Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)

1966-12-01 / 328. szám

Csütörtök, 1966. dec. , MAGYAR SZÓ Nemcsak a forgóeszközök hiánya okozta a nehézséget A suboticai Partizán kerékpárgyár dolgozóinak véleménye a munkamegszakítás okairól Vasárnapi számunkban beszámoltunk a Partizán kerékpárgyár munkájának tárgyi nehézségeiről. A gyár dolgozóival folytatott beszélgetés inkább a szubjektív fogyatékosságokra mutatott rá. De mielőtt ezeket a véleményeket, ismertetnénk, kötelessé­günknek érezzük elmondani, amit a forgótőke-hiánnyal kapcso­latban a suboticai községi szkupstina alelnöke, Bok­o Milankovic mondott: — Szerintem a gyár szakvezetősége régen megoldhatta volna ezt a problémát. Amikor a községi szervek közbeléptek, két hét alatt megvolt a hitel. Tény, hogy a Partizán félmilliárdos kölcsönt kapott a belg­rádi Gazdasági Banktól, 115 milliót a tartományi közös tartalék­­alapból és még 100 milliót a Tehnopromettól, mindezt 5 éves törlesztési határidőre. Ez az összeg 680 millió állandó forgóesz­közével együtt 1 milliárd 395 millió dinár, vagyis annyi, amennyit a gyár folyószámlájának zárolása előtt használtak. Miért nem fogtak össze előbb a gyár és a községi szkupstina szervei? Hiszen ha a gyár előbb kapja meg a kölcsönöket, ne­héz milliók maradhattak volna a kasszájában (a folyószámla másfél éves zárolása miatt kifizetett késedelmi kamatok és per­költségek 350 milliót emésztettek fel), ami kétségtelenül a köz­ségnek is javára vált volna! A Partizán kerékpárgyár tíz dolgozójának tettük fel a kérdést: Miért sztrájkoltak? Remete Ferenc munkás, a gyár igazgató bizottságának és munkástanácsának tagja szerint a dolgozók nem állí­tották volna le a gépeket, ha elégedettek volnának kere­setükkel.­­ Tizedikén kellett volna kézhez kapni a „fizetést”. Tudtuk, hogy nincs meg a pénz, s mivel még 12-én sem borítékolták, elvesztettük tü­relmünket, fölvilágosítást kértünk a gyár vezetőitől, s mivel azok nem tudtak meg­nyugtatni bennünket, elha­tároztuk, addig nem dolgo­zunk, amíg nem kapjuk meg keresetünket — mondotta. Tóth Mária, a nikkelező osztály munkásnője 22 éve dolgozik a gyárban. — Nekem a szakképzett munkásnak alacsonyabb a rajtalapom, mint a söprögető asszonynak. Amikor apróbb alkatrészeket galvanizáltunk, akkor kerrestünk is, de a na­gyobb darabokkal alig érjük el a 40 000 dináros személyi jövedelmet. Szerintem a mun­kamegszakítás okát az ala­csony személyi jövedelmek­ben és az elosztási rend­szerben kell keresni. Nagykanász Ferenc is úgy véli, hogy a sztrájk egyik oka az alacsony személyi jö­vedelem. A Partizánban ugyanis még ma is van 30 ezer dináron aluli kereset. De az elosztás hiányossága is hozzájárult. Az elosztási sza­bályzat nem serkent anyag­takarékosságra, az eszközöket a gazdaságosabban dolgozó üzemegységből is átömleszti a közös kasszába, így az el­osztásban nem érvényesül a jövedelemrendszer hatása. Vitéz Géza a kifizetések körü­li bizonytalansággal és a mini­mális személyi jövedelemtől va­ló félelemmel magyarázza a munkamegszakítást. Marija Vojnic munkásnő, a KSZ gyári szervezetének titkár­sági tagja: — Amikor 10-én elmaradt a ki­fizetés, az emberek attól tar­tottak, hogy n­em kapják meg keresetüket, hanem csak a 20 000 dináros minimális személyi jö­vedelmet. Ugyanis mivel a gyár folyó­számlája zárolva volt, szeptem­ber 25-én az előleget csak mini­mális személyi jövedelem címén vehették fel a banktól. Más cí­men nem kaphattak rá pénzt, s ezt 30-an osztották ki. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Par­tizánban mindenkor kifizették a teljes kereseteket. — Szerintem a munkamegsza­kítás nem megoldás — folytat­ta Marija Vojnic —, mert csak munkával tudjuk előteremteni a jövedelmet és a kereseteket is. Braun József üzemi pszicholó­gus szerint a munkamegszakítást nagyrészt a kialakult pszichózis okozta. Az emberek tudják, hogy némelyik gyárban, intézmény­ben a küldönc is többet keres, mint ők szakképzettséggel és év­tizedes gyakorlattal. A bizonyta­lanság ránehezedett az emberek idegeire, hiszen csaknem vala­mennyien havi keresetükből él­nek, és ha az­­ késik vagy elma­radt létfenntartási problémák­kal kerülnek szembe. Egyikük érdekes és elgondol­koztató kérdést vetett fel. — Miért épp a munkások áll­tak le, miért nem a tisztviselők szakították meg a munkát? Erre a kérdőre bizonyára a gyár elosztási rendszerében kell keresni a választ. Mint látjuk, egységes a véle­mény arról, hogy: — a munkamegszakítást a bi­zonytalanság, az alacsony sze­mélyi jövedelem és az elosztás­ban mutatkozó fogyatékosságok okozták. Ezzel kapcsolatban még csak annyit, hogy 13-án a déli órák­ban a Partizán kerékpárgyár dolgozói megkapták teljes kere­setüket. A kötetlen beszélgetésben a gyár egyéb problémái is felmerültek. Veselin Tubic, a KSZ gyá­ri szervezetének titkársági tagja egyebek között a re­konstrukcióról mondta el né­zetét. — Szükséges volt a meg­újítás, de ésszerűbben is megoldhattuk volna. Fény­űzésnek tartom a hátsó agy­­köszörülő gép megvételét. Ez tudomásom szerint több mint 30 millióba került. Különle­ges gép, több műveletet vé­gezhet, mi viszont csak egy­két műveletre használjuk. Egyszerűbb és olcsóbb gép is megtette volna, s az árkü­lönbözetet másra lehetett volna költeni. Milan Copic, a géposztály üzemvezetője, a gyár szak­­szervezeti csoportjának elnö­ke: — Érezhetően gátolja a termelést az is, hogy a kar­bantartó munkások nem is­merik az új gépeket. Emiatt a javítások elhúzódnak, és sok a kényszerpihenő. A szakemberekről is szólt: — Nem vagyunk a szak­emberek ellen, csak eredmé­nyes és felelős munkát köve­telünk tőlük. Tóth Mária szerint a ter­melés sok esetben nincs kel­lőképpen előkészítve. Vagy a nikkel hiányzik, vagy hide­gek a kádak, s emiatt áll a munka. A kerékpár-alkatrészek elő­állításának kérdése is fölve­tődött, mivel a kereskedé­sekben rendszerint nem le­het alkatrészt kapni. — Gépeinknek olyan nagy a teljesítőképessége, hogy al­katrészt is gyárthatnánk na­gyobb mennyiségben — szólt közbe Milan Copic. — Ha kihasználnánk géppar­kunk termelőképességét, akkor a jövő évben nehézségek nélkül akár 200 000 hátsóagyat is elad­hatnánk — toldotta meg Gra­­dimir Vučić közgazdász. Szembetűnt, hogy a gépek most másként vannak elhelyez­ve, mint három évvel ezelőtt, amikor a Partizánban jártam. Ezzel kapcsolatban Nagykanász Ferenc megemlítette, hogy az utóbbi öt évben a gépek három­szor cseréltek helyet. Előbb hosz­­szában, majd keresztben és vé­gül rézsűt sorakoztatták fel őket. Ez az átállítás nem kis pénzbe és időbe került. — Vezető embereink többet te­hettek volna a forgóeszköz-hiány minél gyorsabb megszüntetésére és a folyószámlák felszabadítá­sára — jegyezte meg. Többen is felrótták a gyár ve­zetőinek, hogy éveken át tanul­tak, és csak „félkézzel” intézték a gyár ügyeit. Tény, hogy a ve­zér-, a műszaki-, a kereskedelmi igazgató és az előkészítő osztály vezetője éveken át tanultak. Mennyire vonta ez el őket a gyár gondjaitól, ezt legjobban a mun­kaközösségben tudják. Gradimir Vučić közgazdász az ügyvezetést bírálta: — Nem tudjuk, mennyi a ke­rékpár előállítási ára. Papíron ugyan megvan, de kérdés, hogy pontos-e? . . . Nincs megfelelő anyagkönyvelés . .. Nincs üzem­gazdálkodási szektorunk. Csak papíron létezik... Amikor a gyárba jöttem, tíz hónapon át senki sem ellenőrizte, mit csi­nálok ... A gyárban, különös­képp a vezető emberek között, családias viszony alakult ki. .. Nincs egyéni felelősségérzet, a kollektív felelősséget emlegetjük, s ez sokszor a felelőtlenséggel egyenlő... Nem tévedünk, ha az elhang­zottak alapján megállapítjuk: — Nemcsak a „forgótőke” hiá­nya és a nehéz gazdasági fel­tételek miatt jutott a gyár ebbe a helyzetbe. Hol a kiút? Ennek megállapí­tására, sajnos, a beszélgetésből nem futotta, de nem is ez volt a célja. A Partizán dolgozói tud­ják, hogy az újabb kölcsönök nem oldják meg a belső szerve­zési, a termelési, jövedelemel­osztási, eladási és egyéb ügyke­zelési problémákat. Érzik azt is, hogy fogyatékosságaikat saját maguknak kell orvosolniuk. Kü­lönösképp fontos ez most, a re­form adta feltételek között, ami­kor még inkább a gazdaságosabb és termelékenyebb munka érvé­nyesül. A Partizán viszont nincs irigylésre méltó helyzetben, mert olyan versenytársakkal szemben kell állnia a sarat, mint a ljubljanai Rog és a sza­rajevói Pretis kerékpárgyárak. SZABÓ Gábor A kisiparral kapcsolatban az utóbbi időben sokat em­legetik nálunk is — követen­dő példaként — a svájci órá­sokat. Azok ugyanis világhí­rű óráikat iparosműhelyek­ben gyártják, azaz megosztot­ták a munkát az iparosok között, akik csak egy-egy al­katrészt készítenek, de ezt sorozatban, s ezeket azután központilag szerelik össze. Valami hasonlóba fogtak az adai kisiparos-fémmunkások is. A Merkur kisipari szövet­kezettől megkapják a mun­kát: egyik a Tomos kerék­pár­ motor hengerét, másik a dugattyút vagy a karikákat, vagy éppen a lánckereket, s otthon, műhelyükben ezt so­rozatban termelik. Tavaly kezdődött ez a koo­peráció, s az idén már Adán húszegynéhányan vannak, akik bekapcsolódtak ebbe a munkába. Legtöbben kis alap­tőkével indultak, a Merkur vett nekik esztergapadot, aminek az árát idővel ledol­gozták. Ha most egy helyen állítanák fel gépeiket, már kis gyárat alkothatnának: van 8—10 esztergapadjuk, 4—5 csiszológépük, több ma­rógép, sőt az egyiknek most vett a Merkur száz tonna nyomású prést. Csak azt gyártják, amit keres a piac — s ezt a Merkur utazói jel­zik nekik. Az üzletek pénz­ügyi részét is a Merkur vég­zi. — Az adai Ge-Ge-vel kezd­tük a kooperációt — meséli Tóbiás Imre, a Merkur igaz­gatója. — Megvettük tőlük az öntvényt, s iparosaink meg­munkálták. Csak ettől a gyártól sem megfelelő minő­séget, sem elegendő mennyi­séget nem tudtunk kapni, sőt július végén egyszerre leáll­tak a szállítással, s mi negy­venmilliós rendeléstől estünk el. Azóta a henger­öntvényt a­­ bácspalánkai Majevicától vásároljuk. A szövetkezetnek 120 ak­tív tagja van (táska­gyártók, famegmunkálók, fuvarozók is), közöttük szabadkaiak, bajmokiak, vndijaiak és belg­rádiak is. Az a tervük, hogy jövőre a fémeseknél átszer­vezik a munkát: ha helyisé­get kapnak, a központi rak­tárban állítják össze a ter­mékeket, ott csomagolják, és az egész szállítmányt egy­szerre küldhetik a megrende­lőkhöz. Nem érdemes növelni a forgalmat A szövetkezet gyors ütem­ben fejlődik: idei tervük 174 milliós forgalom volt, de már a 360 milliónál tartanak. — Akár megkétszerezhet­nénk, megháromszorozhat­nánk a termelést — mondja az igazgató —, ha a községi adópolitika rugalmasabb len­ne. A 12 milliós forgalmon felül — azaz évi 1,2 millió­­dinár tiszta jövedelmen túl — olyan nagy az adókulcs, hogy az iparosnak nem fize­­tődik ki,, hogy túllépje ezt a határt. Az iparosok azzal is érvel­nek, hogy ők többnyire 5—10 millió dinárt is befektetnek műhelyük felszerelésére, na­ponta nem nyolc órát, hanem gyakran tizenhatot is dolgoz­nak, mégis az évi 1,2 milliós tiszta jövedelem­szint csak 100 000 dinár havi keresetet enged meg nekik. A vállala­tokban viszont a magas szak­­képzettségű munkások 130 000 —140 000 dinárt is megkeres­nek. Aztán van itt egy másik bökkenő: a 12 milliós forgal­mat meghaladva már kötele­ző az üzleti könyv vezetése, s ettől minden kisiparos ir­tózik. 1962-ben ugyanis ezek­nek a könyveknek az adatait az adókivetésnél egyáltalán nem vették figyelembe, ha­nem önkényesen szabták meg a mértéktelenül magas adókat. Adán azt mondják, ha ru­galmasabb lenne az adópoli­tika csak a fémszakmában, még legalább 10—15 kisiparos kezdene dolgozni. Az érdek­lődés így is megvan — sok­féle termék hiányzik a keres­kedelemből, s nagy a keres­let — így azután két-három „kezdő” iparos már dolgozik is a szakmabelieknél, hogy megkeressék a befektetéshez, az induláshoz szükséges pénzt. Jövőre rugalmasabb adópolitika? Nézzük most, mit monda­nak az adópolitikáról a köz­ségi illetékesek, Dusán Mrda­nov, az adóhivatal főnöke és Antal Kálmán, a pénzügyi osztály­­ vezetője. — Az utóbbi két évben csak két panasz érkezett az adókivetésre, ezzel tehát nincs nagy problém­a. Más a­­ helyzet az iparosok érdekelt­­­­ségével. Egy elemzésben ki­mutattuk, hogy ha hétmillió­ról tizenötmillióra növeli forgalmát az iparos, csupán ötvenezer régi dinárral ke­res többet! Ugyanis tizenkét millión felül 68,5 százalék az adókulcs. Mi a községben is úgy véljük: enyhíteni kelle­ne az adóztatást, hogy meg­találja számítását az iparos az ötvenmilliós forgalommal is. Hiszen amit a község adó­kulcs csökkentésével veszít, többszörösen megstérül neki a forgalom növekedése ál­tal, s közvetve: több mun­kást alkalmazhatnak a kis­iparosok, csökken a munka­nélküliség, sőt növekedik a fogyasztás is, amiből szin­tén haszna származik a köz­ségnek. (Az iparos nem ül rá pénzére, hanem elvásárol­ja. Nem úgy a földműves, akiknél a község területén mintegy 500—600 millió di­nár van „befagyasztva”.). A községiek azt ígérik, hogy a szkupstina még az év végéig meghatározza az új adópolitikát, s ennek meg­állapításába az iparosokat is bevonják. Elismerik, hogy a községben eddig nem foglal­koztak eléggé behatóan az iprosok helyzetével, de a kooperációs kisipar a fém­­szakmában az idén kezdett fellendülni, s ez általában felhívta a figyelmet a kis­iparra. A községi szkupsti­­nában ezután külön szerv foglalkozik majd a kisipar problémáival, s felméri azt is, hogyan hatnak ki a köz­ségi rendeletek egy-egy kis­ipari szakma fejlődésére. KORPA Béla Szaporodó műhelyek Kooperálnak gyárral is, kereskedelemmel is az adai kisiparosok A Partizán kerékpárgyárban Temerin az angol televízióban Televíziós felvételezők jártak a Világ közepén. Más néven Temerinben. Nem kis feltűnést keltettek furcsa gépeikkel, s még kevésbé furcsa öltözékükkel: mind­ egy szálig gumicsizmában jöttek, mert valaki elhitette szegé­nyekkel, hogy Jugoszláviából csak a belgrádi Terazije esik Európába, a többi már Afrika, Vajdaság meg Kö­­zép-Kína, s annak legsivárabb része Temerin. Majd has­ra vágódtak hát, amikor a falu legszélén vadonatúj be­tonjárdára léptek az autóból. Ezt azonban nem felvéte­lezték. Hanem Tóth Antal bácsi borjúit és disznóit annál inkább. A sertésállatot ugyanis ők már csak HAM eset­leg SAUSAGE változatban ismerik, amit mi éppen úgy szeretünk, mint ők, csakhogy SONKÁNAK és KOLBÁSZ­NAK nevezünk. És többet eszünk belőle. Felvételezték a disznókat élülről, hátulról, alvás és evés közben, hadd lássák a jó angolok, milyen is az ő kedvenc ételük, füs­­töletlen, és mikor még nem töltelék. Különös élmény volt számukra tököt látni. Szép sárga disznótökök hevertek az udvaron, azzal etették a háziak a jószágot. Hogy az angolok úgy elcsodálkoztak rajta, Mán néni, a gondos háziasszony kikaparta né­hány tökből a magot, sebesen megsütötte, és megkínál­ta a vendégeket. Azok csak szagolgatták, nem tudták, mire jó. De hogy megmutatták nekik, hogyan kell enni, nekifogtak, s úgy ették, mint stiglic a napraforgót. Kezd­ték már becsülni és nemcsak csodálni a kukoricaföld­nek ezt a melléktermését, hát még ha azt is tudták vol­na, milyen tökös rétest lehet belőle sütni. Az igazi meglepetés azonban akkor érte őket, ami­kor Tóthéktól kilépve átpillantottak az utca túlsó felére, ahol Sípos István kovácsmester Vecsera gazda lovát pat­­kolta. Leesett az angolok álla: egy igazi és eredeti ló, egy igazi és hamisítatlan patkoló kovács egy BLACK­SMITH! És nem is múzeumban. Nohát! Ezt szintén len­csére kell venni. Forgatták is a jóhírű mestert minden oldalról, meg a lovat is, végigcsináltatták velük a patkolás műveletet, s közben csak fintorogtak a jó illatú égett pataszagtól. A kíváncsi utcabéliek is megunták már a jelenetet, ami­kor a felvételező odaszólt a mesternek, hogy csinálja vé­gig a patkolást még egyszer, mert ez csak próba volt. — Ejnye, ne — gondolta magában a mester, de azért nem feleselt vissza, kézbe vette újra a patafaragó kést, és végigszínészkedte újra­ a patkolást. Már éppen szögez­ni kezdte volna a ló új cipőjét, amikor az angol megint csak integet, hogy: „Vanszmór, vanszmór!” És ezt any­­nyiszor mondta még, hogy az utcabéliek mind rájöttek, mit jelent: elölről az egészet. Nem mesélem el én is még egyszer, erről Vecsera gazda és Sípos mester tudnának többet mondani, akik csak színlelték már a patafaragást és égetést, mert a szegény ló lábán végül maradt is pata, meg nem is. MATUSKA Márton Megkezdődik a termelés a Szkopjei Vasművekben Néhány nap múlva meg­kezdődik a termelés a Szkop­jei Vasművekben, Macedó­nia legnagyobb ipari létesít­ményében. Évente 940 000 tonna acéllemezt fog gyárta-t­ni. Három villamosolvasztója közül egyet már a napok­ban üzembe helyeznek, a má­sik kettőt a jövő év dere­kán. Ezzel építésének első szakasza befejeződött, s a terv szerint 1971-ben telje­sen elkészül. 3. оШ

Next