Magyar Szó, 1968. november (25. évfolyam, 302-329. szám)
1968-11-01 / 302. szám
Péntek, 1968. november 1. Útépítők a paragrafusok útvesztőjében Nézeteltérés a Vojvodinaput és a tartományi útépítési tanács között — Mind a két fél a törvényre esküszik — Szópárbaj a tartományi képviselőház gazdasági bizottságának ülésén Délelőtt 9 órától lapzártáig tartó heves vita folyt tegnapelőtt a tartományi képviselőház gazdasági bizottságának ülésén. Témája: a Vojvodinaput útépítő vállalat és a tartományi útépítési tanács közötti nézeteltérés. Nézeteltérésük persze nem az ülésen keletkezett, jóval régebbi keletű, a tartományi útalap múlt évben történt megszüntetése és az útépítési tanács létesítése óta fennáll. A gazdasági tanács szerdai ülése csak színtérrül szolgált az összecsapáshoz. Illetékességi kérdésről folyik a vita, pontosabban arról, hogy milyen helyzetbe hozza a tavalyi úttörvény a Vojvodinaput útépítő vállalatot és milyen jogokkal ruházza fel a tanácsot, mint társadalmi önigazgatási szervet. Még konkrétabban: ki milyen mértékben rendelkezzen az útépítési pénzekkel? • A panaszok listája A Vojvodinaput munkástanácsa július 17-én felhívta tartományi végrehajtó tanács figyelmét arra, hogy az útépítési tanács szabálytalanul hozta meg Vajdaság idei útkarbantartási és korszerűsítési programját, s bevádolta a tanácsot, hogy a vállalatot megfosztotta minden törvényes jogától. A Vojvodinaput munkás- Minden mart Mivel a végrehajtó tanács állásfoglalása után is minden maradt a régiben, a tartományi képviselőház gazdasági bizottsága elhatározta, hogy megtárgyalja az ügyet. Az elnöklő Vasa Lilié bevezetőjében előre bocsátotta, hogy a bizottság semmiképpen sem vállalkozhat a döntanácsa hivatkozott arra, hogy a program 23 milliárd régi dinár felhasználását irányozza elő, közben erre a célra csak 20 milliárd 455 millió dinár van biztosítva. Továbbá, a karbantartási munkálatokra a Vojvodinaput 4 milliárd 900 746 000 dinárt irányzott elő, a tanács viszont ezt az összeget minden alaposabb megokolás nélkül 15 százalékkal csökkentette. Ezt a mozzanatot azért tartotta fontosnak hangsúlyozni a vállalat munkástanácsa, mert az utak járhatatlanságáért és az ebből adódó esetleges balesetekért az útépítő vállalatot terheli a felelősség. Szemére veti a tanácsnak a Vojvodinaput azt is, hogy útépítési és korszerűsítési szerződéseket köt a községekkel, holott erre nincs joga, mert nem jogi személy, hanem társadalmi-önigazgatási szerv, az operatív munka tehát az útépítési vállalatra tartozik. A panaszok listája meglehetősen hosszú. Szinte lehetetlen mindegyik tételére kitérni. Nagyjából ez volt a véleménye a tartományi végrehajtó tanácsnak is, amikor július 25-én és augusztus 8-án foglalkozott a Voijvodinaputa panaszával. Ezért úgy határozott, hogy a „hadakozó feleknek” a törvényes előírásokhoz kell tartaniuk magukat, és közösen kell elhárítaniuk a munkájukat gátló akadályokat. de a régiben töbíró szerepére, erre nincs is szükség, csupán azt szándékozik megvizsgálni, hogyan jut érvényre az önigazgatás az útépítésben.• Kénytelen vagyok megállapítani — mondotta —, hogy a tanács eléggé paszszív a Vojvodinaput által felvetett kérdések megoldásában. Egy ízben ugyan foglalkozott a Vojvodinaput panaszával, sőt kivizsgálására különbizottságot is alakított, de a bizottság jelentését mind a mai napig nem tűzte napirendre. Silic elnök feltette a kérdést: — Elvi ellentétek játszanak-e közre a viszályban, vagy pedig a tanács elnökének és a Vojvodinaput igazgatójának személyes öszszeütközése? Bár egyesek hajlamosak az utóbbival magyarázni a konfliktust, nézetem szerint elvi kérdésekről van szó. De ha így van, akkor miért nem viszik alkotmányvédő bíróság elé az ügyet? Nagykanász Lázár szabadkai képviselő felszólalásában azt kezdte feszegetni, értesült-e a tanács mindegyik tagja a Vojvodinaput panaszáról. — Néhány tanácstaggal beszélgettem — mondotta — s arra a megállapításra jutattam, hogy nem mindegyiktanácstag szerzett tudomást a vitás kérdésekről, s ezt semmiképpen sem helyeselem, akarja sajátítani törvény adta jogainkat, és emiatt kell most itt „traccsolnunk”. Pedig a munkálatok java részét a Vojvodinaputra bíztuk, annak ellenére, hogy drágábban dolgozik, mint a többi útépítő vállalat. Tegye idejében tisztába a kicsit! Csinos, jószabású kezeslábas nadrágot kerestem járni tanuló kisfiamnak az egyik újvidéki gyermekszaküzletben. — Ez éppen arra való. Vállon gombolós, derékban gumi tartja, két zseb is van rajta, zseb- vagy szájkendőnek — ajánlja egy kis fiatal elárusítónő. — Sajnos, csak egy színben van, csak sötétkéket adhatok — rakja elém előzékenyen a trikóanyagból készült bokavédős kis kertésznadrágot. Tetszik a szabás, a színe is jó lesz, gondoltam. Még mászik, úgyis csak a parkettát fényesíti vele. Nem baj tehát, ha nem a megszokott világos színű a bébinadrág. Már bólintani akartam, hogy számlázza, amikor egy szintén gyermekének vásárló mama lebeszélt. — Ne vegye meg, ha nem akar bosszúságot szerezni magának. A nadrágocska szép, de rossz a kelme festése, összefogja az alsóneműt. Én vettem, és megjártam. — Hát ha nem teszi idejében tisztába a gyereket, akkor ne csodálkozzon, hogy átázik! — csattant fel magából kikelve áruja védelmében a leány, túllépve a kereskedelmi jólneveltség határát. Mivel ez a hangnem nekem sem imponált, félretettem a különben tetszetős nadrágocskát, és csatlakoztam a méltatlankodó mamához. Néhány üzlettel arrébb ugyanazt a számot pirosban is megtaláltuk. — Nem kérem, ez garantáltan színtartó, legyenek iránta bizalommal. Már sokat eladtunk, és senki sem panaszkodott — próbálta eloszlatni a színállóságot illető kételyemet az előbbinél valamivel idősebb kiszolgálónő. S mivel kellett a nadrág, és nem volt más, kifizettem a huszonvalahány új dinárt érte, és becsomagoltattam. Panaszra igazán nekem sem lehet okom, mert kéthárom óra viselés után olyan szépen összefogta a kisgyerek fehér blúzát, ingecskéjét, hogy az Etilen sem festette volna be különb pirosra. Ez tehát ingyenes volt, mondhatnám tiszta haszon! A jövőben azonban, ha gyermekholmit vásárolok, inkább mamatársaimnak hiszek, semmint a kereskedőnek, aki egyáltalán nem, vagy nagyon is jól ismeri áruját, de úgy látszik nem törődik a vevő érdekével. Fontos a forgalom, a kereset, a haszon! No, meg a jó tanács: tegye idejében tisztába a kicsit! Mintha ezt nélküle nem is tudnánk. (sz. g.) MAGYAR SZÓ A vádlottak padján a tanács? Zlatomir Kurucki, a tartományi útépítési tanács elnöke felszólalásának kezdetén sértődött hangot ütött meg: Az elnöklő Vasa Lilié hangsúlyozta ugyan, hogy a bizottság nem vállalhatja a döntőbíró szerepét, bevezetőjében mégis a vádlottak padjára ültette a tanácsot. A 21 tanácstag nevében kereken visszautasítom a vádat, mivel alaptalan! (Dusán Madjarac, a Vojvodinaput munkástanácsának elnöke, az útépítési tanács tagja, Kurucki felé fordulva közbeszólt: — Én is tagja vagyok a tanácsnak, az én nevemben ne utasítsa viszsza!) — Nagyon sajnálom — folytatta Kurucki —, hogy az ülés elnöke, habár nem ismeri a tanács munkáját, mégis vett magának annyi bátorságot, hogy lekicsinylően nyilatkozzon róla. Hangsúlyozom, hogy a tanácsnak egyetlen döntése sem törvényellenes: van elég pénz az útépítési program megvalósítására, nincsenek személyi ellentétek köztem és a Vojvodinaput igazgatója között, a községekkel, partnereinkkel is megértjük egymást, csak az a bökkenő, hogy a Vojvodinaput ki s tanács elnöke tüntetően kivonul Vlado Drobac, Mirko Ivančević és Aleksandar Katié után — akik csak néhány mondattal vettek részt a vitában — ismét Nagykanász Lázár kért szót: — Ha jól értettem, Kuručki elvtárs szófecsérlésnek tartja a bizottsági vitát. Az előbb még nem voltam biztos abban, mennyire ítélem meg helyesen a helyzetet, amikor azt állítom, hogy valami nincs rendjén az útépítés társadalmi igazgatása körül, most azonban már biztos vagyok abban, hogy Kurucki elvtárs túlbecsüli saját szerepét. Ön szerint, Kurucki elvtárs, a szkupstinai bizottság tracscsol, amikor azt igyekszik mérlegelni, hogy miként használják fel az útépítésre szánt társadalmi eszközöket, huszonvalahány milliárd dinárt? ! (Kurucki többször is közbeszólt, a képviselő azonban nem volt hajlandó megszakítani felszólalását, mire Kurucki hat óra hosszat tartó vita után, délután 3- kor tüntetően elhagyta a termet.) Az ülés azonban folytatódott. Gyetvai Lajos ismertette a végrehajtó tanács álláspontját ebben az ügyben, majd főleg arról folyt a vita, ki hogyan értelmezi az utakról szóló köztársasági törvényt. Többen is megállapították, hogy ez a törvény meglehetősen „lyukas”. Ezért történhet meg, hogy, merőben ellentétes pozíciók-ról ugyan, de a Vojvodinaput is, meg az útépítési tanács is a törvényre esküszik. A paragrafusok útvesztőjében keresik „hatalmukat”, közben megfeledkeznek legalapvetőbb feladatukról — arról, hogy együttes erővel minél több utat korszerűsítsenek. A bizottság végül is úgy döntött, hogy levelet intéz az útépítési tanácshoz és megkéri, magyarázza meg álláspontját a Vojvodinaput panaszával kapcsolatban. Ha majd befut a magyarázat, a bizottság ismét napirendre tűzi az ügyet. CSORBA István 3. oldal Magyar történelem tanfolyam Sajtónk alig vette észre a napodban csendben, zajtalanul, szinte suttyomban megtartott tanfolyamot, amelet szerb nyelven rendezett az újvidéki munkásotthon színháztermében a város, a tartomány és a köztársaság , a magyar nép történetének teljes anyagaiból. Története van ennek a történelem tanfolyamharc. Terve abból az elgondolásiól indult ki, hogy a magyar történelemtanárnak szeksége van olyan tanfolyamra, amely ferzreli az anyagot, annak marxista értelmezését és elemzését, és egyben a magyar történelmi terminológiát is. Szakkörökben, hatósági és pártkörökben híre ment azután, hogy Újvidék város ilyen tanfolyamot szervez természetesen magyar nyelven, mire a tartomány, szükségesnek és hasznosnak ítélve a kezdeményezést, szintén csatlakozott, majd a köztársaság is felajánlkozott, mint szervező azzal, hogy most már mind a vajdasági, mind a szerbiai történelem tanárok — szerbek, magyarok, románok, szlovákok egyaránt — végighallgatják a tanfolyamot, mert szerbeknek, románoknak, szlovákoknak sem árthat, ha megismerik iskolaszomszédjaik, padszomszédjaik, pajtásaik múltját! Vajdaság már jó pár évvel ezelőtt határozatot hozott arról, hogy a népeik barátságát ápolandó, ezentúl minden vajdasági nép diákja tanulni fogja minden Vajdaságban élő nép történetét. A megfelelő tankönyvek már körülbelül 3 éve használatban vannak Vajdaság négy nyelvén. Ugyanis a szerbhorvát nyelvű könyvek még nem jelenhettek meg, mert habár Szerbia is kinyilvánította szóbeli elismerését az elgondolással kapcsolatban, írásbeli határozata egyelőre nem látott még napvilágot. Ezek voltak a tanfolyam előzményei. Most a köztársaság maga ajánlotta fel, hogy elküldi tanárait a tanfolyamra, s ezért azután a közös (belső nemzetközi) nyelven, szerbhorvát nyelven beszéltek ez előadók. A szerbhorvát nyelvű előadások szimbolizáltak valamit, ezért többet jelentettek az eredetileg tervezett magyar nyelvű előadásoknál. Úgy tudom, ez volt az első eset, hogy szerbiai szerb tanárok teljes magyar történelmi tanfolyamot hallgattak végig, mert szükségesnek és hasznosnak tartották. Ami több , az persze lehet egyúttal kevesebb is. Hiszen közben megfeledkeztünk kiindulópontunkról, arról, hogy a magyar tanároknak magyar nyelvű előadások útján ma magyar történelmi terminológiát is nyújtsunk. Ez feltétlenül pótlásra vár! Akadt esetleg más hibája is a tanfolyamnak. Négy napra volt beütemezve. Négy nap alatt eljutni a barbár őskortól az 1945-ös felszabadulásig, közben két-háromkultúrtörténeti témát is érintve, ez nem csupán a hallgatótól követel meg szinte kivételes kapacitást (a vagy húsz előadás végnélküli végighallgatásához), de az előadótól is hirtelen elhatározást: mit is nyújtson? Az eseménytörténelem keretei között maradjon-e (ez jóval kisebb erőbevetést is kíván), vagy ellenkezőleg, helyezze a súlyt a marxista értelmezésre, elemzésre és szintézisre (ez komoly erő-* próbát jelent), miközben az eseményekre inkább csak úgy kutyafuttában hivatkozhat. Kevesebben voltak, ekük az utóbbit tűzték ki céljukul, a többség a felolvasó faktográf egysíkúságot választotta. Mert vagy-vagy: a kettőt, két külön módszert négy nap alatt összekapcsolni, most is lehetetlennek bizonyult. A magyar tanárok, ■akik az adatokat maguk ia jórészt ismerik — így ezáltal ismét kevesebbet kaptak, és kaphattak a vártnál, a reméltnél, így is, és mégis! Ünnepi hete volt a magyar történelemtanításnak a most letelt hét, a pótolandókat pedig bizonyára pótolni fogják, pótolni fogják. Újra bebizonyult: az út járható, ha járják az utat! És csak az út járása eszméltethet rá arra, hogy az aszfaltburkolat ittott talán hiányzik még róla! De a pár nap alatt is jó darab utat tettünk meg. És már születőben vannak az újabb tervek: a román és szlovák nép történetének hasonló, szintén általános, tehát szerb nyelvű tanfolyamáról. Ne töprengjünk a lehetőségeken. Ha idehaza nem, hát odaát: Romániában, Szlovákiában bizonyára akadnak jó történészek, akik szerbül is tudnak. Hiszen találkoztunk velük nemzetközi összejöveteleken. S a múlt heti magyar történelem tanfolyamon külföldi előadókra nem volt szükség.A román és a szlovák tanfolyamiak ezt megkövetelhetik. Miniket egyelőre a már elhangzott tanfolyam még mindig aktuális kérdései foglalkoztatnak. A marxista értelmezés kapcsolatáról és a faktográfia, a magyar nyelvű történelmi terminológia nyújtásáról nem szabad, s legalább most utólag megfeledkeznünk. A tanfolyam anyagának közlését is tervezik, egyelőre szerbhorvát nyelven az összhallgatóság számára. Esetleg megterhelhető e kiadvány egy hatalmas terminológiai szótárral?! Vagy helyesebb, hasznosabb magyar nyelvű, magyar történelemtanárokhoz szóló kézikönyvben magyar nyelven is megjelentetni a tanfolyam anyagát, esetleg oly módon, hogy az előadókkal előzetesen megbeszélik a fent jelzett tartalmi, eszmei kibővítés lehetőségeit, feltételeit?! Ilyen mű, amelyet egyes kiedők régen terveznek, nagyon várat már magára, és bizonyára hasznosabbnak is bizonyulna egy mellékelt szótárnál, amelyre a szerb tanáriknak nem is lenne szükségük! Egy, csak némileg is gazdagabb bibliográfiai, irodalmi jegyzéket is úgy éreezem, csak a magyar nyelvű kiadvány bírna el. LŐRINC Péter Automata telefonközpontok a verbászi kommuna községeiben A verbászi kommuna négy községében Savino Selón, Zmajevón, Ravno Selón és Bačko Dobro Poljén elkészült a napokban az új automata telefonközpont. Hamarosan be is kapcsolják a hálózatba, és így lényegesen megjavul az összeköttetés. A községben csupán Kucura nem kapott eddig ilyen központot, de az új posta felépítése után oda is beszerelik az automatát. A verbászi posta telefonhálózatának bővítése, valamint a községek új távbeszélőinek beszerelése óta napról napra növekszik a telefonigénylők száma. Néhány nap alatt 300 kérvény futott be. (bds)