Magyar Szó, 1965. november (22. évfolyam, 301-328. szám)

1965-11-21 / 321. szám

HALAI: A FASIZMUSRA — SZABADSÁG A­­TOPNÉK Vasárnap, 1965. nov. 21. XXII. évf. 321. (6639.) szám Mértékkel és érzéssel az újra­­térképezést Úgyszólván divat lett az integráció: összevonnak, egyesítenek, társítanak, ösz­­­szeházasítanak évekkel ez­előtt részekre bontott vagy külön életpályát befutott üzemeket, üzemrészeket és intézményeket. Félreértés ne essék: épeszű ember alig tehet komoly el­lenvetést a gyarapodás, tö­mörülés és összefogás okos cselekedete ellen. A kor sza­va ez, s nálunk alighanem hatványozott módon jelent­kezik a szüksége. S ha most mégis szót kell emelni az összevonás, egyesí­tés, társulás és tömörülés né­mely válfaja ellen, akkor nem a kor parancsoló szük­ségével akarunk perlekedni, csupán a komoly indok és mérték nélküli, illogikus megoldásokat kell pellengér­re állítani. Szokássá vált manapság, hogy minden összevonást, minden integrációs megoldást a belső­ tartalékok kiaknázá­sa és a kapacitások jobb ki­használása nevében tesznek. S ennek nevében azután itt­­ott szörnyű térképészeti be­avatkozások történnek. Oly­annyira, hogy kérdésessé te­szik érzékeny közszolgálatok célszerű és hatékony műkö­dését. Legérzékenyebb területek mindenkor azok, amelyek a legközvetlenebb kapcsolat­ban állnak a polgárral, a lakosság szükségleteinek el­látásával. Ilyen értelemben a legtöbb kifogás, megjegy­zés éppen a kereskedelmi hálózat, az egészségügyi szol­gálat, az iskolahálózat és egyéb közérdekű vállalat és intézmény integrálásakor hangzanak el. A fogalmak tisztázása ér­dekében nyomban meg kell jegyezni, hogy az érdekel­tek, tehát a fogyasztók, a betegek, az iskolakötelesek, illetve szüleik leggyakrabban nem is a társulás ésszerű tényét marasztalják el, ha­nem a rövidlátó az elha­markodott és rögtönzött meg­oldások miatt lamentálnak. A kifogások lényege, bár­mennyire is sokfélék és többneműek a közszolgála­tok, egyetlenegy alapvető megállapításra egyszerűsíthe­tő: semmilyen összevonás, társulás, tehát integráció ne távolítsa el az intézményt azoktól, akik úgyszólván na­ponta rá vannak utalva. Más szóval: a kereskedel­mi hálózat integrálásával nem maradhatnak városne­gyedek vagy falvak vegyes­kereskedés, bolt nélkül; né­hány tonna szénért, száz da­rab tégláért nem szabad a szomszéd községbe kénysze­ríteni az arra utalt polgárt; elképzelhetetlen az úgy in­tegrált egészségügyi szolgálat amelyben a betegeknek kell kilométereket utazni a leg­közelebbi orvosig, nem pedig fordítva stb. Száz szónak is egy a vége: mértékkel és érzéssel kell újratérképezni minden egyes integráció esetén a közszol­gálatok hálózatát. Mértékkel és érzéssel, mert nem funk­cionális, nem célszerű az a megoldás, amely ezeket eltá­volítja a közvetlen érdekel­tektől. _____ . ..-n ARA 50 DINAR A világbelső megvédése minden nép alapvető­­ feladata A jugoszláv-lengyel egjyü­ttműködés minden téren sikeresen fejlődik Közös közlemény a lengyel küldöttség látogatásáról Tegnap Belgrádban és Varsóban nyilvánosságra hozták a lengyel párt- és kormányküldöttség jugo­szláviai látogatásáról és tárgyalásairól kiadott közös közleményt. A közös közleményt tegnapelőtt Belg­rádban, a Beli Dvorban Josip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a JKSZ főtitkára, Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára és Józef Cyrankiewicz, a Lengyel NK mi­nisztertanácsának elnöke írta alá. A közös közlemény el­mondja, hogy Josip Broz Ti­­tónak, a JSZSZK elnökének, a JKSZ főtitkárának meghí­vására a Lengyel NK párt­os kormányküldöttsége Wla­dyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára és Józef Cy­rankiewicz, a Lengyel NK minisztertanácsának elnöke vezetésével 1965. november 15-étől 19-éig hivatalos láto­gatáson a JSZSZK-ban tar­tózkodott, ellátogatott Belg­­rádba, a JSZSZK fővárosába, Szkopjéba, a Macedón SZK fővárosába, megtekintett több gyárat, kultúrintéz­ményt és történelmi emlék­művet, valamint megismer­kedett a JSZSZK szocialis­ta fejlődésének eredményei­vel. A küldöttség mindenütt meleg és szívélyes fogadta­tásra talált, ami a két szocia­lista ország népeit összefűző baráti érzelmeket juttatja ki­fejezésre. A látogatás idején tartott megbeszélések, amelyeken tekintélyes jugoszláv és len­gyel képviselők vettek részt, szívélyes légkörben folytak le. SZAKADATLANUL ERŐSÖDNEK A KÉT ORSZÁG KAPCSOLATAI „A két fél elégedetten állapította meg, hogy a jugoszláv—lengyel együtt­működés minden téren si­keresen fejlődik. Josip Broz Titónak, a JSZSZK elnökének a Lengyel NK- ban te­­t tavalyi látogatá­sa utáni további haladás észlelhető a baráti kap­csolatot­­ sokoldalú fejlesz­téséhez­. A tárgyaló felek üdvözöl­ték az állami, társadalmi, po­litikai, gazdasági, kulturális, tudomány­os és más szerve­zetek és szervek küldöttség-cseréjét, e találkozók mun­kajellegét és hozzájárulását a jugoszláv—lengyel együtt­működés fejlesztéséhez. A megbeszélések során a két küldöttség kölcsönösen (Folytatása a 8. oldalon) Tito elnök szívélyes búcsúja Gomulkától, a LEMP első titkárától Elutazott a szovjet szakszervezeti kldöttség A vasútállomáson Svetozar Vukmanovic búcsúzott tagjaitól Belgrádból jelenti a Tan­­jug. Viktor Grisin elnök veze­tésével tegnap reggel Belg­rádból elutazott Moszkvába a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának kül­döttsége, amely nyolc napot töltött hazánkban. A belgrádi vasútállomáson a szovjet vendégektől Sve­­tozar Vukmanovic, a Jugo­szláv Szakszervezeti Szövet­ség Központi Tanácsának el­nöke, Vasilije Skendžić, a Központi­ Tanács főtitkára, Milorad Pešić, a Külügyi Ál­lamtitkárság politikai igaz­gatóságának osztályfőnöke és több más személyiség bú­csúzott. A búcs­úzáson jelen volt még Aleks­zander Puzanov, a Szovjetunió jugoszláviai nagykövet­e. A szovjet szakszervezeti küldöttség jugoszláviai tar­tózkodása alatt Belgrádon kívül ellátogatott még Tito­­vo Uzicéba, Zágrábba, Ljub­ljanába ér, néhány más hely­ségbe. A látogatás után kö­zös közl­eményt adtak ki, amely többek között han­goztatja, hogy a jugoszláv és a szovjet szakszervezetek együttműködése hozzájárul a szocializmus építéséhez. Vizsgálódó szemmel Feje tetejére állított követelmények Olcsóbb a kukorica, mint a hereliszt Mit tapasztalt a Szövetségi Szkupstina bizottsága Vajdaságban A Szövetségi Szkupstina egy bizottsága, Franjo Knebl, Ante Tramsié és Sóti Pál, bejárta a vajdasági mezőgazdasági szervezeteket. Az iránt érdeklődtek, hogy milyen hatása van a reformnak, mennyire illesz­kedtek be az új helyzetbe, továbbá milyen távlati fejlő­dési terveket készítettek, más szavakkal, 1970-ig mi­lyen beruházásokat eszközöl­nek. Vizsgálgatták azt is, hogy miért nem jövedelmez a ser­téstenyésztés? Miért csök­kent az anyakoca-állomány? A bizottság többek között feljegyezte, hogy a mezőgaz­dasági szervezetekben az idén az előbbi évekhez viszo­nyítva aránylag nagyobb jö­vedelemre tettek szert. Kü­lönösen jól fizetett a cukor­répa, és lényegében ez a nö­vény adott hektáronként leg­nagyobb tiszta jövedelmet. Mitrovicán arról tájékoztat­ták őket, hogy a kukorica gépi betakarítása csökken­tette az önköltséget, és ami a legfontosabb, időben elvégez­(Folytatása a 3. oldalon) Vízum nélkül Ausztriába Tegnap Belgrádban aláír­ták a jugoszláv—osztrák egyezményt a vízumkény­szer megszüntetéséről. Oszt­rák részről dr. Edmund Krah meghatalmazott miniszter, jugoszláv részről pedig Slo­bodan Krstic meghatalma­zott miniszter írta alá. Az egyezmény december végén, a hitelesítés után lép életbe. Áthidaló javaslat Rhodesia ügyében Bolívia és Uruguay a gazdasági kapcsolatok megszakítását követeli New Yorkból jelenti az AFP. A Biztonsági Tanács foly­tatja a rhodesiai kérdés meg­vitatását. Bolívia és Uruguay határozati javaslatokat ter­jesztett be, amely kompro­misszumos megoldásnak te­kinthető a Nagy-Britannia és az afrikai országok által be­terjesztett javaslat közt. Bo­lívia és Uruguay elítéli a rho­desiai eseményeket, támogat­­ja a brit kormány gazdasági intézkedéseit és felszólítja az ENSZ tagállamait, hogy ezeknek az intézkedéseknek hatékonysága érdekében mű­ködjenek együtt Nagy-Bri­­tanniával. Ugyanakkor felszólítják Nagy-Britanniát, hogy mint a rhodesiai közigazgatási nevek intézője, tegyen intéz­kedéseket az ENSZ Alapok­mányába foglalt elvek érvé­nyesítésére Rhodesia függet­­lenítésével kapcsolatban. A két ország felszólítja az ENSZ-tagállamokat, hogy sürgősen szakítsák meg gaz­­dasági kapcsolataikat Rho­desiával, és bojkottálják a Smith-rendszer kőolajellátá­sát. Nagy-Britanniát felszó­lítják, hogy vessen véget a rhodesiai fajgyűlölő kisebb­ség lázadásának. London elköd­ösítő törekvései Nairobiból jelenti a Tan­­jug. Dialo Telli, az Afrikai Egy­ségszervezet főtitkára kije­lentette, hogy a Rhodesiával szembeni brit gazdasági meg­torló intézkedések tulajdon­képpen az afrikai országok figyelmének elterelésére irá­nyulnak. Az afrikai országok úgy vélik, hogy ezek az in­tézkedések katonai támoga­tás nélkül teljesen hatásta­lanok. A GATT megszakította kapcsolatait Rhodesiával Az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) elhatározta, hogy megszakítja gazdasági kap­csolatait Rhodesiával. Az er­re vonatkozó határozatot a brit kormány javaslatára Wyndham brit közgazdász, a GATT vezérigazgatója jelen­tette be. Nasszer Londonra hárítja a felelősséget Nasszer egyiptomi elnök az ifjúság képviselőivel folyta­tott beszélgetése során kije­lentette, hogy Nagy-Britan­nia a felelős Rhodesia egyol­dalú függetlenítéséért. Hoz­zátette, hogy Nagy-Britannia faji megkülönböztető politi­kát folytat. Ezzel kapcsolat­ban emlékeztetett, hogy a brit kormány nemrég felfüg­gesztette az adeni alkot­mányt, feloszlatta a terület kormányát és csapatokat ve­zényelt Adenbe. London nem tett ilyen intézkedéseket Rho­desia esetében, mert a fehér kisebbség kormányáról van szó.

Next