Magyar Szó, 1960. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1960-01-01 / 1. szám
4. oldal Tóth Anna, diáklány: ÍZLÉSRE is tanítson az iskola — Hogy miben maradtak az öregek? Ruhavarratáskor rendszerint így kezdik: a ruha ne legyen szűk, ne legyen rövid, az öv ne legyen feszes, a nyakkivágás ne legyen mély .Csak a ruha védőszerepet tartják szem előtt, és erkölcstelennek minősítik, ha a ruhában a nő fizionómiai lénye is kifejezésre jut. Ez a helyzet falun. És a városban? A városban viszont sok szülő lánya sikerét a legmodernebb divatsikolyokkal szeretné megalapozni. Szerintem mindkét felfogás helytelen. — A divattervezők agyában sokszor fantasztikus modellek születnek. A divatlapok a legpompásabb színben és kivitelezésben tárják elénk a modelleket, a ruhamintáikat. Mi pedig utánozzuk ezeket a modelleket, jól vagy rosszul, és ekkor kezdődik a baj! Ha a festett hajtól a tűsarkú cipőig mindent betartunk, hogy divatosak legyünk, egyszerűbb környezetben, hóbortos feltűnni vágyó személlyé változunk. Nem kell a divat minden jelenségét egyesíteni magunkon. Legyünk divatosak, de tudjuk, mit mivel és milyen alkalmakkor veszünk fel. Ha ezzel tisztában vagyunk, nem tartanak bennünket semmaradinak, sem ízléstelennek. — Az ízlésnevelés szempontjából nagy szerepet játszhatnának a divatlapok, de sokszor csak rontanak a helyzeten. Véleményem szerint ezért az ízlés nevelését már az iskolában meg kellene kezdeni. A képzőművé-szeti órának ne csak az legyen a célja, hogy megtanuljunk szépen rajzolni és festeni, hanem, hogy alkalmazni is tudjuk a művészetet gyakorlati, mindennapi életünkben. TÓTH ANNA: MAGYAR SZÓ Kulturáltabbak leszünk az új évben? / ■■ünnepi ankétünk a fiatalokkal AZ ÖLTÖZKÖDÉSRŐL, VISELKEDÉSRŐL LAKBERENDEZÉSRŐL, VÁROSRENDEZÉSRŐL Az év vége felé a Magyar Szó többször felvetette a kulturáltság problémáját. Most, az új esztendő küszöbén azt a nemzedéket szólaltatjuk meg, amely arra hivatott, hogy ezt is merészebben vesse fel és oldja meg, mint mi. Átadjuk nekik a szót, hadd mondják el véleményüket. Papp István, a noviszádi Grafosztrop tanonca: A FEKETE LÉGIÓSOKBÓL - RENDFENNTARTÓK — Nem is olyan régen a noviszádi sportklubot a városban úgy emlegették, mint a kötekedő fiatalok gyülekezőhelyét. Az egyesületben rendezett táncmulatságokon alig múlt el egy szobát vagy vasárnap este verekedés nélkül. Ez azonban már a múlté. — Bizonyára kitiltották a kötekedőket? — Nem. A régi társaság jár most is ide, de a vezetőség állandó beavatkozása megtette a magáét. Igaz, előbb sok rendbontót bizonyos időre ki kellett tiltani az egyesületből, de később azok is megjavultak. A régi úgynevezett fekete légiósok közül, akik leszolgálták megérdemelt büntetésüket többen az egyesület rendfenntartóihoz csatlakoztak. Sokan beiratkoztak a sportszakosztályokba. Verekedés helyett mert a klubokban vezetik le a felgyülemlett erőfelesleget. A viselkedés megváltozásához hozzájárult az is, hogy a tagok használhatják az egyesület könyvtárát, rádióját, esténként pedig társasjátékokkal szórakozhatnak. — Úgy látszik a klubélet elősegíti az ifjúság viselkedésének megjavulását? — Igen. Ha minden egyesületben annyit törődnének a vezetők az ifjúsággal mint itt, bizonyára csökkenne a rendbontók száma, de sok új és hasznos dolgot is elsajátíthatna az ifjúság. Ebben a sportegyesületben az ifjúság viselkedésének javulását elősegíti az is, hogy itt van a felderítők gyülekező helye, akik nemcsak kulturáltabb szokásokban, hanem a szabadidő hasznos eltöltésében is példát mutatnak. „A szuboticai gimnáziumból kerültem ide a noviszádi filozófiai fakultásra... A most megnyílt magyar katedra általában az érdeklődés központjában áll, ezt saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, már ami kolléganőimet és engem illet. A szerb, makedón, crnagorai fiúk rendkívül élénken érdeklődnek utánunk, lépten-nyomon „lekapcsolnak” bennünket, enyhébb esetekben csak beszélgetésre, azután következik a moziba hívás ,stb. Szép szép mindez, de én nem vagyok hajlandó minden filmet másik fiúval megnézni... Nem akarom dicsérni a szuboticai fiatalokat, de szerintem fegyelmezettebbek az ittenieknél. Azután, milyen a mi egyetemista klubéletünk? — csaknem egyenlő a nullával Nagyszerű eszmék születnek, például az, hogy alakítsunk dzsessz-klubot, de nincs senki, aki meg is szervezné. Itt nálunk, a fakultáson sem nagyon virágzik a kulturélet. Jelenleg alakulófélben van egy irodalmi csoport, reméljük, komoly munkát végez majd ... Talán az új év hoz majd valami többet, jobbat. Az öltözködéssel kapcsolatban csak jót mondhatok. Az érettségi után barátnőim közül néhányan izgatottan készülődtek az egyetemre. — Tudod, kell csináltatnom egy szoknyát, meg egy rendes ruhát, ebben a vacakban igazán nem járhatok az egyetemre... — magyarázta nekem az egyik. Én is valahogy egy kicsit felsőbbrendűeknek képzeltem az egyetemistákat, mielőtt ide jöttem volna, és most olyan jól esik látnom, hogy ők is egészen egyszerűen öltözködnek, lányok is, fiúk is. Persze, sokan járnak tűsarkú meg hegyesorrú cipőben, ördögnadrágban, de nekem ez egy cseppet sem feltűnő. Miért is volna az, mikor mindenki ilyenben jár? — Honnan szedik a fiatalok a divatot? — Hát, részben majmolják egymást, no meg a kirakatok is csupa divatos dolgokkal vannak teli. Ha vásárolunk valamit, természetesen divatos cipőt vagy ruhát veszünk, talán nem is feltűnési vágyból, hanem egyszerűen azért, mert nem akarunk maradiak lenni. Hegedűs Györgyi, egyetemi hallgató: A HEGYESORRÚ CIPŐ MEG AZ ÖRDÖGNADRÁG PAPP ISTVÁN HEGEDŰS GYÖRGYI Kádár Károly, egyetemi hallgató: A KÁROMKODÁS ELLEN „Majdnem azóta, hogy föleszméltem létezésemre, kíméletlenül elítélek mindenkit, aki valamilyen módon feltűnési mániában szenved. Körülöttünk, sajnos, aránylag sok ilyen DÍSZPÉLDÁNY van, más-más kiadásban. Van aki az öltözködés terén szeretne új lehetőségeket felfedezni, és ezt saját magán próbálja ki. Azt hiszem, ez a legsiralmasabb. Az olvasó ezóta már lehet, hogy gunyoros mosolyra húzza ajkát, mivel jómagam is úgy mutatkozom be, mint aki helyes útra akarja prédikálni az eltévedt báránykákat, s közben olyan pipát szorongat a fogai között, amelyről feltételezhető, hogy ásatások útján jutott a föld felszínére. Ez esetben azonban mosom kezeimet, hiszen csak azért próbálkoztam meg vele, hogy meglássa!«!, vajon nagyon nevetséges vagyok-e így. (A fotoriporter mohón ki is használta ezt a pózt.) Ez nem jelenti azt, hogy a pipát halálra ítélem, mert tekintélyes, bajuszos bácsik szájába egészen jól illik. Ezért csak azt szögezhetem le: jó lesz, ha egy kicsit megválogatjuk, hogy minek hódolunk. Van még sok érdekes megállapítani valóm, többek között a káromkodásról is. A nyelv e mellékhajtását néhányan művészi magaslatra szeretnék emelni, összeszedik és fölsorolják az összes szenteket, apostolokat és különféle tulajdonságokkal látják el őket. Akik netalán magukra ismernek, kérem, ne gazdagítsák semmi újdonsággal szótárunkat, mert, szavamra, nem válik becsületükre!” __. .. .___ Gombár János, a noviszádi Junodent ifjúmunkása: SOK A MEGRÖGZÖTT KÖTEKEDŐ Szabadidőmet leginkább a noviszádi Fejős Klára felderítő csapat összejövetelein és a moziban töltöm. Szombaton és vasárnap este táncmulatságra járok, de sokszor gondolkozom elmenjek-e, mert olyan dolgok történnek, ami túl megy minden határon. Még szerencse, hogy a rendezők idejében közbelépnek ... habár sokszor az sem jár sikerrel. — Úgy látszik, a viselkedésben van a hiba. — Abban. Ha moziba megyünk, egyesek megfeledkeznek magukról, de sokszor szándékosan is ízléstelen közbeszólásokkal kísérnek egyes jeleneteket. A balkonról tüsszentő port szórnak a földszinten ülők nyakába. A táncmulatságokon egyesek viselkedése kibírhatatlan. Nem tartják be a táncszabályokat, erőszakkal elválasztják a táncolókat. Ha a fiú az illemre, szokásokra hivatkozva ellenkezik, könynyen elcsattan egy-egy pofon, és már szinte szokássá vált a felszólítás: ... gyere ki az udvarra, majd megmutatom, hogy kivel van dolgod!...” Sok a megrögzzött kötekedő, de sokszor a lányok viselkedése mérgesítti el a helyzetet. Ha egyszerűbben öltözött fiatalemberek kérik őket táncra, egyszerűen kinevetik, azt felelik, hogy fáj a lábuk,, vagy csak végigmérik az illetőt és szó nélkül elfordulnak. Hiszen nem kötelező a tánc, de valamit tenni kellene... — Nyilván már a tánciskolában kellene erre gondolni. •— Igen, de ott ez a legkisebb gond. Úgy látszik, a szervezők azt gondolják, elég, ha az illető megtanul táncolni, az illemmel nem törődnek. I — Te mit tennél, ha rád bíznák a tánctanfolyamok szervezését? — Kötelezővé tenném az illemtanulást, de a vállalati , ifjúsági összejöveteleken is tárgyalnék erről és sok más problémáról. Sajnos, a tanoncok problémáit sok ütemben még mindig a vállalati titkárok intézik. Az ifjúsági szervezettől nem kérnek véleményt. GOMBÁR JÁNOS Síelik István: Zentai KEZDEMÉNYEZÉSBEN NINCS HIÁNY ■— Sokat beszélnek az ifjúság neveléséről, a fiatalok megsegítéséről, de ha a gyakorlatban vizsgáljuk meg a dolgot, kitűnik, hogy nem ez hiányzik. Azt is mondják, hogy nincs kezdeményezés az ifjúságban, pedig nem így van, mert az a fiatal, aki nem tagja valamilyen hivatalos szervnek, nem, állíthat be és nem mondhatja, hogy ezt meg ezt kellene csinálni. Ez tehát azt jelenti, hogy több fiatalt be kell választani azokba a szervekbe, ahol a kultúrát istápolják és ahol a pénzt adják erre a célra. Beszélgetésünk során ez az ifjú azt is felrótta, hogy nem elég gondot fordítanak a város tisztaságára és jó volna szakítani azzal a rossz szokással, hogy a rendezményekre fél, sőt egy órával későbben érkezik a közönség ez sokszor rontja az előadást, mert egyesek késése miatt sokan idegeskednek. _____ SIHELIK ISTVÁN 1960. január 1., 2., 3. Francz Mihály, szuboticai tanuló: MINDEN MOZGATHATÓ LEGYEN A korszerű bútor híve vagyok, mert gyakorlatiassabb, könnyebben rendben tartható és bármikor átalakítható szükség és ízlés szerint. Szuboticán alig látok olyan berendezést, amelyikről én álmodok. A régi bútorok sok helyet foglalnak el és nem praktikusak. Én úgy képzelem el a lakásit, hogy van benne egy fekvőhely, egy asztal néhány székkel és több könnyen mozdítható állványkönyvnek, virágnak, szobornak. Ilyen berendezéssel az ember tetszés szerint átalakítja a lakást, ahogy hangulata kívánja. A fekvőhelyet az egyik sarokból átrakom a másikba, az asztalt odateszem, ahová akarom, az állványokat pedig úgy mi vezem el, ahogyan a pillanatnyi szükséglet kívánja. M. I., Szubodai A „TISZTASZOBA” Arra kért, hogy ne említsem meg a nevét. Kellemetlen volna, mondja, ha az utcában minden idős néni megtámadná, hogy miért ítéli el a »tisztaszobát«. A névtelen ember véleménye szerint a tisztaszoba ősi képlet: az a helyiség, ahol a családban szükségtelen ágyak, dunyhák, paplanok ősanyáinktól örökölt tömegét őrizzük. Kétszer megy be az ember ebbe a szobába, amikor az esküvőjét tartja, meg amikor kiterítik a ravatalra. Szóval csak akkor, ha elmegy... Idegen akkor jut be, ha nagyon megbecsült vendég vagy ha máshol nincs fekvőhelye. Ekkor alkalma nyílik arra, hogy a vastag dunyhók alatt élvezze a tisztaszobáknak azt a különös szagát, amelyet úgy is nevezhetnénk, hogy a múlt szaga...