Magyar Szó, 1967. február (24. évfolyam, 29-56. szám)

1967-02-01 / 29. szám

Szerda, 1967. február . Ne nehézkes adminisztratív árellenőrzést A szövetségi kormány elhamarkodott lépése Szűkszavú hírügynökségi jelentés számolt be la­punk tegnapi számában arr­ól, hogy a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács elfogadta az árak kialakításáról és tár­sadalmi ellenőrzéséről szól­ó törvény tervezetét. A hír szinte még fel sem szívódott a köztudatba, máris hallható olyan vélemény, hogy igen-igen hely­telen a szövetségi kormánynak a törvénytervezettel kapcsolatos eljárása. A Tartományi Gazdasági Kama­rában tegnap tartott ülésen ugyanis a gazdasági szer­vezetek képviselői módfelett furcsállották, hogy a Vég­rehajtó Tanács már elfogadta a törvénytervezetet, noha a gazdasági tényezők erre vonatkozó véleménynyilvání­tása még nem történt meg. Ezáltal ugyanis a kormány, mondhatni, a törvénytervezet ilyen formában való vég­legesítése mellett foglalt állást, előre befolyásolja a parlamentben a vitát és a törvény elfogadását teljesen mellőzve a gazdasági tényezőknek véleményét e rend­kívül fontos törvény jó néhány nagyon is vitatható sza­kaszáról. A kamarák ugyanis — az idő rövidsége miatt az ipari központokban (Szerbiában öt helyen: Belgrád­­ban, Nišben, Kraljevón, Leskovacon és Novi Sadon) megbeszélést tartottak a gazdasági szervezetek képvi­selőivel, s itt számos alapvető fontosságú, de tisztázat­lan kérdés került napvilágra. A kormány pedig a vé­lemények meghallgatása és figyelembe vétele nélkül, elhamarkodottan fogadta el a törvénytervezetet. Ért­hető tehát, ha felvetik a kérdést: helyénvaló-e, hogy a Végrehajtó Tanács a gazdasági közvélemény megke­rülésével terjeszti be elfogadásra a szkupstinának ezt a rendkívüli jelentőségű törvényt. Mindezek után még fontosabb az a kamarai akció, hogy összegyűjtsék és ismertessék a gazdasági szerveze­tek álláspontjait a szövetségi képviselőkkel, akiknek fő kötelessége éppen az, hogy a szkupstinai vitában mindenekelőtt a gazdasági tényezők szavát, kifogásait, ellenvetéseit tolmácsolják. KORPA Béla A helyi járulék bevezetéséről A kisebbség nem kötelezheti a többséget A köztársasági szkupstina bizottságai most tárgyalnak a polgárok adójáról és járu­lékairól szóló törvény módo­sításáról. A módosítás töb­bek között érinti a törvény 86. szakaszát, amely a helyi járulék bevezetését szabályoz­za. Ez a következőképp mó­dosul: a választók a helyi járulék bevezetéséről kétfé­leképpen: vagy a választók gyűlésén, vagy pedig refe­rendum, illetve írásbeli ké­relem útján dönthetnek. A választók gyűlése csak akkor dönthet a helyi járu­lék bevezetéséről, ha a gyű­lésen az illető terület vá­­­­lasztópolgárainak több mint a fele részt vesz. Ha az első gyűlésen nem jelenik meg a beírt válasz­tóknak több mint fele, ak­kor újabbat tartanak, ez már harminc százalékos rész­vétellel is határozatképes. A helyi járulékról szóló hatá­rozat akkor tekinthető elfo­gadottnak, ha a megjelen­tek többsége támogatja. Referendummal vagy írás­beli kérelem útján csak ak­kor lehet bevezetni járulé­kot, ha a beírt választóknak több mint fele megszavaz­ta, illetve a járulékot fizet­ni köteles polgárok többsé­ge kérte. Így módosul hát a 86. sza­kasz, ha elfogadják a javas­latot a szkupstinában. Az eddigi törvény szerint ugyan­is a községi statútumban kellett meghatározni, hogy milyen qvorum szükséges a választógyűlésen a helyi já­rulék bevezetéséhez. Némely községi statútum szerint már a polgárok 10 százalékának megjelenése is elegendő ah­hoz, hogy ezt elhatározza. Így történt, hogy a kisebb­ség, néha egészen jelenték­telen kisebbség döntött a többség kötelezettségeiről. A helyi járulék ilyen esetekben voltaképpen adó jellegű volt, ez pedig nincs összhangban az alkotmányos elvekkel. A módosító javaslatot te­hát az a szándék vezérli, hogy a helyi járulékot egy­­egy helyi közösség területén csak akkor vezethessék be, ha a választópolgárok több­sége akarja. Meg kell azonban monda­ni, hogy az eddigi szkupsti­nai viták során több képvi­selő túl szigorúnak minősí­tette a fenti feltételeket. Némelyek szerint nem kelle­ne a választók 50 százalé­kának jelenlétét követelni, mert ha 30—35 százalékuk megy is el a választók gyű­lésére, akkor is átlagban minden család képviselve van. (b. n.) MAGYAR SZÓ A kamarában megvitatták az árak kialakításáról és társadalmi ellen­őrzéséről szóló törvénytervezetet Néhány vajdasági kereske­delmi és termelővállalat képviselője, valamint a tar­tományi árhivatal meg a tar­tományi és köztársasági ka­mara megbízottjai tegnap a kamarában megvitatták az árak kialakításáról és tár­sadalmi ellenőrzéséről szóló törvénytervezetet, amely ha­marosan a Szövetségi Szkups­tina elé kerül. A törvény­­tervezetet már tegnapelőtt elfogadta a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács. A vállalatok képviselői el­sősorban azt kifogásolták, hogy a törvénytervezet 80 százaléka az ellenőrzés mód­jaival foglalkozik, s alig né­hány szakaszt szentel a vállalatoknak, habár abból indul ki, hogy a gazdasági szervezetek önállóan hatá­rozzák meg termékeik árát. A Novi Sad-i Centrokolo­­nijal kereskedelmi vállalat képviselője hiányolta, hogy a törvénytervezet nem foglal­kozik a kereskedelmi ha­­szonkulccsal. Ezért javasol­ta, hogy a törvénytervezetbe iktassanak be egy szakaszt, mely szerint olyan árucik­kek esetében, amelyeknek ára szabadon alakul, a ke­reskedelmi haszonkulcsot is fel kell szabadítani. A Novi Sad­ i Sloga szabó­szövetkezet képviselője sze­rint az árellenőrzés túlságo­san merev. A készruhagyá­rak például csökkenthetnék termékeik árát (erre szüksé­gük is lenne, mert raktáraik tele vannak áruval), ha az árcsökkentést ellensúlyozhat­nák néhány drágább divat­cikkel. A jelenlegi helyzet­ben azonban, amikor min­den árkiigazításért a szövet­ségi árintézetbe kell szalad­niuk, nem alkalmazkodhat­nak időben a kereslethez. Ezenkívül az árintézet leg­inkább nem is engedélyezi ezeket a különleges árakat. Az árellenőrzésnek a jövő­ben jóval rugalmasabbnak kell lennie — mondta. Ezen a véleményen volt a szabadkai Solid cipőgyár képviselője is. Megemlítette azt az ellentmondást is, hogy a cipőkészítéshez szükséges minden nyersanyag és segéd­anyag ára szabadon alakul, a cipő pedig árellenőrzés alatt áll. Az ellenőrzésre nyilván még szükség lesz egy ideig — ál­lapították meg a megbeszé­lésen. Arra azonban nincs szükség, hogy minden egyes cikk árát csak hosszadalmas és nehézkes adminisztratív eljárással lehessen megvál­toztatni. Ezért a vállalatok képviselői többek között ja­vasolták, hogy csak megha­tározott alapvető fontosságú termékcsoportok árát tartsák ellenőrzés alatt, és az ellen­őrzést ne az árintézetek, ha­nem a kamarák végezzék. P. Gy. Búza, kukorica, sertés Az idei búzára is kötik már a szerződéseket • Emelkedett a kukorica, csökkent a sertés ára Elemezve a terménytőzsde januári áruforgalmát, meg­állapítható, hogy főleg há­rom mezőgazdasági cikkből van jelentős kereslet: búzá­ból, kukoricából és sertés­ből. A kukorica kereslete, a rekordhozam ellenére is, egész idényben nagyobb volt a kínálatnál. Főleg a kivitel keresett nagy tételeket, amit a kínálat a téli hónapokban közel sem fedezett. Ezt iga­zolja a kukorica árának ala­kulása is. Az őszi hónapok­ban, amikor még kicsi volt a kereslet, a szárított sze­mes kukoricáért 52, az idény­száraz kukoricáért pedig 52 —56 dinárt kértek, novem­berben, amikor fokozódott a kereslet, a szárított kukori­cáért 66—67, decemberben 68—70, január elején 69—72 dinárt, s az utóbbi tőzsdei összejöveteleken már 74—75 dinárt kínáltak. Ugyanany­­nyit kínálnak az idényszá­raz kukoricáért is. Ez az ár­­szint előreláthatólag mindad­dig tartja magát, amíg nem növekszik a kínálat (erre márciusban számíthatunk). Búzából változatlanul nagy a kereslet. Az utóbbi ösz­­szejöveteleken az acélos bú­záért — a korábbi 100—103 dinár helyett — már 106— 107 dinárt is kínáltak. A búzabehozatal körül előállott újabb helyzet kétségen kívül kihatással volt a kereslet növekedésére, sőt az utóbbi összejöveteleken már idei termésű búzát is lekötöttek, aratás utáni szállításra, s akkori árszinten. Az olasz búza ára, a mérsékeltebb ke­reslet ellenére, nem volt ma­gasabb a korábbi 94 dináros szintnél. A búzakereslet el­lenére, változatlanul nagy a kínálat búzalisztből, minden érdeklődés nélkül. A sertéshiány miatt a ter­ménytőzsdén változatlanul na­gyobb a kereslet a kíná­latnál, sőt a januári össze­jöveteleken egyáltalában nem volt felhozatal. Ennek elle­nére a fehér hússertés ára a decemberi 660—670 dinár he­lyett, most 650 dináros szin­ten alakul, míg a zsírserté­sért, szintén kínálat nélkül, 560 dinárt ajánlanak. A jelek szerint búzából és sertésből tovább tart a kereslet, változatlanul gyen­ge kínálat mellett, míg ku­koricából, az idő enyhülésé­vel, emelkedni fog a kíná­lat, s ez kihatással lesz a kukorica árának alakulására is. —ez Megszűnik a biztosítóintézetek monopolhelyzete A biztosításról és a bizto­sítóintézetekről szóló új szö­vetségi alaptörvény, ame­lyet a múlt héten fogadott el a Szövetségi Szkupstina, kimondja, hogy a moto­ros járművek biztosításá­ra nézve a törvény ne­gyedik szakasza érvényes. Ez pedig így szól: a biztosító intézetek és a viszontbizto­sító intézetek Jugoszlávia egész területén működnek. Ez azt jelenti, hogy az új törvénnyel megszűnt a biz­tosítóintézetek területi mo­nopóliuma a motoros jármű­vek önkéntes biztosítása te­kintetében is. A biztosítottak maguk dön­tik el, hogy melyik intézet­tel kötnek biztosítási szerző­dést, mondja ki a 10. sza­kasz, majd ennek a jognak a szavatolására, a biztosítóin­tézet köteles elfogadni a biz­tosítási szerződés megkötésé­re hozzá benyújtott kérel­met. Valószínű, hogy ez az egyik legfontosabb újítás a tör­vényben. Egyik célja minden bizonnyal a biztosítási kö­rülmények, az intézetek által nyújtott szolgáltatás javítá­sa. Mert ha a meglevő mel­lett, például Novi Sadon még három-négy biztosító nyit fiókintézetet, akkor a polgá­rok majd válogathatnak a feltételekben, és ezt fogad­ják el, amelyik számukra a legmegfelelőbb. A törvény több új megoldá­sai is a fent említettből kö­vetkeznek. Az intézetek na­gyobb önállóságot kapnak, munkájukban jobban kifeje­zésre jut a gazdasági érde­keltség. A versengés köze­pette — miután megszűnik a községek kizárólagos joga biztosítóintézetek létesítésé­re — csak így tudnak bol­dogulni. Mint az eddigi, az új tör­vény is kimondja, hogy a biztosítóintézeteknek a be­következett kár megtéríté­sén kívül igyekezniük kell a kárveszélyt, a kockázatot csökkenteni. Amíg azonban erre a célra elő­bb külön alapja volt a biztosítónak, most a kármegelőzés más­fajta eszközeit szorgalmazza. A törvény szerint elsősor­ban a biztosítottat kell na­gyobb mértékben anyagilag is érdekeltté tenni a kár megakadályozásában. Példá­ul az intézeteik, aszerint, hogy milyen intézkedéseket tett a biztosított a kár elhárítására, csökkentheti a biztosítási dí­jat. Ilyen intézkedés az is, hogy bizonyos esetekben a biz­tosítottnak viselnie kell a kár egy részét, vagy teljesen el­veszti a kártérítésre való jo­gát. A versengés bizonyosan nagy mértékben befolyásolja majd az intézeteknek díjsza­bási és kártérítési politiká­ját. Biztosítóintézetet létesít­hetnek munkaszervezetek és más önigazgatási szerveze­tek, társadalmi-politikai kö­zösségek és polgárok is. Több fiókintézettel rendel­kező, szerteágazó tevékeny­séget kifejtő, versenyképes biztosítóintézetnek jelentős anyagi eszközökre van szük­sége. Ezért hamarosan előír­ják az intézet alapításához szükséges feltételeket. (b. n.) Pénz sem kell hozzá, csak jóakarat! Nem múlik el egy összejövetel vagy gyűlés Szabad­kán, a helyi szervezetekben, hogy a polgárok ne hoza­kodnának elő a városi közlekedés problémáival. Nagyon jól tudják, milyen helyzetben van a vállalat, miért nem telik új autóbuszokra, villamosokra. Miért kell esős időben nyitott esernyővel utazni, hogy a becsurgó víztől megóv­ják magukat. Azt is megértették (igaz nehezen), hogy miért közlekedik a villamos Palics felé minden félórában. Ismerik már a vállalat gazdasági helyzetét és nehézsé­geit, mint a tenyerüket. Mégis. A polgárnak nagyon igaza van, amikor azt mondja, hogy sok kérdést pénz nélkül is meg lehetne ol­dani. Semmi sem kell hozzá, csak egy kis jóakarat. Igen, jóakarat és figyelmesség, ami, sajnos, nagyon sokszor hiányzik a személyzetnél. Nem akarok most azzal az embertelen példával előho­zakodni, ami lenn valahol Szerbiában történt, hogy a ka­lauz figyelmetlensége miatt egy ember kéz nélkül ma­radt, hogy egy idős, 68 éves asszonyt két kilométeren át vonszolta maga után az autóbusz, mert ruháját — szintén figyelmetlenségből — odakapta az ajtó. Ilyen ese­tek nálunk nincsenek, nem voltak és reméljük nem is lesznek. De a figyelmetlenség száz más formában meg­nyilatkozik autóbuszban, villamoson egyaránt. Nálunk is hajlamosak egyesek arra, hogy az ember orra előtt be­csapják az ajtót, hogy oda fogják a kezét is, hogy a ka­lauzok gorombáskodjanak a békés vagy a felháboro­dott utasokkal. A villongások úgyszólván napirenden vannak, s orvoslás erre nincs? Pár évvel ezelőtt a televízióban láttuk, hogy Zágráb­ban például a közlekedési vállalat időnként tanfolyamot rendez alkalmazottai számára, hogyan kell az utasokkal bánni. Bizony, nálunk is elkelne néha ilyesmi. íme a legfrissebb példa, hogy miért­ szombaton utaztam a zom­­bori út felé. A szőnyeggyár előtti kitérőnél szálltam le. A villamosból úgyszólván a járdára léptem. Visszafe­lé menet a villamos azonban egy sártenger kellős köze­pén állt meg. Pedig ez a kitérő elég tágas arra, hogy két méterrel arrébb álljon meg, ahol téglázott átjáró köti össze a két sínpárt. Az utasok bokáig érő sárban ta­posva közelíthették csak meg a villamost. Hát ide aztán pénz sem kell, csak egy kis jóakarat a villamosvezető és a kalauz részéről. De éppen ez a jóakarat hiányzik egye­sekből. Hát mondom, egy kis tanfolyam azért itt sem ártana. —m— 3. oldal

Next