Magyar Szó, 1956. december (13. évfolyam, 327-357. szám)
1956-12-01 / 327. szám
1956. XL 23. 30. XII. & MAGYAR SZÓ KÖZÖTT Peter Sztambolics cikke tanácsadó jellegű munkástanácsok megalakulásától kezdve világos általános távlatunk volt Ez lehetővé tette, hogy a fokozatos és konkrét előrehaladás megmaradjon a fejlődés általános vonalán, hogy ezt a fejlődést ne kísérjék nagyobb ingadozások, és ne legyen kísérleti jellegű. Mint ahogy azt kérik, Dobrica Tveszics megállapította, nálunk Jugoszláviában kárfelemeléssel szavazták meg ezt a fejlődést, Magyarországon viszont ennek a folyamatnak az ismert drámai körülmények között kellett lejátszódnia. Másodszor: a VT. kongreszszus megszabta a kommunisták alapvető kötelességét és szerepét is, politikai és eszmei munkájukat a tömegek nevelésében, aynnak hangsúlyozásával, hogy »a JKP szerepe legfontosabb feladatában rejlik — az eszmei-nevelő vezetésben, éberségében, hogy szocialista társadalmunk normálisan és helyesen fejlődjék« (Tito: Beszámoló a KPJ VI. kongresszusán). A Kommunisták Szövetsége összhangba hozta szervezetét és munkamódszerét az új feltételekkel és a létrejövő új viszonyokkal, és megtalálta azokat a formákat, amelyek módot adnak számára, hogy feladatait a legjobban teljesítse. A Kommunisták Szövetsége ezáltal semmit sem vesztett vezető szerepéből, csakhogy felelőssége most más módon fokozódik. A jugoszláv kommunisták nem »veszíthették el a tömegekkel való kapcsolatukat«, nem távolodhattak el a tömegektől«. Ma már ezek a fogalmak is furcsán és anakronizmusként hatnak számunkra. Társadalmi és politikai életünk rendszerében, azönigazgatás rendszerében és ebben a rendszerben elfoglalt helyénél fogva a Kommunisták Szövetsége nem távolodhat el a tömegektől, nem különülhet el a Szocialista Szövetségtől, a munkástanácsoktól, a választók gyűlésétől és a népbizottságoktól Egyes barátaink, akik meglátogatták hazánkat, képtelenek voltak ezt megérteni, és nem mulasztották el feltenni a kérdést, vajon nem apolitizálódott-e a Kommunisták Szövetsége. Véleményük szerint mi ugyan elhelyeztük a kommunistákat a különféle szervezetekben, de a Kommunisták Szövetsége »mint olyan«, nem érezteti hatását Nyilvánvalóan nem értik meg a Kommunisták Szövetségének szerepét a mi rendszerünkben. Nem látják, hogy Tito elvtárs szavai szerinta Kommunisták Szövetségének szerepe ma nem az, hogy parancsnokoljon, hogy mindenhol és mindenbe beavatkozzék, mint holmi legfelsőbb döntőbíró, aki tévedhetetlen és megmásíthatatlan ítéletet hoz a társadalmi élet tudományos, gazdasági és más problémáiról.« A kommunisták jelentőségét és munkáját az új feltételek között más mérce szerint kell értékelni. Másrészt, ezekre a barátainkra mindig erőteljes benyomást gyakorolt — és ezt meg is mondták nekünk —, a demokratikus rendszer, az emberek közötti viszony és az embereknek ezekből a viszonyokból eredő az a szocialista öntudata, hogy továbbfejleszsze éppen ezeket a viszonyokat. A Kommunisták Szövetségében kétségtelenül nagy horderejű esemény volt, hogy más munkamódszerre tértünk át, hogy más vágányra kapcsoltunk át Az eredmény csak kedvező volt Ezeket az eredményeket nem lehet csak a Kommunisták Szövetsége tagjainak száma szempontjából értékelni. Ebben az időszakban a tagok bizonyos száma elhagyta a Kommunisták Szövetségét Egyesek közülük azért, mert korábban azt hitték, hogy a tagsági könyv igazolványul szolgál számukra holmi jobb állásra, holmi kedvezményekre. Az előző időszakban, a fejlődés hátrányos kísérő jelenségeként ilyesmire is volt lehetőség. Ma ezek az emberek kiábrándultak. Mások viszont az új helyzetben különféle befolyások alá kerültek. ' ' •_ Ha ezt a kérdést vizsgáljuk, nem szabad szemünk elől téveszteni azt az alapvető tényt, hogy a kommunisták számára, a kommunisták társadalmi-politikai tevékenysége számára a legszélesebb körű lehetőség nyílik, és tevékenységük a mai körülményekben semmit sem veszít forradalmi jelentőségéből. Hazánkban a kommunisták ereje nem az elkülönült pártapparátusban rejlik, hanem az élő emberekben, a Szövetség tagjaiban, akik együtt harcolnak és küzdenek hazánk többi dolgozójával; ez az erő a kommunisták szervezeteiben rejlik, amelyek nemcsak felülről várnak utasításokat, hanem önállóan megoldják problémájukat. Ebben az időben kétségtelenül óriási feladat volt a kommunisták számára új munkamódszerekre áttérni. Nem kevésbé súlyos volt végrehajtani és teljesíteni a szocialista demokrácia új feltételeiből eredő feladatokat közben lehetőség nyílott a népellenes elemek és a reakció erősebb hatására, lehetőség nyílott arra, hogy a népellenes elemek és a reakció saját számukra kíséreljék meg kihasználni a demokratikus fejlődést. Hasonlóképpen, a fejlődés, hazánk elmaradt gazdasági összetétele és különféle zavaros, antiszocialista felfogások alapján feltételeket teremtett a különféle kistulajdonosi irányzatok feléledésére. Másrészt éppen a társadalmi önigazgatás szocialista demokráciájának fejlődése, s amely ilyen lehetőségeket is nyitott, megteremtette a fel■ tételeket a népellenes elemek és a kispolgári anarchisztikus elemek hatásának léküzdésé■ re is, mert felszabadította a népi szocialista erőket, elsőssorban a munkásosztály erőit, amelyek korábban az adminisztratív bürokratikus időszakban háttérbe voltak szorítva. Az antiszocialista törekvésekkel csak a népi tömegek, a szocializmus tudatos erői számolhatnak le, nem pedig a bürokratikus apparátus, amely nyomását kiterjeszti a néptömegekre is, és ezáltal kedvező feltételeket teremt az antiszocialista törekvések erősbödésére. Az önigazgatás rendszerének fokozatos fejlődése külön mindennapi politikai harcot követelt meg, mert nem kapta meg kezdetben teljes formáját és ezzel önmagában hordta a rendszer különféle »áttörésének« lehetőségét, a lokalizmus felburjánzását, stb. Általános gazdasági körülményeink — az egyoldalú háború utáni fejlődés minden következményével együtt — külön nehézségeket okoztak, és ezekkel Jugoszlávia kommunistáinak meg kellett küzdeniök. Ennek a harcnak általános eredménye kétségtelenül eredményes volt. A fordulatt minden »válságát«, a kommunisták »helyének és szerepének kérésé- sőt« a konkrét munkában csakhamar leküzdöttük. Sok olyan ügyeit, amelyek összejöveteleink napirendjén mint külön fontos probléma szere-epeltek, ma már megoldottuk, vagy pedig a folyó kérdések közé tartozik. Vegyük például a lokalizmus kérdését Ma már nem jelenti azt és olyan veszélyt mint néhány évvel ezelőtt, rendszerünk kereteibe foglalva ma már egyre inkább másik oldaláról mutatkozik meg: pozitív kezdeményezés a »saját« problémák megoldására, amelyek — minthogy megszabott határok között mozognak — egyúttal általános jugoszláv problémák is. És Jugoszlávia kommunistái , végül meglátták, hogy a munkásmozgalomban kezdenek felülkerekedni azok az elvek, amelyekért küzdöttek. Ebben az időben a kommunisták munkájának alapvető gyengesége azokból a változásokból eredt, amelyeket az új rendszer hozott magával, és amelyek az eszmei nevelőmunka súlypontjának elmozdulása következtében állottak elő. Munkájuk hiányossága főként abban nyilvánult meg, hogy nem voltak elég kitartóak a különféle negatív jelenségek elleni harcban és nem tanúsítottak elég politikai érzékenységet az új szocialista ellenes irányzatok megnyilvánulásai iránt. Értekezleteink és konferen- ciáink kritikája főként e kérdésekre irányult. Mai szemszögből, egy hosszabb fejlődési folyamat távlataiból tekintve, ezek a gyengeségek az új munkamódszerekre való áttérésből eredtek, de jórészt már leküzdöttük őket. A kommunisták nem vonták és nem is vonhatják ki magukat hazánk szocialista fejlődése iránti felelősségük aló. Rendszerünk naprólnapra, évről-évre erősödik és gyökeret ver, de jelenünk és fejlődési irányunk marxista elemzése alapján továbbra is keresnünk kell fejlődésünk további kérdéseinek legjobb gyakorlati megoldásait Az önigazgatás fejlődése itsz széles távlatokat nyit a nagyszámú politikai kérdés helyes megoldásáért folytatott küzdelem előtt Gazdasági erőforrásaink még mindig nem eléggé fejlettek és ebből különleges nehézségek és problémáik származnak, de a hagyomány, a múlt és az elmaradottság is súlyos teherként nehezedik ránk. Életünk minden megnyilvánulásában a régi és az új államdó összeütközésben és leszámolásban áll egymással. Biztosak vagyunk abban, hogy az új fog győzni, de a nagy harc minden egyes mozzanatáttól függ, hogy milyen ütemben oldjuk meg az égető kérdéseket Aki ebben a nagy mozgalomban politikai, társadalmi és erkölcsi felelősséget érez, és hozzá akar járulni a küzdelemhez, széles munkalehetőségeket találhat, és megérheti azt a belső elégedettséget, amelyet csak a társadalompolitikai dolgozók és forradalmárok érezhetnek a harc hevében. Valóságunk és fejlődésünk számára ilyen társadalmi munkások szükségesek. A küzdelemmel egyidőben újabb küzdőtársakat fedeznek fel, nevelik és kiválasztják őket és ezek közül a legaktívabbak, a politikailag és társadalmilag legöntudatosabbak napról-napra bővíítik a Kommunisták Szövet- Iégének sorait ! Szocialista fejlődésünk gazdag eredményeire és a nemzetközi munkásmozgalom küzdelmének gazdag tapasztalataira támaszkodva, a Jugo Iszláv Kommunisták Szövetsége a VII. kongresszuson nehézségek nélkül kijelölheti : további feladatait . az emberek vérmérséklete szerint (vagyis: az előbb adott gyorslecke után, hogy Csifcsáknak máskor háromszor tessék csöngetni — mégis kihívja az illetőt stb.) de azért ott kavarog a levegőben érezni, mint a kiömlött gázszagot, mint a sparhertra feltett karfiolt, érezni, hogy kiirthatatlanul jelen van. S ez az érzéskomplexum mindenkit legyűr, aki a közelébe kerül — legfeljebb nem reagá rá, tűri, viseli, nem mutatja hogy van — de ott fojtogatja a torkokat és a bezárt ajtó mögött( ha ugyan van igazi bezárt ajtó a túrabérleményben) ki-kitöröget. Életem egyik nagy élménye volt, találkozásom a háború után Heltai Jenővel. Itt járt Nerviazódon az ősz mester aki a korábbi regenerációk egyetlen és utolsó képviselője — azé a generációé amely már a századforduló előtt imnl kezdett — és szeretetel vettük körül, mert mesélgetett erről is, arról is, régi írókról, régi irodalomról. Azonban mindezt valami unott és öreges fásultsággal tette. Hanem amikor a lakásviszonyai után érdeklődtünk (valamikor 1948 elején folyt be ez a beszélgetés) hát hallottad volná. Csupa tűz lett egyszerre, hévvel és gúnnyal ostorozni kezdte... a társlakóját aki így meg úgy !_ Az elmúlt ötven év történelmének jellemnem használt annyi szót annyi jelzőt, mint arra a társbérlet viszonyra („Képzeljétek csak, a fürdőszobában“ ... satötok, satöbb). Én megdöbbentem, álltam a szóáradat kellős közepén, megérteni akkor értettem meg igazán, amikor magára is társbérlői függőségbe kerültem. A társbérlemény — meg kell állapítani objektívün — általános európai jelenség. Társadalmi rendszerekre való tekintet nélkül a Volgától az Ibériai félsziget sarkáig du. Most azonban nálunk egy bátor lépéssel az új lakástörvény egyszerűen kiirtja, megszünteti. Sajnos, csak a távlatban, a jelenleg közös lakásokat nem érinti; a törvény életbelépése után azon-ban nem lehet társbérleményi alapon, s több család összeköltöztetésével közös lajkést bérelni. De eljön majd az ideje a jelenlegi közös bérlemények felszámolásainak te. ha másként nem ház (ahol lehet) átépítéssel, falazással új konyha, mellék- helyiségek stb. teremtésével, és eljön majd az a korszak, hogy amikor valaki meg a mögött becsukja az ajtót — valóban saját lakásában, saját otthonában lesz. S az ajtóra nem kell ki írni: a kar csön- getés és kinek. Nem kel kiírni, hogy „te® , sok háromszor csöngeted*. Kart akárki : csöngetés a Wdltoénjsaae, s csöngetés nej kod sól. X oldal Több optimizmussal A közfigyelem az utóbbi napokban a Szövetség Képviselőház felé fordult. S nem alaptalanul. Munkást, parasztot, hivatalnokot egyformán gyötrő és érdeklő kérdés került szőnyegre a legfelsőbb népképviselet előtt. Nevezetesen: Merre fejlődik az ország gazdasága, lesz-e több, pontosabban elegendő traktor, kombájn, műtrágya, épületanyag, szén, villanyáram, textil- és bőráru, iskola és kórházi tér, meg gyermekeinknek játékszer, s nem utolsó sorban a lakosságnak olyan vásárlóereje, hogy mindezt megvásárolja. Egy szóval: mennyire válik megfoghatóvá az életszínvonal következetes megjavításának politikája. A képviselőházban még nem zárult le a jövő évi társadalmi terv alapelveiről folyó vita. Hallottuk azonban Szvetozár Vukmanovicsnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökének expozéját. Rajta kívül még vagy húsz népképviselő kért szót a törvényhozás emelvényén, s igyekezett olyan hangulatot kelteni, ahogyan gazdasági fejlődésünket választókerületének népe látja napjainkban, s még inkább látni szeretné a jövőben. Három napja tart mindössze a képviselőházi vita. Azt azonban már az eddigiek alapján is megállapíthatjuk, hogy van okunk, sok okunk van arra, hogy több bizakodással tekintsünk a már kopogtató új esztendőre. Van okunk, mert a felszabadulás óta az idén először hallottuk mellékzönge és egy nyaláb objektívnek elismert mentőok nélkül bizakodva, sőt mi több, határozottan, hogy: Minden gazdasági intézkedésünket az életszínvonalra irányítjuk! Ebből minden nagyobb okfejtés nélkül leszűrhetjük a következtetést. Az országépítés nehezén túl vagyunk, ránk virradnak a napok, amikor — lassan, fokozatosan bár, de visszavonhatatlanul — élvezhetjük mai-agyat megfeszítő fáradozásaink első, zsendülő gyümölcsét. Mert az 1957-es társadalmi tervben — az eddigi jelek szerint — megtisztelő helyet foglal el az életszínvonal, amelyet eddig évről-évre öntudatos lemondással szorítottunk jelentőségében az ország gazdasági és hadierejének megteremtése mögé. Megnövekedett optimizmusunk persze nem csupán és kizárólag az elhatározásra épül. A folyó év számos intézkedése mintegy bevezette, előkészítette az ilyen és éppen ilyen gazdasági politika rendszeresítését a Szocialista Szövetség IV. plénumának határozatai nyomán. Azt meg már elmondottuk, hogy reális anyagi alapját az elmúlt évek lemondásai biztosítják. A gyáripar jövőre újabb 15 százalékkal növeli a termelést. Az ideivel együtt tehát 25 százalékkal többet termel a gyáripar, a legjobb háború előtti esztendőhöz viszonyítva pedig írd és olvasd: 166 százalék a növekedés. S ha ehhez hozzáadjuk, hogy az 1955-ben 3,7, az idén pedig közel 9 milliárd dinár értékű közfogyasztási behozatal jövőre még nagyobb lesz, akkor azt mondhatjuk, hogy az árualap érezhetően növekedik, van mit vásárolni, sőt a piac megszilárdítása érdekében megteremtettük a legelengedhetetlenebb anyagi tartalékokat is. Az árualap gyors és erőteljes növekedésére csupán a mezőgazdasági termelés vet árnyékot, mert ezen a téren sehogyan sem tudtunk eddig elmozdulni a holtpontról, habár a jövőben ezen a téren is — ha nem is törésszerű, de biztató — változások várhatók. A megnövekedett árualap, a nagyobb termelés és a nemzeti jövedelem kedvezőbb felosztása folytán megvan az elemi lehetőség arra, hogy javuljon a lakosság, mindenekelőtt a városi lakosság vásárlóereje is. Ezen a téren első intézkedésnek számít a már bejelentett 12, illetve a szakképzetlen alkalmazottaknál a 7 százalékos fizetésemelés. Ezen a helyen kell azonban megmondani még egy vitathatatlan tényt, legalább is az idei tapasztalatok alapján. Felsőbb intézkedéssel, a Képviselőhöz és a Szövetségi Végrehajtó Tanács rendszabályai alapján már az idén megkezdődött a közgazdaság átállítása egy olyan vágányra, amely gyorsabban visz bennünket az életszínvonal emelése felé. Törvényhozó intézkedések azonban még távolról sem oldják meg az életszínvonal annyira áhított megjavítását Egy meghatározott országos politikai cél életrehívása sokezer apró, hogy ne mondjam szürke cselekedet révén történik. S itt mintha valami hiányozna. Nem fenn, hanem az önkormányzat és az önigazgatás alsó szerveinél, a népbizottságokban és a gyárakban. Ott te sokszor országos politikát »csinálnak«, s közben elsikkadnak az apró, de annyira szükséges cselekedetek. Ha ezek nem maradtak volna le, fájdalommentesebben, kevesebb zökkenővel történne a gyáripar átállítása közszükségleti cikkek gyártására, a mezőgazdaságfejlesztő alap jótékony hatását észrevennénk a városok megjavult élelmiszerellátásában, jobb vetőmaggal és korszerűbb földműveléssel többet termelnénk, az ipari üzemekben pedig — éppen az apró, belső intézkedések folytán — nem csupán két százalékkal növekedett volna a munka termelékenysége. Talán nem lenne céltalan, ha a mostani képviselőházi vita nyomán az önkormányzat és az önigazgatás szervei is számvetést végeznének saját házuk táján. Akkor még több okunk lenne arra, hogy valóban nagyobb optimizmussal tekintsünk a már kopogtató 1957-es esztendőre. VARGA László cA. szuhelleniDitonka SZABÓVÁLLALAT munkaközössége üzletbarátainak és az ország MINDEN DOLGOZÓJÁNAK ÜDVÖZLETÉT KÜLDI NOVEMBER 29-ÉN, A KÖZTÁRSASÁG NAPJÁN 3025