Magyar Szó, 1966. november (23. évfolyam, 300-327. szám)
1966-11-01 / 300. szám
Kedd, 1966. november 1. A jobb gazdálkodás elősegítői Látogatás a suboticai gazdaságfejlesztő intézetben — Ha a reform hozta feltételekben versenyképesek akarunk maradni, akkor ezentúl nem dolgozhatunk szatócs módra, hangzott egy zombori gyár munkástanácsának ülésén, amikor a gazdasági helyzetet mérlegelte. Ezen az ülésen született meg az a javaslat, majd döntés, hogy a termelési folyamattal egyetemben korszerűsíteni kell a gazdasági ügyvitelt is. A munkástanács határozatának megvalósításaképpen jött létre a kapcsolat a zombori gyár és a suboticai gazdaságfejlesztő intézet között. A munkaszervezet megbízta az intézetet, dolgozza ki számára a legmegfelelőbb szervezeti felépítést és üzemgazdálkodási rendszert. A megbízatásból szerződés lett. Az intézet elvállalta, hogy fölméri az eddigi szervezeti felépítés és üzemgazdálkodás helyességét; a szervezeti struktúrát egybehangolja a jövedelemrendszer adta követelményekkel; elvégzi a munkahelyek analitikus fölmérését; kidolgozza a jövedelemelosztási rendszert; meghatározza a serkentő díjazás alapjait és mércéit, s az üzemegységi jövedelemelosztás módját; szakemberei segítséget nyújtanak az új szervezeti felépítéshez és az új elosztás gyakorlati alkalmazásában; elvégzi az első kísérleti elszámolást, és ha kell módosít a rendszeren. A fentiekből kiviláglik, mivel is foglalkozik a suboticai intézet: üzemszervezéssel, tudományos alapon. Fontos mozzanat az is, hogy nemcsak „elvont” szakmunkát ad, hanem javaslatot az önigazgatási rendszerbe illő üzemszervezésre, amely biztosítja a munka szerinti díjazást, meg a dolgozók közvetlen önkormányzatát. Beszélgettünk Evetovic Vojislavval, az intézet igazgatójával. Ő mondta el, hogy ez a munkaközösség a járások megszüntetése idején létesült. Kezdetben községi intézmény volt, de már induláskor is a gazdasági szervezetek felé hajlott, ma meg kizárólag a munkaszervezeteknek dolgozik. — Megbízóink főleg közép- és kisebb vállalatok, melyeknek nincs saját szakszolgálatuk az üzemszervezés és gazdálkodás fejlesztésére. Szerződést kötnek velünk a teljes szervezeti felépítés kidolgozására vagy csak egyes osztályok célszerű átállítására, aszerint, hogy mire van szükségük. A vállalatok és az intézmény között tehát szerződéses viszony van. Munkánknak megvan a díjszabása. De számunkra nem az fontos, hogy csak papíron oldjuk meg a feladatot, hanem elsősorban, hogy gyakorlatilag megvalósítsuk elképzeléseinket. Ezért munkamódszerünk vezérelve, hogy szakembereink együtt dolgozzanak a gyár önigazgató és vezető szerveivel, embereivel. Ez nagymértékben megkönnyíti a sikeres gyakorlati munkát. Különös gondot fordítunk arra is, hogy többféle megoldási változatot dolgozzunk ki. Emberünk ezeket megmagyarázza az igazgató bizottság vagy munkástanács ülésén, elmondja egy-egy elképzelés előnyeit, esetleges hátrányaira is felhívja a figyelmet, s így az önigazgató szerv több változat közül választja ki a legmegfelelőbbet. — Munkánk tudományos alapokon nyugszik, ezt az intézet munkatársainak szakfelkészültsége szavatolja — mondta az igazgató. Az intézetben 12 egyetemi végzettségű szakember dolgozik. De a formai szakképesítésen túl főerősségük az, hogy mindegyikük mögött több évi gyakorlati munka áll. Evetovic Vojislav például fél évtizeden át a Sever villanymotorgyár igazgatója volt. Akkoriban ezt a munkaszervezetet tartották köztársaságunk legjobban szervezett gyárának. A többi munkatárs is, saját „szektorán”, évtizedes munkára tekint vissza. Ezért elképzeléseik nem irodaszelleműek, hanem közel állnak a gyakorlati élethez. Főképp gazdasági és gazdálkodási kérdésekkel foglalkozunk, de ha partnerünk a termelési folyamat megszervezését kéri, vagy egyéb műszaki kérdéssel fordul hozzánk, akkor is eleget teszünk kívánalmainak a megfelelő intézetek vagy szakemberek munkájának igénybevételével. Beszélgetésünk végén megkérdeztük Evetovic igazgatót: milyen az intézet anyagi helyzete? — Szolgáltatásunknak meg van az ára, s a vállalt munka szerint szerződésben kötjük ki. Eddig eltartottuk magunkat, nem szorultunk dotációra. Reméljük, hogy eredményes munkánkkal a jövőben is megkeressük a kenyerünket. SZABÓ Gábor [EbrTónV] BOROTVÁLKOZÁS UTÁN MAGYAR SZÓ Pénzhiánnyal küzd az egyetemi klinika Felbontotta szerződését a Novi Sad-i társadalombiztosító intézettel Annak a hírnek hallatán, hogy az Egyetemi Klinika felbontotta szerződését a Novi Sad-i társadalombiztosító intézettel, felvetődött bennünk, miért történt ez, s milyen következményeket von maga után a kórházban. Megkértük hát dr. Müller Imrét, a klinika igazgatóját, tájékoztassa olvasóinkat, mondjon véleményt az ügyről. Mivel Novi Sad és környéke körülbelül kapacitásunk felét foglalja le, kiszámítottuk, hogyha másik felének szolgáltatásait a régi áron számoljuk el, és szigorú belső takarékosságot vezetünk be, kiadásainkat az év végéig, úgy ahfogy, fedezni tudjuk. A baj ezután kezdődött. Amikor ezév májusában a négyhavi elszámolás után a társadalombiztosító intézet rájött arra, hogy a biztosítottak közössége deficitbe került, azonnal felbontotta az egészségügyi intézetekkel kötött szerződését. Elég egyoldalú intézkedés volt ez, mint általában a szerződéskötés is — mondta dr. Müller. — A társadalombiztosító egyszerűen kijelentette, mennyit tud adni, s ezzel lezártaaz ügyet. Az újabb szerződéskötés egész szeptemberig elhúzódott. Ez idő alatt nálunk egyre gyülemlettek a számlák, mert nem volt kinek küldeni, nem volt, aki kifizesse. A klinika személyzetének személyi jövedelmét azonban fizetnünk kellett. Emiatt alaposan kimerítettük forgótőkénket. Szeptemberben végre megszületett az intézet ajánlata: a klinikának 1 milliárd 400 millió, a poliklinikának 419 millió dináros összeget határozott meg, s ezzel csaknem 400 millió dinárral csökkentette a klinika költségvetésében előirányzott összeget. A szerződést októberben mégis aláírtuk, azzal, hogy a többi társadalombiztosító intézettel a régi díjszabás alapján számolunk el. Hódság, Sremska Mitrovica és Bácspalánka egyszerűen viszszaküldte számláinkat. Először azt gondoltuk tévedés történt. De amikor ismét kézbesítettük a számlákat, az ottani intézetek értesítettek bennünket, hogy ők sem hajlandók a régi áron fizetni. Pedig akkorra már alaposan elmaradtak a kifizetésekkel, még júliusi tartozásaikat sem egyenlítették ki. Nem volt más hátra, mint hogy a klinika munkástanácsa felbontotta az intézettel kötött szerződést, a hátralékosok ellen pert indított, és belső takarékosságot vezetett be. Újabb alkalmazottakat nem veszünk fel, a túlórákat a minimumra csökkentjük, azokban a rendelőkben pedig, amelyek nem voltak teljesen kihasználva, csökkentettük a rendelés idejét. A klinika abba a helyzetbe ke— Mi lesz a betegekkel? Megérzik-e majd e kétoldali takarékoskodás következményeit? — kérdeztük. — A betegek nem érzik meg, ugyanolyan kezelésben részesülnek, mint eddig. Már előbb is megszigorításokat alkalmaztunk, vagyis azokat, akik nem szorultak kórházi kezelésre, a poliklinikára utaltak. Ezzel tulajdonképpen a társadalombiztosító kiadásait akartuk csökkenteni. Sajnos, amikor emiatt többen is panasszal fordultak az intézethez, a társadalombiztosító követelte, hogy vegyük fel őket a kórházba. Tehát az ilyen irányú takarékoskodásból nem lett semmi. — Miből fedezik a kiadásokat? — Sajnos, 700 millió dinár forgóeszközünket már nagyobbára feléltük, közben csaknem egymilliárd dinár követelésünk van. Tovább is számlázzuk szolgáltatásainkat, mert a törvény értelmében az új szerződés megkötéséig a régiben kikötött árak volt, hogy számolgatnia kell, képes lesz-e elsején kifizetni a kereseteket! Könnyen elképzelhető, hogy ez a szakadatlanul változó helyzet milyen hatással van egy ilyen intézményre. Általános követelmény, hogy a kórház ne egy, hanem több évre tervezzen, de hogyan lehet tervezni olyan körülmények között, mint most, amikor rövid idő leforgása alatt háromszor kell szerződést kötni, s amikor szüntelenül változik a szerződésben kikötött díjszabás, érvényesek. Időnként be-befut egy-egy összeg, de senki sem egyenlíti ki a számlák teljes összegét. A Novi Sad-i társadalombiztosító intézet például mostanában kb. 90 millió dinárt utalt át, pedig a havi számlák átlag elérik a 250 millió dinárt. Emiatt nem merünk újabb kiadásokba bocsátkozni. Nem tudjuk, mennyi pénzünk marad az év végéig. Bár a tervünk szerint már két hónappal ezelőtt pizsamát kellett volna vásárolnunk a betegek részére, még ma sem vehetjük meg, mert legalább 30 millió dinárba kerül, s nem tudjuk, hogy az év végéig lesz-e rá fedezet. — Milyen hatással van ez a huzavona és bizonytalanság a kórház személyzetére? — Eddig még minden hónapban ki tudtuk fizetni a kereseteket, s legalább ez nem okozott gondot. A huzavona másképp tükröződik, a belső viszonyokban. Nálunk minden gazdasági egység önállóan alakítja jövedelmét, s a javadalmazási rendszer is ezen alapszik. Az a kérdés, milyen arányban csökkentjük a kiadásokat a gazdasági egységekben. Attól tartunk, hogy hiába fáradoztunk néhány évig javadalmazási rendszerünk tökéletesítésén, fáradozásunk teljesen kárba vész. Visszaküldött számlák A betegek gyógykezelése nem változik Dr. Müller Imre Miért nincs ára a kukoricának? A földművesszövetkezet és a nagykereskedelmi vállalatok haszonkulcsáról Beszélgetés Gaja Krajinović tartományi mezőgazdasági helyettes titkárral és Stanoje Sremačkival, a Tartományi Kamara külkereskedelmi osztályának vezetőjével Mi történik a kukoricával? Rendben van-e, hogy a földművesszövetkezetek helyenként 25 dinárért veszik csövesen, mások 27 dinárt adnak érte? Hiszen az állami tartalékok igazgatósága 63 dinárt szavatol a 14 százalékos nedvességű szemes kukoricáért. Márpedig, ha csövesen 27 dinár, akkor szemre átszámítva nem több, mint 46—48 dinár. Nem lesz-e ennek böjtje jövőre, ha az idén így bánunk el a termelőkkel? Hiszen évente tízmillió tonna kukoricát akarunk betakarítani, s ebből egymilliót külföldre szállítani. Eddig mindössze 300 000 tonna került kivitelre, valószínűleg az idén szállítunk ki először egymillió tonnát. Megkérdeztük Gaja Krajinovic tartományi mezőgazdasági helyettes titkártól, mi a véleménye erről. — Azt hiszem, ez ismét a földművesszövetkezetek és a kiviteli vállalatok rövidlátásáról tanúskodik. Az állami tartalékok igazgatósága szavatolja ugyan a 63 dináros árat, de nem vásárol kukoricát. Talán nincs hozzá elég pénze. A földművesszövetkezetek viszont, úgy látszik, jó kereseti lehetőséget látnak a nagy termésben. Hiszen ha kivitelre adják, 14 százalékos nedvességgel megkapnak érte legalább 63—65 dinárt. A 27 dináros csöves kukorica morzsolva és szárítva nem kerül nekik többe, mint 55 dinár. Ha ehhez hozzászámítjuk a 6 százalékos haszonkulcsot, akkor 59 dinár jön ki. Ami az 59 és a 63—65 dinár között mutatkozik, arról lehetne beszélni. Ez bizonyára sem jövőre, sem később nem járul hozzá a kukoricatermesztés fokozásához. — Adják-e a termelők a termésüket ilyen áron? — Erről nincs adatom, de az a legrosszabb a dologban, hogy éppen a legszegényebb termelő kénytelen túladni kukoricáján, az, akinek nincs miből fizetni adóját, vagy más kötelezettségét, s kénytelen kukoricáját értékesíteni. Aki anyagilag jól áll, az ilyenkor nem adja a kukoricát. Megvárja, amíg a góréban vagy a padláson eléri a 14 százalékos nedvességet. Tudok olyan nagygazdaságokról, amelyek nemrég adták el tavalyi kukoricájukat, 80 dináros áron, s most 27 dinárért csöveset vásárolnak a termelőktől. Ennek nyilván egy kis spekulációs íze van. — Nem fizethetnének többet a kiviteli vállalatok a felvásárolt kukoricáért, hiszen tonnáját 75 000—78 000 dinárért értékesítik? — Erről nem mondhatok semmit, mert a kivitelt nem kísérjük figyelemmel. Azt hiszem, a gazdasági kamarában kellene érdeklődni ez iránt. Az én véleményem, hogy többet fizethetnek. A kamara kivételi osztályán Stanoje Sremackitól azt kérdeztük, a kiviteli vállalatok valóban nem találják meg számadásukat, ha külföldön 70—78 dinárt kapnak a kukoricáért? Nemrég ugyanis Belgrádban összeültek, hogy megbeszéljék, milyen áron kínálják külföldön. — Másról volt szó — mondta Sremački. — Azért ültek össze, hogy megbeszéljék miképpen léphetnek fel szervezettebben a piacon. Az utóbbi időben mindenki árult kukoricát. Az is előfordult, hogy ugyanazt a termést két cég is eladta. A külföldi vevők azt a benyomást szerezhették, hogy nekünk nagyon sürgős túladni a termésen, s ez befolyásolhatja az árat. Megmondaná-e, menynyit fizet a külkereskedelmi vállalat a termelőnek? — Nagyon szívesen. Ez nem titok. Jelenleg 63 dinártól 70 dinárig fizethet, aszerint, hogy az amerikai kukorica milyen áron érkezik az európai kikötőkbe. Chicagótól Amszterdamig vagy Hamburgig normálisan tonnánként 8 dollárba kerül a szállítás, előfordul azonban, hogy olcsóbb hajót kapnak, s mindössze 6 dollárt fizetnek tonnájáért. Ehhez nekünk is alkalmazkodni kell. Ezért mondom, hogy 63 és 70 dinár között ingadozik az ár. Egyébként nagykereskedelmi vállalataink 2 százalékos haszonkulccsal dolgoznak. Eszerint nem történhet meg, akitől egyesek tartanak, hogy az idei nagy termésből elsősorban azoknak lesz hasznuk, akik értékesítik, s nem azoknak, akik termelik? — Általánosságban nem, kivétel azonban akad. A külkereskedelmi vállalat, ha van góréja, szárítója és magtára, akkor most olcsóbban felvásárolhat kukoricát, s később drágábban adhatja. Ezen nem két százalék haszna lesz, hanem jóval több. Nagy veszély azonban nem lehet belőle, mert a külkereskedelmi vállalatoknak kevés a magtáruk, góréjuk és szárítójuk. Az állami tartalékok igazgatósága miért nem vásárol kukoricát? — Vásárol, de csak a megszabott feltételekkel. Azoktól veszi át, akik szerződést kötöttek vele. Márpedig az elmúlt években a kukorica piaci ára mindig magasabb volt a szavatoltnál, s kevesen kötöttek szerződést. Másrészt csak 14 százalékos nedvességű kukoricát vesz át. Mindent egybevéve a jó földműves nem októberben vagy novemberben adja el kukoricáját, hanem vár vele. Ez nálunk egyébként régi szokás. Aki mégis most kénytelen értékesíteni, roszszul jár, s valószínűleg elmegy a kedve a kukoricatermesztéstől. Reméljük, kevés ilyen termelő van. Ha a nagygazdaságok helyszűke miatt kénytelenek most túladni termésük egy részén, nem járnak olyan rosszul, mint a magántermelő, mert közvetlenül a kiviteli vállalatoknak szállíthatják, s ha nedvesebb is 14 százaléknál, 60 dinárnál nem kapnak érte kevesebbet. Mindezt figyelembe véve talán nem is olyan nagy probléma a kukorica alacsony ára, mint hinnénk. Hiszen hátra van még a jószág, az is a kukorica értékesítésének egyik formája. L. I. 3. oldal A kórház célja: sok helyett kevés beteg — Milyen javaslata van a klinikának a jövő évi szerződésekre? — A szerződésnek nem arra kell serkentenie a klinikát, hogy minél több, hanem arra, hogy minél kevesebb betege legyen, mégpedig a gyorsabb és hatékonyabb gyógykezelés által. Ha ez az elv érvényesül, az üres ágyakat csak rezsiköltség terheli. Gazdasági egységeink már nagyban készítik jövő évi tervüket, amelynek alapján meg tudjuk határozni egyegy osztályon a gyógykezelés díját. Tudvalevő, hogy a legkevesebb költséggel a bőrgyógyászat dolgozik, a legnagyobbat pedig a sebészet, s ennek megfelelően alakulnak a gyógykezelési díjak is. A szerződések fogyatékossága is ebből adódik. A társadalombiztosító intézet ugyanis kiszámítja a legalacsonyabb és legmagasabb kezelési díj közti átlagot, s ezt vonatkoztatja a kórház egész kapacitására, holott épp a sebészeten van legtöbb ágyunk, ahol legdrágább a kezelés. — Milyenek a keresetek a klinikán? — A segédszemélyzet átlaga 74 500, az orvosoké pedig 131 000 dinár. — Nem kellene csökkenteni a személyzet létszámát? — Noha 1400-en vagyunk, egy ilyen klinikának legalább ennyi emberre van szüksége. Lehet, hogy 20—30 alkalmazott nincs eléggé foglalkoztatva, de elbocsátásukkal még nem oldódik meg a klinika nehéz helyzete — mondta nyilatkozata végén dr. Müller Imre. VARGA Matild