Magyar Szó, 1968. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)
1968-09-01 / 241. szám
Törlesztőnek a hizlalók MEGFIGYELŐKÉNT vesznek részt a vajdasági vágóhidak képviselői az újvidéki terménytőzsde jószágaukcióin. Érdeklődéssel figyelik az árverést, jegyzik az árakat, de hallgatnak, mint a sír. Nem licitálnak, tartják magukat megállapodásukhoz, mellőzik a tőzsdei árverést A tenyésztők a jelek szerint valamit engedtek a negyvennyolcból. Az első árverésen ugyan kikötötték, hogy a megszabott 5,60 dináron alul nem adják a hizlaldas sertést és 5,40-en alul a 1 .társastermelésből eredő hízót, a kínálat és a kereslet alakulása folytán azon kiürültek Valójában kettős sertésfelvásárlási árakkal kell számolnunk. A hízók jó része ugyanis a tenyésztők és a feldolgozók között kötött szerződés szerint kell. Ezek az árak most 5,30— 6,50 dinár között alakulnak. A hízott sertések másik része, az úgynevezett szabad fölösleg a tőzsdén cserél gazdát, 5,50—5,60 dináros áron. A társastermelők hízóját 30—40 párával olcsóbban fizetik. A hízott borjú egyelőre senkinek sem kell, a helyzet ismerői azonban már két-három héten belül a kínálat hirtelen esését jósolják. Két hónappal ezelőtt szavatolt áron is alig vették át a sertést és a szarvasmarhát, a jószág nagy részét a garantált árnál olcsóbban vásárolták a vágóhidak. Ez az eljárás megadta a kegyelemdöfés a sertéstenyésztőknek és a borjúhizlalóknak, oly hamar kiürítették az ólakat és a hizlaldákat, hogy a nagy kínálat után most nagy sertéskereslet következett, és egyik napról a másikra felszöktek az árak. A nagy tenyésztők emiatti elkeseredése abban az elhatározásban jutott kifejezésre, hogy a jövőben a tőzsdén keresnek vevőt a hízókra, s hogy bizonyos — legalább az önköltségi árral egyenlő — áron alul nem kötnek üzletet Ezzel a döntéssel természetesen alávetették magukat a kereslet és kínálat törvényeinek. Sorsuk a piactól függ, tehát a napi árak alakulásától. A tőzsdei árverés valójában a feldolgozók és a tenyésztők közötti immár húsz éve tartó szervezkedés végét, a szerződéskötés alkonyát jelentheti. A hizlalók azonban óvatosak, még nem égettek fel minden hidat maguk mögött, nem álltak át teljesen a tőzsdei eladásra, ezt bizonyítják a vajdasági vágóhidaknak átadott szállítmányok. Csak kihasználják az alkalmat, hogy a mostani magas árak révén legalább részben törlesszenek az adósságból, és fedezzék veszteségeik egy részét. A tenyészjószág iránti érdeklődés teljes hiánya azonban azt mutatja, hogy nem bíznak a jelenlegi magas árakban sem, átmenetinek tartják őket, és egyelőre annyit hizlalnak, amennyi okvetlenül szükséges. Felére csökkent a vágás Jellemző, hogy a vágóhidak többsége is most kezd beszélni a tenyésztőkkel való összefogás szükségességéről. Míg a sertés és a szarvasmarha kínálata jóval meghaladta a keresletet, nem erőltették meg magukat a szervezkedéssel. Nehéz helyzetben vannak a vágóhidak, nemcsak a magas jószágárak miatt, hanem abból kifolyólag is, hogy a kis kínálat miatt csak félgőzzel dolgozhatnak. A szabadkai November 29-nekban most már rugalmasabbak. A pénteki összejövetelen például 5,30-ért kelt el a társastermelők hízója és 5,50—5,60 dinárért a hizlaldas jószág. A vevők azonban egy-két kivételtől eltekintve, kizárólag szlovéniai és szerbiai, úgynevezett kis vágóhidak, vagyis olyanok, amelyek nem kivitelre vágnak. Tovább tart tehát a hidegháború a tenyésztők és a húsfeldolgozók között. Úgy látszik, mintha hiába alakították volna meg a kiviteli biztonsági alapot, a helyzet a jószágpiacon csak nem rendeződött, az ósak például naponta 750 hízót kell vágni, hogy kifizetődő legyen a termelés, ■ viszont alig 450-et vásárol fel. Szerencse, hogy a hűtőházban tartalékolt fagyasztott hússal pótolja a hiányzó menynyiséget. Természetesen az igen magas jószágárak is jelentősen csökkentik a feldolgozók amúgy sem nagy jövedelmét. Nyissák fel a hűtőházakat A vágóhidak szerint a jelenlegi felvásárlási árak alapján ez export veszteséges. A megcsappant sertéskínálat miatt már kérték, hogy a Szövetségi Élelmiszertartalékok Igazgatósága nyissa fel a hűtőházakat, s adja el nekik a mintegy 16 —18 ezer tonna fagyasztott sertéshúst, hogy eleget tehessenek kiviteli kötelezettségüknek, és hogy a hazai piacot is ellássák. Újfent szóba került a hús- vagy a sertésbehozatal is, természetesen azzal a feltétellel, hogy a feldolgozók fizetik a vámilletéket is. Tehát míg a hűtőházakban hús lesz, s míg remény lesz a behozatalra, a nagy vágóhidak aligha fognak a tőzsdén vásárolni és a tenyésztőkkel tárgyalóasztalhoz ülni. Megegyeznek-e végre? Végső ideje pedig, hogy megegyezzenek. Kétoldali engedmények nélkül viszont lehetetlen közös nevezőre jutni. Nemzetgazdasági érdekek megkövetelik a húskivitel növelését, a feldolgozók érdeke, hogy kihasználják kapacitásaikat. Nemkülönben a mezőgazdasági termelők sem számíthatnak nagyobb jövedelemre intenzív jószágtartás nélkül. A harag rossz tanácsadó, a megegyezés elodázása egyiknek ma még talán kedvez, de holnap már neki is kára származhat belőle. Jelenleg a tenyésztők fölözik le a hasznot, holnap a vágóhidak fognak visszaütni. Emiatt állandóan ingadozik a termelés és a feldolgozás, ennek nemcsak ők, hanem a fogyasztók is megisszák a levét, és a húskivitel is csökken. SOMOGYI Zoltán MAGYAR SZÓ Az árak alakulásába nem tudnak beleszólni. Azt a kereskedelmi vállalatok, a húscukor- és olajgyárak diktálják. A húsgyárak vagy cukorgyárak, jóllehet egyenként tízszer olyan erősek, mint a legnagyobb szövetkezetek, mégis szövetségbe tömörültek — ilyen például a húsgyáraknak az egyesülete, a Kooprodukt —, mert így jobban érvényesülnek nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacokon is. No meg a belföldi piacon így alakíthatják az árakat. Az áruértékesítés gondjaival küszködve több szövetkezet is felvetette a szövetkezetek érdekszövetsége megalakításának gondolatát. Becsén a környékbeli szövetkezetek elhatározták, hogy megalakítják a Tisza menti szövetkezetek érdekszövetségét. Zentán a földművesszövetkezetek képviselői nagyobb fontosságot tulajdonítottak az érdekszövetségnek, mint hogy megelégedjenek a becsei javaslattal. Szerintük jobb volna, ha egy vajdasági jellegű érdekszövetség jönne létre. Ez a 240 szövetkezet együtt már jelentene valamit, nemcsak a belföldi, de a külföldi piacon is. Nemrégiben azután a szövetkezetek zentai és becsei csoportja együttes ülést tartott Becsén, s a zentai koncepciót fogadták el, miszerint a földművesszövetkezetek egy vajdasági jellegű érdekszövetséget alakítanának, mégpedig újvidéki székhellyel. Kijelölték a kezdeményező bizottságot is. A bizottság a Tartományi Gazdasági Kamara segítségével szeptember végére elkészíti az érdekszövetség statútumjavaslatát. A szövetség küszöbönálló megalakulásáról s a jövendő teendőkről beszélgettünk Mucsi Andrással, a zentai szövetkezet igazgatójával, aki tagja a kezdeményező bizottságnak. — Nagy fontosságot tulajdonítunk az érdekszövetség megalakításának — mondta Mucsi András. — Enélkül ugyanis nem szilárdítható meg sem a társastermelés, sem pedig a szövetkezet munkája. Nem rendezkedhetünk be hosszú távú társastermelésre. Nemcsak a társastermelés, hanem a szövetkezet jövője is attól függ, hogy a társastermelőknek mennyi biztonságot nyújthatunk a szilárdabb árakkal. Ennek a hiányát lépten-nyomon érezzük, különösen ami az áru értékesítését illeti. Sok kellemetlen meglepetés ér bennünket. A húsgyárak egyik napról a másikra változtatták meg az árakat, a cukorgyár is közvetlenül a répavetés előtt közölte velünk, hogy mennyi répára van szüksége. Aztán útonútfélen nagy nehézségekbe ütközünk a termény és jószág értékesítésében. Egyegy szövetkezet egyedül nem nyújthat biztonságot a társastermelőknek, hiába köt szerződést, hiába adja a szavát, a húsgyárak, az olaj- és cukorgyárak, valamint a kereskedelmi vállalatok az árleveréssel rögtön keresztül húzzák a számításokat, sőt megnehezítik a szövetkezetek helyzetét, kompromittálják a társastermelést. Szerintem ha létrejön az érdekszövetség, elsősorban piacot keres, másodsorban pedig megszilárdítja a hoszszú távú társastermelést. Mucsi András a továbbiakban az érdekszövetség feladatairól beszélt. Szerinte három fő feladata lenne, az egyik a piackutatás, a másik a termelés megszervezése, a harmadik pedig az áru értékesítése. Nagy súlyt helyeznének a külföldi és a belföldi piac kutatására, igénybe vennék az ezzel foglalkozó intézmények segítségét. Mint nagytermelő jelenhetne meg a külföldi piacon, egyszerre majd egymillió sertést, sok ezer vagon gabonát és ipari növényt kínálhatna. A hús-, olaj- és cukorgyárakkal is létrejöhetne az egészséges együttműködés, bevezethetnék a tervszerű termelést. Az érdekszövetség még az év elején tárgyalhatna a húsgyárak szövetségével arról, mennyi jószágra van szükségük. Sőt az árban is megállapodhatnának, és nem utolsósorban abban is, milyen segítséget, kölcsönt nyújthatna a feldolgozó ipar. Most fordítva van. A hús- és a többi gyár használja a szövetkezet és a földműves pénzét, több hónapon át tartozik. Az így szerzett pénzt forgatják, és hasznot hajtanak vele maguknak. Mucsi András az érdekszövetség és a szövetkezetek belső viszonyáról is beszélt Szerinte továbbra is a földművesszövetkezet, nem pedig az érdekszövetség valósítaná meg az akkumulációt, ő rendelkeznie vele, sőt az érdekszövetség esetleges kereskedelmi vállalkozásával szerzett jövedelmet is viszsza kellene juttatni a szövetkezeteknek. Szerinte mindezt az érdekszövetség statútumába kell foglalni. Eddig már 15—20 szövetkezet jelentette be, hogy támogatja az érdekszövetség megalakítását. PAP Endre Megalakul-e a vajdasági szövetkezetek érdekszövetsége? A piackutatás, a termelés megszervezése és az áru értékesítése lenne a szövetség fő feladata Beszélgetés Mucsi Andrással, a kezdeményező bizottság tagjával A földművesszövetkezetek magukra maradtak. A szövetkezeti szövetséget is leépítettük, igaz, azért nem volt kár. Érdemleges segítséget nem nyújtottak, éppen csak tanáccsal látták el a szövetkezeteket. Ez is több volt, mint semmi. Most ez sincs, tehát ki hogyan tud, úgy boldogul. Vannak ugyan erős szövetkezetek több ezer földműves taggal, a piacon azonban gyengék, törpének számítanak, noha vagonszámra kínálják árujukat, mégiscsak egy csöpp ez a tengerben. A földművesszövetkezetek érdekszövetségének megalakításáról beszélgettünk a szerkesztőségben Addig? Addig nincs megállás Kötetlen beszélgetés egy igazgatóval az automatizálásról és a szakmunkáról Kevés olyan igazgatóval találkoztam, aki annyit dicsérné vállalatának munkásait, mint Novica Žarković, a kulai bőrgyár igazgatója. Az igazgató szavainak hitelességét a vállalat eredményei igazolják: a bőrgyár évek óta az iparág legjobbjai között van. — A sportolók azt mondják: könnyű megszerezni az első helyet, de annál nehezebb megtartaná... — Valahogy így van ez nálunk is — mondja az igazgató —, csak azzal a különbséggel, hogy sok gyenge közül nem nehéz kiemelkedni. Szerbiában van vagy tíz bőrgyár, de tavaly közülük csak kettőnek — nekünk és a zrenjaniniaknak — a jövedelméből jutott az alapokba is. — A kulaiak azért mégsem panaszkodhatnak: az 1100 új dinár átlagkereset nem kis pénz... — Az igaz, de két-három évvel ezelőtt munkásonként egymillió régi dinár volt az alapjainkban, tavaly viszont ennek csak egyötöde. Persze akkoriban túlfeszített volt az elosztásunk, a jövedelem felét az alapokba tettük, mert kellett a pénz az új gépekre. Most ismét a terv szerint haladunk: a jövedelem 70 százaléka megy a keresetekre. — Évek óta nem változik munkásaik létszáma — cserélek témát —, állandóan 220 —230-an vannak. A termelés mégis állandóan növekszik __ — Csak megismételhetem, amit már többször elmondtam: kiváló a munkásgárdánk, s most már termelésünk is jórészt automatizálva van, úgyhogy a fizikai munka a minimálisra csökkent. Hatvanmillió új dináros évi termeléshez, mint amennyi a miénk, a fémiparban 2000 munkásra lenne szükség. Csakhogy nálunk a késztermék értékének több mint 70 százalékát a nyersanyag képezi. A bőripar nem túlságosan akkumulatív... — Egy cseppet sem. Hiába nagyobb a termelékenységünk, mint az európai átlag, ebben az iparágban a legjobb munka sem jár sok haszonnal . De mégis tartják a lépést a haladással? — Hát, hogy is mondjam csak... Nehéz erre egy-két szóban válaszolni. A piacon ugyanis kegyetlenül nagy a versengés. Mind jobb és jobb minőséget kell adni, hogy megtartsuk vevőinket. Nemrégiben automatizáltuk a termelést, s most a szakmunkások munkája is csupán a gombok nyomogatásából áll: a gép mindent elvégez helyettük. Ez annyira egyszerű munka, hogy néhány napi gyakorlat után bárki szakképesítés nélkül is el tudja végezni. A szakképzett munkás tehát bizonyos értelemben feleslegessé vált. Néhány technológussal, vegyésszel, gépésszel és egypárszakképzetlen munkással már boldogulunk. Mindebből alkalomadtán probléma kerekedhetik — véli az igazgató. — Jelenleg még nincs baj, mert a legjobb munkásainkat különleges munkaműveletek végzésére képeztük át, a gépi megmunkálás után ugyanis sajátos módszerekkel tovább javítjuk a bőr minőségét. Mindez, hangsúlyozom, még nem probléma. Vállalatunk viszonylag jól áll. Ám nemrégiben hallottunk arról, hogy Angliában működik egy gyár, amely az európai termelékenység kétszeresére képes. Kapcsolatban vagyunk velük, hamarosan meg is látogatjuk őket, hogy némi tapasztalatokra szert tegyünk. — Mindezzel csak azt szándékoztam érzékeltetni — mondja az igazgató —, hogy a fejlődés még a bőriparban is hihetetlenül gyors. A mi újításainkat, újdonságainkat hazai versenytársaink is átvették, és ha megállunk, nemcsak hogy gyorsan utolérnek, hanem el is hagynak bennünket. Éppen ezért folyamatosan, pihenés nélkül együtt kell járnunk a műszaki haladással, az automatizálás azonban egy napon olyan belső problémák elé állíthat bennünket, amelyeket nagyon "nehéz lesz megoldani KORPA Béla AQ 82*