Magyar Szó, 1968. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)
1968-09-16 / 256. szám
2. oldal ITT SE VOLT, ott se volt, arra meg végképp ne gondoljon senki, hogy éppenséggel mifelénk lett volna; elég az, hogy élt egyszer egy tudósféle ember. Az egyik vegyi gyár kísérleti műhelyében munkálkodott ez a tudósféle ember, s ha valaki, ő aztán elmondhatta, hogy fejtörésben hullajtotta el minden haja szálát. Nemcsak ébrenlétében, hanem még álmában is valami szakmai találós kérdésen főtt a feje; nem látott ő a világból egyebet, mint a lombikjait, tégelyeit, üvegcsöveit, no meg a bennük levő kotyvalékokat, kenőcsöket. Pedig igazán elgyönyörködhetett volna másban is, nem is kellett volna messzire mennie másféle örömökért. Nálánál valami húsz évvel fiatalabb, világszép felesége gondoskodott a testi jólétéről, nagyocska leánya mosolygott rá édesen. Ő azonban odahaza is csak a kísérletein törte a fejét, akkor is a vegyi párlatokról motyogott valamit, ha a felesége megkérdezte: izlik-e a főztje? A nagyocska leánya olykor szinte csodálta, hogy édesapja a szája helyett is nem a fülébe dugja a kanalat. Hanem azért szerették mind a ketten, mert szelíd természete volt annak a tudósféle embernek, azonfelül se nem ivott, se nem dohányzott, soha sehová el nem csavargott, a fizetését is az utolsó krajcárig hazaadta minden hónapban. Meg aztán, ha szerelmes szavak helyett vegyi képleteket sugdosott is az asszonya fülébe a házastársi ágyban, ő se tagadhatta meg az emberi természetét. ☆ MI TAGADÁS BENNE, a tudósféle ember feleségét is egy bordában szőtték a többi fehérnéppel, neki is nagyon ínyére volt a széptevés. Így aztán szívesen fogadta a férfilátogatókat, akik ugyan leginkább avval toppantak be, hogy az urát keresik, mégis majd mindig olyankor keresték, amikor tudván tudták, hogy nincs otthon. A szép asszony azonban soha senkit el nem küldött, inkább még egy kis papramorgóval, feketével is megkínálta őket, óraszám el tudta hallgatni a bókjaikat. Különösen egy nyomdaigazgató, a tudósféle ember kebelbarátja járt el sűrűn-sűrűn a szép asszonyhoz. Annak a nyomdájában készült a vegyészek szaklapja, amelyből sohase hiányozhatott a tudósféle ember valamilyen értekezése. Ő maga vezette először a házába, az egyik értekezése kinyomtatásának a megbeszélésére; eleinte nem is volt bátorsága becsöngetni a barátjának valami nyomdai levonat, miegymás ürügye nélkül. Hanem amikor látta, hogy a szép asszony milyen szívesen fogadja, egészen odaszokott, szinte viszketés fogta el, ha a látása nélkül múlt el a nap. Többször vitt valami ajándékot is, leginkább a nyomdájukban készült könyvet, olykor egy csokor ibolyát, máskor a kisleánynak kedveskedett édességgel. Az is megesett, hogy a nyomda gépkocsiján megsétáltatta a szép asszonyt. Ebből aztán nagy mese kerekedett a leselkedő szomszédok meg a rosszmájú ismerősök között. A fülébe jutott szóbeszéd hallatán a nyomdaigazgató feleségét is marni kezdte a szerelemféltés, a tudósféle ember azonban föl se vette, noha a tulajdon szemével látta, milyen kitartóan jár a házába a nyomdaigazgató. Inkább még örült neki, hogy mulattatja az asszonyát, eszébe se jutott kételkedni se a felesége, se a barátja hűségében. Nyilván neki volt igaza, nem a rosszmájú pletykálkodóknak, akik összebeszéltek mindenféle bolondságokat, bár egyikük se tartotta a gyertyát a nyomdaigazgatónak meg a szép asszonynak. ☆ ÍGY MÚLT EL a tudósféle ember fölött valami húsz esztendő, zavartalan boldogságban. Annál jobban megrökönyödött, amikor a hatvanadik születésnapja örömére azzal kezdték biztatni a vegyi gyárban, hogy most már letépheti érdemes munkássága megérett gyümölcsét: elmehet nyugdíjba! Egy évvel még csak megtoldhatta a szolgálatát, hanem azután át kellett adnia helyét a fiatalabbaknak. Eleinte ugyan fizetség nélkül is be-benézett kedves műhelyébe, a saját szakállára kísérletezgetett, utóbb azonban belátta, hogy csak láb alatt van. Akkor aztán végképp elmaradt, még a vegyészeti szaklapból is kikopott. Most aztán minden terhével rászakadt az a nyomorúság, hogy nem tudott mit kezdeni az idejével. Hiába alhatott volna akár délig is, reggel ötkor kivetette az ágy, hogy egész nap csak ténferegjen vagy az utcát bámulja az ablakból. Nem volt türelme se az olvasáshoz, se valami házkörüli foglalatossághoz, a látogatók is untatták. Ahogy vendég jött, vette a kabátját, elment hazulról. ☆ AKKORIBAN TÖRTÉNT, hogy a nyomdaigazgató feleségében felforrt az epe. Ő is túljutott már az ötvenen, szárnyukra bocsátotta a gyermekeit is, de amikor egy nap megpillantotta az utcán a tudósféle ember még mindig szép és kívánatos asszonyát, csúf szavakkal nekitámadt, megcsupálni se röstellette. A szép asszony ijedtében bemenekült a legközelebbi barátnőjéhez, a nyomdaigazgató felesége meg a tudósféle ember háza irányába vette az útját. Eldicsekedett neki, hogy megbosszulta az asszonyán, amiért elcsavarta a férje fejét; váltig biztatta, hogy most már őrajta a sor, torolja meg a felesége sokévi hűtlenkedését. A tudósféle ember értetlenül hallgatta a felhevült asszony vádjait, csak akkor indult meg az esze kereke, amikor a látogatója eltávozott. Hanem akkor csak úgy kapott rajta, hogy ismét talált valami érdekes foglalatosságot. Hazatérő feleségét már azzal fogadta, hogy ő is lesse ki, szidja le, csupálja meg a nyomdaigazgató asszonyát. A szép asszony ijedt szégyenkezéssel meredt rá, sehogy se fért a fejébe, hogy nemcsak a nyomdaigazgató feleségének, hanem az ő urának is húsz hosszú esztendő után jutott eszébe a féltékenységét megmutatni. Mindhiába szerette volna lecsillapítani, a férje minden tudományos szenvedélyével elkezdett törődni a családjával. Miután a felesége nem volt hajlandó elégtételt venni, ő tört be a nyomdaigazgató lakására, ő verte orron a legjobb barátját. Azután egyre bolondabb vádakkal gyötörte a feleségét. Ráparancsolt, hogy szerezze vissza azokat a nemlétező fényképeket, amelyeket a nyomdaigazgató készített róla. Szemébe vágta, hogy a lányuknak sem ő, hanem a nyomdaigazgató az apja. Meggyanúsította, hogy meg akarja mérgezni; éjszaka kést fogott rá, hogy a fattyájával együtt megöli. Vadul forgó szemmel üvöltözött ilyenkor, kivette a száját a hab. A szép asszonynak is, a leányának is pokollá vált az élete. Hosszú hónapokon át tartott ez a gyötrelem, azt se lehetett tudni, mi lett a vége. A tudósféle ember fűnek-fának elpanaszolta agyrémeit, és a legtöbben nemhogy csöndesítették volna, hanem lovat adtak alája. Utolsó dührohamában annyira feliidult, hogy holtan rogyott össze a tudósféle ember. ☆ PÁR NAPPAL a tudós féle ember temetése után, a leánya mély sóhajtással kiadta, ami a lelkét nyomta. — Tudod, édesanyám, én mindig nagyon szerettem az édesapámat, épp csak az fájt egy kicsit, hogy örökké a munkáján járt az esze, mivelünk szinte egy szikrányit se törődött. Azt is tudom, hogy ilyesmit még elgondolni se szabad, nemhogy kimondani, de amikor aztán elkezdett törődni velünk, hát akkor valósággal meggyűlöltem az édesapámat! A szép asszonynak csupa könny lett a szeme, mert az fordult meg a fejében, hogy mindenkit addig lehet a legjobban szeretni, amíg ki nem mutatja a foga fehérét. De nem akarta még jobban elszomorítani, így csak szótlanul megcsókolta a lányát. Aki nem hiszi, arról nekem is olyan a gondolatom, hogy a legokosabb, ha megtartom magamnak. Atomkori népmesék hetedhét országon innen és túlvette ahol találta, megtoldotta ahogy tudta Komáromi József Sándor Elkezdett törődni MAGYAR SZÓ Hétfő, 1968. szept. 16. Milyen módosításokat kell végezni az alkotmányban? (2) A szövetség, a köztársaságok és a tartományok funkciói A SZÖVETSÉG ÉS A KÖZTÁRSASÁGOK JOGAI Habár az Alkotmány világosan kimondja, mely kérdések tartoznak kizárólag a szövetség hatásköré-/* re, mely kérdéseket szabályozhatja a saját törvényeivel a szövetség, mégis a törvényjavaslatok megvitatásakor úgyszólván véget nem érő szócsaták folynak a parlamentben áráról, vajon a szövetségi államhatalom nem avatkozik-e be illetéktelenül a köztársaságok hatáskörébe. Pontosabban: meddig terjedhet egyes kérdésekben a szövetségi törvényhozásilletékessége. A köztársaságok álláspontja az, hogy a szövetségi törvények csak az alapelveket szabályozhatják, a részletkérdéseket pedig maguknak a köztársaságoknak kell meghatározniuk saját törvényeikkel. Az. alkotmánymódosítási bizottság rámutat erre a problémára. A tételek elfogadják a köztársaságok nézeteit azzal, hogy közvitára bízzák a pontosabb és részletesebb javaslat meghozatalát. Alkotmányunk szerint a bírósági rendszer egységes az egész országban. A polgárok és munkaközösségek ügyeiben általános illetékességű bíróságok (községi, kerületi, köztársasági legfelső bíróságok és Jugoszlávia legfelső bírósága) meg a gazdasági bíróságok döntenek. A tételek azt javasolják, hogy ezt a kérdést a jövőben maguk a köztársaságok szabályozzák. Ezek szerint a tételek a köztársaságokra bízzák annak a sokat vitatott kérdésnek az eldöntését, hogy a gazdasági perekben és más gazdasági érdekű jogi ügyekben külön gazdasági bíróságok határozzanak vagy pedig az általános illetékességűek. A társadalmi-politikai közösségek bevételének forrásait jelenleg a szövetség állapítja meg, sőt a százalék határát is megszabhatja. Azaz: a szövetség határozza meg, hogy a társadalmi-politikai közösségek mire és mekkora százalékban vethetnek ki adót és járulékot. Ezek a rendelkezések az összes társadalmi-politikai közösség (köztársaság, tartomány, község) nézete szerint ellentétben vannak társadalmipolitikai rendszerünkkel, ezért e közösségek azt követelik, hogy bevételeik forrásait, valamint az adókulcsokat maguk határozhassák meg. Az alkotmánymódosító tételek elvben elfogadják ezt az álláspontot, de azt javasolják, hogy kivételes esetekben a szövetség korlátozhassa a társadalmi-politikai közösségeknek ezt a jogát. A tartományok jogai Hazánkban két önálló tartomány van: Vajdaság és Kosovo-Metohija. Alkotmányunk szerint ezeknek a Szerb Szocialista Köztársaság kereteibe tartozó társadalmi-politikai közösségeknek a jogait és kötelességeit, valamint szervezési fölépítését a köztársasági alkotmány írja elő. Mindkét tartomány alkotmánymódosítási bizottsága a következő álláspontra helyezkedett: habár társadalmi-politikai rendszerünk egyik alapelve a decentralizáció és az önigazgatás, az Alkotmány ezt a tartományok jogai és kötelességei tekintetében nem juttatja kellőképpen kifejezésre. Márpedig erre nagy szükség lenne, különösen, ha figyelembe vesszük a tartományok nemzetiségi, történelmi, művelődési sajátosságait. Az Alkotmánynak ki kell mondania, hogy a tartományok olyan társadalmi-politikai közösségek, amelyek önállóan határoznak szkupstináik és igazgatási fórumaik szervezési fölépítéséről és hatásköréről. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben önkormányzatot élveznek, törvényhozási joguk legyen. Minthogy az autonómia kiterjed az igazságszolgáltatásra is, a legfelső bíróságok a jövőben ne a köztársasági bíróságnak legyenek az alosztályai, hanem önálló tartományi legfelső bírósággá váljanak. Egy másik kérdés, amelynek rendezését szintén javasolták a tartományok alkotmánymódosítási bizottságai, az anyagi eszközökre vonatkozik. A köztársasági alkotmány szerint ugyanis a tartományok bevételét a köztársaság jövedelmének egy bizonyos hányada képezi. Ez azt jelenti, hogy az eszközök köztársasági szinten gyűlnek össze, és a tartományok bizonyos százalékot kapnak belőlük. Hogy pontosan mennyit, ez minden évben vita tárgya. Ezért a tartományokat fel kell jogosítani arra, hogy önállóan állapíthassák meg jövedelmi forrásaikat. A nemzetiségek joga anyanyelvük használatára Hazánk lakossága több népből és nemzetiségből áll. Az Alkotmány 33. szakaszában ezért szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a „polgároknak nemzetiségre, fajra, vallásra, nemre, nyelvre, műveltségre és társadalmi pozícióra való tekintet nélkül egyenlő jogaik és kötelességeik vannak”. Az egyenrangú nyelvhasználat jogát az Alkotmány néhány rendelkezése részletezi is: az ország népeinek nyelve és írása egyenrangú, minden nemzetiségnek joga van a szabad nyelvhasználatra stb. A törvényhozásról és az alkotmányosságról szólván az Alkotmány kimondja: mindenkinek joga van a bíróság vagy a közigazgatási szerv előtt anyanyelvét használni, anyanyelvén ismerkedni meg a tényekkel. A tartományok alkotmánymódosítási bizottsága azt javasolta, hogy a szövetségi alkotmány részletesebben juttassa kifejezésre a nemzetiségek nyelvi egyenjogúságát, valamint azt is, hogy a nemzetiségek a hivatalos ügyekben is egyenrangúan használhassák anyanyelvüket. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a nemzetiségek lakta területeken a hivatalos iratokat és okmányokat az illető nemzetiség anyanyelvén is megszövegeznék. A módosító javaslat részben elfogadja a fenti nézeteket. Kötelezik a társadalmi-politikai fórumokat és a munkaközösségeket, hogy statútumaikkal és más előírásaikkal biztosítsák a nemzetiségeknek anyanyelvük szabad használatát, és írják elő annak módjait és feltételeit. Továbbá, kimondják, hogy a nemzetiségeknek a köztársasági alkotmánnyal és törvényekkel összhangban, joguk van anyanyelvük használatára az állami fórumok és a közszolgáltatást végző munkaszervezetek előtti eljárásban. Tehát a tételek szerint az Alkotmány az eddiginél részletesebben, de még mindig csak általánosságban juttatná kifejezésre a nemzetiségek anyanyelvének az ország népeinek nyelvével való egyenrangúságát. A megvalósítás módját és feltételeit továbbra is a köztársaságoknak és a többi társadalmi-politikai közösségnek, valamint a munkaszervezeteknek kell előírniuk. A közvitának szeptember 25-éig kellene befejeződnie, azonban a közbejött események miatt valószínűleg meghoszabbítják a határidőt. Az észrevételeket és javaslatokat a Szocialista Szövetség községi választmányához vagy a Szövetségi Szkupstina alkotmánymódosítási bizottságához közvetlenül is el lehet juttatni. SZÉKELY Imre Holnap nyílik az írótábor Kanizsán Könyvkiállítás, vitaest, író—olvasó találkozók, képkiállítás, szabadtéri előadás — Az írók tribünje - Külföldi vendégeket is meghívtak ■ fcWH4: Kanizsán tizenharmadszor gyülekeznek az írók immár hagyományossá vált táborozásukra, mely ez évben különösen dús programot ígér és számos újítással lepi meg Kanizsa és környéke irodalomkedvelő közönségét. Holnap délután az írótábor ünnepélyes megnyitásával egybekötve megnyílik Ex libris címmel a kanizsai seregszemlén megjelent írók újabb műveinek kiállítása is. Dr. Draško Redjep, az íróegyesület vajdasági titkára méltatja az ez évi irodalmi termést. Szerdán délelőtt a városháza nagytermében az Írók Tribünje fedez vitát. Három kérdés szerepel napirenden: korunk társadalmi eseményei, a központ és a vidék közötti viszony, az író és a kiadó közös problémái. Mindhárom témát vitaindító előadások vezetik be. Délután a kanizsai kultúrmunkásokkal folytatnak eszmecserét az írók. Az író-olvasó találkozók keretében irodalmi estet rendeznek Kanizsán, Oromon, Trešnjevacon, Martonoson, Adorjánon, Kispiacon és Horgoson. Pénteken délelőtt a Forum Kiadó Vállalat vezetői tartanak megbeszélést a vajdasági magyar írókkal a jövő évi irodalmi pályázatról. Mint ismeretes, a Forum nagyszabású regénypályázata ez év végén zárul, s már most kezdődik a vita arról, hogy milyen műfaj fejlesztését kellene szorgalmazni 1969-ben. Várható, hogy ezen a megbeszélésen nagy számban vesznek majd részt nemcsak az írók, hanem az irodalmi szerkesztők is. A legnagyobb érdeklődés azonban a vasárnap délelőtt Kanizsa főterén rendezendő szabadtéri nagygyűlést előzi meg. A szabadtéri költői rendezvényt Szeptember Kanizsán címmel hirdetik, s az lesz egyik fő jellegzetessége, hogy a jugoszláviai népek és nemzetiségek minden nyelvén szólnak majd az írók a közönséghez: magyarul, szerbhorvátul, szlovénül, albánul, olaszul, macedónul, románul, szlovákul. A kanizsai írótábor kapui nyitva állnak az ország minden írója előtt: mindegyikük szívesen látott vendég, persze fizető vendég, külön meghívó és invitálás nélkül. Az íróegyesület csak a meghívott külföldi írók költségeit fedezi. Az írótábor eseményeiről lapunk rendszeresen fogja tájékoztatni olvasóit. B. S. IDEÁLIS VAJPÓTLÓViseljen SOLID CIPŐT