Magyar Szó, 1952. április (9. évfolyam, 79-104. szám)

1952-04-01 / 79. szám

Mély meggyőződésem, hogy az olasz nép nem akar síhasem a szovjet imperialista körök szolgája lenni . (Folytatás az 1. oldalról) két szítanak. Olaszországban az úgynevezett demokrácia cégére alatt. Ez az, elvtársak és elvtársnők, ami aggodalommal tölt el bennünket. Trieszt magában véve nem valami nagy kérdés. Nem, Trieszt csak kiindulópont. ■Valami egyéb rejlik Trieszt mögött. Mikor volt Trieszt olasz, mikor tartozott Trieszt az első világháború előtt az olasz államhoz, tekintet nélkül arra, hogy a városban nagyobbszámú olasz él, — ■hogy most Olaszországnak joga volna arra, hogy Triesz ■tét vissza kell csatolni anyaországához? Trieszt az imperialista osztoszkodás eredményeként az imperialistáknak az első világháborúban, abban az időben tartott tanácskozásának eredményeként került Olaszországhoz, íme, elvtársaim, én felolvasom Önöknek mit láttam ma a londoni »Economist« című lapban. Bocsássák meg, hogy egy kicsit feltartóztatom Önöket, de ezt tudni kell. A lap a következőket írja: '»Minthogy a jugoszlávok tartják ellenőrzésük alatt Trieszt Szabad Terület »B« övezetét, nincs semmiféle logikus indoka annak, hogy miért ne szállni meg most Olaszország az »A« övezetet?« Képzeljék el az olasz fasiszták által megtámadott és kifosztott, s a vérrel öntözött Jugoszláviának ma egyenrangúnak kell lennie igazságos követeléseink és annak tekintetében, ami a miénk. (Hosszantartó taps). Hogyan jutottak ők ide? Vájjon nem-e rehabilitációja ez a második világháborúban elkövetett minden gonosztettnek? Ezt Anglia egyik tekintélyes lapja mondja, London mondja, amelyben a mi rovásunkra beszélnek, a mi vezetőnk és a mi részvételünk nélkül. S a továbbiakban a következőket mondja: »Ez régebben nem volt megengedve, mert Olaszország volt ellenséges ország és nem rendelkezett elegendő erővel«. —Képzeljék el, most jajveszékelnek azért, mert nem rendelkezett elegendő erővel, hogy elragadja tőlünk azt, amit felszabadítottunk mint a miénket)- ,hogy megőrizzen egy meglehetősen veszélyes határt Jugoszlávia amikor még a háború tartott, sőt nemcsak Trieszt, hanem szülőföldünk sok más ■helysége is megvesztegetési pénz, illetve ár és fizetség volt azért, hogy Olaszország az antant oldalán harcolt. Azaz igazságtalanság, amely az első világháború után keletkezett a hazánk iránti igazságtalanság eredményeként, annak eredményeként, hogy a mi területeinkkel és a mi embereinkkel fizettek, — ez az igazságtalanság megismétlődött a második világháború után is. Bennünket aggodalommal tölt el, hogy a nyugati szövetségesek lépre■rncnnek az olasz kívánságoknak, az olasz vezetőkörök zsarolásainak. Ezek engednek a fasiszta elemek nyomása alatt, akik pedig a világkatasztrófa előidézői voltak. Ez aggaszt bennünket felé. Ma Olaszország teljesjogú tagja az Atlanti paktumnak és a helyzet lényegesen megváltozott«. Amint Olaszország látta, hogy ezen az oldalon elérhet valamit, oda is ugrott. Ez volt politikájának, minden olasz felelős ember politikájának, alapmotívuma a mai napig. Ezt ők valami nagyon jelentősnek tekintik a világbéke megőrzése szempontjából. Én pedig úgy vélem, hogy ez a legveszélyesebb elem arra, hogy a háborús veszély új tűzfészke jöjjön létre itt, a világnak ebben a részében. A lap a továbbiakban így folytatja: »Sőt, mi több, ha Nagybritannia és Amerika kivonulnának az »A« övezetből Olaszország javára, ezáltal mindent megtennének, amit ezidőszerint tehetnek, hogy megvalósuljon Nagybritannia, az USA éS Franciaország 1948 március 20-i világos és kategorikus hármas deklarációja. Ebben a deklarációban az áll, hogy az egész Trieszt Szabad Területet, beleértve a »B« övezetet is, vissza kell adni Olaszországnak«. Képzeljék el, elvtársaim, ahelyett, hogy szégyelnek, amit 1948 március 20-án tettek, még dicsekednek is ezzel, és félreverik a nagyharangot, hogy Olaszországnak joga van rá, hogy minél előbb megvalósuljon ez a deklaráció. Én pedig már azt hittem, vissza akarnak vonulni, valamiképpen szégyenük azt, s kellemetlen számunkra népeink előtt, hogy egy ilyen hihetetlen hibát és egy ilyen hihetetlen igazságtalanságot követhettek el népeinkkel szemben. Hát nem, ők még dicsekednek is ezzel. És ez az, ami aggaszt bennünket. Méginkább aggaszt bennünket az, hogy az olasz uralkodókörök egyre inkább már ma kifejezésre juttatják azt az irányzatot, hogy az Atlanti paktumot kihasználják saját imperialista celláikra, elsősorban hazánk ellen. Ez az, ami aggasztó. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy Nyugaton vagy nem akarják ezt látni, vagy hallgatólagosan jóváhagyják. Tehát az Atlanti paktumnak ebben az adott esetben elsősorban lehetővé kell tennie Olaszország számára, hogy megtegye az első lépést, az újabb hódító célok felé Jugoszlávia irányában. Íme ez az, aminek aggodalommal kell eltöltenie bennünket, ami előidézi, hogy Trieszt kis kérdése mind nagyobbá váljék, nem a mi hibánkból, hanem a háromhatalmi deklaráció hibájából és a mai olasz vezetők hibájából, (Taps), különböző szomszédokkal. Ha ők úgy vélik, hogy joguk van ezekre a vidékekre, azért mert egykor Cézár és mások meghódították őket, akkor reájuk joguk volna a mongoloknak és tatároknak is, mert azok is jártaik ezeken a vidékeken. De nem erről van szó. Ők ki akarják használni azokat a nehézségeket, amelyekkel hazánk küzd a Szovjetunió és csatlósországainak ellenséges eljárásai folytán. Azt gondolják: »Most Jugoszlávia harapófogóban van, hadd szorítsunk kifelőle, amenynyit csak tudunk«. Szégyen, hogy Nyugaton ezt nem látják. A továbbiakban pedig így ír ez a lap: »Felmerül a kérdés, hogy az »A« övezet olasz megszállása végrehajtható-e az oroszok és a békeszerződés többi aláírójának beleegyezése nélkül. Ezenkívül az »A« övezet megszállása nem elégítené ki teljesen a szélső olasz nacionalistákat. Ők úgy vélik, hogy néprajzi o■kok alapján joguk van a »B« övezetre.« Majd a továbbiakban: »Nem engedhető meg, hogy továbbra is tartson a jelenlegi helyzet«. Én egyezem azzal, hogy ennek a helyzetnek nem szabad tovább tartania, de miért keresik ők ennek a helyzetnek a megoldását a mi rovásunkra, miért aláírják, hogy éppen mi legyünk mindig azok, akik fizetnek vagy vérrel, vagy anyagi eszközökkel, vagy, embereinkkel, területeinkkel. Úgy vélem, itt van már az ideje, hogy ön-,nek vége legyen. •Az utóbbi néhány hónap folyamán, — mondja a továbbiakban a cikk, — tárgyalások folytak, hogy Trieszt egész kérdését az oroszok megkerülésével oldják meg«. Én pedig állítólag a tél folyamán Olaszországgal folytatott tárgyalások alkalmával nem tettem engedményeket a »B« övezetben. Szép dolog. Én úgy vélem, hogy az »A« övezetről az egész Trieszt Szabad Területről kell beszélnem. (Hosszantartó taps, a képviselők felállnak és helyeselnek). Tito marsal szkolzszviai beszéde Mit mond a londoni „Economist?“ A trieszti szlovén kulturház, amelyet 1920-ban felgyújtottak az olasz irredenták A volt olasz királynő hozománya... De ha még csak Triesztről volna szó! Vájjon nem hallják-e mit beszélnek ma nem csak a tüntetéseken, hanem a sajtóban is állandóan ez olvasható: Trieszt, Isztria, Pula, Zadar, Dalmácia, Crnagora. Valószínű Crnagorát, a volt olasz királynő hozományának tekintik, a hozományt pedig a római törvények szerint valamiképpen meg kell kapni. Crnagoraiak, ti olasz hozománnyá váltatok és ezt valamiképpen újra helyre kell hozni. (Derültség a terem ■ben). Ez az, elvtársaim, amire törekszenek és éppen ez az, amit mi tapasztalatból tudunk. (Egy hang: »Tudják ők is«) Ezeréves tapasztalatunk van nekünk ezekkel a Iparosokról, akik ártanak a kisiparnak Meg kell jegyezni mindenekelőtt, hogy egyesek sokszor összetévesztik a fogalmakat és ha egyesekről, illetve olyan iparosokról mondanak bírálatot, aki sok esetben nem is iparos, hanem iparhoz hasonló foglalkozásra van engedélye, azonnal mint kisiparosok reagálnak a bírálatra és úgy magyarázzák, hogy általában helytelenül kezelik a kisiparosokat. Az ilyen »iparos« igyekszik a kisipar neve mögé bújni, és előtérbe tolni a tényleges kisiparost, hogy magát megvédje és zavartalanul folytathassa a meg nem engedett jövedelemszerzést. A maga kezével dolgozó, igazi kisiparos nem egyezik az ilyenekkel, és a néphatóság is küzd az ilyen élősdiek ellen. Tovább fejtegetve ezt a kérdést, egyesek demokráciánkat igyekszenek félremagyarázni. Nem a dolgozó tömegei, demokráciáját ismerik el, hanem valamilyen egyéb ! Szuborkán ni gazdagodást, megengedő demokráciát szeretnének a dolgozók rovására és ezt a gondolkodásmódot igyekszenek átültetni a hozzájuk legközelebb álló emberekbe is. Ilyen gondolatok mögé bújva, hogy »mindent »szabad«, mert »demokrácia« van,némely »iparos« cem akar tudomást szerezni arról, hogy mit enged meg a törvény, milyen keretet és formát szab meg, amelyben a kisipar tevékenykedése mozoghat. Innen indul ki azután az a tény, hogy egyik-másik ember nagyobb vállalkozásokba kezd, mert szerinte »a törvény megengedi«. Ez az úgynevezett vállalkozás, a törvényeik megkerülése a következő mozzanatokban jut kifejezésre egy-egy magániparonál: a megengedettnél több munkás tartása; az engedély egy meghatározott ipari cikk gyártására szól, például papucstalpra, de ő mást készít, mondjuk cipőt, csizmát; bejelentés nélkül tart munkást, nem függeszti ki az árjegyzéket, zugiparossá vélik, felfüggeszti engedélyét, de tovább dolgozik; vagy egyáltalán nem kér engedélyt; hamis adatokat szolgáltat az adóhivatalnak, másik kisiparossal dolgoztat, nyersanyaggal látja el, s a kész árut veszi át tőle, aztán hozzászámolja a maga keresetét és úgy adja tovább az árut, ez az úgynevezett »zic« rendszer; állami üzemből alkalmaz munkást a munkaidő letelte után privát műhelyében; tiltott kereskedelemmel foglalkozik; pék, amely kenyérliszt becserélése leple alatt kenyérárusítással foglalkozik, és még tovább lehetne sorolni a különböző jelenségeket, melyek a megengedett kereteken kívül történnek. Az ipari felügyelőség Szubotián számos kirívó ténykedéstleplezett le az utóbbi időben és eddig 53 feljelentést, eszközölt. A kihágási bíróság ezek közül 28 egyéni pénzbírságra ítélt többet megfegyelmezett és néhányat még a kivizsgálás alatt tart, így például Frátsits Iván volt építész vállalkozót, aki már évek óta 20—30 munkással engedély nélkül dolgoztatott 20 ezer dinár pénzbírsággal sújtotta. Pöthe Mátyás volt kereskedőt 50 ezer dinárral és másodszori büntetéskor termelő eszközei és nyersanyaga elkobzására ítélték, mert papucstalp helyett bőr- és más faárut készített, amelyhez nem is volt engedélye. Az ítélet még nem jogerős. Lovas Józsefet, aki szövőmester létére bejelentés nélkül dolgoztatott kőművesekkel, továbbá Mahalik Józsefet, Kopilovics Lázárt, Mahalik Lászlót, Grünfeld Katát, Boh Etelt, Sárics Ivánt, Vucskovics Trajkót, Nagy Lajost, Vászics Obrádot és másokat többezer dináros pénzbírsággal büntették — csupán azért, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy a jövőben ne kövessenek el kihágást. Az ipari felügyelőség foly tatja munkáját, és kivizsgálás alatt tart még néhány esetet. Meg kell állapítani, hogy az ilyen ténykedés leginkább a nagy forgalmat lebonyolító magánszektornál észlelhető, míg az igazi kisiparosnál nemigen fordul elő törvényellenes kihágás. . _ Mivel zsarolnak bennünket? Elvtársak és elvtársnők, nem akarom az egész cikket felolvasni, hanem végül még csak egy legjellegzetesebb, legnevetségesebb és leglehetetlenebb dolgot. Ők most megemlítik az olasz tájékoztatóirodásokat és azt mondják: »Tekintet nélkül nehézségeire. Tito marsalnak egy kicsit el kell gondolkoznia arról a helyzetről, ami kialakulna, ha jövőre a tiszta sztajiwheta olasz kommunista párt jutna hatalomra. Képzeljék el, mivel zsarolnak bennünket. De gondolkozzanak el csak ők egy kicsit, — ostobaság volna részünkről ha ezt feltételeznénk, hogyan tetszene ez nekik, ha mi engednénk az orosz tájékoztatóirodáikat, hogy ide jöjjenek. (Taps és derültség). Amilyen ostobaság az egyik, olyan ostoba dolog a másik esetben is igy állítani be a dolgot. De íme, így állítja be a legkomolyabb lapok egyike. Várjon az olasz fasisztákkal kivánnak zsarolni bennünket, akikről nagyon jól tudjuk, hogy elvesztik a talajt lábuk alól, mert mély meggyőződésünk, hogy az olasz nép sohasem kívánna a szovjet imperialista körök szolgája lenni? Nem akar az olasz nép ez lenni, ők a maguk belpolitikájában és imperialista irányzataikkal, maguk táplálták az olasz tájékoztatóirodás galimatlászt, ami ott fennáll. Érdekes, hogy ők valamennyien egy síkon találkoztak. Egy képviselő itt megemlítette, hogy az oroszok a mi rovásunkra ki akarják használni ezt a helyzetet. Ez igaz. Ebben az oroszok keze is benne van. Ez remek helyzet számukra. Én jól ismerem őket. Ahol valamit öszszezavarhatnak, hűhót csaphatnak, ott vannak, hogy azután a zavarosban halászszanak. Ez az ő irányzatuk. És most az orosz politika egyszerre az olasz tájékoztatóirodás párt útján valami olyanná változott, aminek ugyanolyan nézetei vannak, a Jugoszlávia iránti imperialista követelésekre, mint az olasz fasisztáknak is. Másrészt pedig, állítólag a békeszerződés záradékainak tiszteletben tartása mellett vannak Trieszt tekintetében. Ez egy ellentmondás, egy olyan politika, amely nem lehet következetes. (Egy hang aFolytatás a 3. oldalon) •3 Egyhangúlag tüntet az egész ország (Folytatás az I. oldalról) nál. A tüntetők megtöltötték a Szkupstina előtti nagy parkot, továbbá a környező utcákat és lelkesen éltették Tito marsait, a Jugoszláv Néphadsereget és a Népszkupstinát. Ugyanakkor kifejezésre juttatták az olasz újfasiszták, nacionalisták és tájékoztatóirodások elleni til tallózásukat. Az egybegyűltek előtt Dragi Sztamenkovics, Joszip Sesztán és Miljan Neoricsics népképviselők beszéltek. Valamennyien hangsúlyozták, hogy Triesztről nem mondunk és nem is mondhatunk le Hasonló tömeggyűlések voltak Beográd többi részén is. A főváros népének megmozdulása azonban csak egy része annak a tiltakozó hullámnak, amely a napokban átvonult hazánkban Ugyanis országszerte a dolgozók meghallgatták Tito marsal tegnapi szkupstinai beszédét, s ezután tüntetve kivonultak az utcára, és követelték Trieszt kérdésének igazságos megoldását. NO VISZ A DON csaknem valamennyi, gyárban — a többi között a Jugoalatban, a Szonya Marinkovicsban, a vajdasági selyemgyárban, az Elektroporcellánban stb. __ megszakadt a munka, amikor Jugoszlávia miniszterelnöke szkupstinai beszédét közvetítette a rádió. Ezután tízezrek és tízezrek vonultak ki a város tereire. Valósággal forrt a város. A Szvetozár Markovics téren nagy tüntetőgyűlés volt, a Szabadság téren szintén. Itt Andrija Kemenc, Antun Malics alezredes és Dobosi György szólaltak fel. A koraesti órákban az ifjúság autókkal, tehergépkocsikkal és motorbiciklikkel tüntetve vonult végig a város utcáin. Lapzárta előtt ismét tüntetőgyűlés volt kibontakozóban a város főterén. Pancseván Tito beszéde után szintén leállt a termelés az üzemekben. Három óra előtt mintegy 8 ezren gyűltek össze a főtérért, ahol Misa Bujanics, Vasza Mrnovics, Miljan Misovics stb. szólaltak fel miközben az egybegyűltek gyakran félbeszakították őket, hogy kifejezésre juttassák: másét nem akarjuk — a miénket nem adjuk.