Magyar Szó, 1966. május (23. évfolyam, 118-147. szám)
1966-05-01 / 118. szám
l oldal MAGYAR SZÓ Két egyetemi tanár fizetése meghozza a jószág Negyven tenyésztő négyezer sertést hizlal évente v. , ** Pillanatfelvétel a topolyai földművesszövetkezetben A társastermelés lassanként mezőgazdasági intézkedéseink barométere lesz: benne mutatkozik meg leggyorsabban és legerőteljesebben a földműves véleménye egy-egy rendelkezésről, újításról, elgondolásról. S mivel a gazdasági reform első napjaiban általánosságban kisebb visszaesést tapasztalhattunk a társastermesztésben, a helyszínen próbáltunk képet kapni a topolyai földművesszövetkezet pillanatnyi helyzetéről, íme hogy látják a legilletékesebbek. Skoric Stanislav mérnök, a növénytermesztési kooperáció szervezője: — Nálunk a helyzet jobb, mint a reform előtt, társastermelőink jobban megtalálják számadásukat, mint azelőtt, s bátrabban belemennek egy-egy vállalkozásba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy az idén mintegy 650 holddal nagyobb területre van szerződésünk, mint tavaly volt. A topolyai határnak majdnem a felét kooperációban műveljük. A biztosítóintézet bajt hozott a nyakunkra . Milyen nehézségekbe ütköznek mostanában? — A feldolgozóiparral nehezen tudjuk megtalálni a közös nyelvet. Pillanatnyilag a műtrágyagyárral van a legnagyobb bajunk. Földműveseink sokkal több műtrágyát igényelnek, mint amennyink van. A szabadkai Zorka gyárban sorban állnak a várakozó gépkocsik, s a vagonok. Azt hiszem azonban, hogy ezért nemcsak a Zorka a felelős, hanem mi is, hiszen mindenki akkor szeretné beszerezni a műtrágyát, amikor szüksége van rá. Közös bajunk a raktárhiány, és sok fejfájást okoz az alkatrészek hiánya. Véleményem szerint ezen a területen teljes a szervezetlenség. Köztudomású például, hogy az eszéki OKt SKPO—4 vetőgépének gyenge a tengelye, igen gyakori a törés, mégsincs elég tengely forgalomban. S nemegyszer kénytelenek vagyunk Eszékre utazni egy tengelyért. Az idén számunkra értelmetlen intézkedéssel kerültünk szembe. A biztosítóintézet márciusban közölte velünk, hogy a másodikból áthelyezett bennünket a negyedik jégveszélyes körzetbe. S ez annyit jelent, hogy termésbiztosításunk illetéke majd száz százalékkal nagyobb lesz. Egy hal búza biztosítására eddig 4695 dinárt fizettünk holdanként, most ez 8369 dinárra növekedett. A szerződéseket már megkötöttük, kölcsönösen aláírtuk. Hogy rukkolunk ki most a földművesek előtt azzal, hogy fizessenek még holdankét 4700 dinárt. Végső ideje már, hogy azok, akik valamilyen fórumon a mezőgazdaságot érintő ügyeket intézik, végre felfogják, hogy nem mindegy, mikor változtatnak meg egy rendelkezést. Mellesleg azt is vitatni lehetne, miért lettünk egyszerre jégveszélyesebb körzet, hiszen kimutatható, hogy ötéves átlagban a befizetett biztosítási illeték értékének csak 45 százalékát használtuk ki. A jószágtenyésztésben térül meg a növénytermesztési beruházás — Mire fordítja a szövetkezet a társastermelésből eredő jövedelmet? — Tavaly 12 millió dinár jövedelmünk volt a növénytermesztésből. Ez kevés, de mi nem is tervezünk sokkal többet. A növénytermesztés korszerűsítésére fordított befektetés a jószágtenyésztésen térül meg. Ez a 12 millió dinár nemhogy gépállományunk felfrissítésére nem elég, hanem még sírva sem hogy a traktorokra fölszereljük a légfékeket, mert az legalább 18—20 millió dinárba kerül. A gépeket a szövetkezet többi részlegének pénzén veszszük. Arra törekszünk, hogy a termelő az alapműveleteket átengedje nekünk, s ő inkább a kézi munkát végezze és az udvarban foglalatoskodjon. Mikuska Mihály például (és sokan mások) géppel szánt, vet, takaríttatja be a termést, udvarában 1000 baromfi van, nagyban hizlal sertést és szarvasmarhát. Nálunk megmaradt a tenyészállomány Boteot Radomir mérnöknek, a jószágtenyésztési osztály vezetőjének véleménye szerint túljutottak a nehezén. Topolya azok közé a ritka helységek közé tartozik, ahol nem vágták tömegesen a sertést abban az időben, amikor nem volt érdemes tartani. A tenyészállomány lényegében érintetlen maradt, legalábbis a legjobb minőségű. Ehhez mindenképpen hozzájárult az is, hogy a szövetkezet tavalyelőtt körülbelül 40 millió dinárt beruházott a tenyésztők udvarában. Velük közösen új ólakat épített, vízvezetéket szereltetett be. Körülbelül negyven ilyen földműves egyenként 100—120 sertést hizlal évente, ugyanolyan korszerű, mint a legjobb nagybirtok. S a hízó önköltségi ára náluk alacsonyabb, mint általában, ezért kevesebbet fizettek rá, vagy megközelítették a rentabilitás határát még akkor is, amikor a takarmány és a hízott sertés ára között nem volt meg az arány. Meg aztán a szövetkezet is mindent megtett, hogy az állományt megőrizze. Elhalasztotta a sertésórak korszerűsítésére adott kölcsön visszafizetését, és a keveréktakarmányt is olcsóbban adta, mint sok más szövetkezet. — A szövetkezet nem fizetett rá erre? — Természetesen kénytelenek voltunk mi is áldozni, mert közös érdekünk a jószágállomány fejlesztése. Hiszen nálunk majd minden termelő leköti hízósertését, s mivel a hízók túlnyomó része elsőrendű, prémiumot kapunk érte. Tavaly 19 000 hízót és tenyész és tenyészjószágot adtunk el. Mégis egynegyedével kevesebb hízónk lesz, mint tavaly — Milyen az idén a kilátás? — Igyekezetünk ellenére is megérezzük a sertésválság hatását. Az idén körülbelül 25—30 százalékkal kevesebb hízott sertést fogunk átadni, mint tavaly. A válság idején 3000 hízónk volt, s egyrészük elhízott, gyengébb minőségű lett, ezért nem vették át. Hízen a tenyésztő vesztett legtöbbet, de a szövetkezet is károsult, mert nem lett első osztályú, s nem kapott rá prémiumot. A szabadkai November 29. mindent megtett, hogy a kárunk minél kisebb legyen, igyekezett mielőbb átvenni a kész jószágot. Régi üzleti összeköttetésünk van velük, s nem panaszkodhatunk rájuk. Általános probléma azonban az, hogy a hízó átvételekor nem tudnak azonnal fizetni. Úgy vélem, ezen változtatni kell. Bizonyos alapárat fizetniük kellene, a többit pedig akkor számolhatnák el, amikor már látják, mit kapnak a jószágból. Milan Bandic társastermelőnél tízmillió dinár az évi forgalom A beszélgetést Milan Bandiénál folytattuk. Felesége mutogatja meg a szövetkezettel együtt épített fiaztatókat, hizlalókat. Most éppen öt anyakoca van bennük 58 malacával. Ezek közül egy tavaly, a legnagyobb sertésválság idején került be, s most tizenvalahány malacával fizetett a bizalomért. A hízókat nemrég adták el. — A fiaztatóban most csibék vannak, hogy ne álljon kihasználatlanul — mondja az asszony —, mert baromfitenyésztésben is kooperálunk. Időközben megérkezik a férj is. Az ember nem mondaná róla, hogy nagyapa, sok fiatal megirigyelhetné életerejét. A szabadkai November 29. húsárugyár munkása, tehát mindennap utazik Topolyáról. Négy és fél hold földje van (s mint 1941- es harcos, anyagi elismerésben is részesül), mégis mihelyt megjön a munkáról, utánanéz az intéznivalóknak, aztán a jószág körül foglalatoskodik. — Kérem szépen, nekem évente körülbelül tízmillió dináros forgalmam van. Abból hárommillió megmarad tisztán. Feleségemmel együtt egy egytemi tanár fizetését megkeressük a jószággal. Higgye el, nem azért mondom, mert itt van Robot mérnök, de mindezt a szövetkezetnek köszönhetem. Amíg el nem kezdtem velük a jószágtenyésztést, nem volt nekem mindebből semmi. — És győzi ezt a nagy iramot? — Tudja mit szoktak mondani: a munka nemesít. S én ezt valóban úgy is gondolom. Munka nélkül nem boldogulhatunk. Ezt kellene mindenkinek megérteni. Nehogy azt gondolja, hogy én begubózott ember vagyok. A kocsmázást nem szeretem, de szívesen szórakozom. Kéthárom újságot is veszek naponta, van rádióm, televízióm, itt vannak az udvaron a vízlevezető csatorna csövei, fürdőszobát építünk. Szeretem a kényelmet és a szórakozást, de ezt csak munkával lehet megteremteni. LOVAS István 1966. ápr. 30., május 1., i. Szilágyi Gábor Téli kép IL A nemzetek közötti és nemzetiségek közötti viszony a Szocialista Szövetség kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) is megnyilvánulnak, miszerint egyesek azt szeretnék, hogy a központi államhatalom biztosítsa az összes eszközöket a társadalmi szükségletek kielégítésére, s hogy egyforma mércét alkalmazzon. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy elvitatjuk az elmaradott köztársaságok és vidékek fejlesztésének politikáját vagy hogy eltekintünk a szükséges szolidaritástól, amikor a nemzetiségek meghatározott szükségleteiről van szó. Mindenesetre változás áll be, mert mindinkább megszűnik a ,,közös”, majdhogynem gazdátlan kassza fogalma. Az anyagi eszközöknek mind közvetlenebb gazdája van, akitől lehetőleg minél kevesebbet kell „elvenni”, aki A jövedelem szerinti elosztás fejlesztése, ami különösen a gazdasági reform elindításával nyert szilárd támpontot, természetszerűleg megköveteli sok nyílt kérdés megoldását Ezek ugyanis igen közvetlenül érintik — néha — nemcsak egyes iparágak és vidékek helyzetét, de a nemzeti viszonyokat is. A szükséges vagy lehetséges megoldások vitájába általános fejlődésünkkel összhangban a nagy nyilvánosság is bekapcsolódik. Ez persze merőben különbözik attól, a már túlhaladott állapottól, amikor is a felmerülő kérdésekre a közvélemény tudta és hatása nélkül szűk körben kerestek megoldást. Ha a jelenlegi helyzetre a régi mércét alkalmazzuk, amely a nyilvános vita nélküli időszak hagyatéka, akkor kétségtelenül nyugtalanító problémák ütik fel fejüket a nemzeti viszonyokban. Külföldön nem egy ellenséges elmefuttatás látott már napvilágot, amely tudni vélte, hogy Jugoszláviában a nemzeti kérdés újra fellobant. Persze az ilyesmi a jövőben sem rekeszti ki nyilvánosságunkat a közügyek taglalásából. Nincs okunk arra, hogy eltekintsünk a nemzeti viszonyok nyílt, becsületes és felelősségteljes vitatásától. Demokratikus fejlődésünk megköveteli, hogy a jövőben e téren is minél több eszmecserét folytassunk a kölcsönös bizalom légkörében. Azok, akik a nemzeti viszonyokkal kapcsolatos „meddő elméleti csűrés-csavarás” miatt berzenkednek — tagadhatatlan, hogy volt meddő vita is az utóbbi hónapokban —, túlkölcsönöz vagy juttat akár saját érdekének megfelelően, akár szolidaritásból, hogy mások alkotóképességét is sarkallja anyagi vagy szellemi téren. Ebben az értelemben a többletmunkával való rendelkezés, a közvetlen termelő, a dolgozó helyzetének szilárdulása, a javadalmazási rendszer fejlesztése, meg az ezzel kapcsolatos jogokat őrző, bürokratikus ellenállás leküzdése — ami egészében szocialista társadalmi fejlődésünk alapvoltái félő-li meg —" közvetlenül "kivetítődik a nemzeti viszonyok időszerű alakulásában is. A nemzeti elfogultság és a bürokratikus előjogokhoz való ragaszkodás közé nem tehető egyenlőségjel, jóllehet egymást táplálják, s egyúttal kölcsönösen leleplezik.llágosan gyakorlatiasan tekintenek a dolgokra. Természetesen nem a szócsaták, döntik el a fejlődés menetét. káros lenne azonban, ha a nemzeti viszonyokat tabu témának, túlságosan érzékenynek nyilvánítanánk. Taglalásuk azért szükséges, hogy világosabban fel lehessen ismerni az időszerű kérdéseket, hogy megkülönböztessük a lényegest a lényegtelentől, a tájékozatlanságot és járatlanságot a soviniszta és ellenséges állásponttól. Az az érzésem, hogy nemzeti kérdéseinkkel a jövőben többet kell nyilvánosan foglalkoznunk jómagunknak is. Senki sem várja el a nemzetiségtől, hogy nemzeti homonculusok legyenek, hisz nem is azok! Szerbiai sajátosságok soknemzetiségű közösségünkben A káros n nemzetieskedésjelenségeivel kapcsolatban elsősorban a felelős szerb vezető elvtársak sokat bírálták azokat a szerb irányzatokat, amelyek nem veszik kellőképpen figyelembe az ország szövetségi jellegét, ide értve az autonóm tartományok társadalmi szerepét is. Ezt még egy évvel ezelőtt a Szerb Kommunista Szövetség kongresszusán igen szókimondóan tárgyalták szélesebb körben, mégis csak az utóbbi időben élénkült föl az ezzel kapcsolatos vita. Legutóbb Rankovic elvtárs foglalkozott vele a Központi Vezetőség III. plénumán, mintegy válaszolva a felmerült dilemmákra és félreértésekre. Nem kell, legalábbis Vajdaságban, bizonygatni, hogy tarthatatlan az egyes köztársaságokban és az egyes nemzetiségek tagjainak sorában helyenként elhangzó vélemény, hogy sorainkban illetve soraikban nacionalizmus nincs, s ha jelentkezik is, az elsősorban a nagyszerb unitarizmus elleni védekezés visszahatása, ugyanakkor az a gondolatfűzés sem meggyőző, amelyet az átlagembernél észlelhetünk az utóbbi időben, ő ugyanis rosszallóan fogadja a nagyállami irányzatok kérlelhetetlen elítélését, mondván, hogy mi itt vidéken mentesek vagyunk a nacionalizmustól, ha létezik is nagyszerű nacionalizmus, az valahol fönt, a köztársasági vezetőségekben jelentkezik, vagy valamiféle nacionalista értelmiséginél. A kérdés természetesen nem olyan egyszerű és nem szűkíthető le a tudatosan ellenséges szándékból fakadó nacionalizmusra. A burzsoázia kihasználva egy nemzet hegemón helyzetét — ezt mi, a magyar nemzetiségiek második és harmadik generációja saját bőrünkön, illetve tudatunkban is észlelhetjük — nemcsak az uralkodó osztály számára biztosított kiváltságokat és hagyott hátra kiváltsággal járó gondolkodásmódot, előítéleteket. Rankovic elvtárs külön hangsúlyozta a szerb nemzetnek mint soknemzetiségű közösségünk legszámosabb nemzetének felelősségét és kötelezettségeit. A jövőben még inkább meg kell gyorsulnia annak a szemmel látható folyamatnak, amely a szerb nemzet tudatában, kultúrájában tudatosítja azt, hogy jugoszláviai méretekben nagy nemzetnek lenni — ez meghatározott pozitív, negatív következményekkel jár, illetve aránylagos előnyökkel, vagyis mértéktartással és felelősségekkel is. Figyelembe véve a szerbiai soknemzetiségű összetételt, az SZSZ nemzeti viszonyokról szóló határozati javaslata minden bizonnyal számot tarthat közvéleményünk érdeklődésére. Záró része bizonyára teljes egészében kifejezi a Vajdaságban uralkodó hangulatot is, amikor az SZSZ ama törekvését hangoztatja, hogy támogatni fogja továbbra is a nemzeti kultúrák felvirágoztatását, de ugyanakkor azt a törekvést is, hogy kialakítsunk egy olyan légkört, amely hathatósan hozzájárul soknemzetiségű szocialista közösségünk nemzeteinek és nemzetiségei kulturális eredményeinek kölcsönös, mind teljesebb megismeréséhez. Dr. RÉJHÁK László Több nyílt és felelősségteljes eszmecserét