott a szocialista elvektől. Amint azonban már mondtam, a hegemonista irányzatoknak mai világban sok forrásuk van, de minden hegeminizmus a népek közötti viszály forrása,s e szerint a szovjet hegemonizmus is. Véleményünk szerint ez a dolog lényege. Ezért azok, akik a szovjet politikában felvezi rrható hegemonista irányzatokat azonosítják a szocializmus ideológiájával éppen magának ennek a hegemonizmusnál, teszik a legnagyobb szolgálatot. Mindezeknek alapján a jugoszláv delegáció a szovjet javaslat ellen fog szavazni. A jugoszláv delegáció másrészt egyetért a hét állam közös határozati javaslatának sok tételével. Észrevételeink vannak azzal a résszel kapcsolatban, amely olyan formában irányozza elő az atomenergia ellenőrzése kérdésének megoldását, amellyel a jugoszláv delegáció nem érthet egyet. A jugoszláv delegáció építőnek tekinti az indiai delegációnak a népek közötti béke megszilárdítása érdekében tett kezdeményezését. Ennek alapján fogja meghatározni álláspontját a szavazás alkalmával. ír- f.'\Q tegyük a S2CVÍ®.’ ^ováfelira ?s e bimvQ Le mai választását Flushing Meadowsból jelentik. ] Az Egyesült Nemzetek közgyűlése a főtitkár megválasztásának kérdésével foglalkozott. 14 tagállam javaslatot terjesztett be, hogy hoszs.zabbitsák meg Trygve Lie eddigi I főtitkár megbízatását további három éve. Ezt a javaslatot azzal indokolják, hogy a Biztonsági Tanács nem tudott megegyezni az új főtitkár személyében. A 14 államihoz utólag csatlakozott Brazília is. Az ülés kezdete előtt Malii, szovjet delegátus követelte, hogy vegyék le ezt a kérdést a napirendrről, mert a főtitkár ügyében ki-izárólag a Biztonsági Tanács dönthet. A szovjet javaslatot 45 szavazattal 5 ellenében (,9 tagállam tartózkodott) elvetette a közgyűlés. Új-Zéland képviselője felszólalásában megállapította, hogy ez év júniusa előtt Trygve Lie nagyra becsült személy volt a Szovjet Szövetségben, de a Szovjet Szövetség megváltoztatta álláspontját, mert Trygve Lie, kötelességét teljesítve, ellenszegült a koreai támadásnak. »Nem lehet politikailag kivégezni egy embert, — mondotta Új-Zéland delegátusa — aki kötelességét teljesítette. Ha ezt tennénk, eláldtánk az UNO-t Franciaország, Brazília, Equador, és Jirugaj képviselői Trygve Lie mellett szólaltak fel. Visinszki szovjet delegátus törvénytelennek és elfogadhatatlannak minősítette Trygve Lie mandátumának meghoszszabbítását. A Szovjet Szövetség ellenzi Trygve Lie nugratónszását, Tokióból jelenti a Reuter, hogy az északkoreai csapatok minden frontszakaszon elkeseredett ellen támadással megkísérlik feltartóztatni Mac Arthur csapatait. Az északkoreaiaknek sikerült feltartóztatniok egy gépesített amerikai oszlopot, amely 32 km-re megközelítette a határt. Unszan helységnél a negyedik délkoreai hadosztály szintén komoly ellenállásba ütközött Az első amerikai lovashadosztály Unszan környékén összpontosította erőit, ahol két dél koreai ezredet 6 km-re visszanyomtak az északkoreaiak. Azok az amerikikai csapatok, amelyek tegnapelőtt elfoglalták Szonettont, ma regel Csangjonal elérték a Színet- mert -öt éves tapasztalata volt vele . Visinszki szerint Trygve Lie nem végezte el funkcióját. A vita tovább folyik. Reményeitelenállnak az északkoreaiak dzsu eoé vezető on. ■ -6-t A n-mungtól kiindult délkoreiivégek 15 kilométert visszavonultak az északkoreai ellentámadások miatt. Fogadás Tito marsainál Beográdból jelentik: Josep Brto„Tito marsal, a JSzNK miniszterelnöke fogadta George Alieut, az USA beográdi nagykövetét és meghatalmazott miniszterét. A fogadá Ison jelen volt Leo Matesz külügyi minszterhelyettes is.