Magyar Szó, 1962. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1962-06-01 / 149. szám

1. oldal Az ENSZ-bizottság reakciós jelentése a délnyugat-afrikai helyzetről­ ­ Durb­anból jelenti a Reuter. Carpio és De Alva, a dél­nyugat-afrikai helyzet tanul­mányozására kiküldött ENSZ bizottság elnöke és alelnöke, tíznapos körútja után kijelen­tette, semmi nyomát sem talál­ta annak, hogy ezt a területet militarizálják és az afrikai la­kosságot irtják. Délnyugat-Afrika lakossá­gában elkeseredést keltett e kijelentés. A Nobel-békedíjas Luthuli szerint a bizottság megállapítása szentesíti a fa­ji megkülönböztetést, amelyet az ENSZ közgyűlése már számtalanszor elitélt. Lut­ulit mint ismeretes, demokratikus nézetei miatt száműzték Dur­ban dél-afrikai városba. Carpio és Alva Ver­­woerddel folytatott legutóbbi megbeszélései után kiadott nyilatkozatukban azt állítják, hogy a Délnyugat-Afrikában uralkodó helyzet nem veszé­lyezteti a világbékét Albert Luthuli azt mondja a közleményről, hogy az az ENSZ-től kapott feladat meg­valósítása helyett dicsőíti a faji megkülönböztetést és a diktatúrát. Dél-Afrika 12 mil­ló nem európai származású lakossága ellenzi a közle­ményt, és követeli, hogy az ENSZ adjon magyarázatot. Luthuli táviratban kérte U Tant ENSZ-főtitkárt, hogy í­­télje el Carpio és De Alva köz­leményét. Hasonlóan nyilatko­zott néhány törzsfőnök is. Elkészül­ a jelentés a genfi leszerelési értekezlet munkájáról Az ENSZ leszerelési bizottsága elé terjesztik Genfből jelenti a Reuter. Tegnap délelőtt újabb ple­náris ülést tartott a genfi le­szerelési értekezlet. A kül­dötteknek el kellett fogadni­uk az értekezlet eddigi t mun­kájáról szóló jelentést, ame­lyet az ENSZ leszerelési bi­zottsága elé terjesztenek. A jelentés tervezetének szöve­gében az értekezlet két társ­elnöke Arthur Dean amerikai és Valerian Zorin szovjet képviselő már tegnapelőtt megegyezett. Jól értesült körök szerint a jelentés részletes áttekin­tést ad a tárgyalások eddigi menetéről. Hozzácsatolják az értekezlet elé terjesztett fon­tosabb dokumentumokat, és a küldöttek beszédeinek szö­vegét. Az Associated Press szerint a jelentésben megállapítják, hogy a genfi értekezlet rész­vevői eddig csak az általános és teljes leszerelésről szóló e­­gyezmény bevezető cikkelyei­ben tudtak megegyezni. Rá­mutatnak Kelet és Nyugat a­­lapvető nézeteltéréseire is. Modibo Ketta Moszkvából elutazott Prágába Moszkvából jelenti a TASZSZ. Modibo Keita, Mali Köztár­saság elnöke kéthetes szov­­jetunióbeli látogatása után tegnap Prágába utazott. Ni­kita Hruscsov szovjet minisz­terelnök, Leonid Brezsnyev, a legfelsőbb Szovjet elnökségé­nek elnöke és más magasran­gú szovjet vezetők búcsúztat­ták a vnukovói repülőtéren. Búcsúzásakor Modibo Kei­ta megelégedéssel nyilatko­zott látogatásáról és hangsú­lyozta, hogy mindent meg­tesz a Szovjetunió és Mali Köztársaság baráti kapcsola­tainak fejlesztése érdekében. ÉJFÉLI HÍREK - ÉJFÉLI HÍREK KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÜNK FOGADTA AZ OSZTRÁK PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉGET Brioniból jelenti a Tanjug. Joszip Broz Tito köztársa­sági elnökünk tegnap dél­után öt órakor fogadta Bri­­oni szigetén az osztrák parla­menti küldöttség tagjait, a­­kiket Isidor Gressner kép­viselő vezetett. A fogadáson jelen volt Wil­helm Goertz Ausztria beográ­­di rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete, Todor Vu­­jaszinovics szkupstinai kép­viselő és Bogdán Crnobrnya a köztársasági elnök főtit­kára. MA KEZDŐDIK A LIBANONI MONSTRE-PER TÁRGYALÁSA Bejrútból jelenti a Reu­ter. A bejrúti hadbíróság ma megkezdi azoknak bűnügyi tárgyalását, akik múlt év de­cemberében részt vettek a­ sikertelen államcsínyben. A háromszáz vádlott közül va­lamennyien tagjai a felosz­latott populista pártnak. Egy régebbi hivatalos köz­lés szerint 197 személyre ha­lálos ítéletet kérnek, köztük ötven tisztre is. 72 vádlott felett távollétükben ítélkez­nek. Előreláthatólag a tár­gyalás két hónapig fog tar­tani. NEOFASISZTA KILENGÉSEK RÓMÁBAN Tegnap este a neofasisz­ták támadást intéztek egy római mozi látogatói ellen. A moziban antifasiszta tar­talmú filmet mutattak be és a fasiszták egy csoportja a párt székhelyéből, amely a mozival szemben lévő épület­ben van, bútordarabokat és más tárgyakat dobáltak az elő­adás után Ta­rháziból kijövő közönségre. A közönség kö­zött nagy számban voltak e­­gyetemi hallgatók is, és nem hagyták a fasiszták kilengését válasz nélkül. Erre a rend­őrség közbelépett és „kiürí­tette” a neofasiszta épületet. Ez alkalommal 52 fasisztát és 9 személyt a mozi látoga­tói közül letartóztattak. A BALOLDAL ERŐSÖDÉSE HOLLANDIÁBAN Hágából jelenti a Reuter. A Hollandiában tegnap­előtt megtartott községi vá­lasztások a liberálisok befo­lyásának csökkenéséről és a bal irányzatú pártok erő­södéséről tanúskodnak. Poli­tikai hírmagyarázók a vá­lasztások ilyen eredményét a választók elégedetlenségé­vel magyarázzák Visser libe­rális párti véderőminiszter po­litikájával szemben. A kommentátorok azt is tudni vélik, hogy a liberáli­sok politikai hatásának gyen­gülése annak tudható be, hogy a holland választók hangulata nem kedvező a Nyugat-Irián miatt Indoné­ziával kitörő háború lehető­ségével kapcsolatban. AZ ALGÉRIAI IDEIGLENES KORMÁNY CÁFOLJA AZ ORS-SZAL TÖRTÉNT ÉRINTKEZÉSEK HÍRÉT Tuniszból jelenti a Reuter. Az ideiglenes algériai kor­mány szóvivője tegnap es­te kijelentette, hogy az al­gériai Nemzeti Népfelszaba­dító Front és a terrorista katonai szervezet között nem történtek semmifajta érint­kezések. „Az erről szóló hí­rek alaptalanok”, jelentette ki a szóvivő, „mert ilyen é­­rintkezésekre nem kerülhet sor soha, nem is voltak és nem is lehetnek előirányoz­va”. т&чж sz*ö Nagy az érdeklődés a kairói gazdasági értekezlet iránt Kairóból jelenti a Tanjug. Jól értesült kairói körök sze­rin­t eddig 25 ország jelentet­te be részvételét a gazdasági­lag el nem kötelezett orszá­gok kairói értekezletére. A kairói Al Ahram szerint még jó néhány ország jelentkezésé­­­re lehet számítani ezen a nagy jelentőségű konferen­cián, amelyen megtárgyalják a gazdasági tömbök politiká­jának káros következményeit, és együttes rendszabályokat dolgoznak ki azok elhárítá­sára. Az értekezlet időpontját hi­vatalosan még nem közölték. ELUTASÍTOTTÁK EICHMANN KEGYELMI KÉRVÉNYÉT Jeruzsálemből jelenti a Reuter. Isak Ben-Zvi Izrael elnö­ke elutasította Eichmann A­­dolf háborús bűnös kegyelmi kérvényét. Mint ismeretes, Izrael, legfelső bírósága két évadtel­­ezelőtt megerősítette a kotđi­ általi halálról " szóló ítéletet. Csekély lesz az idei terméshozam Lengyelországban Nagy károkat okoz az esőzés Varsóból jelenti a Tanjug. A több mint másfél hónapos esőzés miatt úgy vélik, hogy Lengyelországban az idén gyenge lesz a termés, gyü­mölcs is kevesebb lesz, csak takarmányból lesz elegendő. Több tízezer hektár termő­föld víz alatt van, s a rajtuk lévő vetés tönkrement. Külö­nösen az ország központi ré­szén elterülő mezőgazdasági birtokok vetései szenvedtek nagy kárt. A lengyel kor­mány gazdasági bizottsága ez­­­miatt elhatározta, hogy tíz­millió zloty segélyt utal ki a megkárosult birtokoknak. A pénzügyminiszter megígérte, hogy az idén növeli a terme­lési eszközökre szánt rövidle­járatú kölcsönöket ezeknek a gazdaságoknak, hogy köny­nyebben szerezhessenek be vetőmagot és műtrágyát. A­­dókönnyítéseket is tesznek ne­kik és felszabadítják őket a beszolgáltatás kötelezettsége alól. Benépesítik a megműve­­letlen területeket a Szovjetunióban Az elmúlt három év alatt több mint 14 000 üzbég csa­lád költözött a hegyekből a síkságokra az újonnan feltört területekre. A szovjet kor­mány különféle kedvezmé­nyekkel ösztönzi a lakosságot erre. Hosszúlejáratú kölcsönt folyósít, öt évre felmenti őket az adófizetés alól és számos más kedvezményt nyújt ne­kik. A telepeseket 16 gyapotter­­mesztő szovházba tömörí­tet­ték. Péntek, 1962. június 1 Az érem másik oldala A közvélemény ujjong a tudomány újabb és újabb si­kerei hallatán. Az ember egy óra alatt megkerüli a Földet, sőt egyfolytában háromszor, tizenhétszer is. Kilép évezre­des béklyójából, a Földről, vi­lágűrutas lesz. Egymás után lendülnek a bátrak magasba. Újabb sikerek, eredmények, újabb ünneplések, ovációk vi­lágszerte. Mert nem­ kis do­logról, nem fruskagorai kirán­dulásról van szó, hanem sok­kal nagyobb, költségesebb vál­lalkozásokról. Itt is, ott is óránként milliókat, milliárdo­kat tömnek a tudományos kí­sérletek és az értelmetlen fegyverkezés örökké éhes és mind falánkabb torkába. Lenn a Földön pedig a Nemzetközi Egészségügyi Szer­vezet adatai szerint az embe­riség 63 százaléka éhezik. Sok millió ember sínylődik, haló­dik, pusztul a hiányos táplál­kozás okozta betegségekben. Ha a világűrből, egy más csil­lagról származó értelmes élő­lény pottyanna közénk, bizo­nyára általános elmebajjal magyarázná a Föld lakossá­gának állapotát. Mert csak így magyarázható meg az egy­részt nagyarányú költekezés,­­másrészt az elképesztő nyo­mor. Mind­annyiunk keblét da­gasztja a büszkeség, valahány­szor egy-egy szovjet vagy amerikai sikerről hallunk hírt. De álljunk meg egy pil­lanatra. Nem lenne helye­sebb, emberibb és dicsőbb a Hold, a Mara, a Vénusz és m­ás bolygók esetleges meg­hódítása helyett előbb itt lenn, a magunk háza táján rendet tenni,, kenyeret adni a sok-sok éhező ember millió­rendezni, egy nagy-nagy test­­ű fajt és rang­úendrreségbr­­ nem Tűrő olim­piai szellemet a sport szűk teréről az élelmezés, a gazda­sági élet kisembereinek mil­liárdos körébe, nemcsak Ázsiának, Afrikának és La­­tin-Amerikának, hanem még Európának is tengődő töme­geibe vinni? Nemcsak azért, mert végeredményben mind­nyájan egyenlők volnánk, ha­nem azért, mert érző embe­rek vagyunk, ha ügyen még, azok vagyunk. Nézzünk csak szét egy ki­n­csit. Tömérdek kincset, pénzt ölj­nek gyilkos fegyverek, eszkö­zök előállításába, felhalmozá­sába, az éhség és a nyomon, enyhítésére viszont csak el­r­ejtett morzsák jutnak. Hol az arány abban, hogy­ a Menekültek Éve idején 85 millió fiorittnyi segély gyűlt­ össze a világon, és ugyanak­­­kor a világ első atommeghaj­­tású repülőgépanya­ha­jója egy­­maga 71 millió fontba került.,, Előbb nem véletlen­ül mond­­ták, hogy nemcsak Ázsia, Af-A­rika és Latin-Amerika síny­lődő millióiról van szó. Ve­gyük például a legfejletebbi országok közé sorolt Angliát. Egy és ugyanazon lapban ol­vashatjuk, hogy a kormány 84 millió fontot költött a Blue Streak típusú rakeéta tö­ké­le­­tesítésére, teljesen haszonta­lanul, mert egy másik ame­rikai rakétafajta sokkal jobb. Valamivel odébb pedig egy felhívás könyörado­mányokat kér az angol öregek, szegé­nyek és betegek részére, hogy még egy évet megérhessenek. Egy másik angol újsághirdet­mény. Tíz shilling adomány egyhavi élelmezést biztosít egy embernek, vagy tíz ki­logramm vetőmagot táplálék termelésére. A hirdetmény mellett csont-bőr, élő csont­vázra emlékeztető szineebő­­rűek képe. A világ országai­­ sokan közülük büszkék, hogy né­hány millióval hozzájárulnak az­­ENSZ különféle alapjai­hoz — évente 40 milliárd fon­tot költenek tömegpusz­­ta fegyverekre (egy font hivata­los árfolyama 2100 diflár). Ezek b­­ár valóban olyan szá­mlak, amelyek hallatán meg­halt az ember esze. Az átlag­ember valahogy úgy érzi ma­gát előttük, mint a borjú a henteslegény előtt, akiinek a kezében tagjó. A jámbor ál­lat tekintetében egy néma miért olvasható. Eh, badarság, a gondolko­dásra képtelen jószághoz ha­sonlítani az embert... Hát mi tudunk ilyen csilla­gászati számokban gondol­koz­ni? Fel tudjuk fogni annak a 40 milliárd fontnak az érté­kéé? Amelyet arra költünk hogy biztosan kiirthassuk az emberi nemet? A henteslegény még nem emelte fel taglóját. Fölösleges is. Mert: 1960-ban hivatalos becslés szerint csak Kongóban és Ke­nyában 10—20 ezer ember halt éhen. Bhingségben, mert nem jutott nekik egy marék rizs, derce vagy köleskása. Tanganyikában 50 ezer em­bert fenyeget az éhhalál. És így tovább. Sok országban minderről nem is vezetnek nyitvántartást. Mert az utób­bi tíz év alatt született, 300 millió gyerek közül 100 mil­lió már meghalt éhségben, vagy megakadályozható be­tegségben. Hongkongban minden hét órában egy tüdő vész­est arat le a kaszás. A város kínai la­kosságának 90 százaléka tüdő­vészes. De térjünk vissza a rakéták­hoz, Angliában 4 rakétatámasz­­pontokat, építettek. Csak az építés és felszerelés 80 millió lámba került, pedig 1935-ben az egészet már ócskavasba dobják, mert elavult lesz. Egy hajóról kilőhető raké­tatípus tökéletesítése eddig már ötvenmillió fontba ke­rült. Csak 1964-ben lesz hasz­nálható, de akkor is alig ki­lenc hónapig, mert addig újabb, tökéletesebb rakétával cserélik fel. De hg­y egy kórházat kell építeni, bővíte­­ni, arra már gyakran csak adakozásból, gyűjtőakciókból könyöráltományokból jut. A szegényemberek milliói tovább alszanak az afrikai, ázsiai, latin-amerikai és más városok terein, csak­ úgy ,ru­hástól, födél, lakás nélkül. Na­ponta a szemétdombokon túl kalnak, fék­ig rothadt ételma­radékokat szedegetnek. Sok­sok édesanya altatja el síró és mind gyengébb gyerekét az­zal, hogy majd holnap talán jut egy marék rizs, akkor na­gyon boldogok lesznek, meg­tömik pucrukat... Holnap pedig­­ még több rakéta kell.?, T. L. Egyben értesíti az érdekelteket, hogy Szerbia, Vajdaság, Szlavónia és a Horvát NK területén ч­ az alábbi helyeken van javítóállomásunk: Bel­­grádban, Noviszádon, Szuboticán, Eszéken és Zágrábban. Közelebbi felvilágosításért közvetlenül a skof­­jalokai központhoz fordulhatnak. A sorozatban gyártott hűtőberendezéseken kívül megrendelésre is gyártunk hűtőszekrényeket, azon­ _n kívül villamosfelszereléseket, tűzoltó pumpákat, és korszerű öntödével rendelkezünk, amelyben sajtolt (fröccsentett) öntvényeket is előállítunk. A SKOFJALOKAI LOSKE TOVARNE HLADNIKOV értesíti nagyrabecsült vásárlóit, hogy termékeit a no­­viszádi árumintavásáron a Super Market kereskedel-­­­mi hálózat útján állítja ki és köt szerződést.

Next