Magyar Szó, 1967. augusztus (24. évfolyam, 209-239. szám)

1967-08-01 / 209. szám

Keđd, 1967. augusztus 1. MAGYAR SZÓ Humánusabbá tenni életünket DUBROVNIKI JEGYZETEK A „Többet, jobban, gyorsabban” — a mindenkori olimpiai játékok legtömörebb, legtalálóbb jelszava. Fogalmi jelentése világos, egyértelmű még akkor is, ha a sok izgalommal járó sportversenyek helyett történetesen épp a gazdasági élet kapcsán említik meg. Igaz, amikor a gazdaságról beszélnek — mint például a napokban zárult XII. dubrovniki nemzetközi szemináriumon is —, akkor a korszerű termelés, a korszerű technológiai eljárás, a tervezés, a szakember-igény, a kutatómunka, a befektetés, a fejlődés, a felsőfokú tanintézmények és a gazdasági szervezetek együttműködése stb. gyakrabban kerül szóba — ám a lényeg marad. Mégpedig az, hogy akár a sportben, a gazdaságban is, minden újabb nemzedéknek jobban, különben kell csinálnia a dolgokat, mint az előtte járóknak! Ez törvényszerűség és követelmény. A fejlődés, a világ előrehaladásának követelménye. Aki nem tartja magát hozzá — gondoljunk bár egyénre vagy országra —, az lemarad. Ennek viszont roppant nagy az ára. Ezért világszerte azon vannak, hogy miközben úgyahogy lépést tartanak a karral, a jövő fényjeleire, hívó szavára is figyeljenek. A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÉS AZ EGYÉN Egy-egy ország gazdasági fejlődése — világlott ki a szemináriumon — számos tényezőtől függhet, de a meglevő gazdasági és társadalmi berendezés, a természeti kincsek gazdagsága, a termelőerők fejlettsége és színvonala, a technikai eszközök szüntelen korszerűsítése, nem utolsósorban pedig az emberi potenciál kiaknázása a legfontosabb tényezőket jelenti. Mindez együtt és külülön-külön is a gyorsabb vagy lassúbb fejlődés ütemébe vonható lehetőség, a lehetőségekkel pedig élnie kell, minél ésszerűbben, gaz ,daságosabban. . A tapasztalatok világszer- te azt mutatják — és az idei, majd negyven ország képviselőit egybegyűjtött sze- r minárium tanulsága éppen ez —, hogy a nemzetgazda-ság és a társadalmi élet s általában ott képes a lég- nagyobb vállalkozásokra, ug-rásokra, ahol a gépesítéssel egyidejűleg a fiatal, felnövő nemzedékekre is gondolnak. Más szóval arra, hogy a tár-sadalom új tagjai és a már termelésben levő emberek is minél sokoldalúbb, minél átfogóbb elméleti és gyakor- l lati kiképzésben részesülje- nek. Ezt a feladatot mindenütt a legmagasabb fokú tanintézmények, az egyetemek vállalják magukra. Több sikerrel mindig ott, ahol sem az egyetem, sem a gazdaság ■ nem zárkózik el egymástól, ■, hanem a rövidebb és hosz,szabb távú követelményekkel összhangban, együtt keresi a megoldást! Ilyen értelemben nagyszerű franciaországi, kelet-németországi, szovjetunióbeli, csehszlovákiai, angol, amerikai, belgiumi stb. és hazai tapasztalatokról, eredményekről hallottunk. Értesültünk azonban a fejlődésben levő országok gondjairól, bajairól is, amelyeknem is annyira a technikai eszközök és egyéb feltételek, mint éppen a kellő létszámú , kellő arculatú szakemberek híján csaknem áthidalhatatlan nehézségekkel küszködnek (pl. az afrikai országok zöme). Mindezt szem előtt tartva és a frázis veszélye nélkül nyugodtan megismételhetjük azt, amit Strauss professzor, a berlini közgazdasági főiskola rektora mondttt: a gépesítés, a technikai fejlődés úgy kell a korszerű nemzetgazdaságnak, mint növénynek a fény vagy az eső, de a legfontosabb mégis az ember, mert ő a társadalom legfőbb mozgató ereje ... Minden társadalomnak megfelelő, széles látókörű szakembereket nevelni — ez az egyetem feladata — jegyez-te meg. Mi még hozzátennénk, hogy nemcsak az egyetemé! A dubrovniki szeminárium másik nagy tanulsága az, hogy egyetlenegy felsőoktatási intézmény sem él és nem is élhet a gazdasági mozgásokon, változásokon kívül. Az egyetemnek és a gazdaságnak ez a függősége első-sorban a termelőeszközök és a munkamódszerek gyors el- tévüléséből adódik, másrészt pedig abból, hogy sem az egyetem, sem a gazdaság nem lehet meg rendszeres, szerteágazó kutatómunka nélkül. A régi görögök is tudták ezt már, s igen bölcsen és szemléletesen ekképp fogalmazták meg az elmélet és a gyakorlat viszonyát: az elmélet gyakorlat nélkül olyan, mint a kocsi tengely nélkül, a gyakorlat viszont elméleti nélkül olyan akár a kocsi kocsis nélkül! Dr. Stjepan Lovrenovic, a mi képviselőnk elevenítette , fel újra ezt a gondolatot, miközben igen indulatosan — és helyesen — amellett érvelt, hogy az egyetemeken vagyhelyenként a gazdasági vállalatokban végzett kutatómunka nem öncél és nem luxus. Ezt bizonygatni legfeljebb még csak nálunk kell. A nagyvilágban már mindenki tudja: a kutatómunkába fektetett pénz nem ablakon kidobott, nem elfecsérelt, hanem előbb-utóbb megtérül. Itt egy új felfedezés, amott egy új szabadalom, antibiotikum, technológiai eljárás stb. formájában, másutt meg úgy, hogy a világról szerzett tudásunk gyarapszik általában. És végeredményben ez sem csekélység, hiszen nagyobb tudással, felkészülteb- ben a környezetünket, sié- j tünket, a világot megváltoz-t tatni, gazdagabbá, szebbé, humánusabbá tenni is könnyebb. SZŰCS Imre : A KUTATÓMUNKA NEM ÖNCÉL ÉS NEM LUXUS Bizonyos igazságok két arcot viselnek, ehhez képest csak bizonyos fenntartással érvényesek. Egyik ábrázatuk fennkölt, fél szemük eszmények magasába mereng, másik képük viszont közönséges vigyorra torzul, ide tartozó tekintetük pedig nagyon is önző végcélra sandít. Ezeket a fél, illetve áligazságokat évtizedes, szakadatlan ismétlés kerekítette törvény érvényűekké. Mert sajnos tévedett a bölcs, aki váltig állította, hogy egy hazugságot nem tesz igazsággá a folytonos, szajkózó ismételgetés. Azzá teszi. A tárcaszolgáltatások keretében most hadd szolgáljak példával. Szerintem is szent igaz, teszem, hogy a sport, mint olyan és amolyan, mint nemes versengés és vértelen tusa elősegíti a nemzetek jobb megértését, s békésebb emberi jövőnek tör utat. A hajdani, úgynevezett antik olimpiai játékot intézménye ,már hatszáz olimpiai játékok intézmények, már hatszáz évvel i. e. minden négy évben csodát tett. Egyik napról a másikra megálljt parancsolt a harcoló feleknek, ideiglenes érzelmi egységbe fűzve az egymás ellen acsargó, apró görög városállamokat. Tanultuk, tehát tudvalevő, hogy szigorú fegyverszünet védte a játékhoz vagy onnan hazaigyekvőket, s olimpiák közben, a versenyek folytonosságának puszta tudata is enyhítette a háborúk vadságát. Viszont ki meri jó lélekkel állítani, hogy egy vérbeli, mai labdarúgó-mérkőzés tömegösztönöket oldó, szenvedélytől bugyborékoló légköre csakugyan különösebben alkalmas lenne ilyen hatás előidézésére? Én nem, mert ahányszor megjelentem efféle sportrangilag fontosabb rendezvényen, mindig megdermesztett amit láttam, és főleg amit hallottam. Természetesen nem az üdvözlő beszédekre, fúvószenekari himnuszokra és zászlócserékre gondolok, hanem a lelátókról lerikoltott zaftos bemondásokra. Az önmagukból kikelt kedélyekre, a meleg helyzetekre és a hideg felvágásokat kommentáló pokoli tribünvisszhangokra gondolok. Ezekben a viccesen, vagy komoly dühösen általánosító és hangos nézetekben, szavamra, vajmi kevés a páneurópai elem. A tömeggé lényegült szurkolókban, legalábbis a pályazűr transzában, nemigen dühöng a békevágy. A semleges játékvezetőt se Svájcba szokták küldözgetni a balközépről, hanem merőben máshova. Egy ilyen profiarénának — gondolom — közeledéshez éppoly kevés köze van, mint a szó igazi jelentésében értett testkultúrához. Hány ezrelék a test abban a kultuszban, ahol huszonkét ember sportol, százezer pedig rekedtté zsűrizi és rongygyá tapostatja magát. Még kirívóbb az ide vonatkozó íínivaló a lóversenyeken. A szándék elmélete itt is gyönyörűen zeng. Tudományos paripatenyésztés, a lóállomány feljavítása!... A versenyfogadások jövedelme pedig érdemes, komoly célokat táplál. Csak hát itt is a mellékessel van a baj. A totalizátor réges-rég feledésbe merítette a tétjogot. A kétévesek hendikepjében Helyzetmrtya 11., nyergében Selymával, pénzért fut, a fogadó meg a pénze után fut. Ez már így van. A tenyészeti elvontságok itt bizony nagyon is a háttér ködébe vesznek. A hazárdjáték, amely cseppet sem tisztességesebb a rulettnél vagy a baccarat-nál, kenterben veri a lónemesítést. De ez, ugye, senkinek sem újság. Az újság számomra is ott kezdődött, amikor a háború utáni ügetőversenyek egyikén végigtekintettem a fogadóhelyek előtt tolongó tömegen. Leverő újság volt nekem, hogy a bankókat szorongató, versenylapokat tanulmányozó benfentesek közöt pelyhes állá sihaderek nyüzsögtek. El kellett gondolkoznom, micsoda kétes csatornákon át jutnak ezek az iskolapadba való „habituék” a nagybankokhoz, amelyekkel „helyre” és „befutóra” „pröncsölik meg” a kiszemelt paripát, majd kapzsi reszketéssel figyelik a megfogadott futamot. Az erőteljes kiszólásokból, amelyekkel elveszett tétjüket búcsúztatják, nem idézek. De a lovak, zsokék, totalizatőrök és nyerészkedők ilyen szabadtéri játékkaszinójában nyugtalanító élénkséggel merült fel bennem ! "'s, hogy kerülnek ide a hátulgombolósok? Magam, azox tinit jártam az ügetőn, nézegettem csak, nem fogadtam. De most — versenyen kívül — fogadni mernék, hogy pedagógusok, nevelési szakemberek nemigen látogatják a futtatásokat. Különben már régen sürgősen hazajuttatták volna a lósport általam megfigyelt kiskorú, de nagypénzű híveit. Debreczeni József Lósport és vidéke Jugoszláv turisták külföldön Majd húszmillió dollárt vittek magukkal A Nemzeti Bank adatai szerint az év első öt hónapjában a jugoszláv polgárok 19,3 millió dollárt vittek magukkal külföldre, vagyis kétszer annyit, mint tavaly. A hazánkba érkező külföldi turisták 36,4 millió dollárt hoztak magukkal. A külföldre látogató polgáraink száma évről évre növekszik. Az elmúlt évhez képest az idén 25 százalékkal több jugoszláv tölti évi szabadságát vagy hétvégi pihenőjét külföldön. Határainkon eddig több mint 2,5 millió átlépést jegyeztek föl. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az idén június 1-éig ennyi jugoszláv utazott külföldre, mert a kishatárforgalom keretében sokan több ízben is átlépnek a határon. Az illetékesek véleménye szerint a devizakivitelre vonatkozó adatok nem egészen pontosak, mert sokan a vámelőírások által engedélyezett 5000 dinárt is beváltják külföldön, ezenkívül többen deviza-folyószámlájukról is vesznek fel és visznek külföldre pénzt. Pályázat a legjobb üzemi lapok díjazására A köztársasági szakszervezeti tanács és a Szerb Újságíróegyesület elnöksége pályázatot írt ki a legjobb üzemi lapok díjazására. Az első díj 10 000, a II. 5000, a III. pedig 2500 új dinár. Ezenkívül 500—1500 új dinárral jutalmazzák az idén megjelent legjobb cikkek szerzőit is. A szakszervezeti és újságíró egyesületi elnökség elhatározta, hogy ősszel tanácskozásra hívja össze az üzemi lapok szerkesztőit. Egy neves újságírókból és szakszervezeti aktivistákból álló bizottság az őszi tanácskozásig elemzéseket készít az üzemi lapok helyzetéről és tevékenységéről. Épül-szépül az újvidéki Horgász-sziget, valóságos paradicsoma már az autós turistáknak. A kempingből szinte semmi sem hiányzik, amire a modern nomádoknak szükségük van: házikók és sátrak, ajándékbolt, kocsimosó, ügyeletes orvos. Hát szó ami szó, az orvosnak akad is majd dolga, ha a halászlét továbbra is így készítik, bűzlő szemeteskannák és a legyek légiói között. (B. Vojnovic felv.) 3. oldal Még mindig aratnék A vártnál valamivel gyengébb hozamok Néhány ezer hektár búza áll már csak talpon Vajdaságban, és ha tovább tart a szép idő, akkor a hét derekáig learatnak. A mezőgazdasági szervezetek a gazos, vihar sújtotta parcelláikat hagyták a végére, azokat, amelyeken úgyis kisebb lesz a termés. A megdőlt füves gabona vágása igen lassan halad. A tartományi mezőgazdasági titkárság kimutatása szerint már csak azokban a községekben aratnak, ahol júliusban a nagy esők miatt többször is félbeszakadt a kenyérgabona betakarítása. Az újvidéki községben még csaknem 2500, a zomboriban, titeniben és hódságiban majd 2000 hektár búzát kell levágni. A magántermelők sok helyütt azért maradtak le az aratással, mert a szövetkezeteknek nem volt elég kombájnjuk. A legtöbb vajdasági községben azonban levágták a búzát. Bár sok magántermelő még nem csépelt el, a községekben összegezték az aratási eredményeket. A nem egészen végleges — a búza vetésterületének 89 százalékáról származó — adatok szerint tartományunkban hektáronként átlag 36,1 mázsa búza termett, a nagygazdaságokon 41,5 mázsa. Persze a végleges eredmények összegezése után ez az átlag valószínűleg változik, de aligha éri el a várt és megjósolt 37 mázsás szintet. Községenként a hektárhozam elég eltérő, és meglepő, hogy egy-két szerémségi falu van az élen. Az eredmények elbírálásakor azonban figyelembe kell venni, hogy míg például az ürögi községben 2000 hektárról takarították be a kenyérgabonát, másutt 10—15 ezer hektárról, s nagyobb területről pedig sokkal nehezebb magas hozamátlagot elérni. Legmagasabb a hektárhozam a topolyai és a petrovaci községben, 42 mázsa, majd a verbászi, kulai és zentai községben 41 mázsa. A nagygazdaságok az adai és a topolyai községben takarítottak be legtöbb búzát, hektárjáról átlag 47 mázsát, a zentaiban és petrovaciban 46, a szenttamásiban, rumaiban és ürögiben pedig 45 mázsát. S. Z Jugoszlávia lemeszeli szépségei a külföldi tévénézők milliói előtt Hazánk természeti szépségei egyre vonzóbbak a külföldi tévé- és filmszakemberek számára is. Tavaly körülbelül hatvan filmrendező látogatott hazánkba a világ csaknem minden részéről. A hazánkról készült színes rövidfilmek az utóbbi két-három évben eljutottak az Egyesült Államokba, Nagy- Britanniába, Franciaországba, a skandináv államokba, az NDK-ba, a Benelux-államokba, Svájcba és Olaszországba. A Lindberg Productions filmvállalat nemrégen tünet készített az adriai partvidékről, és az ország legnnertebb sporttelepeiről. A holland televízió munkatársai tavaly nyáron bejárták Dalmáciát és Bosznia- Hercegovinát, és fimet készítettek az itt élő népek clklórjáról. A negyven perces filmet Belgiumban is bemutatják. A stockholmi Jugoszláv turisztikai képviselet támogadásával a svéd televízió7 tagú csoportja szintén ámos idegenforgalmi nevétességünket örökítette meg. Említésre érdemes még amerikai 20 th Century Fox fmvállalat is, munkatársai ugyanis színes szélesvásznú filmet készítettek hazánkról. E filmet becslések szerint 250 millió ember látja majd. P. S