Magyar Szó, 1963. május (20. évfolyam, 119-147. szám)
1963-05-03 / 119. szám
Péntek, 1963. május 3. MAGYAR SZÓ Május elseji ünnepségek a köztársasági fuvarosokban Szlovéniában május elsejének megünneplését egybefűzték az idei turistaszezon megnyitásával. A szlovén tengerparti szállók már megteltek külföldi fürdővendégekkel, május elsején Blédben is megnyílt minden szálloda, és a május elsejei blédi evezősversenyt is az új t tuчristaidény jegyében tartották. A többi turista központban is különféle májusi rendezvényekkel nyitották meg a turistaidényt. A szlovének — mint minden évben — most is a kirándulóhelyeken ünnepelték a kettős ünnepet. Már kedden délután hosszú sorokban haladtak a gépkocsik Mariborból, Ljubljanából Kranjból, Celjeből a hegyvidéki kirándulóhelyek felé. Horvátországban több új üzemet indítottak el május elsején. Lovinacban üzembe helyezték a Beton házelem gyárat, Licka Cerjában pedig a baritbánya feldolgozó üzemét. A két új üzem felszerelése 60 millió dinárba került. Kalnikon 3000 felderítő részvételével — Vajdaságból is több felderítő vett részt — nagygyűlést tartottak, a nagygyűlés előtt a felderítők húsz kilométert meneteltek Krizevcitől az ünnepség színhelyére, ahol Marko Belinic, a Harcos Szövetség horvátországi elnöke mondott beszédet. Horvátországban is szép volt az idő május elsején és a fővárosból több tízezer ember utazott a hegyek közé vagy egészen a tengerpartig, hogy ott töltse a kettős ünnepet. Titográdban a főtéren kedden este nagy népünnepélyt rendeztek. A Crna Gora szálló kertjében száztáblás sakkversenyt rendeztek május elsején a hadsereg tagjai és a sakk klub tagjai között. Majd minden titográdi munkaközösség kirándulást rendezett és szervezett Petrovácra, Budvára, Ulcinjba és a tengerpart más helységeibe. A macedón fővárosban körülbelül 150 000 ember nézte végig a munkaközösségek, iskolák, ifjúsági és gyermekszervezetek és testnevelési szervezetek 15 000 tagjának felvonulását. A májusi felvonuláson jelképesen bemutatták egész Macedónia és Szkopje fejődését. Ezenkívül Szkopjéban is, mint az ország más helységeiben sok ezren végignézték a belgrádi májusi felvonulást a televíziókészülék képernyőin. Szarajevóban nem rendeztek májusi felvonulást, sem nagygyűlést, a város úgyszólván kihalt, kivéve a reggeli órákat, amikor az emberek különvonatokon, társasgépkocsikon, személygépkocsikon és kerékpárokon elmentek a környékbeli kirándulóhelyekre, a Trebevicre, Jahorinára, hogy ott töltsék az ünnepeket, akik pedig otthon maradtak, a televíziókészülékek előtt ültek és végignézték a nagyszerű belgrádi felvonulást. Háromezer főnyi gyermekcsoport a felvonuláson (Folytatás az 1. oldalról) belgrádi gyári munkás vonult el a dísztribün előtt pártzászlókat lobogtatva, utánuk más munkások Lenin, Marx, Engels és Tito kénével. 200 fehér halott repül a magasba Ezután néhány feldíszített tehergépkocsi következett, amelyekről a belgrádi vállalatok munkásai és munkásnői virágot szórtak a közönségre. Amikor a járművek a díszemelvény elé érkeztek, 200 fehér galamb repült a magasba Virággal, zászlókkal és jelszavakkal díszített járművek következtek, rajtuk népviseletbe öltözött munkások és munkásnők. A köztársaságok üdvözletét hozták Tito elnöknek és Belgrád polgárai- nak. Már 9 órára járt az idő, amikor egy hatalmas virággal díszített jármű érkezett a díszemelvény elé, s körülötte néhány ifjú és leány az autóút-építő ifjúság egyenruhájában. A gépkocsi megállt a díszemelvény előtt, s Miljko Miljkovic 23 éves mechanikus munkás a következő üdvözlő szavakat intézet a gépkocsiról Tito elnökhöz. Boldog május elsejét . Kedves Tito elvtárs, az idei, köztársaságunk születése óta a huszadik május elsejét is a békéért és a szocializmusért vívott harc jegyében ünnepeljük. Jugoszlávia egyesült dolgozói az ön vezetésével, Tito elvtárs: tovább erősítik szocialista köztársaságunkat. Boldog május elsejét kívánunk. Tito elvtárs — Ifjúságunknak és munkaközösségeinknek, a szocializmus építőinek boldog május elsejét kívánok — válaszolt Tito elvtárs az üdvözlésre. , A mély csöndben messze hangzottak az ifjú üdvözlő szavai és Tito elnök válasza, majd felzúgott az éljen és a tapsvihar. A zágrábi Lado néni tánccsoport tagjai eltáncoltak egy kólót, Tito elnök előtt, majd az együttes két tagja virágcsokrot adott át neki. Egy pillanat múlva 200 kisfiú és leány harsány trombita és pergő dobszóval bejelentette a Gyermeköröm című csoport felvonulását. A csoport élén ábécés könyvet és egy nagy táblát vittek a következő szöveggel: Tito elvtárs, már megtanultuk az egész ábécét. A háromezer főnyi gyermekcsoport menetét 500 kiskocsi zárta le. A kiskocsikban fiúk és leányok tolták játszótársaikat. A hatalmas tapsvihar arról tanúskodott, hogy a zsivajgó gyermeksereg kiérdemelte a közönség tetszését. Az 1943—1963 című menetoszlop tagjai, különféle fegyvernemekhez tartozó katonák, kék zubbonyos munkások és fehér egyenruhás if Ijak 269 zászlót vittek el a díszemelvény előtt a háborús brigádok jelképeként. A menet élén a moletárbrigádok vörös zászlóit lobogtatta a májusi szél. A zászlós menetoszlop elvonulása után a Kolo tánccsoport népeink testvériségét és egységét jelképező népi táncot mutatott be. Ezután a Szocializmus ereje című hatásos menetoszlop következett, amelyben munkaközösségünk tagjai valóban a szocializmus hatalmas és legyőzhetetlen erejéről tettek tanúbizonyságot. A menet élén a fővárosi munkaközösségek tagjai és a Szocialista Szövetség szervezeteinek képviselői Tito, Kardelj és Rankovic elvtárs képét vitték és hatalmas feliratokat az egész világ munkásosztályának szóló májusi üdvözletekkel. A munkaközösségek sorát a Zenicai Vasművek gépjárműve nyitotta meg. Felirata azt hirdette, hogy ez az ipari óriás évi 74 milliárd dinár értékű terméket ad az országnak. A peručicai vízerőmű feldíszített gépkocsijának felirataiból azt olvashatta el A munkaközösségek menetét a szkopjei népi tánccsoport, a belgrádi Abrasevic és a cetinjei Njegoš művelődési egyesület népi zenekara szakította meg, majd a belgrádi Nemzeti Színház balettkara a díszemelvény előtt eltáncolta az Ere s onoga svijeta című opera zárókólóját. Ezután albán és török népi tánccsoportok nemzeti táncokat mutattak be. Újra a munkaközösségek küldöttségei következtek: a vinčai Boris Kidrič Atomtudományi Intézet képviselői, a belgrádi Energoprojekt vállalat munkatársai hatalmas feliratokkal hírül adták, hogy vállalatuk hőerőműveket és vízerőműveket tervez és épít, nemcsak Jugoszláviában, hanem ázsiai és afrikai országokban is. A železniki Ivo Lola Ribar, a zágrábi Prvomajska, a krajji Iskra, a szarajevói Energoinvest és soksok más nagy jugoszláv vált a látványos felvonulás nézőserege, hogy az idén Jugo- Iszláviában 13-szor annyi áramot fejlesztenek a víz- és hő-s erőművek, mint 1939-ben, amikor 1,1 millió kilowattóra volt az egész ország áramter- e melése. Jalat képviselői is bemutatták termékeiket a májusi felvonuláson. A feliratokból megtudta a közönség, hogy Jugoszláviában az idén három és félszer annyi szenet bányásznak, mint a háború előtt, és 1600-szor annyi olajat termelnek ki a hazai olajforrásokból, mint 1939-ben. Az építőipari vállalatok közül kiemelkedett a belgrádi Hidrotechnika vállalat járműve azzal a felírással, hogy 16 jugoszláv építővállalat 12 külföldi országban vállalt nagyarányú építkezési munkákat. A zágrábi Jugomont vállalat transzparense azt hirdette, hogy a felszabadulás óta 750 ezer s csak a legutóbbi két év alatt 210 ezer lakás épült hazánkban. A mezőgazdasági szervezetek azt közölték a felvonulás nézőközönségével, hogy az idén 4,5 millió tonna búzát és 6 millió tonna kukoricát termesztenek. Balett és nép! Lánccsoportok A díszegyenruhás gárda zászlóalj elvonul az emelvény előtt Kétszáz kisfiú és leány trombita- és dobszóval jelenti a Gyermeköröm csoport felvonulását 3. oldal Három és fél millió diák és egyetemi hallgató van az országban Délceg ifjak, egyetemi hallgatók következtek ezután a SKOJ hét titkárának arcképével és egész zászlóerdővel. Feliratokat is vittek tanulmányi sikereikről és munkaakcióik sikereiről, feltüntetve, hogy 3,5 millió diák és egyetemi hallgató van az országban, az igazgató szervekben pedig 27,500 ifjú és leány működik. Egymást követi a tapsvihar végig a Forradalom Sugárúton. A közönség úgyszólván nem szűnik meg tapsolni, senki sem fárad el, holott már órák hosszat állnak a sugárút két oldalán. Harsonaszó jelezte a sportolók felvonulását. A lovas sportolók telivér lovakon vonultak el a díszemelvény előtt, élükön Milivoj Sljivar többszörös jugoszláv bajnok. Négy jármű feliratokban és rajzokban néhány fontos adatot közölt testnevelésünk fejlődéséről. Minden negyedik jugoszláv valamely testnevelő szervezet aktív tagja vagy versenyzője — hirdette az egyik felirat. Félmillió munkás és tisztviselő vesz részt a munkás-sportjátékokon — hirdette a másik. Az olimpia öt színét viselő fiatal sportolók az olimpiai játékok élő jelképeként minden nép és minden népfaj sportolóinak egyenlőségét hirdette, lelkes tapsviharra késztetve a nézősereget. (Folytatása a 4. oldalon)