Magyar Szó, 1968. december (25. évfolyam, 330-360. szám)
1968-12-01 / 330. szám
Vasárnap, 1968. dec. , MAGYAR SZÓ Pártánknak az első naptól kezdve a testvériség és egység volt a harci jelszava (Folytatás a 2. oldalról) szláv kormány a paritás elvén alakuljon meg: nemzeti bizottság — menekült kormány, továbbá ilyen volt a jaltai értekezletnek az a javaslata, hogy az AVNOJ-t az 1938-bra a királyi Jugoszlávia sztotáljába beválasztott képviselőkkel egészítsék ki. Az új népi hatalom azonban a reá gyakorolt nyomások ellenére egyre szilárdabbá vált, és hála újabb harci és politikai győzelmeinek, többé nem lehetett mellőzni. Az angol alsóházban Churchill ismert nyilatkozata, népfelszabadító harcunk tényleges elismerését jelentette. Az új állam további nemzetközi érvényesülését, szuverenitásának és területi sérthetetlenségének megerősítését elősegítette azután a Főparancsnokságnak a Nemzeti Felszabadító Bizottság által jóváhagyott megállapodása Sztálinnal arról, hogy a Vörös Hadsereg egységei 1944-ben Bulgáriából jugoszláv területre léphetnek, hogy Délkelet-Szerbiában,Vajdaságban és Belgrádban közös hadműveleteket folytatnak a fasiszta erők ellen. E hadműveletekben, saját elvtársak, forradalmunk lényegében kifejezésre jutott, hogy szerves kapcsolat van egyrészt minden nép és egész Jugoszlávia munkásosztályának érdekei, másrészt minden egyes nép nemzeti érdekei között. Csak minden nép munkásosztályának vezető szerepe biztosíthatta a függetlenséget, egyenjogúságot és az önálló fejlődést és ennek alapján a megbonthatatlan testvériséget, egységet és a szoros összetartozást a szövetségi közösségen belül. Más szóval, a népek jogáért, a nemzetiségek érvényesüléséért és mindenkáelvtársak, ez az évforduló arra is kötelez bennünket, hogy röviden visszapillantsunk a háború utáni fejlődésünkben megtett útra. Kötelességünk ez mindenekelőtt fiatal nemzedékünk iránt, amely fokozatosan átveszi történelmi feladatát, és folytatja azt, amit mi megkezdtünk. Szükség van erre annál inkább, mert az AVNOJ 25. évfordulóját akkor ünnepeljük meg, amikor döntő erőfeszítéseket teszünk gazdasági és társadalmi reformunk végrehajtásáért, az önigazgatói szocialista társadalom kiépítéséért. A forradalom utáni első időszakban mindenekelőtt meg kellett szilárdítani a forradalom vívmányait, rendezni kellett a katonai és politikai erővel kivívott hatalmat, és biztosítani anyagi alapját, mégpedig államosítással, földreformmal és egyéb intézkedésekkel. Mindezeknek a feladatoknak a végrehajtása óriási erőfeszítéseket és nagyon sok lemondást követelt, tekintettel öröklött gazdasági fejletlenségünkre és a roppant nagy háborús pusztításra. Az 1947. év fontos fordulópont Jugoszlávia szocialista fejlődésének útján. A népszkupsziia akkor hozta meg a nemzetgazdaság első ötéves fejlesztési tervét, és a dolgozók ezt elfogadták akcióprogramjuknak; soha nem látott lelkesedéssel fogtak hozzá megvalósításához. Egész Jugoszlávia óriási építő teleppé változott; új gyárak, vasútvonalak, villanytelepek épültek, új lakótelepek és háztömbök a dolgozók számára és igen sok kérelmükre, a bolgár egységek is részt vettek. Valamivel később elsősorban külpolitikai okokból, egyezmény jött létre az átalakított menekült kormánynyal és Subasictyal, a menekült kormány elnökével. A reakció szándékaival ellentétben ez az egyezmény megszilárdította az új Jugoszlávia nemzetközi helyzetét, és végső fokon a népuralmat is. Ezzel még egy jelentős győzelmet arattunk. Az AVNOJ második ülésszakának határozataiban a népfelszabadító mozgalom, az új néphatalom, és a Népfelszabadító Hadsereg ereje jutott kifejezésre. Ezért az AVNOJ második ülésszaka fordulópont volt a népfelszabadító felkelés fejlődésében. Még inkább megerősítette a harcosoknak a végső győzelembe vetett hitét, döntő csapást mért a menekült kormánynak Draža Mihailovictyal folytatott üzelmeire, és megnehezítette a nyugati uralkodó köröknek hogy támogassák a hazaárulókat. Az AVNOJ második ülésszakán törvényerőt kapott népeinknek az az évszázados törekvése, hogy az egyenjogú népek közös államában éljenek. Egy szabad fejlődéséért vívott harc alkotó része a munkásmozgalomnak, haladó forradalmi céljaiért folytatott harcával. Mert mint tapasztalataink is mutatták, a népek jogainak biztosítása nélkül a munkásmozgalom és munkásosztály céljai sem valósulhatnak meg és csakis ez az osztály képes arra, hogy biztosítsa és állandóan fejlessze a nemzeti érdekek szocialista tartalmát. Az így értelmezett egyenjogúság egyúttal magában foglalja a proletár nemzetköziség elvéből adódó nemzetközi kötelezettségek következetes teljesítését is, épült városon és falun. Képtelenek lettünk volna országunkat kiragadni a nyomorból, elmaradottságból és függőségből, ha nem teszszük a legnagyobb erőfeszítéseket az iparosítás és villamosítás, utóbb pedig a mezőgazdaság fejlesztése érdekében, hiszen mindez feltétele volt hazánkban a szocialista építés meggyorsításának. Dolgozóink önként lemondtak sok mindenről, és óriási erőfeszítéseket tettek azért is, mert abban az időben váratlanul harcolniuk kellett a kivívott függetlenség megóvása és szocialista fejlődési utunkon való jogunk megvédése végett. Forradalmunkban lefektettük a demokratikus szocialista társadalom alapjait, s forradalminnk jellege és törvényszerűségei, az ország újjáépítésének és tervszerű fejlesztésének első éveiben szerzett tapasztalataink alapján, de főleg abból a törekvésünkből, hogy megleljük az önálló szocialista fejlődés nekünk leginkább megfelelő útjait és formáit, megérlelődött az a tudatunk, hogy meg kell valósítanunk Marx elgondolásait, azáltal, hogy a gyárak igazgatását átadjuk a munkásoknak, és olyan társadalmi-gazdasági rendszert teremtünk, amelyben az önigazgatás milliók közvetlen gyakorlatává válik. Abból indultunk ki, nem az államgépezet, hanem csak a munkásosztály és a társadalmi termelőeszközök alapján társult dolgozóik lehetnek a szocialista építés alanyai. Azzal, hogy a vállalatok igazgatását átadtuk a munkaközösségeknek, megtettük az első lépéseket olyan társadalmi és anyagi feltételek Hiszen csakis a munkásosztály — amely következetesen harcol a népek jogainak teljes megvalósításáért — segítheti elő sikeresen és alkotó módon a nemzetközi munkásmozgalom fejlődését. Szocialista szövetségi közösségünk szuverenitásának mély gyökerei vannak népi forradalmunkban. Népeink óriási áldozatokat hoztak és sok vért ontottak azért, hogy urai legyenek sorsuknak, maguk dönthessenek társadalmi-gazdasági fejlődésük formáiról, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy más országokkal és népekkel egyenjogú alapon létrehozzák a legmeszszebbmenő kapcsolatokat és megteremtsék a legszélesebb együttműködést. A szabadságukért, a munkásosztály és minden békeszerető erő közös ellensége ellen vívott harcukban Jugoszlávia népei tettekben érvényesítették a proletár internacionalizmus elvét, és óriási mértékben hozzájárultak a fasizmus feletti győzelemhez és a társadalmi haladást elősegítő nemzetközi erők erősítéséhez. Népeinknek a szabadságra, függetlenségre és önálló fejlődésre irányuló törekvése, amelyből az új államnak szuverenitása kisarjadt, közös törekvés volt mindazokkal a népekkel, amelyek a Hitler-ellenes koalícióban szövetkeztek. A szuverenitás, a területi sérthetetlenség és az egyenjogúság elveit már a háború folyamán lefektették az ismert Atlanti-alapokmányban. A második világháború befejezése, a fasiszta tengelyhatalmak teljes összeomlása után ugyanezeket az elveket tovább fejlesztették az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és azokat az egész nemzetközi közösség magáévá tette. Ami a szocialista Jugoszláviát illeti, politikájában következetes maradt ezekhez az elvekhez és az marad a jövőben is. megteremtése felé, amelyek végleg útját állják a bürokratikus viszonyok továbbfejlődésének és hazánkban lefektettük az önigazgatási rendszer fejlődésének alapjait. Meggyőződésünk volt — és ezt a gyakorlat is igazolta —, hogy ez az útja a munkásosztály és minden dolgozó alkotó szerepe érvényesülésének és egyben biztosítéka annak, hogy megvalósulnak igazi érdekeik. Ebben egyben kifejezésre jutott folyamatosságában forradalmunk demokratikus és humánus jellege, mivel kezdettől fogva az ember állt előtérben és sohasem kerekedett felül benne az a felfogás, hogy az ember érdekeit valamilyen „magasabb céloknak” kell alárendelni. MINDEN SZINTEN MEG- NÖVEKEDETT A DOLGOZÓK BEFOLYÁSA A HATÁROZÁSRA Társadalmunk anyagi alapjának erősödésével párhuza-mosan fejlődött az önigazgatási rendszer és állandóan növekszik a dolgozók szerepe a munkájának feltételei-ről és eredményeiről való döntésben. Az értéktöbbletet termelő dolgozó egyre inkább maga dönt az értéktöbblet felhasználásáról. Minden lépés, amelyet a munkaszervezetekben az ön-igazgatás anyagi erősödése és döntési jogának kiterjesztése irányában tettünk, ki- fejlesztette a dolgozók kez- deményezését és mind nagyobb érdekeltségét a termelés és elosztás kulcskérdéseinek megoldásában. Azáltal, hogy az önigazgatási rendszer mindinkább felöleli a társadalmi élet minden területét és minden szinten megnövekedett a dolgozók befolyása a határozásra, a községtől a köztársaságon át a föderációig, az önigazgatási rendszer mély gyökereket eresztett országunkban, dolgozóink millióinak mindennapos gyakorlatává és sajátjává vált, és többé senki sem térítheti le őket erről az útról. Annak alapján, hogy az önigazgató szocializmusban általában a gazdaságban beállott változásokkal összhangban a gazdasági szervezetek és a dolgozók döntenek a társadalmi fejlődés minden fontos kérdéséről, megváltozott és ehhez igazodott az egész társadalmipolitikai rendszer. Ezzel lehetőséget teremtettünk ahhoz is, hogy a közvetlen termelőik ténylegesen részt vegyenek a politikai határozásban. A politikai szerkezetben állandóan történtek változások már 1950 óta, különösen pedig 1953 óta az új alkotmánytörvény meghozatala után, amikor a társadalmi önigazgatás elvét törvénybe iktattuk, mint társadalm-politikai rendszerünk alapját. Azáltal, hogy a termelők tanácsának bevezetésével megerősítettük a társadalmi-politikai közösségek képviseleti testületeinek, a szkupszmáikmak helyzetét, a kommunáktól a köztársaságon át a föderációig, továbbá azzal, hogy a gazdaságot mentesítettük az állami szervek operatív és közvetlen beavatkozásától, és a párt munkáját és a többi társadalmi-politikai szervezet tevékenységét az új feltételekhez és viszonylatokhoz alkalmaztuk, erősödtek a demokratizálódás és a dezetatizáció folyamatai. Ezzel megindult az állam jellegének és szerepének döntő megváltozása. Az állam, ahelyett, hogy társadalom feletti erő lenne, egyre inkább az önigazgatás alapján társult dolgozók eszközévé válik. Természetesen ez a folyamat olyan mértékben válik valóra, amilyenben a szocializmus valósággá és szilárd társadalmi rendszerré fejlődik. Magától értetődik, hogy az önigazgatás fejlődése és a dezetatizáció nem volt zavartalan. Kétségek támadtak iránta és ellenállásba is ütközött. Egyes időszakokban megtorpant az önigazgatás fejlődése, mert a bürokratikus és konzervatív erők különféle módon szembehelyezkedtek a demokratikus önigazgatáson alapuló szocializmus építésével Az ellenállás különböző oldalaikról és különféle politikai felfogásból, szándékból és érdekből eredt, közös vonása volt a bizalmatlanság a munkásosztály és annak alkotó erejével szemben. A Kommunista Szövetség, a munkásosztály politikai élgárdája, sikerrel leküzdötte mindezeket ez ellenállásokat és utat tört az új társadalmi szervezeti formák előtt, hogy társadalmi épületünk alapjától a csúcsáig erősítse a társult dolgozók befolyását a politikai döntésekre. A Kommunista Szövetség VIII. kongresszusa utáni gazdasági és társadalmi reformmal döntő csapást mértünk a bürokratikus és reakciós felfogásra, és elhárítottuk az (Folytatása a 4. oldalon) SZERVES KAPCSOLAT VAN MINDEN NÉP ÉS EGÉSZ JUGOSZLÁVIA MUNKÁSOSZTÁLYÁNAK ÉRDEKEI KÖZÖTT AZ ÖNIGAZGATÁS MILLIÓK KÖZVETLEN GYAKORLATÁVÁ VÁLIK Tito a jajcei és a banjalukai művelődési egyesület tagjainak gyűrűjében I Tito jajcei üzenetei A városka központjában bármerre nézel, hegyeket látsz. Közelebbről a várfal, a citadella néz rád, s innen kétpercnyi gyaloglás után az ország és Európa legszebb vízesésében gyönyörködhetsz. De sohasem tudod eldönteni magadban, mi a szebb és a nagyszerűbb ebben a városkában. Amivel a természet ajándékozta meg, vagy pedig az, amit 1404, azaz alapítása óta az emberi elme és kéz alkotott és épített benne. És mindezt még tetézte az újabbkori történelem nagy eseménye, a köztársaság születése. Jajce a köztársaságot jelenti. A szocialista társadalmi rendet. Mindazt, amink van. Mindenekelőtt népeink és nemzetiségeink egységét, testvériségét. A csütörtöki és pénteki ünnepség igazolása és koronája volt mindannak, amit az AVNOJ II. ülésszaka 25 évvel ezelőtt megalapozott. Jajcét 25 évvel ezelőtt, a történelmi ülésszak napjaiban ellenség vette körül: 50 fasiszta hadosztály garázdálkodott az új Jugoszlávia földjén. Sok vért kellett hullatni, amíg kiviláglott az igazság: egyedül Tito partizánjai harcolnak a fasizmus ellen, és 29 hónapos fegyveres harc van már mögöttük. Nem az ellenséget kellett erről meggyőzni, hanem éppen a szövetségeseket. És a világ éppen ebből a kis városkából értesült a valóságról. És most, 25 év után újból ebből a kis városkából röppent világgá a hír: — A jajcei Jugoszlávia békét akar. — Minden országnak és népnek szabadságot, függetlenséget, szuverenitást, — A kis és nagy népek egyenjogúságát, — A társadalomépítés sajátos útjának sérthetetlenségét, — A vitás nemzetközi kérdések békés megoldását, — Minden országgal és néppel egyenrangú együttműködést. Jajce két üzenetet küldött a világnak: az elsőt 1943. november 29-én, a másodikat 1968. november 29-én. Mind a két üzenetet egy ember, hadvezér, politikus, államfő fogalmazta meg — Tito. SZERENCSÉS József 3. oldal