Magyar Szó, 1968. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-16 / 256. szám

2. oldal ITT SE VOLT, ott se volt, arra meg vég­képp ne gondoljon senki, hogy éppenséggel mifelénk lett volna; elég az, hogy élt egyszer egy tudósféle ember. Az egyik vegyi gyár kísérleti műhelyében munkálkodott ez a tudós­féle ember, s ha va­laki, ő aztán elmondhatta, hogy fejtörésben hullajtotta el minden haja szálát. Nemcsak éb­renlétében, hanem még álmában is valami szakmai találós kérdésen főtt a feje; nem látott ő a világból egyebet, mint a lombikjait, té­gelyeit, üvegcsöveit, no meg a bennük levő kotyvalékokat, kenőcsöket. Pedig igazán elgyönyörködhetett volna más­ban is, nem is kellett volna messzire mennie másféle örömökért. Nálánál valami húsz évvel fiatalabb, világszép felesége gondoskodott a testi jólétéről, nagyocska leánya mosolygott rá édesen. Ő azonban odahaza is csak a kísérle­tein törte a fejét, akkor is a vegyi párlatokról motyogott valamit, ha a felesége megkérdezte: izlik-e a f­őzt­je? A nagyocska leánya olykor szinte csodálta, hogy édesapja a szája helyett is nem a fülébe dugja a kanalat. Hanem azért szerették mind a ketten, mert szelíd természete volt annak a tudósféle em­bernek, azonfelül se nem ivott, se nem dohány­zott, soha sehová el nem csavargott, a fizetését is az utolsó krajcárig hazaadta minden hónap­ban. Meg aztán, ha szerelmes szavak helyett vegyi képleteket sugdosott is az asszonya fü­lébe a házastársi ágyban, ő se tagadhatta meg az emberi természetét. ☆ MI TAGADÁS BENNE, a tudósféle ember feleségét is egy bordában szőtték a többi fe­hérnéppel, neki is nagyon ínyére volt a szép­tevés. Így aztán szívesen fogadta a férfilátogató­kat, akik ugyan leginkább avval toppantak be, hogy az urát keresik, mégis majd mindig olyankor keresték, amikor tudván tudták, hogy nincs otthon. A szép asszony azonban soha senkit el nem küldött, inkább még egy kis papramorgóval, feketével is megkínálta őket, óraszám el tudta hallgatni a bókjaikat. Különösen egy nyomdaigazgató, a tudósféle ember kebelbarátja járt el sűrűn-sűrűn a szép asszonyhoz. Annak a nyomdájában készült a vegyészek szaklapja, amelyből sohase hiányoz­hatott a tudósféle ember valamilyen érteke­zése. Ő maga vezette először a házába, az egyik értekezése kinyomtatásának a megbeszélésére; eleinte nem is volt bátorsága becsöngetni a barátjának valami nyomdai levonat, miegymás ürügye nélkül. Hanem amikor látta, hogy a szép asszony milyen szívesen fogadja, egészen odaszokott, szinte viszketés fogta el, ha a lá­tása nélkül múlt el a nap. Többször vitt va­lami ajándékot is, leginkább a nyomdájukban készült könyvet, olykor egy csokor ibolyát, máskor a kisleánynak kedveskedett édességgel. Az is megesett, hogy a nyomda gépkocsiján megsétáltatta a szép asszonyt. Ebből aztán nagy mese kerekedett a leselke­dő szomszédok meg a rosszmájú ismerősök között. A fülébe jutott szóbeszéd hallatán a nyomdaigazgató feleségét is marni kezdte a szerelemféltés, a tudósféle ember azonban föl se vette, noha a tulajdon szemével látta, mi­lyen kitartóan jár a házába a nyomdaigazgató. Inkább még örült neki, hogy mulattatja az asszonyát, eszébe se jutott kételkedni se a fe­lesége, se a barátja hűségében. Nyilván neki volt igaza, nem a rosszmájú pletykálkodóknak, akik összebeszéltek mindenféle bolondságokat, bár egyikük se tartotta a gyertyát a nyomda­­igazgatónak meg a szép asszonynak. ☆ ÍGY MÚLT EL a tudósféle ember fölött va­lami húsz esztendő, zavartalan boldogságban. Annál jobban megrökönyödött, amikor a hat­vanadik születésnapja örömére azzal kezdték biztatni a vegyi gyárban, hogy most már le­tépheti érdemes munkássága megérett gyümöl­csét: elmehet nyugdíjba! Egy évvel még csak megtoldhatta a szolgálatát, hanem azután át kellett adnia helyét a fiatalabbaknak. Eleinte ugyan fizetség nélkül is be-benézett kedves műhelyébe, a saját szakállára kísérletezgetett, utóbb azonban belátta, hogy csak láb alatt van. Akkor aztán végképp elmaradt, még a ve­gyészeti szaklapból is kikopott. Most aztán minden terhével rászakadt az a nyomorúság, hogy nem tudott mit kezdeni az idejével. Hiába alhatott volna akár délig is, reggel ötkor kivetette az ágy, hogy egész nap csak ténferegjen vagy az utcát bámulja az ab­lakból. Nem volt türelme se az olvasáshoz, se valami házkörüli foglalatossághoz, a látogatók is untatták. Ahogy vendég jött, vette a kabát­ját, elment hazulról. ☆ AKKORIBAN TÖRTÉNT, hogy a nyomdaigaz­gató feleségében felforrt az epe. Ő is túljutott már az ötvenen, szárnyukra bocsátotta a gyermekeit is, de amikor egy nap megpillantotta az utcán a tudós­féle ember még mindig szép és kívánatos asszonyát, csúf sza­vakkal nekitámadt, megcsupálni se röstellette. A szép asszony ijedtében bemenekült a legkö­zelebbi barátnőjéhez, a nyomdaigazgató fele­sége meg a tudósféle ember háza irányába vette az útját. Eldicsekedett neki, hogy meg­bosszulta az asszonyán, amiért elcsavarta a férje fejét; váltig biztatta, hogy most már őrajta a sor, torolja meg a felesége sokévi hűtlenkedését. A tudósféle ember értetlenül hallgatta a fel­­hevült asszony vádjait, csak akkor indult meg az esze kereke, amikor a látogatója eltávozott. Hanem akkor csak úgy kapott rajta, hogy is­mét talált valami érdekes foglalatosságot. Ha­zatérő feleségét már azzal fogadta, hogy ő is lesse ki, szidja le, csupálja meg a nyomdaigaz­gató asszonyát. A szép asszony ijedt szégyenkezéssel meredt rá, sehogy se fért a fejébe, hogy nemcsak a nyomdaigazgató feleségének, hanem az ő urá­nak is húsz hosszú esztendő után jutott eszébe a féltékenységét megmutatni. Mindhiába sze­rette volna lecsillapítani, a férje minden tudo­mányos szenvedélyével elkezdett törődni a csa­ládjával. Miután a felesége nem volt hajlandó elég­tételt venni, ő tört be a nyomdaigazgató laká­sára, ő verte orron a legjobb barátját. Azután egyre bolondabb vádakkal gyötörte a feleségét. Ráparancsolt, hogy szerezze vissza azokat a nemlétező fényképeket, amelyeket a nyomda­­igazgató készített róla. Szemébe vágta, hogy a lányuknak sem ő, hanem a nyomdaigazgató az apja. Meggyanúsította, hogy meg akarja mér­gezni; éjszaka kést fogott rá, hogy a fattyájá­val együtt megöli. Vadul forgó szemmel üvöl­tözött ilyenkor, kivette a száját a hab. A szép asszonynak is, a leányának is po­kollá vált az élete. Hosszú hónapokon át tar­tott ez a gyötrelem, azt se lehetett tudni, mi lett a vége. A tudósféle ember fűnek-fának elpanaszolta agyrémeit, és a legtöbben nem­hogy csöndesítették volna, hanem lovat adtak alája. Utolsó dührohamában annyira feliidult, hogy holtan rogyott össze a tudósféle ember. ☆ PÁR NAPPAL a tudós féle ember temetése után, a leánya mély sóhajtással kiadta, ami a lelkét nyomta. — Tudod, édesanyám, én mindig nagyon sze­rettem az édesapámat, épp csak az fájt egy kicsit, hogy örökké a munkáján járt az esze, mivelünk szinte egy szikrányit se törődött. Azt is tudom, hogy ilyesmit még elgondolni se szabad, nemhogy kimondani, de amikor az­tán elkezdett törődni velünk, hát akkor való­sággal meggyűlöltem az édesapámat! A szép asszonynak csupa könny lett a sze­me, mert az fordult meg a fejében, hogy min­denkit addig lehet a legjobban szeretni, amíg ki nem mutatja a foga fehérét. De nem akar­ta még jobban elszomorítani, így csak szótla­nul megcsókolta a lányát. Aki nem hiszi, arról nekem is olyan a gon­dolatom, hogy a legokosabb, ha megtartom magamnak. Atomkori népmesék hetedhét országon innen és túl­vette ahol találta, megtoldotta ahogy tudta Komáromi József Sándor Elkezdett törődni MAGYAR SZÓ Hétfő, 1968. szept. 16. Milyen módosításokat kell végezni az alkotmányban? (2) A szövetség, a köztársaságok és a tartományok funkciói A SZÖVETSÉG ÉS A KÖZTÁRSASÁGOK JOGAI Habár az Alkotmány vi­lágosan kimondja, mely kérdések tartoznak kizáró­­lag a szövetség hatásköré-/* re, mely kérdéseket szabá­lyozhatja a saját törvényei­vel a szövetség, mégis a törvényjavaslatok megvi­tatásakor úgyszólván véget nem érő szócsaták folynak a parlamentben áráról, vajon a szövetségi államhatalom nem avatkozik-e­ be illeték­telenül a köztársaságok ha­táskörébe. Pontosabban: meddig terjedhet egyes kér­désekben a szövetségi tör­vényhozás­­illetékessége. A köztársaságok álláspontja az, hogy a szövetségi tör­vények csak az alapelve­ket szabályozhatják, a rész­letkérdéseket pedig maguk­nak a köztársaságoknak kell meghatározniuk saját törvényeikkel. Az. alkotmánymódosítási bizottság rámutat erre a problémára. A tételek el­fogadják a köztársaságok nézeteit azzal, hogy közvi­tára bízzák a pontosabb és részletesebb javaslat meg­hozatalát. Alkotmányunk szerint a bírósági rendszer egységes az egész országban. A pol­gárok és munkaközösségek ügyeiben általános illetékes­ségű bíróságok (községi, ke­rületi, köztársasági legfel­ső bíróságok és Jugoszlávia legfelső bírósága) meg a gazdasági bíróságok dönte­nek. A tételek azt javasol­ják, hogy ezt a kérdést a jövőben maguk a köztársa­ságok szabályozzák. Ezek szerint a tételek a köztár­saságokra bízzák annak a sokat vitatott kérdésnek az eldöntését, hogy a gazda­sági perekben és más gaz­dasági érdekű jogi ügyek­ben külön gazdasági bíró­ságok határozzanak vagy pedig az általános illeté­­kességűek. A társadalmi-politikai közösségek bevételének for­rásait jelenleg a szövetség állapítja meg, sőt a száza­lék határát is megszabhat­ja. Azaz: a szövetség hatá­rozza meg, hogy a társa­dalmi-politikai közösségek mire és mekkora százalék­ban vethetnek ki adót és járulékot. Ezek a rendel­kezések az összes társadal­mi-politikai közösség (köz­társaság, tartomány, köz­ség) nézete szerint ellen­tétben vannak társadalmi­­politikai rendszerünkkel, ezért e közösségek azt kö­vetelik, hogy bevételeik for­rásait, valamint az adókul­csokat maguk határozhas­sák meg. Az alkotmánymó­dosító tételek elvben elfo­gadják ezt az álláspontot, de azt javasolják, hogy ki­vételes esetekben a szövet­ség korlátozhassa a társa­dalmi-politikai közösségek­nek ezt a jogát. A tartományok jogai Hazánkban két önálló tar­tomány van: Vajdaság és Kosovo-Metohija. Alkotmá­nyunk szerint ezeknek a Szerb Szocialista Köztársa­ság kereteibe tartozó társa­dalmi-politikai közösségek­nek a jogait és kötelessé­geit, valamint szervezési föl­építését a köztársasági al­kotmány írja elő. Mindkét tartomány al­kotmánymódosítási bizottsá­ga a következő álláspontra helyezkedett: habár társa­dalmi-politikai rendszerünk egyik alapelve a decentra­lizáció és az önigazgatás, az Alkotmány ezt a tarto­mányok jogai és kötelessé­gei tekintetében nem jut­tatja kellőképpen kifeje­zésre. Márpedig erre nagy szükség lenne, különösen, ha figyelembe vesszük a tartományok nemzetiségi, történelmi, művelődési sajá­tosságait. Az Alkotmány­nak ki kell mondania, hogy a tartományok olyan tár­­­sadalmi-politikai közössé­gek, amelyek önállóan ha­tároznak szkupstináik és igazgatási fórumaik szer­vezési fölépítéséről és hatás­köréről. Azokban a kérdé­sekben pedig, amelyekben önkormányzatot élveznek, törvényhozási joguk le­gyen. Minthogy az autonó­mia kiterjed az igazságszol­gáltatásra is, a legfelső bí­róságok a jövőben ne a köz­társasági bíróságnak legye­nek az alosztályai, hanem önálló tartományi legfelső bírósággá váljanak. Egy másik kérdés, amely­nek rendezését szintén ja­vasolták a tartományok al­kotmánymódosítási bizottsá­gai, az anyagi eszközökre vonatkozik. A köztársasági alkotmány szerint ugyanis a tartományok bevételét a köztársaság jövedelmének egy bizonyos hányada képe­zi. Ez azt jelenti, hogy az eszközök köztársasági szin­ten gyűlnek össze, és a tartományok bizonyos szá­zalékot kapnak belőlük. Hogy pontosan mennyit, ez minden évben vita tárgya. Ezért a tartományokat fel kell jogosítani arra, hogy önállóan állapíthassák meg jövedelmi forrásaikat. A nemzetiségek joga anyanyelvük használatára Hazánk lakossága több népből és nemzetiségből áll. Az Alkotmány 33. szakaszá­ban ezért szükségesnek tar­totta leszögezni, hogy a „pol­gároknak nemzetiségre, faj­ra, vallásra, nemre, nyelvre, műveltségre és társadalmi pozícióra való tekintet nél­kül egyenlő jogaik és köte­lességeik vannak”. Az egyenrangú nyelvhasználat jogát az Alkotmány néhány rendelkezése részletezi is: az ország népeinek nyelve és írása egyenrangú, minden nemzetiségnek joga van a szabad nyelvhasználatra stb. A törvényhozásról és az al­kotmányosságról szólván az Alkotmány kimondja: min­denkinek joga van a bíróság vagy a közigazgatási szerv előtt anyanyelvét használni, anyanyelvén ismerkedni meg a tényekkel. A tartományok alkotmány­módosítási bizottsága azt ja­vasolta, hogy a szövetségi al­kotmány részletesebben jut­tassa kifejezésre a nemzeti­ségek nyelvi egyenjogúságát, valamint azt is, hogy a nem­zetiségek a hivatalos ügyek­ben is egyenrangúan hasz­nálhassák anyanyelvüket. Ez a gyakorlatban azt jelente­né, hogy a nemzetiségek lakta területeken a hivata­los iratokat és okmányokat az illető nemzetiség anya­nyelvén is megszövegeznék. A módosító javaslat rész­ben elfogadja a fenti néze­teket. Kötelezik a társadal­mi-politikai fórumokat és a munkaközösségeket, hogy statútumaikkal és más elő­írásaikkal biztosítsák a nem­zetiségeknek anyanyelvük szabad használatát, és írják elő annak módjait és feltéte­leit. Továbbá, kimondják, hogy a nemzetiségeknek a köztársasági alkotmánnyal és törvényekkel összhang­ban, joguk van anyanyelvük használatára az állami fóru­mok és a közszolgáltatást végző munkaszervezetek előtti eljárásban. Tehát a tételek szerint az Alkotmány az eddiginél részletesebben, de még mindig csak általá­nosságban juttatná kifejezés­re a nemzetiségek anyanyel­vének az ország népeinek nyelvével való egyenrangú­ságát. A megvalósítás mód­ját és feltételeit továbbra is a köztársaságoknak és a töb­bi társadalmi-politikai kö­zösségnek, valamint a mun­kaszervezeteknek kell elő­írniuk. A közvitának szeptember 25-éig kellene befejeződnie, azonban a közbejött esemé­nyek miatt valószínűleg meghoszabbítják a határidőt. Az észrevételeket és javas­latokat a Szocialista Szövet­ség községi választmányához vagy a Szövetségi Szkupsti­­na alkotmány­módosítási bi­zottságához közvetlenül is el lehet juttatni. SZÉKELY Imre Holnap nyílik az írótábor Kanizsán Könyvkiállítás, vitaest, író—olvasó találkozók, képkiállítás, szabadtéri előadás — Az írók tribünje - Külföldi vendégeket is meghívtak ■ fcWH4: Kanizsán tizenharmadszor gyülekeznek az írók immár hagyományossá vált táboro­zásukra, mely ez­­ évben kü­lönösen dús programot ígér és számos újítással lepi meg Kanizsa és környéke iro­dalomkedvelő közönségét. Holnap délután az írótá­bor ünnepélyes megnyitásá­val egybekötve megnyílik Ex libris címmel a ka­nizsai seregszemlén megje­lent írók újabb műveinek kiállítása is. Dr. Draško Redjep, az íróegyesület vaj­dasági titkára méltatja az ez évi irodalmi termést. Szerdán délelőtt a város­háza nagytermében az Írók Tribünje fedez vitát. Három kérdés szerepel napirenden: korunk társadalmi esemé­nyei, a központ és a vidék közötti viszony, az író és a kiadó közös problémái. Mind­három témát vitaindító elő­adások vezetik be. Délután a kanizsai kultúrmunkások­­kal folytatnak eszmecserét az írók. Az író-olvasó találkozók keretében irodalmi estet ren­deznek Kanizsán, Oromon, Trešnjevacon, Martonoson, Adorjánon, Kispiacon és Hor­goson. Pénteken délelőtt a Forum Kiadó Vállalat vezetői tarta­nak megbeszélést a vajdasági magyar írókkal a jövő évi irodalmi pályázatról. Mint ismeretes, a Forum nagysza­bású regénypályázata ez év végén zárul, s már most kez­dődik a vita arról, hogy mi­lyen műfaj fejlesztését kel­lene szorgalmazni 1969-ben. Várható, hogy ezen a meg­beszélésen nagy számban vesznek majd részt nemcsak az írók, hanem az irodalmi szerkesztők is. A legnagyobb érdeklődés azonban a vasárnap délelőtt Kanizsa főterén rendezendő szabadtéri nagygyűlést előzi meg. A szabadtéri költői rendezvényt Szeptember Kanizsán címmel hirde­tik, s az lesz egyik fő jel­legzetessége, hogy a jugo­szláviai népek és nemzetisé­gek minden nyelvén szólnak majd az írók a közönséghez: magyarul, szerbhorvátul, szlovénül, albánul, olaszul, macedónul, románul, szlová­kul. A kanizsai írótábor ka­pui nyitva állnak az ország minden írója előtt: mind­egyikük szívesen látott ven­dég, persze fizető vendég, külön meghívó és invitálás nélkül. Az íróegyesület csak a meghívott külföldi írók költségeit fedezi. Az írótábor eseményeiről lapunk rendszeresen fogja tájékoztatni olvasóit. B. S. IDEÁLIS VAJPÓTLÓ­­Viseljen SOLID CIPŐT

Next