Magyar Szó, 1965. november (22. évfolyam, 301-328. szám)

1965-11-01 / 301. szám

Hétfő, 1965. november I. MAGYAR SZÓ Olcsón is termelhetünk kukoricát Titeli és mitrovicai tapasztalatok nyomán A szántástól a törésig többé-kevésbé gépesítettük a kukorica termesztését. A betakarítás azonban a legtöbb helyen még mindig a száz év előtti módon folyik. Az idénymunkások tízezrei árasztják el minden ősszel a vajdasági kukoricaföldeket, két-három hónapig törik a csöveket, vágják a szárat, és hordják be a termést. A hazai kukorica-betakarító gépekkel nem sok sikerünk volt. A gépeknek legalább a fele néhány hónapos munka után a fészerbe került. Drágák voltak, a mezőgazdasági szervezetek nemigen vásárolták őket, és munkájuk ellen a szakemberek is számos kifogást emeltek. Az első hazai kukoricakombájnok is csak részben váltak be. A zemini Zmai gyárban a termelők észrevételei alapján már négy éve dolgoztak az újabb típusok előállításán. Ezeket az amerikai gépekkel együtt a múlt hónapban, néhány nagyobb gépbemutatón láthatták is az emberek. A szakértők jó véleménnyel vannak róluk. A tavalyi ősz keserű tapasztalatai úgy látszik fordulópontot jelentettek a betakarítás gépesítése terén. A mezőgazdasági szervezetek nagyobb befektetéseket eszközöltek, tartományunkban például 206 új kukoricakombájnt vettek. A tavasszal néhány nagygazdaságunk amerikai New 89 629 dinárba kerül. Ugyanez a munka a kukoricatörő és fosztó gépekkel csak 18 kézi és négy traktor-munkaórát vesz igénybe, a betakarítás egy hektáron alig haladja meg a 25 000 dinárt. A titeliek 40 hektáron az egész termelési folyamatot gépesítették, egy hektárra 42 kézi és 19 traktor-munkaórát számoltak. Átlag 64 mázsa szemes kukorica termett, és egy kiló tengeri, csak a közvetlen termelési költségeket számítva, 16 dinár. Szerintük ehhez még legfeljebb feleannyi általános költséget számíthatnak, egy kiló kukoricájuk akkor sem kerül 25 dinárnál többe. Olcsón is lehet termelni kukoricát — bizonygatják. A részleteredményeket öszszegezve kiderült, hogy a titeli szövetkezet gazdasága a gépi töréssel 39 millió dinárt takarított meg. Egy év alatt megtérül tehát a kombájnok ára. Pedig a jó külföldi termelőkkel összehasonlítva a termelékenység még mindig nem érte el a felső határt. SOMOGYI Zoltán Tegnap Novi Sadra érkezett a Bolgár Népköztársaság politikai és szakmai dolgozóinak tanulmányi csoportja, a Szövetségi Egészségügyi titkárság vendégeként tíz napot tölt hazánkban. A küldöttség vezetője Svetla DASKALOV, a bolgár népi szobrány alelnöke. A bolgár vendégeket először Juraj Nyemoga, a Tartományi Szkupstina tartományi tanácsa egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának elnöke fogadta, majd látogatást tettek a szociális munkaközpontban, az ifjúsági otthonban és felkeresték a Matica srpska képtárát. Idéa kombájnokat vásárolt, hozzá még teherautókat, és ezzel nagyjából teljesen gépesítették a kukoricatermelést. A mitrovicai kombinátnak például 600 milliójába került a vállalkozás, de már most azt mondják, hogy megérte. Az 5100 hektáron 22 amerikai és majd ugyananynyi hazai gép 40 nap alatt elvégzi — és jobban — azt a munkát, amit tavaly (igaz, jóval rosszabb időben) 2000 idénymunkás, 1000 katona és 500 diák újévig sem tudott elvégezni. Tavaly 87 000 dinárjukba került egy hektár tengeri letörése, mondják, hogy 70 000 dinárral kevesebb lesz. Egy évvel ezelőtt a szántástól a termésbetakarításig , egy hektáron 296 munkaórára volt szükség, az idén már csak 85 órára. A titeli szövetkezet gazdaságán tavaly a 770 hektár kukoricát idénymunkások törték, az egész 40 millió dinárjukba került. Az idén 800 hektáron vetettek tengerit, évközben 29 millió dinárért gépeket vettek, és 600 hektáron kombájnokkal takarítják be a termést. Tavaly a köztársaság napjánfejezték be a törést, most már csak mutatóban van termés a földeken. A munkatermelékenység a törésnél a titelieknél, akár csak a mitrovicaiaknál, az idén európai színvonalra emelkedett. Egy hektár kukorica letörésére, behordására és tárolására 112 kézi és 11 traktor-munkaóra szükséges, és ha kézi munkaerővel végzik, hektáronként Elmegyek, nem bírom ezt a munkatempót Gyorsan fejlődik az adai fémárugyár 1962: 3 milliós veszteség. 1963: nincs veszteség, a havi termelés értéke 27 millió dinár. 1964: 30 millió össztermék havonta. Az idén, ugyanazzal a munkaerővel, mint az előző években, 78 millió dinár értékű terméket készítenek el egy hónapban! A kilenchavi termelés értékéből 42 millió megmaradt az alapokra, emellett az átlagos személyi jövedelem meghaladja a 40 000 dinárt. Már ez a néhány adat is kirajzolja az adai Iskra fémárugyár utóbbi néhányév alatt megtett és mind feljebb ívelő útját. S rögtön szembeötlik az idei „nagy ugrás”, mely a kívülállóban először kételyt támaszt: vajon ez az áremelkedés, valamilyen nagyméretű korszerűsítés vagy más, „nem tiszta munka” következménye? Különösen, ha még azt is elmondják neki, hogy tavaly a gyárban mindenki arra esküdött, 45, millió a havi termelés felső határa, s jó lenne azt elérni. A találgatás helyett inkább mondja el SARNYAI Miklós műszaki igazgató, hogyan sikerült ugrásszerűen növelni a termelést. — Elsősorban a munkaszervezés és az újszerű javadalmazás segített át bennünket a „bűvös”, 45 millióban megállapított termelésszinten. Vettünk új gépet is, a többit pedig úgy csoportosítottuk át, hogy lecsökkentsük az eddigi nagy időveszteséget, azaz a megmunkálást folyamatosabbá tegyük, Kivették részüket a jó termelési eredmény eléréséből a sajátosan megszervezett gazdasági egységek is. Ezekben, a szinte nagy családnak számító elszámolási egységekben minden munkás személyi jövedelme és teljesítménye társai munkájától függ. Érthető tehát, hogy mindannyiuk érdeke a nagyobb termelés, serre szüntelenül serkentik egymást. A gazdasági egységekben hamarosan rájöttek a munkások, hogy nem kifizetődő ha egy-egy termék teljes megmunkálását egyedül végzik. Megegyezéses alapon 3—4 tagú csoportokat alakítottak, és egymás között megosztották a munkát. Persze akadtak olyanok is — gyenge munkások —, akiket senki sem fogadott el társnak, s ezek magukra maradva jóval kevesebbet termeltek, lemaradtak a keresetekkel. Jó néhány közülük kijelentette: ez túl erős munkatempó, nekem nem felel meg. Ezért a reform után 14 munkás például önként elhagyta a vállalatot. — Hogyan formálódik egy-egy munkás keresete? — Vegyünk egy példát: a 340. számú gazdasági egységben huszonnégyen vannak, s metszőollókat készítenek. Az idényben havonta 10 000-et, különben 3500 darabot. Az idényen kívüli hónapokban, mivel kevesebb metszőollót gyártanak, alakítottak egy héttagú csoportot, amely havonta száz darálót készít, hogy pótolják a különbözetet. Ez a munka azonban nagyobb szaktudást követel, ezért ők maguk határozták meg, ki a legalkalmasabb arra, hogy bekerüljön a csoportba. Minden elsején itt is, mint a többi gazdasági egységben, összeülnek a munkások, s miután a munkavezető ismerteti az egység és az egyének teljesítményét, a javaslatok alapján meghatározzák, ki hány pontot érdemel. (50-től 100-ig terjed az elérhető pontok száma). A gazdasági egység összjövedelmét azután elosztják a pontok számával, hogy dinárban megkapják egy pont értékét. Utána már könnyű megállapítani, hogy a pontszám alapján ki mennyit keresett. Egyébként naponta jelentik a gazdasági egységek teljesítményét, aznap el isvégzik az elszámolást, úgyhogy azonnal észreveszik az esetleges lemaradást és rögtön intézkednek — Javult-e a munkaidő-kihasználás? — A reform előtt átlag 5 óra 43 percet dolgozott ténylegesen minden munkás — mondotta Sarnyai Miklós —, most pedig ez 6 óra 12 percre növekedett. Csak a tízperces cigarettaszünet megszűnésével (amely rendszerint jóval hosszabbra nyúlt) — ezt maguk a munkások javasolták —, fejenként 1150 dinárral többet keresnek. A gyárban azt mondják: ezek nélkül a változtatások nélkül nehezen valósították volna meg a tervezett alapokat és a személyi jövedelmeket, hiszen a reform után alaposan megdrágult a nyersanyag, villanyáram, szállítás stb. Így viszont rendeződött a vállalat helyzete, növekedett a rentabilitás, s meggyorsult a termelés üteme. De már készítik az újabb szervezési javításokat. Ezekről november végén tárgyal majd a munkástanács. Jövőre pedig a precíziós öntésre szolgáló felszereléssel, amelyet Magyarországon vásárolnak, megindul a gyár új termelési jellegének kialakítása. KORPA B. János elsején százötvenezer dinárt kapott László János a neve. Huszonöt éves. A zentai mezőgazdasági kombinát traktorosa. Ennyit hivatalosan. Nem hivatalosan. Valamikor 1953-ban, amikor újdonsült tanító voltam, Bogarason, ahol ma is él, a tanítványom volt. — Hát te? kérdeztem tőle minapi találkozásunkkor. • 4 . — Most vizsgáztam motorkerékpárra, és sikerült — mondta boldogan. — Traktor- meg autóvezetésre már van jogosítványom. Elbeszélgettünk. Úgy, ahogy két ember szokott, akik nagy ritkán találkoznak. Mert ő falun maradt, én meg időközben városi ember lettem. Az ismerősöket sorra szedve, végül is, ahogy az már lenni szokott, a kereseteknél kötöttünk ki. Nem akartam hinni a fülemnek. — Mennyit kerestél — kérdeztem még egyszer. — Úgy, ahogy mondtam. Szeptemberre 150 ezret kaptam. Persze benne volt az osztalék is. De augusztusban is szépen kerestem. Nyolcvanhét ezret. Júliusban pedig 132 ezer dinárt. — Nem sok az? — Már hogy volna sok! De azért, őszintén szólva, elégedett vagyok. Igaz, hogy amikor kell, látástól vakulásig dolgozom. Sokan azt gondolják, hogy egész ■nap traktorozgatni nem is olyan nehéz. Én csak azt mondom, hogy próbálják meg egyszer. Az embernek amikor 12—13 órát zötyög a nyeregben, még az ennivaló sem esik jól. Olyankor napjában rendszerint egyszer eszek, meg este valami levesfélét. — Pontosan nem tudom, mert azt az irodán tartják számon, de azt hiszem, hogy az idén a traktornak meg lesz a 250 munkanapja. Katonaság előtt (két éve hogy leszereltem) a fene bánta, ha bedöglött a traktor. Most, ha kisebb hiba van, megjavítjuk mi. Igaz, abban az időben havonta legfeljebb 15—20 dinárt kerestünk. — Normára most sem keresünk sokat. Negyven, ötven, esetleg hatvanezret. De hát ez csak olyan előleg féle. Mert az elszámolás akkor van, amikor a termést betakarítottuk. Ha azután több terem, több is jut. Mióta így van, szemmel tartjuk egymás munkáját. A norma ugyanis veszélyes dolog. Mármint itt a növénytermesztésben. Például: harminccentis szántásnál elég az ekevasat három centivel feljebb emelni, és két hektár helyett az ember ugyanazzal az erővel 2,5 hektárt megszánt. Az ilyesmit még az agronómus sem ellenőrizheti, mert a hidraulikus emelővel az ekevasat az egyik pillanatról a másikra át lehet állítani. Annál jobban meglátszik a termésen. Például most a cukorrépán. Persze mi tudjuk, kik azok, akik ott szántottak. A múltkori összejövetelen rájuk is pirítottunk. A végén azt mondták, hogy: — Tán szép gyerekek akartok lenni! Akar a fene. Csak hát keresni akar az ember. — Szórakozás? — Hétközben ilyesmire nincs idő. Meg itt a tanyavilágban hová is menne az ember. Esetleg szombatonként bálba. Tavaly ősszel vettem egy Pannóniát. Azon járok be Zentára, Adára, vagy éppen oda, ahová kedvem szottyan. Huszonöt éves koromra, ami tanyavilágban nagy szó, még legényember vagyok. De azért most már jó volna megnősülni. A zentai mezőgazdasági kombinátban nemcsak László János keresett a múlt hónapban 150 ezer dinárt. Van aki 160—170 ezret is kapott. Végül csak annyit, hogy a kombinát alapjaiba kilenc hónap alatt 670 millió dinár került. KERESZTÉNYI József 3. oldal Utaznak a tóbai diákok Az autóbuszjárat közelebb hozza egymáshoz a két falut Tóba Kikindától délkeletre, csernyétől északnyugatra fekszik. Azt is mondhatnánk, Bánát szívében. Hogy mégis elzárkózott, az elsősorban a gyenge közlekedési lehetőségnek tulajdonítható. Tóba és Kikinda, Tóba és Csernye között így nem ritka a szántóföldek mellett poroszkáló lovasfogatok, a csoportosan karikázó kerékpárosok, gyalogosok. Legalábbis nemrégen még így festett a mindennapos kép. Az utóbbi időben azonban szemlátomást változik a helyzet. Mind élénkebb, korszerűbb lesz a forgalom. Az új kövesúton robogók, motorkerékpárok, gépkocsik veszik a távolságot. De nem csak ezek. Tóbáról Csernyére és vissza naponta elrobog egy jókora autóbusz, diákokkal megpakolva. Mert hát a több mint félszáz tóbai felsős szeptember óta nem a helyi, hanem a csernyei nyolcosztályos iskolába jár. A tóbai elemi hatodik, hetedik és nyolcadik osztálya ugyanis az új tanévben megszűnt, helyesebben beleolvadt a csernyeibe. Az összevonást — a két község társadalmi munkásai szerint — több dolog sürgette. Leginkább azonban az, hogy az előadóhiánnyal küszködő Tóbán nemcsak hogy alacsony szintű volt az oktatás, hanem a tanulók kis létszáma miatt rendkívül költséges is. Ez persze a diákokra is megtette negatív hatását. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a tóbai elemit végzett diákok egy része nem szívesen tanult tovább, és ha mégis középiskolába iratkozott, leginkább a tanító- és óvónőképzőt választotta, s csak elvétve valamelyik szakiskolát. . Mindebből persze téves lenne olyasmire következtetni, hogy a tóbai tanerők nem dolgoztak kellő lelkiismeretességgel. Ellenkezőleg. A kis létszámú tantestület (most, éppen hatan vannak), sokat fáradozott, és fáradozik. Érthető azonban, hogy túlterhelten, néha heti ötven órával, nem csinálhattak csodát. Újabb érv volt ez tehát az összevonás mellett, s most szeptember óta, mindkét faluban fellélegeztek egy kissé. Tabán is, Csernyén is elégedettek, mert a diákokat szállító autóbusz menetrendbe iktatásával, aránylag egyszerű módon rendeztek egy több éves problémát. A megoldásnak persze a szülők és a diákok örülneka legjobban. Nem hiába. Sz. L