Magyar Szó, 1960. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1960-02-02 / 26. szám

2. oldal Növekedett a termelékenység és a kereset, de nem minden üzemrészlegben Cél: a termékegység szerinti javadalmazás beve­zetése • Átlag 130 dolgozó a Népszínház előadásain Ha elemezzük a noviszádi Szanya Marinskovics selyem­gyár szakszervezeti csoport­jának tavalyi munkáját meggyőződhetünk róla, hogy sikeres volt. De kiderül az is, hogy voltak hiányossá­gok is, amelyeket m­egold­­hattak volna. Egy ilyen mu­lasztott feladat volt a szak­­szervezeten kívüli dolgozók beszervezése is. Az 1248 tagot számláló munkaközösség szakszerveze­ti csoportja lényegében jó munikát végzett, de úgy látszik, nem fejtett ki kellő tevékenységet a senkenitetato javadalmazás bevezetésére. Több értekezletet tartottak ezzel kapcsolatban. Végül is belátták, hogy a termék­­egység szerinti javadalmazás és a gazdasági egység sze­rinti elszámolás lehetetlen a munka átszervezése nél­kül. Ekkor az igazga­tóbizott­ság úgy határozott, hogy ki­kéri a Szövetségi Munkater­­melékenységügyi Intézet szak­embereinek véleményét. Azok jóváhagyták a válla­lat vezetőségének kezdemé­nyezését, és az év vég­én már hozzáfogtak az átszer­vezési munkálatok­hoz. Tavaly az első kilenc hó­napban a termelési tervet 102 százalékban teljesítette a munkaközösség. A termé­kek minőségének javítása a­­zonban gondot okozott. Ki kel­lene cserélni a gépeiket, mert már elavultak. Hogy még így is sikerült növelni a ter­melékenységet egyes üzem­részlegeken, és ezzel kapcso­latisan a dolgozók kerese­tét, az a munkások ügyessé­gének köszönhető. A dolgo­zóik keresete tavaly 19 szá­zalékkal több volt, mint 1958-ban. A tiszta bevétel és a kereset még nagyobb is lehetne, ha meggyorsítanák új gépek beszerzését. A dolgozók kulturális éle­tét is fejlesztette a szakszer­vezeti csoport Százezer di­nárt fizetett be a Népszín­ház előadásainak látogatá­sára. Ez a kezdeményezés sikerrel járt. A dolgozók nagy megelégedéssel fogad­ták. Az előadásokat átlag százharmincan látogatták. A munkástanács 250 ezer di­nárt adott a testnevelési élet fejlesztésére, de az e téren mutatott tevékenység nem volt kielégítő. Ebben az évben a szakszervezetnek hathatósabb tevékenységet kell kifejtenie, mert csak így várható, hogy a dolgo­zók tömegesen bekapcsolód­nak a munkássportjátékok­­ba. A mérnökök és techniku­sok vezetésével a múlt év­ben több tanfolyamot szer­veztek, amelyeken 33 hall­gató magas szakkképzettséget, 26 szakképesítésit, és öt fél­­sza­kképzettséget szerzett. A gyár nyolc hallgatót ösztön­díjaz az egyetemen és a mesteriskolában. A munkás­­egyetem tanfolyamait 25 dolgozó látogatja. Az egészségügyi állomás eredményesen végezte felada­tát. Nemcsak a betegeket részesítette orvosi segélyben, hanem eljárt a dolgozók otthonába, hogy megismer­kedjen életkörülményeik­kel. A szakszervezeti csoport évi értekezletén mint legfon­tosabb feladatot a termék­­egység szerinti javadalma­zás bevezetését és a munka­­viszony fejlesztését tűzték ki. f. p. _j,_ a „M LIN­D P­R­E­D” gabonaforgalmi vállalat BACaTOPOLYA pályázatot hirdet a következő munkahelyekre: VÁLLALATI TITKÁR SZELŐ KEZELŐ a meglévő solókba. AUTOMECHANIKUS Szükséges szakképzettség: A vállalati titkárnak: Jogi egyetemi végzettség vagy maga­sabb közigazgatási iskola. A szilé kezelőnek: közép mezőgazdasági iskola vagy az­zal egyenlő középiskola vagy gabona szakmában jártas hosz­­szabb gyakorlattal. Az automechanikusnak: magas szakképzettség, hogy tudjon önálóan dolgozni. Belépés azonnal, vagy megegyezés szerint. Ajánlatokat a fenti­em­re kell küldeni. MAOTAR SZÓ A vajdasági kisipar problémái Beruházások - Kooperáció - Szerviz­­üzemek - Káderhiány Beszélgetés a tartományi kisipari kamara vezetői­vel Vajdaságban mintegy 44 ezer kisiparos van, az ország kisiparosainak csaknem egyötöde. Tartományunkban van tehát legtöbb — több mint az egyes népköztársaságokban. A kisiparosságnak is megvannak a gazdasági és egyéb problémái. Mik ezek a problémák ? Milyen szerep vár a jövőben a kisiparosságra? E kérdéseket tettük fel CSOLÁK Misének, a tartományi kisipari kamara elnökének és Milos NEDICS titkárnak. — Tartományunkban a szo­cialista kisipar fejlesztésére , tavaly csaknem 1 milliárd 30 millió dinárt fordítottak, első­sorban újításra és korszerűbb termelésre. Az 1960. évi tár­sadalmi terv pedig 1212 mil­lió dináros beruházást irá­nyoz elő öt évre — mondotta Csolák elnök. Legjelentősebb tétel a vállalatok beruházása volt, összesen 443 millió di­nár. Ennek azonban van egy hátránya: a beruházások, a konjukturális szakmákat szorgalmazzák. Meg kell még­­ azt is említeni, hogy a kom- s munák mind jobban érdek­lődnek a kisipar fejlesztése iránt, különösen az utóbbi két esztendőben. Ám a beruházá­sok még elégtelenek.­­ A beruházásokban is mindinkább előtérbe kerül a járási kisipari kamarák sze­repe, mert ezek dolgozzák ki a kisipar fejlesztési program­ját, s ennek érdekében a ka­marák nemcsak a kisiparos­sággal tartanak fenn széles­körű kapcsolatot, hanem a járási és községi népbizottsá­gokkal is, hogy egyformán­ képviselhessék a város és a község kisiparosainak érdeke­it. Hogy e feladatnak a kama­rák eleget tehessenek, a jelen­tősebb községekben kirendelt­ségeket szerveznek, amelyek idővel valószínűleg községi kisipari kamarává fejlődnek.­­ A noviszádi kisipari ka­marának például már nyolc kirendeltsége működik, és­pedig Verbászon, Palánkon, Becsén, Karlócán, Temerin­­ben, Petrovácon, Zsablyán és Szibobránban; a szuboticai kamarának kirendeltsége van S Zenten és Topolyán, s lehet­séges, hogy Kanizsán is fel­állítanak egyet: a zrenyanini kamarának Kikindán, Novi Becsén és Novi Knezsevácon; a pancsovainak Versecen, Béla Crkván, Kovacsicán,­­ Alibunáron és Kovinban, a zombori kisipari kamarának pedig Apatinban és Hódsá­­­gon. Kisipari szempontból leg­erősebb a noviszádi járás. Itt található Vajdaság kisipará­nak csaknem egy­harmada. Utána a szuboticai és a zre­nyanini járás következik. Beszélgetésünkben áttér­tünk a kisiparosság egyik legégetőbb kérdésére, az egyes szakmákban már évek óta észlelhető káderhiányra. Ez különösen három szakmában, a fémfeldolgozó, a villamos műszaki és az építő szakma egyes ágazataiban mutatko­zik. Az első csoport káder­hiányát a mezőgazdaság is megérzi, mind több szakmun­kásra van szüksége a gép­javító üzemekben. A villa­mossági szakma hiánya hát­ráltatja a háztartások villamo­sítását, ám legjelentősebb az építőiparral együttműködő kisipari szakmák káderhiá­nya, amely érezhetően késlel­teti az építkezések menetét. A falusi és a városi kis­ipart nem lehet különválasz­tani, de vannak úgynevezett városi és falusi szakmák. A falvakban kevés a kovács, szabó, hentes, kőműves, aszta­los, kocsigyártó, a városokban pedig a villamos- és építő­ipari szakmában van nagy káderhiány. — Jól gépesített kisipari műhelyekre van szükség — folytatta Nédics titkár —, a termelésben, amelyek kielégí­tik: a mind égetőbbé váló szolgáltatások igényeit. A vá­rosokban, és falvakban is egyre nagyobb jelentőségűek a szolgáltatási szervezetek. A magániparosság ezt a felada­tot csak részben töltheti be, különösen a városokban. A szolgáltatás még mindig nem érte el a kívánt mértéket és színvonalat, a népbizottságok az utóbbi időben, igaz foko­zottabb érdeklődést mutat­nak. — Tavaly Vajdaságban 1458 kisipari munkás nyert kö­zép- vagy magasabb szakképe­sítést szaktanfolyamon — mondotta Csolák kamarai el­nök —, ám ez irányban még többet kell tenni, s a közel­jövőben Noviszádon szakképe­sítő központot állítanak fel a kisipari káder fejlesztésére. 1958-ban mintegy kétezer ta­nuló kapott szakképesítést, ez azonban a kisipar számá­hoz és a követelményekhez képest még elégtelen.­­ Meg kell azt is állapí­tanunk, hogy a kisipar szocia­lista szektora már utolérte a magánszektort, s bruttó telje­sítménye ma a magánipar teljesítményének két és fél­szerese. A magániparosság feladatát a jövőben is a sze­mélyi munkán alapuló szol­gáltatásban látjuk. A terme­lő kisipari csoportnak, a meg­felelő gépekkel és szakkáder­rel rendelkező kisipari válla­latoknak a feladata, hogy a fogyasztás számára termel­­­jen, részben közvetlenül a kereskedelmi hálózatnak, rész­ben pedig kooperációs együtt­működésben a gyáriparral.­­ A kisipari kooperáció nagy távlatot ígér. Ezt szor­galmazza a gyáripar, s érde­ke a kisiparnak is. Tavaly a gyáripari üzemek számára már 990 millió dinárt, az építőipar számára pedig mint­egy 700 millió dinár volt az együttműködés termelése, elsősorban a noviszádi, szu­boticai és a zrenyanini járás­ban. A kamarai vezetők úgy vélték, hogy a gyorsan fejlő­dő gyáripart fékezi, ha ter­melésébe nem kapcsolja be a kisipari üzemeket, amelyek felszerelésük és káderük ará­nyában vállalják a munkát. A gyáripar és a kisipar kooperációja megt­alakul, s végleges formája most form­á­lódik, a megoldás most van kialakulóban, de feltétlenül szükséges, hogy a gyáripar és a népbizottságok fokozot­tabb támogatással segítsék elő megvalósulását.­­ A kooperációs kisipari üzem­ek munkaerővel és gé­pekkel járulnak a termelés­hez, a nyersanyagot és a mű­szaki irányítást pedig na­­gyobbára a gyáripar adja. A kooperáció legfontosabb el­­­ve a minőség és a pontosság. Lehetséges, hogy átmenetileg a kisipari üzemek termelési­­ költsége magasabb, mint a gyáriparé, azonban a terme­lés megfelelő szervezésével , csökkenthető, s a kisipar be­alakulhat a gyáripar kalkulá­ciójába. Természetesen a gyáripar simulékonyságára is­­ szükség van. A kisipar kellő fejlődését­­ bizonyos mértékben egyelőre fékezi a kisipari konzerva­tivizmus is, de végeredmény­ben a kisiparos akkor is meg­tartja szakmai képzettségét és tudását, ha a szocialista szektorba alakul, sőt a kor­szerűen felszerelt iparos mű­helyekben képességét is ér­­r­vényesítheti. Végül szó volt a kisipar li­viteléről is. Csolák Mile ka­marai elnök megemlítette, hogy az 1959. évben a vajda­sági kisipar kivitelének érté­ke elérte a 263 millió deviza dinárt, s főleg fonott be tör­és kosárárut, bizonyos textil­ipari termékeket, valamint fonott drótárut szállítottak több országba. OSZTROGONACZ Iván A kamara vezetősége. Csolák Mile elnök, és Milán Nédics titkár szerkesztőnkkel ELNÖKV­an nekem egy aranyos jó komám, olyan jó komák vagyunk, hogy a városban, az utcán az emberek sok­szor össze is tévesztenek bennünket, ne­kem azt mondják, szervusz Pista, neki pe­dig azt, hogy jó napot Jóska. Ez a jó komám egy kicsit művészlélek, leginkább ilyen körökben mozog, a kenye­rét is azzal keresi, hogy színházzal meg más ilyen kulturális intézményekkel fog­lalkozik. A könnyűzenét különösen szereti, az effajta zenészek körében valóságos korifeus­­szerepet tölt be, ha nem tévedek, alelnöki tisztséget is visel közöttük, a slá­­gerszövegeknek meg éppen koronázatlan királya. Kétemeletes bérpalotában lakik a vá­ros központjában már jó néhány esztende­je, de a házbeliek közül eddig még sen­kivel sem ismerkedett meg. Jóformán azt sem tudja, ki a szomszédja, az első és a második emeleti lakók kilétéről pedig hal­vány sejtelme sincs. Ezenfelül van még egy jó tulajdonsága: elsején a keresetét az utolsó dinárig oda­adja a feleségének. Nem azért, mert élete párja ezt megköveteli tőle, hanem mivel semmiféle érzéke nincs az élet anyagi ol­dalához. Nem szeret bajlódni a pénzzel. Eddig senki sem vette észre a házban, a házmester is csak akkor köszönt neki, amikor éppen jó kedvében volt. Néhány nap óta azonban minden megváltozott. Az egész ház körülötte mozog. Ha kilép a fo­lyosóra mindenütt így köszöntik: jó napot,* elnök elvtárs! A bérpalota lakói a minap bizalmat sza­vaztak neki, egyhangúlag megválasztották a házitanács elnökévé. Azon a történelmi napon, nem is sejtve, hogy a házitanácsnak ülése van, ebéd után lefeküdt, hogy kipihenje délelőtti fá­radalmait. Éppen a legédesebbeket álmod­ta, amikor a kedves felesége, aki mellesleg mondva nagyon csendes természetű terem­tés, lébujjhegyen az ágyához osont, és édesben hangon, gyengéden felébresztette, hogy menjen el helyette a házitanács ülé­sére, mert neki vendégei vannak, akiket nem illik kidobni vagy otthagyni. A komám még soha életében nem volt házitanács ülésen, még messziről sem lá­tott ilyesmit, ne csodálkozzunk hát, hogy az ébredés első pillanatai után meredezve nézett a feleségére. Nem tudott szóhoz jut­ni a meglepetésről, torkán akadt a szó, valószínűleg az jutott eszébe, hogy egy­szer, talán egy vagy két évvel ezelőtt egy alkalommal, mert nem volt más témája, lírai hangú irodalmi riportot írt az újság­ban a házitanács felelősségteljes és szerte­ágazó munkájáról. (Az adatokat a felesé­ge szolgáltatta!) Hogy kedvébe járjon a feleségének (s véget vessen a minapi jogtalan kimaradás okozta viszálynak), az első szóra felöltözött és elment az ülésre. A napirendi javaslatot türelmesen végig­hallgatta, de aztán annyira elmerengett, hogy csak akkor tért magához, amikor megválasztották jegyzőkönyvvezetőnek. A­­pelláta nem volt, ceruzát, papírt kerítettek neki, ő pedig hozzálátott a munkához. Meg­fogadta magában, hogy többé sohase ma­rad el jogtalanul, felesége beleegyezése nélkül, mert ha nem lett volna helyrehoz­ni való dolog a családi­­fészekben, bizony nem jött volna el az ülésre, akármilyen mézédes hangon kéri is erre a felesége. A meglepetés java csak ezután követke­zett. Románat megválasztották a házita­nács öttagú vezetőségébe. — Elvtársak, ki legyen az elnök? — kér­dje az egyik új tag. — Jól meg kell gondolnunk a dolgot, az új körülmények között az elnöki tiszt­ség sokkal több felelősséggel jár, mint eddig. Az emberek fontolóra vették a dolgot, keresték, kutatták, ki lenne a legalkalma­sabb személy erre a pozícióra, aki majd mindannyiuk érdekét képviseli, aki majd harcol a bérpalota ügyeiért, aki majd gon­doskodik, hogy minden lakásban minden a legnagyobb rendben legyen, hogy a víz- és gázvezeték rendesen működjön, és a mosó­konyha használatát is igazságosan beossza. Néhány perces latolgatás után az egyik lakó, egy idősebb tanárnő kért szót. *— Az újságíró elvtársat ajánlom elnök­nek — mondta, és a komámra mutatott. — Úgy van, helyes — mondta egy má­sik lakó. — De elvtársak, én... — Mi az, hogy én — szólalt meg egy harmadik lakó, — maga újságíró, maguk ér­tenek legjobban az ilyesmihez, megvannak a kapcsolataik, s politikailag érettebbek, mint bárki közülünk. A komámat alig engedték szóhoz jutni, akármit mondott, mindig rátromfoltak a refrénnel, hogy maguk újságírók, politikai­lag a legképzettebbek, így lett a komámból házitanács elnök. Azóta a házban mindenki kalapot emel neki és a jó napot mellé még a gyereklakók is hoz­záteszik: elnök elvtárs. A lakók pedig egymás­után jönnek a panasszal: — Elnök elvtárs, tönkrement a villanykap­csoló. — Elnök elvtárs, mikor festeti ki a lakásomat. — Elnök elvtárs, elromlott a vízcsap. Az újdonsült elnök most a házitanácsokról szó­ló szakirodalom után kutat, hogy kitanulmá­nyozza, mit és hogyan kell csinálni, hogy a ház lakói, akik bizalmat szavaztak neki, meg legyenek elégedve vele. Jó komám azóta egé­szen megváltozott, most már tréfálkozni sem szabad vele. Itt a példa: A minap a háza előtt állva azt láttuk, hogy a gondjára bízott palotának homlokzatáról le­hullott egy darab vakolat. Amikor felhívtuk rá a figyelmét, a lehető legkomolyabb hangon megkérdezte: — Hol kell ebben az ügyben intézkedni? Előbb csak nevettünk, de azután az egyik kolléga, hogy egy kicsit megtréfálja, halálos komolyan ezt válaszolta: — Ilyen ügyben a plébánián kell interveniálni. A komám megsértődött, pulykamérgesen ott­hsevett bennünket az utca kellős közepén, és csak ennyit mondott: — Komoly ügyekben ne bolondozzunk! Kedd,1960. II., 2.

Next