Magyar Szó, 1966. augusztus (23. évfolyam, 208-238. szám)
1966-08-01 / 208. szám
14. oldal limit a cenzúra töröl... Kegyetlenkedés és ostoba ötletek Vietnamban se Készpénzben minden kalandért Turisztika német módraA Dél-Vietnamból érkező tudósítások sok mindenről nem beszélhetnek, ami a partizánharcokban a Mekong folyó deltájától a 17. fok körüli demilitarizált övezetig történik, mert a cenzúra nem engedi. Az amerikai és saigoni katonai parancsnokság ismertetett közleményei mindig eltorzítják az igazi képet. A kissé szabadabb hangú riportok és leírások a cenzorok erős ellenállásába ütköznek. Néhány nappal ezelőtt egy hét- A kifosztott múzeum igazgatója a gyanús A panamai Nemzeti Néprajzi Múzeumot, ahol a mayuk kincseit őrizték, néhány héttel ezelőtt kifosztották. A merész tolvajok a régészeti leletek kitűnő ismerői lehettek, mert ahogy Alexandre Mendes, a múzeum igazgatója, közölte, mintegy 175 000 dollár értékű fegyvert és kincset vittek el. A rablás éppen két nappal egy bizottság látogatása előtt történt. A latin-amerikai tagokból álló bizottság feladata lett volna kiválasztani azokat a tárgyakat, amelyeket Mexikónak akartak kölcsönadni. Mexikó ugyanis ez év végén Párizsban kiállítást nyit a mayuk kultúrájáról. Malraux francia miniszter személyesen járta be a közép-amerikai államokat, hogy megszerezze az engedélyt a műkincsek „költöztetéséhez”. A nyomozók megállapították, hogy a tolvajok pontosan éjfélkor törtek be az egyáltalán nem őrzött épületbe. Különleges villamosgéppel széttörték annak a hatalmas páncélszekrénynek a zárját, amelybe minden este elzárták az ékszereket: tíz gyöngysort, gyűrűket, arany- és ezüstkéseket, tőröket, gerelyeket és tomahawkokat. A múzeum egy másik osztályából a maga istenszobrok tűntek el, de csak azok, amelyek aránylag kis terjedelműek. A leltár megvizsgálásakor kitűnt, hogy csak azok a műkincsek hiányoznak, amelyek a múzeum igazgatójának személyes tulajdonai voltak. Az igazgató egyben híres régész is, aki életének felét Közép-Amerika lelőhelyein töltötte, a maguk hagyatékát kutatva és kincseiket gyűjtve. Alexandre Mendes igazgató volt különben az egyetlen, aki szembeszállt a műkincsek elszállításának tervével. Nem megokolatlan tehát az a gyanú, hogy az igazgató így akarta megakadályozni tiltott kincseinek elszállítását. De betiltották a saigoni rendszer két lapját, mert véletlenül elmondtak néhány adatot bizonyos „tisztogató hadműveletekről”. Az igazságot sokszor csak Hanoiban vagy a felszabadító hadsereg kezében levő területeken mondják ki. Ezek a közlemények állati kegyetlenkedésről beszélnek, a bűntelen lakosság borzalmas megkínzásáról a partizánok tartózkodási helyének fölfedezése céljából. GENGSZTER-STÍLUSBAN Háborúban sem szokásos embertelen módszereknek és eszközöknek a polgári lakosság elleni használatáról érkeznek hírek. Ide tartozik a stratégiai célpontoktól távol levő területek rendszeres bombázása és különféle vegyszerek leszórása A szerek közvetlen hatásától vagy a mérgezett növények fogyasztásától ezer és ezer ártatlan ember pusztult már el. De nem lehet kifelejteni e módszerek közül a gengszter-stílusú emberrablásokat sem. A legutóbbi például Kambodzsa területén történt, a határ közelében. Egy Pnom Penh-i közlemény szerint öt amerikai helikopter nemrégiben határsértést követett el Swai Rieng körzetében. Közülük három a határtól mintegy 300 méternyire leereszkedett, és a belőlük kiszálló katonák embervadászatot rendeztek. Három földművest és egy asszonyt elfogtak, és a „ragadozó madarak” elvitték őket. BOMBA VAGY PIKKASZ? Saigonban működik a pszichológiai háborúnak egy különleges szolgálata, amely a felszabadító hadsereg katonáinak erkölcsi erejét csökkentő eszközök után kutat. E szolgálat mostanában helikoptereket küld a felszabadító területek fölé, és hangszórókon a küzdelem feladására szólítják fel a Vietkong harcosait, vezetőik árulásáról beszélnek nekik, majd megígérik a saigoni kormány nevében, hogy eddigi tevékenységükért bocsánatot nyernek. Az amerikai kongresszus egyik tagjának most az az ötlete támadt, hogy a Vietkong harcosai babonásak, és sokkal jobban hat rájuk egyegy pikk ász, mint a bombák vagy egyéb meggyőző eszközök. Amerikai lapok szerint egy gyár rögtön több tízezer kártyalapot nyomtatott és küldött a saigoni amerikai katonai parancsnokság címére. Úgy hírlik, hogy az amerikaiak ezt az ostobaságot is végigcsinálták.egtalálhatók az északi szélesség 67. fokán, amint a pislogó napsütésben Alaszka fövenyén aranypor nyomait keresik. Tanzániában oroszlánlesen állnak (6840 márka), Cape Kennedyn a rakéták indulását bámulják (2835 márka), Grönlandban kutyaszánon rohangálnak a jégmezőn (2761 márka), Jordániában beduin bőrsátorban alszanak teveszőrmével betakarva (1350 márka). Szibériában a tajgát kutatják. Mexikóban a mayák templomait, de ott vannak a Galapagosz-szigeteken, az Amazon őserdeiben, Tahitiban és Haitiben is. — így kezdődik a Der Spiegel című nyugatnémet hetilapban egy hosszú cikk a német turisztikáról és turistákról meg az üzletről, amit az évi szabadságból csinálni lehet. Részletesen közöljük. — A felsoroltakat ők valódi német módra teszik, minden kalandjukat készpénzen vették a nyugatnémet turisztikai ügynökségekben. Pedig ők még csak apró hullámai annak a turista áradatnak, amely évről évre nő, és mind feltartózhatatlanabbul ömlik át a Szövetségi Köztársaság határain. MINDEN FÉL ÓRÁBAN INDUL EGY REPÜLŐGÉP Ez év márciusa és októbere között a német repülőterekről minden fél órában felszáll egy-egy napsugár után vágyakozó germánokkal teli gép és megindul a Fekete-, a Vörösvagy a Földközi-tenger felé, az Indiai vagy az Atlantióceán felé, a Rhodosi, a Baleár- vagy a Kanári-szigetek felé. Csak a spanyol Mallorca-szigeten 25 000 ágyat, azaz 400 hotelt és 300 panziót foglaltak le a német ügynökök. A németek olyan mértékben fognak utazni, mint még soha — mondta közvetlenül a második világháború után dr. Karl Degner, Nyugat-Németország legnagyobb idegenforgalmi cégének, a Tourópának megalapítója, bár akkoriban a németek még csak abban az esetben utaztak, ha a büntetés elől szöktek, vagy ha csempésztek valamit. Turista kevés volt, és igazán a szerencse fiának tarthatta magát, aki a megszállócsapatoktól utazási és határátlépési engedélyt kapott. Az idén a nyugatnémet turisták menete húszmillió személyből áll. Ebből több mint tízmillió három hétre hagyja el hazáját, és hétmilliárd márkát visz magával. Repülőgépre körülbelül hétszázezren szállnak, többen, mint amennyit 1955-ben a Lufthansa összesen szállított. NAGYOBB HASZON, MINT A VOLKSWAGEN Némely déli országok számára a német turisták beözönlése ugyanolyan jövedelmet jelent, mint Németország számára a Volkswagen kivitele. Spanyolország tavaly 350 millió márkát keresett a német turistákon, Olaszország pedig egymilliárd nyolcszáz milliót. És évről évre több ország fürdik a német márka áradatában. Legújabban a kelet-európai országok, Skandinávia és Kína a divatos turista célpontok. Kivétel csupán Kelet-Németország, azt teljesen kizárták a turisták programjából. Az idény elején Ludwig Erhard kancellár elkeseredetten szólalt fel az utazások ellen. Dühösen mondta, hogy „némelyeknek még Európa sem elég, hanem a világ más részeibe kívánkoznak. Visszatértük után persze a munkaidő alatt pihenik ki a hoszú út fáradalmait. És mi kénytelenek vagyunk fölemelt fizetésekkel pénzelni a drága szórakozást, mert takarékosságra már senki sem gondol”. A modern teutonok szökésében segédkezni nagyon kifizetődő foglalkozás. Az utazási irodák igyekeznek csökkenteni a polgárok félelmét az ismeretlen környezettől, és meglepetés nélkül kalandokat szervezzek nekik, a külföld egzotikumára is rányomva a Made in Germany bélyeget. A Sehamon nevű ismert cég reklámja például így hangzik: „Csak csomagoljon be, minden más a mi gondunk!” A többi turistairoda reklámja is azzal a céllal készül, hogy az átlagnémet bizonytalanságérzetét csökkentse. Mind hangsúlyozza, hogy az ő szervezésében semmiféle meglepetés sem érheti a turistákat. Így a német szemében a világ a turista társaságok szerves része lesz, játéktér a németek számára, méghozzá német felügyelet alatt. A Touropa ügyfelei „gond és panasz, sőt kockázat nélkül utazhatnak, mert „a Touropa és az egész világot behálózó összeköttetései a turisták kényelmét szolgálják”. A nagyság szerint második turistatársaság „mindent előkészít” a turisták számára. Dicséri útvezetőit, akik „értik az ország nyelvét is, de németül is megadnak minden felvilágosítást”. Még a keletafrikai Kenyában is talál a német turista „német tulajdonban levő családi hotelt”. HÚSZI-HUSZONÖTMILLIÓ PROSPEKTUS A csábító reklám sokba kerül." Húsz-huszonötmillió prospektusról van szó, és némelyikük 300 oldalas. Ez a papírhalmaz minden évben elárasztja a Szövetségi Köztársaság népét. Az utazási irodák reklámköltségeiből minden egyes ügyfélre tíz-tizenkét márka esik. A számítások szerint az idén körülbelül hárommillió német köt szerződést az irodákkal, ami azt jelenti, hogy ezek harmincmillió márkát költenek reklámra. Ehhez még hozzá kell adni azt a százmillió márkát, amit a közlekedési, légiforgalmi, hajózási vállalatok, a hotelek stb. adnak ki reklámra. Olyan tarka ez az üzletág, mint a reklámozott keleti bazárok. Az utazási irodák száma nem ismeretes, de azt állítják, hogy mintegy 1200 működik vagy önállóan vagy valamilyen nagyobb vállalat keretében. Az üzletág tavalyi jövedelme elérte az egymilliárd márkát, és az idén szeretnék a másfél milliárdot megközelíteni. A forgalom egyharmada három vállalaton keresztül bonyolódik le, a Touropa, a Scarnow és a Hummel cég a legerősebbek. Egyesek már az ötvenes évek végén megsejtették a nagy üzletet, és felvásárolták a léglökéses gépek által kiszorított légcsavaros repülőgépeket. Igaz, hogy az akkor megalakult vállalatocskák nagy része tönkrement, mert még igen kevés német turista vette őket igénybe, de ma már 22 légcsavaros gépből álló flotta működik, 1800 helyet kínálva az utasoknak. Rendszeres légi járat fenntartására ugyan nincs jogunk, de a repülőgépek mégis pontos időközökben szállnak fel előre meghatározott célok felé. Még külföldi vállalatok is bekapcsolódtak a német turisták szállításába. Az utasok egynegyedét ezek az érdekelt országok állami vállalataihoz tartozó külföldi gépek veszik fel. A repülőt igénybe vevő átlagos német polgár képét így határozták meg: még nincs harmincéves, valamelyik gazdasági vállalat tisztviselője, és legszívesebben Spanyolországba utazik. Hatszáz márkát költ el a szabadság ideje alatt, noha vonaton utazva csupán 290 márkájába kerülnek az út és ellátás, ha pedig Jugoszláviába jön, akkor 264 márka is elég lenne erre a célra. De hát csak minden tizedik elégszik meg 350 márka alatti szerződéssel. A NÉMET TURISTA MINDIG ELÉGEDETLEN A német turista azonban mindig elégedetlen. Panaszkodnak, hogy az utazási iroda minden gondoskodása ellenére sincs zavartalan szabadság. Egy turista például így panaszkodik: „A repülőgép több mint száz utasa órákig várt Las Palmasban anélkül, hogy valaki is adott volna neki valamilyen felvilágosítást a Tenerifbe való továbbutazás módjára. Mikor végre megérkeztünk, észrevettük, hogy csomagjaink lemaradtak. A bennszülöttek sem voltak éppen kedvesek. Erkélyünkre soha nem sütött nap, az étel pedig túl zsíros és fűszeres volt. A strand piszkos és csupa kő.” Sehol sem fenékig tejfel az élet! A külföldiek is észrevették a németeknek ezt a tulajdonságát. Az amerikaiak Newsweek című hetilapot meglepi a német nők viselkedése: „A külföldön utazgatók közül legagresszívabb a „teuton nő"... Jugoszláviába a nyáron 75 000 magános nő érkezett... Egy amerikai lány felháborodva mondta nekünk: Visszataszító, ahogy ezek a buja német lányok a jugoszlávokra vetik magukat”. Gerhard Nöbl, egy német útirajzíró az Adriám „a német nő valódi bordélyházi hangulatát” figyelte meg. A mediterrán partokat úgy írja le, mint ahol „a pecsenyére sült állandóan félig ittas, szexuális kapcsolatra minden pillanatban kész hús éli ki magát” A német nők különleges járásáról ír, a csípők táncáról és a lemeztelenített keblek remegéséről. A német utazási irodáknak, habár milliókat mozgatnak meg, nincsenek saját repülőgépeik, hajóik vagy hoteljeik. Csupán Touropának és a Schamownak vannak vasúti kocsijai, saját autóbuszai és bérelt repülőgépei. Vannak különleges utazási irodák is a 14—20 évesek részére. Ezekben az ifjúsági ügynökségekben leginkább fiatalok dolgoznak. A müncheni Klub-28 az idén valószínűleg 8000 fiatal nyaralását szervezi meg Mallorcán és Angliában. A turistáknak több mint fele az utazási irodák és közlekedési vállalatok rémületére saját autóján akar utazni. „Szökés a tömegtől” — így hívják ezt a jelenséget, de biztosak benne, hogy nemsokára a turisztikának ez a módja éppen olyan tömeges lesz és ugyanolyan üzletet is fog jelenteni, mint a többi. (16) SZEMÉLYLEÍRÁS 15 PERCEN BELÜL Nagyon feltűnő viszont az a gyorsaság, amivel minden gyanút Oswaldra hárítottak és amellyel fülön csípték őt. Nehéz szabadulni az érzéstől: neki azt a szerepet osztották ki, hogy besétáljon a csapdába. Ezen a gyanún alapszik az a kombináció, hogy előzetesen kapcsolatban állt Rubyval és Tippit rendőrrel. A Warren-bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az előzetes kapcsolat hitelt érdemlően nem bizonyítható. De a tettes villámgyors azonosítása Oswalddal természetellenesnek és illogikusnak hat. Kennedyt 12 óra 30 perckor lőtték le. 12 óra 45 perckor a rendőrség rádión közölte a tettes megközelítően pontos személyleírását. 13 óra 16 perckor Tippit rendőr megállította Oswaldot, s minden jel szerint ő agyonlőtte a rendőrt. Honnét ismerte a rendőrség a tettes személyleírását? A Warren-bizottság szerint minden valószínűség szerint az egyik szemtanú leírásából. Ez a tanú egy gőzfűtésszerelő, a neve Howard L. Brennan. A bizottság egyik tagja a Life-nak adott nyilatkozatában kijelentette, a vizsgálat tízhónapos időszakában Brennan volt a legfontosabb tanú. A „koronatanú” elmondta, hogy körülbelül 10 perccel előbb ért az Elmstreetre, mint az előkelőségek autókaravánja. Rézsút átellenben a Tankönyvraktára a parkban levő medence betonperemére állt fel. A helyszíni szemle megállapította, hogy ez a pont körülbelül 120 lábnyira van légvonalban a Tankönyvraktár hatodik emeleti ablakától. Brennen elmondotta, hogy az épület több ablakában látott embereket, s a hatodik emeleti ablakra többször is felpillantott. Hogy miért éppen oda bámészkodott azt nem indokolta, s nem is kérdezte meg tőle senki. Vallomásából tudjuk, hogy a második dörrenés után ismét felnézett és a hatodik emeleti ablakban látta azt a bizonyos férfit, amint céloz és lő. „Úgy tűnt, hogy állt, a bal oldali ablakpárkányra támaszkodva bal kézzel fogta a jobb vállának vetett puskát és lőtt” — mondotta, majd így folytatta: „Azután leeresztette a fegyvert, pár másodpercig még nézte az utcát, mintha meg akart volna győződni arról, hogy lövése célba talált, azután eltűnt”. Arra a kérdésre, hogy jól megfigyelte-e a tettest, így válaszolt: „Jól megfigyelhettem, amikor odament az ablakhoz, majd amikor leült az ablak mögé. Ez az előtt volt még, hogy Kennedyék a ház elé értek volna. Csípőtől fölfelé meg tudtam őt figyelni. Amikor pedig lőtt, övtől fölfelé láttam.” DOBOZOK AZ ABLAKBAN Megfigyelését Brennan azon nyomban közölte a legközelebbi rendőrrel és pontos személyleírást adott a hatodik emeleti férfiról. Eszerint az illető fehér ember, 20 és 30 év közötti hibátlan testű, sovány, 5 láb 15 inch magas, 160—170 font súlyú férfi. Az adatok kísértetiesen pontosak voltak: Oswald 24 éves volt, 5 láb 9 inch magas és 150 fontot nyomott. Ma szemtanúk is akadtak, akik láttak egy férfit a Tankönyvraktár hatodik emeleti ablakában, de egyetlenegy sem tudta leírni őt. A legtöbben láttak kinyúlni az ablakból valami borszerűséget is, de egybehangzóan azt vallották, hogy Oswald szinte láthatatlan volt. Ennek okát megleljük a Warrenbizottság összefoglaló jelentésében ott, ahol az emeleti lőállás berendezését ismertetik. „Oldalt az ablaknál egy doboz állt, s aki mögötte ült, jól láthatta az Elmstreetet, de őt lentről nem lehetett látni. Az ablaktáblák félig nyitva voltak. A doboz és az ablaktábla között másik három doboz volt elhelyezve úgy, hogy a rájuk tett puska a háztól távolodó autókaravánra szegeződött” — olvasható a jelentésben. A bizottság és a szemtanúk megállapításai ellentmondanak Brennan megfigyeléseinek. A szerelő, aki erősen rézsút és majdnem 40 méternyire állt az ablaktól, pontosan megadta egy férfi magasságát, testsúlyát és más jellemző adatát, holott a szóban forgó férfi jóformán láthatatlan volt. De ez csak a kezdete a bonyodalmaknak. Abban a pillanatban, amikor a lövöldözés elkezdődött, egy fotóriporter éppen a Tankönyvraktár felső emeletéről csinált felvételt. Képén az ötödik emeleten két néger látható, s a hatodik emeleti ablakban sötét hasáb alakú tárgyak vonják magukra a figyelmet. A négerek nyitott ablaknál állnak, könyökükkel a párkányra támaszkodnak, s kihajolva néznek az utcára. De senki sem tudta meghatározni e kép alapján sem a négerek magasságát, sem testsúlyát. Megjegyzendő az is, hogy a hatodik emeleti ablak szinte a padlóig ér, s Oswald nem állt, hanem térdelt vagy feküdt, márpedig ilyen testhelyzetben levő ember alkati jellemzőit lehetetlen meghatározni. S azt sem lehet elfogadni, hogy Oswaldot akkor nézte meg magának Brennan, amikor az a párkányhoz lépett és leült. A fényképek tanúsága szerint az ablakot szinte teljesen elbarikádozta a már említett három nagy alakú doboz. (Folytatjuk) _______даширк MAGYAR SZÓ Hétfő, 1966. aaguesfosil.