Magyar Szó, 1953. április (10. évfolyam, 90-119. szám)
1953-04-01 / 90. szám
•Htbx j. t . a rAsizmraaAskaba.dsArs a mtépnjbki X. évf. 90. (2579.) sz. Szerda, 1953 április 1. Az angol-jugoszláv megértés jelentősen csökkenti a háború veszélyét 200.000 főnyi lelkes tömeg üdvözölte Tito marsall Beográdban Lelkesedés és ünneplésed Vágtáitól — Beográdból jelenti a Tanjug. Tegnap délután pontosan 17 órakor Tito elnök és kísérete megérkezett a beográdi vasútállomásra. Tito elnököt magasrangú államvezetők és a diplomáciai kar fogadta a vasútállomás peronján, az állomás előtti téren pedig több mint 200.000 főnyi tömeg várta lelkes hangulatban. A vonatból kilépve, Tito elnöknek Pavle Jlaksics tábornok, a beográdi helyőrség parancsnoka adta le raportját, majd az elnök a himnusz elhangzása után megszemlélte a felsorakozott díszszázadot. Ezután üdvözölte a jelenlévő magasrangú államférfiakat és a diplomáciai kar tagjait. A fogadtatáson jelen voltak Edvard Kardely és Alekszandar Rankovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökei, Milovan Gyilasz, Mesa Pijade, a Szövetségi Végrehajtó Tanács tagjai, továbbá Petar Sztambotics, a szerbiai Végrehajtó Tanács elnöke, Iván Gosnyák tábornok, honvédelmi államtitkár a tábornoki és tengernagyi karral, Szvetiszláv Sztefanovics belügyi államtitkár, Gyúró Szalai, a szakszervezeti Szövetség központi bizottságának elnöke, valamint Velgico Zekovics, Dobrivoje Radoszavljevics, Szvetozár Vukmanovics, Milentije Popovics, és számos más közéleti és kulturmunkás. A vasútállomáson megjelent majdnem az egész diplomáciai kar, köztük Ivo Malet, brit nagykövet, Philip Bedet, francia nagykövet, Agah Akszel, török nagykövet, Kapelanidesz, görög nagykövet és mások. Szívélyes kézszorítás után Tito elnök elhagyta a vasútállomást és a 200.000 főnyi tömeg ünneplése közepette a Testvériség-Egység téren felállított szónoki emelvényre lépett és beszédet tartott Beográd lakosságának. Tito elnök beszéde Elvtársak és elvtársnők! Engedjétek meg, hogy mindenekelőtt mindannyiotokat szívélyesen üdvözöljelek és megköszönjem Beográd polgárainak ezt a nagyszerű fogadtatást. Nagybritanniából tértünk haza és utunkon a brit nép baráti szövetséges jókívánságai kisértek bennünket annak a népnek a jókívánságai, amely teljes elismeréssel adózik hazánk és a háborúban hozott áldozataink iránt Elvtársak és elvtársnők! Mi a háború óta eltelt anyayi év után utaztunk a szövetséges Angliába, olyan időpontban, amikor az Angliával való baráti együttműködésünk terén folytatott fáradozásaink már eredményekkel jártak. (Viharos helyeslés, szakadatlan kiáltások: »Hős Tito!« »Hős Tito!« Tito marsal többizben megkísérli folytatni beszédét, de a tömegből állandóan hangzik az éljenzés: »Hős Tito, Hős Tito!«. Amikor a lelkes ünneplés kissé alábbhagy, Tito elnök folytatja. Nem akarok itt arról beszélni, elvtársak és elvtársnők, amit már mindannyian tudtak. Hogyan töltöttük ott az időt, hogyan fogadtak bennünket a nép és a legfőbb államszervek. Szeretnék azonban kiemelni egy dolgot, amiről már tegnap beszéltem Szplitben: mi ezúttal külföldön úgy beszélgettünk, mint egyenrangú fél a másik egyenrangú féllel. Ez az, ami még nagyobb bizalommal tölt el bennünket önmagunk iránt, és ami végső fokon megmutatta, hogy népeink törekvése a kis és nagy nemzetek egyenrangúságára már részleges eredményekkel járt. Angliában úgy néznek hazánkra, mint szövetséges országra, úgy néznek népeinkre, mint olyan népeikre, amelyek az angolokkal és a többi szövetségessel együtt a legnagyobb áldozatokat hozták a háborúban, amelyek sokat szenvedtek, de szembehelyezkedtek mind a háború folyamán, mind a háború után minden olyan kísérlettel, amely népeink függetlensége és szabadsága ellen irányult. Mi ott nagyjából az országainkat érintő problémákról beszélgettünk, de nemcsak ezekről, hanem a világbéke megszilárdításáról is. Beszélgetésünk első fontos pontja az volt, hogyan és mit kell cselekednünk, hogy biztosítsuk a békét a világban, hogy Európában még inkább megszilárdítsuk a biztonság érzését és lehetetlenné tegyünk minden agressziót. Én és társaim különösen annak örültünk, hogy a fenti kérdésekben elfoglalt álláspontjaink ott teljes megértésre találtak. Éspedig a lokális és általános háború kérdésében, ami számos emberünket kínozott és mint problémát vitatták nemzetközi körökben a sajtó révén is, és mindenféle találgatások tárgya volt. Nagybritanniában a legfőbb államférfiaktól olyan kijelentéseket kaptunk hogy lokális háború nem létezhet, maga Churchill pedig az egyik vacsorán pohárköszöntőjében ilyen kijelentést tett: »Mi az Önök szövetségesei vagyunk, ha pedig a mi szövetségesünket, Jugoszláviát megtámadják, mi Önökkel együtt fogunk menni a halálba«. (Viharos helyeslés.) Számomra és mindannyiunk számára ez nagy ünnepélyes eskü volt és ez nekünk elég, nincs szükségünk aláírt szerződésre. (Hosszantartó helyeslés és kiáltások: »Hős Tito, Hős Tito!«) . Természetesen hamar eljutunk addig a pontig, hogy két ország — egy olyan nagy állam, mint Anglia és egy bator népű, kicsiny Jugoszlávia — között ilyen kölcsönös kijelentésekre és ilyen megértésre került sor, akkor a háború kérdését sokkal meszszebbre toltuk ki, akkor a háború veszélye jelentős mértékben csökkent. Boldogok volnánk, ha az emberiség ma elvetné mindazokat a különböző apróságokat, amelyek naponként súrlódásokat okoznak az egyes népek között, ha mindenki egy irányvonalat venne, megőrizni a békét és ha ebben a kérdésben mindenki szilárdan eltökélt volna, és minden fenntartás nélkül mondaná: szükségünk van a békére, ellenzőnk minden agressziót, békés együttműködést akarunk, elvéreztünk az elmúlt háborúban, békésen akarjuk felépíteni azt, ami romokban hever, és ezenkívül sok más újat is, és ebben a kérdésben együtt haladunk, a többit pedig majd békés módon megoldjuk. Ez szerencse volna az emberiségre nézve (helyeslés). Márpedig elmondhatom itt, hogy Nagybritannia felelős államférfiaival folytatott megbeszéléseink még szilárdabb meggyőződéssel telítettek bennünket, azzal a meggyőződéssel, hogy folytatnunk kell külpolitikánkban a béke megszilárdításán való munkálkodás irányát, a kitartó harcot, az együttműködést minden országgal, amely a békét óhajtja, amely ellenzi az agreszsziót. Ez a londoni utunk még egy nagy lépés előre, és mi tovább haladunk ezen az úton. Lelkes ünneplés közepette Tito elnök feleségével, Jovanka Brozzal otthonába gépkocsizik. — Tito érti esik !—agPMSaiBM Nem történt semilyen küA Magyar Jzo MUNKATÁRSÁNAK TELEFONRIPORTJA. lönösebb szervezés, semilyen különösebb előkészület. Mind- ^ °SS2e a Szocialista Szövetség Médiái is^° 111 i n hirdette ki falragaszokon Tito ■* elnök érkezésének időpontját. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy több mint 200.000 ember gyűljön össze a Testvériség-Egység terén, a beográdi vasútállomás előtt. A gyárak, a vállalatok, az iskolák sebtében feliratokat készítettek: „Éljen Josip Broz Tito elnök!" „örülünk, hogy ismét látunk!" „Szeretettel köszöntünk drága Tito elvtárs!“ „Harcoljunk a világhéttérért!" Zászlórengeteg, nemzeti lobogók és vörös zászlók díszítik az épületeket, minden ablakon fej fej mellett a lelkes, kiváncsi közönség. Néhány perccel 17 óra előtt a beográdi vasútállomás peronján már felsorakoztak a Tito elnököt üdvözlő államvezetők és diplomaták. A címeres különvonat hatalmas mozdonya megjelent az első vágányon. Az ablakban Tito elvtárs néz ki derűs, napsütött arccal. Dörög az éden hárson a dal, a zenekar indulót játszik. Tito elvtárs előbb feleségét, Jovanka Brozt üdvözli, azután Kardéig elvtársat és Mesa Pijade elvtársat. Következik a városparancsnok Jaksics tábornok raportja, azután a díszszemle, meleg kézszorítások a réglátott citársakkal, államvezetőinkkel, majd a beográdi angol jövettel és a többi diplomatával. Mármikor Tito elvtárs megjelent a vasutállomás kapu(Uircolt* főnyi tömeg torkából viharos éljenzés uircor/i ' ^ar°k lendültek a magasba, zsebkendőkkel, bt/ermol,’ ?apkíjan! integettek szeretett elnökük felé, kisakit jót keltek a magasba, hadd lássák ők is azt, mindannyian úgy szeretünk. (Folytatás a 3. oldalon) Pompiáé, A sót,H Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa ülése Beográdban tegnap délelőtt Gyúró Szálaj elnökletével ülést tartott a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa, amelyen megbeszélték a szociális biztosítás önigazgatása fejlődésének egyes kérdéseit és a szakszervezetek feladatét ezzel kapcsolatban. Az ülésen résztvett Szvetozár Vukmanovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács gazdasági bizottságának alelnöke és Borivoje Radoszavlj évics elvtárs is. Mi lesz ha preventív háborúra kéri sor Elmondhatom itt, hogy más kérdésekben is, például a preventív háború kérdésében, — amely népeink számára szintén igen fontos probléma, mert felvetődött a kérdés mi lesz ha egy nap preventív háborúra kerül sor, amely általános háborúvá terjedhet ki, egyetértésre találtunk a felelős brit államférfiaknál. Ugyanis az ő nézetük is az, hogy egy preventív háború az általános világháború tényleges veszedelmét rejti magában és hogy óvakodni kell ettől a lépéstől, különféle más hathatós eszközökhöz kell folyamodni, hogy megőrizzük a békét, és megoldhatjuk a még mindig megoldatlan nemzetközi kérdéseket. Az emberiség meg tudja oldani ezeket a problémákat és egy napon azok is, akik ma úgy gondolják, hogy fegyverek nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, meggyőződnek majd hogy eljött az idő, amikor az egyes országok között fennálló kérdéseket békés módon kezdik rendezni. Elvtársak és elvtársnők, amikor itt arról az egyetértésről beszélek, amellyel ott találkoztunk, álláspontunk olyan teljes megértéséről azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, mint amilyen például az Atlanti egyezmény kérdése stb., hangsúlyozni szeretném, hogy mindenkinek, akivel tárgyaltunk — mind a katonai és állami vezetőknek, mind pedig a többieknek is — ugyanaz az álláspontjuk mint nekünk. Tudniillik, hogy nem szükséges belépnünk az Atlanti szövetségbe ahhoz, hogy hathatósan együttműködhessünk a védelmi rendszabályok kérdésében, továbbá hogy az a fő, hogy egyetértünk az ide vonatkozó elvi kérdésekről és azokról az intézkedésekről, amelyeket agresszió kísérlete ellen kell foganatosítani. Vita a szövetkezetekről hímniegperszüneti javaslata Piaci fala ni és izé sem volt semmiféle nyomásról Jugoszlávia ma teljes lendületében van, a belső burjánzó életnek és a szocialista építésnek, és külföldi megértéssel viseltetnek azon különféle nehézségek iránt, amelyekkel találkozunk. Elmondhatom itt, hogy csalódtak azok, akik azt jósolgatták, — hazánkban inkább, mint külföldön, szocialista életünk kisszámú ellenfelei — hogy Angliában majd valamilyen nyomást gyakorolnak ellenünk, és majd akkor meg kell tennünk ezt vagy azt. Nem volt ott semilyen nyomás (taps). Ha pedig ők valamilyen nyomást várnak, előbb mind kipusztulnak, amíg az bekövetkezne. Az emberek, az államvezetők és a nép is, felfogják az alapvető dolgot: egy olyan országban, ahol a nép ennyire egyöntetűen tömörült hatóságai közül és ilyen egységesen juttatja kifejezésre álláspontját a legfontosabb nemzetközi problémákról, nem lehet szó arról, hogy az ilyen egység különböző aláásóinak megengedik, hogy járjanak-keljenek és csináljanak, amit akarnak, mert a népek nemzetközi közönségének, amely óhajtja a békét, erős és egységes, nem pedig belülről nemzeti vagy más kérdésekkel felőrölt Jugoszláviára van szükséged Helyeslés). És ez legyen tanulság mindazok számára hazánkban, akik azt remélik, hogy valami ij jön. (Taps és ütemezés: „Mi Titóé vagyunk — Tito a miénk“). (Folytatás ( 83 oldalon) Igld ily iiz_____' Bánáti kiadás 7 Zombori kiadás 6 -ra Horvátországi k. 5 ^ Szuboticai,Topk.4 ^ Noviszedi kiad 3 Becsei kiadás 2 Zenied kiadás 1 ^ JSBH ij