Magyar Szó, 1970. február (27. évfolyam, 30-57. szám)

1970-02-01 / 30. szám

Vasárnap, 1970. febr. 1. MAGYAR SZÓ Ősi és mégis új Afrika KÖLCSÖNVETT RIPORTUNK TANZÁNIÁRÓL, TITO ELNÖK AFRIKAI ÚTJÁNAK ELSŐ ÁLLOMÁSÁRÓL V­ICTORIA NYANZA — mutattak a tengernek tűnő végtelen vízre, óriás sziklák a természet cso­dálatos, évezredek faragta, csiszolta szobraiként emel­kednek ki a vízből. Ha észak felé, balra nézünk, valahol a távolban Uganda, ha jobbra, Kenya partját mossa a tó vi­ze. Három ország osztozik a Victoria-tavon. Száztízszer nagyobb a Balatonnál. Há­romszázhúsz kilométer a hosz­sza és 275 kilométer a szé­lessége, de mélysége „csak” 80 méter. A műhold­ fejű lány A kapuban egy műhold­­fejű, bűbájos nő fogad. Ne csodálkozzunk ezen a frizu­ra­ elnevezésen, szerintem csak így lehet jellemezni. A fiatalasszony fején a haj ap­ró négyszögekre van osztva, ■ mindegyik négyszögből kis villámhárítóként égnek áll az összesodort haj. Divatos frizura, sok munkával jár a fésülése. A teremben — kul­­túrházféle — rengeteg a nő. Hat éve csak, hogy a mwan­­zai asszonyok szervezkedni kezdtek. Most azon mun­kálkodnak, hogy MINÉL TÖBB NŐ tartson tojós tyú­kokat, nyissanak üzleteket és tanulják meg, mi a ke­reskedelem, s vegyenek részt a szervezett gyapottermesz­tésben. Kosárfonásra, var­rásra oktatják őket, felvilá­gosító előadásokat tartanak és megnyitották az első, hu­szonöt gyereket befogadó sze­rény kis óvodájukat is. Este kimegyünk a nagy udvarra, ahol a leány-közép- iskola növendékei adnak mű­sort. Szoknyájuk népviselet, különböző mintájú zöld anyagból (a zöld Tanzánia színe) tekerik magukra, de blúzuk, mint a világ minden részén az iskolás lányoké, fehér. A tóvidéken élő tör­zsek dalait, táncait mutatják be. Két lány térdel az ősi afrikai ütőhangszer, a dob előtt és adják az ütemet. Riónként az egyik lány síp­jellel irányítja a tánc me­netét. Valahányszor látom, megállapítom: vérükben a tánc. Hófehérre meszelt arc­cal járják a lánnyá avatás táncát. • Fergeteges sikere van a menyasszonytáncnak. Története: az asszonyok az eladó leányt bevezetik az asz­szonyi élet rejtelmeibe. Erő­sen erotikus ez a jellegzetes táncjáték, a 16—18 éves lá­nyok gátlástalanul, termé­szetes mozdulatokkal járják. Csodálatosan mozognak, csont nélkülieknek tűnnek, a dob pereg, egyre vadabb ütemet diktál, s a lányok szinte ex­tázisban a végkimerülésig követik ... Aztán hirtelen csend borul az udvarra. Vé­gigpillantok a férfi néző­­közönségen. Csillog a sze­mük, ünnepük a lányokat. Na, milyenek az afrikai nők? ■— látom a kérdést tekinte­tükben. Büszkék rájuk. Szukuma ország Néhány kilométernyire a várostól egy virágzó völgy­ben meglátogatjuk a Rosary kollégiumot. Az ország min­den részéből idejöhetnek a tanulmányi követelmények­nek megfelelő középiskolás lányok. A tanítás ingyenes, az álam fedezi. Az igazgató, s a tanárok zöme külföldi. Fiatal tanzániai lány vár a kapuban — megkérdem, há­­nyadikos. Kuncog. Matema­tika tanár. Olyan gyerekké­pe van. Igen, nemrég vég­zett. Az első új tanárgene­rációhoz tartozik. Fokozato­san veszik át az iskolákat. Megismerkedem egy misz­­szionáriusok által fenntartott leányiskolával is, mert ilye­nek is működnek még. A Musoma-i úton me­gyünk tovább. A falvak sze­gényesek, de tiszták, a fű­re leterítve — hogy a nap fehérítse — szárad a ruha. Ezen a környéken, Butiamá­­ban született a Mwalimu — a tanító, azaz Nyerere elnök, a zanafci törzs főnökének 26. fiaként —, említik büsz­kén.Letérünk a főútra. Bajo­rában állunk meg, ahol egy afrikai falumúzeum létesül. Az ország legnagyobb törzse a csaknem másfél milliós szukuma törzs. Évek óta gyűjtik használati tárgyaikat, népi emlékeiket. Kör alakú épületben helyezik el a hu­szonnégy törzsfő címerét, s egy másik, hagyományosan pálmalevéltetős épületbe ke­rülnek a régi edények, a ha­talmas, formás GABONA­TARTÓK, hal és rákfogó kosarak, famozsarak, fa me­rő- és merőkanalak, fafésűk (ma is ilyeneket használnak). A környéken elejtett vad­állatok bőre díszíti a fala­kat, a magasban óriáskígyó bőre fut körbe. Biztatnak, üljek le egy ébenfarönk­re. Kényelmesen elhelyez­kedem rajta. Kattog a fény­képezőgép , megörökítenek egy híres törzsfő trónján... Még több háromlábú, engem régi szuszerszékre emlékezte­­tő ülőkére mondják, hogy egykor szentségtörés lett vol­na a törzsfőn kívül bárkinek is használnia. Dobgyűjtemé­nyük óriási a szó minden értelmében, másfél méteres is látható. Ismeretes, hogy az afrikaiak hallása rendkí­vül kifinomult a szomszéd falu dobjelzésére is felfi­gyelnek. A kör alakú ház mellett bekerített kis zöld tér jelzi, hogy a gazda a szukuma törzs hagyománya szerint a ház kertjében van eltemetve. Banánkultusz A város vezetői felajánlják a város hajóját, hogy azon menjek Saana szigetére. — Nem fél a krokodilok­tól? — kérdi a kis hajó kor­mányosa, mikor beszállunk. Nem tréfál, az öbölben bi­zony nem ritka a krokodil. Jó lenne megfürdeni. —• Azt nem! — tiltakozik Agatha, a kis rendőrlány, betegsé­get ne vigyen haza. Saana szigete rezervátum. Védett teaxitet, a nemzeti parkokból is hoztak ide vadállatokat, és a környék legszebb madarait is ide szoktatták. Mintha Noé bár­káját nyitották volna ki, csak az őrök élnek e Robin­­son-szigeten. A bébielefánt éppen fürdik, a szikláról ki tudja, milyen nevű koronás­fejű tarka madár figyel, az orrszarvúak lomhán mozog­nak, a zsiráfok szabadon sé­tálnak, csak az oroszlánok megközelíthetetlenek ■— sze­rencsére __ ... A toultúrház udvara, akárcsak egy hangyaboly — nyüzsögnek az asszonyok. Számos kis csoportban gug­golnak, ülnek a földön, amer­re nézek, mindenütt főznek hatalmas edényekben. Ba­nánhegyet pucolnak, édes burgonyát hámoznak, bele­nézek a három téglán álló edényekbe, de bizony más, mint a mi itthoni főztünk, az illatok azonban csábítóak. Az hittem, az ebédmeghívás néhány személyre szól, de kiderül, az asszonyok elhatá­rozták, hogy engem ismer­tetnek meg a tóvidék éte­leivel. Felosztották maguk között, ki mit hoz, mit főz. Terülj asztalkám — és előt­tünk párolognak az afrikai háziasszonyok remekei. Sáf­ránysárga húsú hal a Vic­­toria-tó legízletesebb felata, a kuka a mi paprikáscsir­kénkre emlékeztet, a leveses húsokhoz ugalit, sűrű kását adnak, a kassaya fehér húsú, ízletes gyökérféle, banán hússal, banán tarkababbal, banán csirkével... —• Milyen banánételeket főzünk? — kérdik. S mikor én azt mondom, hogy ná­lunk a banán luxus, álmél­­kodnak. Itt a legolcsóbb népeledel,, ezernyi elkészí­tési módját ismerik. Azt mondják, a Victoria partján a gyerekek banánpálma alatt születnek, nőnek föl és élnek. A mátoké, a banán­­főzelék íze a szülőföld íze, feledhetetlen. Tito elnök afrikai körútjának térképe 3. oldal Dr. Julius Nyerere T­ito elnök a múlt héten, afrikai körút­jának első állomásán, Tanzániában, Julius Nyere­re elnök vendége volt. A kelet-afrikai ország állam­fője a kontinens határain túl is rendkívül nagyra becsült és ismert politikus. Neve egybeforrt Tanzánia függet­lenségének kivívásával, ön­álló szocialista fejlődésével és békés, el nem kötelezett külpolitikájával. Az élet azt követelte tőle, hogy államférfi legyen, de ugyanúgy lehetett volna jogász, szociológus avagy költő is... Shakespeare for­dításaival bebizonyította, hogy a szuahéli nyelv sem­mivel sem szegényebb bár­melyik világnyelvnél. Nyerere elnök egész élet­útját a harc jellemzi. Sok ellensége volt — hatalma­sok és eszközeikben nem vá­logatók is —, ő azonban va­­lamennyiüket néptribüni böl­csességgel, erőszak nélkül győzte le. Talán éppen azért, mert mindig a nép volt a legfőbb támasza, amelynek határtalan bizalmát és sze­­retetét élvezi. A nép körül­rajongja, mint gyerekek ta­nítójukat. Ezért is nevezik „Mwalimu”-nak (tanítónak). —, Tanzániaiaknak kell maradnunk — ez a közked­velt jelszava, amely talán magában foglalja országa, de egész Afrika emberfölötti harcát is, hogy a „fekete földrész” országai is bekap­csolódhassanak a náluknál modernebb, hatalmasabb, de igazságtalanabb világ folya­mataiba. Nyerere belátta, hogy Tan­zánia számára a szocializ­mus jelenti a fejlődés útját. Sajátos szocializmusának le­hetőségét a hagyományos afrikai közösségben, az „ujamaában” lelte meg, amelyben mindig rendkívül fejlett volt a közösségi szel­lem, a munka kultusza és a közösség minden tagjáról való gondoskodás. „Függetlenség, összetartás és munka” — ebben foglal­ható össze Nyerere politikai elképzeléseinek lényege. A „nagy tanító” azonban nem jár a fellegekben, nagyon is tudatában van az aka­dályoknak és a nehézségek­nek. Mindig csak azt ígéri és tervezi, amit meg is tud va­lósítani. Mégis meg van győződve, hogy hazájának és egész Afrikának is a maga útján kell haladnia. — Barátságban akarunk élni minden országgal, de sohasem fogjuk megengedni, hogy barátaink határozzák meg, kik az ellenségeink — mondotta 1965-ben pekingi látogatásakor. Talán ez a mondat fejezi ki legmagva­sabban Nyerere külpolitikai elképzelését, ragaszkodását az el nem kötelezettség még Bandungban lefektetett el­veihez. 1922-ben született Tanga­­nyikában. A középiskola be­fejezése után a kampalai egyetemre iratkozott, majd Edinburghban angol nyelvet és irodalmat tanult. Tanul­mányainak befejezése után visszatért Dar es Salaamba, ahol mint tanár dolgozott. Hazatérésével egyidejűleg kezdődött politikai pályafu­tása is. Igen gyorsan a fia­tal értelmiséget tömörítő Tanganyikai Afrikai Unió élére került, és ő kezdemé­nyezte 1954-ben a TANÚ megalakítását, amely elindí­totta az ország függetlenségi harcát. A köztársaság kihirdetése után, 1963 végén, elnökké választották, 1964-ben egye­sült Tanganyika és Zanzibar, és Nyerere lett az Egyesült Tanzániai Köztársaság állam­fője. (me) A hadvezetőség jogászkodása é­s őrületes méretű fegyverkezés közepet­te a világ megelége­déssel vette tudomásul Nixon elnök november 26-én el­hangzott bejelentését, hogy az Egyesült Államok le­mond a vegyi és biológiai fegyverek használatáról, és a kongresszus elé terjeszti a Genfi Jegyzőkönyvet be­cikkelyezésre. Eddig ugyan­is csak az Egyesült Államok фз Japán nem írta alá a ve­gyi és bakteriológiai hábo­rút tiltó, 1925-ben létrehí­vott genfi egyezményt A héten viszont nyilvános­ságra jutott az amerikai külügyminisztérium és a Pentagon között keletkezett ellentét, amely a vegyi és biológiai fegyverek tudomá­nyos megítéléséből és jogi értelmezéséből eredt — vol­taképpen azonban a hadve­zetőség ellenállásáról tanús­kodik. A Pentagon ugyanis nem akar lemondani a pusztító erejű biológiai fegy­ver esetleges alkalmazásá­ról. Történik pedig a huza­vona akkor, amikor az Egye­sült Államok a vietnami há­borúban mérges gázokat hasz­nál és lombtalanító szerek­kel pusztítja a növényzetet. Nixon elnök említett be­jelentése nem is terjedt ki a könnyfakasztó és a gyulla­dásos bánitalmakat kiváltó­ gázokra, sem a növényirtó mérgekre,­­ csak a halált és bénulást okozó vegyi fegyverekre vonatkozott. Mellékesen megjegyezzük, hogy a tudományos kutatás szerint az ilyen megkülön­böztetés nem helytálló, mert a könnyűeknek nevezett har­ter gázok is halált okoznak, mennyiségüktől és bevetési körülményeiktől függően. Az Egyesült Nemzetek Szervezete szakértői bizott­ságot nevezett ki a vegyi és biológiai fegyverek betiltá­sáról szóló egyezmény meg­szövegezésére, amely a Genfi Jegyzőkönyvet volt hivatva kiegészíteni. A tizennégy szakértő véleményére tá­maszkodva, U Thant főtit­kár kérte a tagállamokat: „mondják meg nyíltan, hogy a Genfi Egyezményben fog­lalt tilalmakat kiterj­esztik minden létező és a jövőben létre­hozható vegyi, bakte­riológiai és biológiai szerre, beleértve a könnyfakasztó és a bán tataiakat kiváltó gázo­­kat is”. Ezeket a tételeket szaba­tos fogalmazásban az el nem kötelezett országok terjesz­tették az Egyesült Nemze­tek közgyűlése elé, amely a múlt év december 16-án szó­többséggel elfogadta a javas­lattervezetet. Nyolcvan tag­állam szavazott mellette, és csak az Egyesült Államok, Portugália és Ausztrália el­lene, míg harminchat állam tartózkodott a szavazástól. Megjegyzendő, hogy a tar­tózkodók észrevételei nem a javaslat lényegére vonat­koztak, hanem alkalmazásá­nak módozataira. Márpedig csakis a vegyi és biológiai fegyverek tel­jes, feltétel nélküli eltiltása lehet eredményes. Minden részleges tilalom megoldha­tatlan problémákat vet fel: milyen gázokat szabad hasz­nálni, milyen mennyiségben, milyen körülmények között? A Pentagon ellenkezését a Genfi Jegyzőkönyv becikke­lyezése ellen éppen a rész­kifogásokra alapozza, és jo­gászi csűrés-csavarással sze­retné legalább elodázni, mert Nixon elnöknek tíz nap múl­va kell megtennie előterjesz­tését a kongresszusnak. A hadsereg szakértői a toxinokban „kapaszkodtak meg”, a baktériumok ter­melte mérgező anyagokban, és annak a megállapítását követelik, hogy a toxinokat biológiai vagy vegyi szerek­nek kell-e tekinteni. A tu­domány rohamos fejlődése lehetővé teheti ugyanis, hogy toxinokat vegyi úton is létrehozzanak, és a Pen­tagon ezzel a megfontolás­sal keres kibúvót a tilalom alól. A biológiai fegyvereket teljes tilalomnak vetik alá a vegyi fegyverek haszná­latában ellenben jogfenn­tartással élhet bármely ál­lana — akkor is, ha aláírta a Genfi Jegyzőkönyvet. Fenntarthatja a jogát arra, hogy vegyi fegyverhez nyúl, ha azt az ellenség alkalmaz­za. Ezt a kiskaput, kibúvót akarja nyitva tartani a Pen­tagon, hogy folytassa a ku­tatómunkát, a vegyi fegy­verek gyártását, a toxinok „vegyi” előállítását. Lénye­gében az amerikai hadveze­­tőség ragaszkodik a bioló­giai fegyverek további gyár­tásához. A vegyi hálbaró pedig ugyanolyan veszélyeket hor­doz magában, mint az atom­háború. Nemcsak a geno­cídium, az emberirtás lehet a következménye, hanem a biocídium is, minden földi élet kiirtása. STEINT­Z Tibor

Next