Magyar Szó, 1966. december (23. évfolyam, 328-358. szám)
1966-12-01 / 328. szám
Csütörtök, 1966. dec. , MAGYAR SZÓ Nemcsak a forgóeszközök hiánya okozta a nehézséget A suboticai Partizán kerékpárgyár dolgozóinak véleménye a munkamegszakítás okairól Vasárnapi számunkban beszámoltunk a Partizán kerékpárgyár munkájának tárgyi nehézségeiről. A gyár dolgozóival folytatott beszélgetés inkább a szubjektív fogyatékosságokra mutatott rá. De mielőtt ezeket a véleményeket, ismertetnénk, kötelességünknek érezzük elmondani, amit a forgótőke-hiánnyal kapcsolatban a suboticai községi szkupstina alelnöke, Boko Milankovic mondott: — Szerintem a gyár szakvezetősége régen megoldhatta volna ezt a problémát. Amikor a községi szervek közbeléptek, két hét alatt megvolt a hitel. Tény, hogy a Partizán félmilliárdos kölcsönt kapott a belgrádi Gazdasági Banktól, 115 milliót a tartományi közös tartalékalapból és még 100 milliót a Tehnopromettól, mindezt 5 éves törlesztési határidőre. Ez az összeg 680 millió állandó forgóeszközével együtt 1 milliárd 395 millió dinár, vagyis annyi, amennyit a gyár folyószámlájának zárolása előtt használtak. Miért nem fogtak össze előbb a gyár és a községi szkupstina szervei? Hiszen ha a gyár előbb kapja meg a kölcsönöket, nehéz milliók maradhattak volna a kasszájában (a folyószámla másfél éves zárolása miatt kifizetett késedelmi kamatok és perköltségek 350 milliót emésztettek fel), ami kétségtelenül a községnek is javára vált volna! A Partizán kerékpárgyár tíz dolgozójának tettük fel a kérdést: Miért sztrájkoltak? Remete Ferenc munkás, a gyár igazgató bizottságának és munkástanácsának tagja szerint a dolgozók nem állították volna le a gépeket, ha elégedettek volnának keresetükkel. Tizedikén kellett volna kézhez kapni a „fizetést”. Tudtuk, hogy nincs meg a pénz, s mivel még 12-én sem borítékolták, elvesztettük türelmünket, fölvilágosítást kértünk a gyár vezetőitől, s mivel azok nem tudtak megnyugtatni bennünket, elhatároztuk, addig nem dolgozunk, amíg nem kapjuk meg keresetünket — mondotta. Tóth Mária, a nikkelező osztály munkásnője 22 éve dolgozik a gyárban. — Nekem a szakképzett munkásnak alacsonyabb a rajtalapom, mint a söprögető asszonynak. Amikor apróbb alkatrészeket galvanizáltunk, akkor kerrestünk is, de a nagyobb darabokkal alig érjük el a 40 000 dináros személyi jövedelmet. Szerintem a munkamegszakítás okát az alacsony személyi jövedelmekben és az elosztási rendszerben kell keresni. Nagykanász Ferenc is úgy véli, hogy a sztrájk egyik oka az alacsony személyi jövedelem. A Partizánban ugyanis még ma is van 30 ezer dináron aluli kereset. De az elosztás hiányossága is hozzájárult. Az elosztási szabályzat nem serkent anyagtakarékosságra, az eszközöket a gazdaságosabban dolgozó üzemegységből is átömleszti a közös kasszába, így az elosztásban nem érvényesül a jövedelemrendszer hatása. Vitéz Géza a kifizetések körüli bizonytalansággal és a minimális személyi jövedelemtől való félelemmel magyarázza a munkamegszakítást. Marija Vojnic munkásnő, a KSZ gyári szervezetének titkársági tagja: — Amikor 10-én elmaradt a kifizetés, az emberek attól tartottak, hogy nem kapják meg keresetüket, hanem csak a 20 000 dináros minimális személyi jövedelmet. Ugyanis mivel a gyár folyószámlája zárolva volt, szeptember 25-én az előleget csak minimális személyi jövedelem címén vehették fel a banktól. Más címen nem kaphattak rá pénzt, s ezt 30-an osztották ki. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Partizánban mindenkor kifizették a teljes kereseteket. — Szerintem a munkamegszakítás nem megoldás — folytatta Marija Vojnic —, mert csak munkával tudjuk előteremteni a jövedelmet és a kereseteket is. Braun József üzemi pszichológus szerint a munkamegszakítást nagyrészt a kialakult pszichózis okozta. Az emberek tudják, hogy némelyik gyárban, intézményben a küldönc is többet keres, mint ők szakképzettséggel és évtizedes gyakorlattal. A bizonytalanság ránehezedett az emberek idegeire, hiszen csaknem valamennyien havi keresetükből élnek, és ha az késik vagy elmaradt létfenntartási problémákkal kerülnek szembe. Egyikük érdekes és elgondolkoztató kérdést vetett fel. — Miért épp a munkások álltak le, miért nem a tisztviselők szakították meg a munkát? Erre a kérdőre bizonyára a gyár elosztási rendszerében kell keresni a választ. Mint látjuk, egységes a vélemény arról, hogy: — a munkamegszakítást a bizonytalanság, az alacsony személyi jövedelem és az elosztásban mutatkozó fogyatékosságok okozták. Ezzel kapcsolatban még csak annyit, hogy 13-án a déli órákban a Partizán kerékpárgyár dolgozói megkapták teljes keresetüket. A kötetlen beszélgetésben a gyár egyéb problémái is felmerültek. Veselin Tubic, a KSZ gyári szervezetének titkársági tagja egyebek között a rekonstrukcióról mondta el nézetét. — Szükséges volt a megújítás, de ésszerűbben is megoldhattuk volna. Fényűzésnek tartom a hátsó agyköszörülő gép megvételét. Ez tudomásom szerint több mint 30 millióba került. Különleges gép, több műveletet végezhet, mi viszont csak egykét műveletre használjuk. Egyszerűbb és olcsóbb gép is megtette volna, s az árkülönbözetet másra lehetett volna költeni. Milan Copic, a géposztály üzemvezetője, a gyár szakszervezeti csoportjának elnöke: — Érezhetően gátolja a termelést az is, hogy a karbantartó munkások nem ismerik az új gépeket. Emiatt a javítások elhúzódnak, és sok a kényszerpihenő. A szakemberekről is szólt: — Nem vagyunk a szakemberek ellen, csak eredményes és felelős munkát követelünk tőlük. Tóth Mária szerint a termelés sok esetben nincs kellőképpen előkészítve. Vagy a nikkel hiányzik, vagy hidegek a kádak, s emiatt áll a munka. A kerékpár-alkatrészek előállításának kérdése is fölvetődött, mivel a kereskedésekben rendszerint nem lehet alkatrészt kapni. — Gépeinknek olyan nagy a teljesítőképessége, hogy alkatrészt is gyárthatnánk nagyobb mennyiségben — szólt közbe Milan Copic. — Ha kihasználnánk gépparkunk termelőképességét, akkor a jövő évben nehézségek nélkül akár 200 000 hátsóagyat is eladhatnánk — toldotta meg Gradimir Vučić közgazdász. Szembetűnt, hogy a gépek most másként vannak elhelyezve, mint három évvel ezelőtt, amikor a Partizánban jártam. Ezzel kapcsolatban Nagykanász Ferenc megemlítette, hogy az utóbbi öt évben a gépek háromszor cseréltek helyet. Előbb hoszszában, majd keresztben és végül rézsűt sorakoztatták fel őket. Ez az átállítás nem kis pénzbe és időbe került. — Vezető embereink többet tehettek volna a forgóeszköz-hiány minél gyorsabb megszüntetésére és a folyószámlák felszabadítására — jegyezte meg. Többen is felrótták a gyár vezetőinek, hogy éveken át tanultak, és csak „félkézzel” intézték a gyár ügyeit. Tény, hogy a vezér-, a műszaki-, a kereskedelmi igazgató és az előkészítő osztály vezetője éveken át tanultak. Mennyire vonta ez el őket a gyár gondjaitól, ezt legjobban a munkaközösségben tudják. Gradimir Vučić közgazdász az ügyvezetést bírálta: — Nem tudjuk, mennyi a kerékpár előállítási ára. Papíron ugyan megvan, de kérdés, hogy pontos-e? . . . Nincs megfelelő anyagkönyvelés . .. Nincs üzemgazdálkodási szektorunk. Csak papíron létezik... Amikor a gyárba jöttem, tíz hónapon át senki sem ellenőrizte, mit csinálok ... A gyárban, különösképp a vezető emberek között, családias viszony alakult ki. .. Nincs egyéni felelősségérzet, a kollektív felelősséget emlegetjük, s ez sokszor a felelőtlenséggel egyenlő... Nem tévedünk, ha az elhangzottak alapján megállapítjuk: — Nemcsak a „forgótőke” hiánya és a nehéz gazdasági feltételek miatt jutott a gyár ebbe a helyzetbe. Hol a kiút? Ennek megállapítására, sajnos, a beszélgetésből nem futotta, de nem is ez volt a célja. A Partizán dolgozói tudják, hogy az újabb kölcsönök nem oldják meg a belső szervezési, a termelési, jövedelemelosztási, eladási és egyéb ügykezelési problémákat. Érzik azt is, hogy fogyatékosságaikat saját maguknak kell orvosolniuk. Különösképp fontos ez most, a reform adta feltételek között, amikor még inkább a gazdaságosabb és termelékenyebb munka érvényesül. A Partizán viszont nincs irigylésre méltó helyzetben, mert olyan versenytársakkal szemben kell állnia a sarat, mint a ljubljanai Rog és a szarajevói Pretis kerékpárgyárak. SZABÓ Gábor A kisiparral kapcsolatban az utóbbi időben sokat emlegetik nálunk is — követendő példaként — a svájci órásokat. Azok ugyanis világhírű óráikat iparosműhelyekben gyártják, azaz megosztották a munkát az iparosok között, akik csak egy-egy alkatrészt készítenek, de ezt sorozatban, s ezeket azután központilag szerelik össze. Valami hasonlóba fogtak az adai kisiparos-fémmunkások is. A Merkur kisipari szövetkezettől megkapják a munkát: egyik a Tomos kerékpár motor hengerét, másik a dugattyút vagy a karikákat, vagy éppen a lánckereket, s otthon, műhelyükben ezt sorozatban termelik. Tavaly kezdődött ez a kooperáció, s az idén már Adán húszegynéhányan vannak, akik bekapcsolódtak ebbe a munkába. Legtöbben kis alaptőkével indultak, a Merkur vett nekik esztergapadot, aminek az árát idővel ledolgozták. Ha most egy helyen állítanák fel gépeiket, már kis gyárat alkothatnának: van 8—10 esztergapadjuk, 4—5 csiszológépük, több marógép, sőt az egyiknek most vett a Merkur száz tonna nyomású prést. Csak azt gyártják, amit keres a piac — s ezt a Merkur utazói jelzik nekik. Az üzletek pénzügyi részét is a Merkur végzi. — Az adai Ge-Ge-vel kezdtük a kooperációt — meséli Tóbiás Imre, a Merkur igazgatója. — Megvettük tőlük az öntvényt, s iparosaink megmunkálták. Csak ettől a gyártól sem megfelelő minőséget, sem elegendő mennyiséget nem tudtunk kapni, sőt július végén egyszerre leálltak a szállítással, s mi negyvenmilliós rendeléstől estünk el. Azóta a hengeröntvényt a bácspalánkai Majevicától vásároljuk. A szövetkezetnek 120 aktív tagja van (táskagyártók, famegmunkálók, fuvarozók is), közöttük szabadkaiak, bajmokiak, vndijaiak és belgrádiak is. Az a tervük, hogy jövőre a fémeseknél átszervezik a munkát: ha helyiséget kapnak, a központi raktárban állítják össze a termékeket, ott csomagolják, és az egész szállítmányt egyszerre küldhetik a megrendelőkhöz. Nem érdemes növelni a forgalmat A szövetkezet gyors ütemben fejlődik: idei tervük 174 milliós forgalom volt, de már a 360 milliónál tartanak. — Akár megkétszerezhetnénk, megháromszorozhatnánk a termelést — mondja az igazgató —, ha a községi adópolitika rugalmasabb lenne. A 12 milliós forgalmon felül — azaz évi 1,2 milliódinár tiszta jövedelmen túl — olyan nagy az adókulcs, hogy az iparosnak nem fizetődik ki,, hogy túllépje ezt a határt. Az iparosok azzal is érvelnek, hogy ők többnyire 5—10 millió dinárt is befektetnek műhelyük felszerelésére, naponta nem nyolc órát, hanem gyakran tizenhatot is dolgoznak, mégis az évi 1,2 milliós tiszta jövedelemszint csak 100 000 dinár havi keresetet enged meg nekik. A vállalatokban viszont a magas szakképzettségű munkások 130 000 —140 000 dinárt is megkeresnek. Aztán van itt egy másik bökkenő: a 12 milliós forgalmat meghaladva már kötelező az üzleti könyv vezetése, s ettől minden kisiparos irtózik. 1962-ben ugyanis ezeknek a könyveknek az adatait az adókivetésnél egyáltalán nem vették figyelembe, hanem önkényesen szabták meg a mértéktelenül magas adókat. Adán azt mondják, ha rugalmasabb lenne az adópolitika csak a fémszakmában, még legalább 10—15 kisiparos kezdene dolgozni. Az érdeklődés így is megvan — sokféle termék hiányzik a kereskedelemből, s nagy a kereslet — így azután két-három „kezdő” iparos már dolgozik is a szakmabelieknél, hogy megkeressék a befektetéshez, az induláshoz szükséges pénzt. Jövőre rugalmasabb adópolitika? Nézzük most, mit mondanak az adópolitikáról a községi illetékesek, Dusán Mrdanov, az adóhivatal főnöke és Antal Kálmán, a pénzügyi osztály vezetője. — Az utóbbi két évben csak két panasz érkezett az adókivetésre, ezzel tehát nincs nagy probléma. Más a helyzet az iparosok érdekeltségével. Egy elemzésben kimutattuk, hogy ha hétmillióról tizenötmillióra növeli forgalmát az iparos, csupán ötvenezer régi dinárral keres többet! Ugyanis tizenkét millión felül 68,5 százalék az adókulcs. Mi a községben is úgy véljük: enyhíteni kellene az adóztatást, hogy megtalálja számítását az iparos az ötvenmilliós forgalommal is. Hiszen amit a község adókulcs csökkentésével veszít, többszörösen megstérül neki a forgalom növekedése által, s közvetve: több munkást alkalmazhatnak a kisiparosok, csökken a munkanélküliség, sőt növekedik a fogyasztás is, amiből szintén haszna származik a községnek. (Az iparos nem ül rá pénzére, hanem elvásárolja. Nem úgy a földműves, akiknél a község területén mintegy 500—600 millió dinár van „befagyasztva”.). A községiek azt ígérik, hogy a szkupstina még az év végéig meghatározza az új adópolitikát, s ennek megállapításába az iparosokat is bevonják. Elismerik, hogy a községben eddig nem foglalkoztak eléggé behatóan az iprosok helyzetével, de a kooperációs kisipar a fémszakmában az idén kezdett fellendülni, s ez általában felhívta a figyelmet a kisiparra. A községi szkupstinában ezután külön szerv foglalkozik majd a kisipar problémáival, s felméri azt is, hogyan hatnak ki a községi rendeletek egy-egy kisipari szakma fejlődésére. KORPA Béla Szaporodó műhelyek Kooperálnak gyárral is, kereskedelemmel is az adai kisiparosok A Partizán kerékpárgyárban Temerin az angol televízióban Televíziós felvételezők jártak a Világ közepén. Más néven Temerinben. Nem kis feltűnést keltettek furcsa gépeikkel, s még kevésbé furcsa öltözékükkel: mind egy szálig gumicsizmában jöttek, mert valaki elhitette szegényekkel, hogy Jugoszláviából csak a belgrádi Terazije esik Európába, a többi már Afrika, Vajdaság meg Közép-Kína, s annak legsivárabb része Temerin. Majd hasra vágódtak hát, amikor a falu legszélén vadonatúj betonjárdára léptek az autóból. Ezt azonban nem felvételezték. Hanem Tóth Antal bácsi borjúit és disznóit annál inkább. A sertésállatot ugyanis ők már csak HAM esetleg SAUSAGE változatban ismerik, amit mi éppen úgy szeretünk, mint ők, csakhogy SONKÁNAK és KOLBÁSZNAK nevezünk. És többet eszünk belőle. Felvételezték a disznókat élülről, hátulról, alvás és evés közben, hadd lássák a jó angolok, milyen is az ő kedvenc ételük, füstöletlen, és mikor még nem töltelék. Különös élmény volt számukra tököt látni. Szép sárga disznótökök hevertek az udvaron, azzal etették a háziak a jószágot. Hogy az angolok úgy elcsodálkoztak rajta, Mán néni, a gondos háziasszony kikaparta néhány tökből a magot, sebesen megsütötte, és megkínálta a vendégeket. Azok csak szagolgatták, nem tudták, mire jó. De hogy megmutatták nekik, hogyan kell enni, nekifogtak, s úgy ették, mint stiglic a napraforgót. Kezdték már becsülni és nemcsak csodálni a kukoricaföldnek ezt a melléktermését, hát még ha azt is tudták volna, milyen tökös rétest lehet belőle sütni. Az igazi meglepetés azonban akkor érte őket, amikor Tóthéktól kilépve átpillantottak az utca túlsó felére, ahol Sípos István kovácsmester Vecsera gazda lovát patkolta. Leesett az angolok álla: egy igazi és eredeti ló, egy igazi és hamisítatlan patkoló kovács egy BLACKSMITH! És nem is múzeumban. Nohát! Ezt szintén lencsére kell venni. Forgatták is a jóhírű mestert minden oldalról, meg a lovat is, végigcsináltatták velük a patkolás műveletet, s közben csak fintorogtak a jó illatú égett pataszagtól. A kíváncsi utcabéliek is megunták már a jelenetet, amikor a felvételező odaszólt a mesternek, hogy csinálja végig a patkolást még egyszer, mert ez csak próba volt. — Ejnye, ne — gondolta magában a mester, de azért nem feleselt vissza, kézbe vette újra a patafaragó kést, és végigszínészkedte újra a patkolást. Már éppen szögezni kezdte volna a ló új cipőjét, amikor az angol megint csak integet, hogy: „Vanszmór, vanszmór!” És ezt anynyiszor mondta még, hogy az utcabéliek mind rájöttek, mit jelent: elölről az egészet. Nem mesélem el én is még egyszer, erről Vecsera gazda és Sípos mester tudnának többet mondani, akik csak színlelték már a patafaragást és égetést, mert a szegény ló lábán végül maradt is pata, meg nem is. MATUSKA Márton Megkezdődik a termelés a Szkopjei Vasművekben Néhány nap múlva megkezdődik a termelés a Szkopjei Vasművekben, Macedónia legnagyobb ipari létesítményében. Évente 940 000 tonna acéllemezt fog gyárta-tni. Három villamosolvasztója közül egyet már a napokban üzembe helyeznek, a másik kettőt a jövő év derekán. Ezzel építésének első szakasza befejeződött, s a terv szerint 1971-ben teljesen elkészül. 3. оШ