Magyar Szó, 1970. február (27. évfolyam, 30-57. szám)

1970-02-14 / 43. szám

2. oldal Tömeges leváltások és lemondások Csehszlovákiában A prágai körzet pártvez­etőségének bővített ülése Prágából jelenti a Tanjug. A Prága környéki körzeti és járási bizottságokban eddig 102 választott pártfunkcionárius nyújtotta be lemondását, illetve kizárták őket a bizottságokból, ezenkívül 112 tagot távolítottak el — jelentette ki csü­törtökön a körzeti bizottság titkára. Hozzátette, hogy a jobbol­dali erők elleni harc tovább folyik a párta­lapszervezet­ek­ben, amelyekben még min­dig téves nézetek uralkod­nak. A körzeti párttitkár né­hány adattal szemléltette a pártszervezetekben uralkodó helyzetet. Közölte, hogy az elmúlt év második felében a közép-csehországi körzet­ben az alapszervezeteknek mindössze 52 százaléka tar­totta meg üléseit, s ezeken a tagoknak mindössze 22 százaléka vett részt. Sulgovič ismét tagja a Szlovák KP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának A Szlovák KP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott­sága bejelentette, hogy Szlo­vákiában véget ért a reha­bilitáció. A közlemény sze­rint 1963 és 1966 között visz­­szavették a pártba mindazok­­­kat a pártvezetőket és ál­­­lami funkcionáriusokat, volt partizánokat és másokat, aki­ket korábban igazságtalanul megbüntet­tek. A fennmaradt eseteket 1968 után rendez­ték. A közlemény arról nem tesz említést, hogy hány párttagot rehabilitáltak. A Központi Ellenőrzés és Revíziós Bizottság 4 tagját kizárták, négyet pedig koop­táltak, közöttük William Sal­­govičot, Csehszlovákia buda­pesti katonai attaséját. Sal­­govič — mint ismeretes — 1968 derekáig elnöke volt a bizottságnak, 1968 augusztu­sában azonban azzal vádol­ták, hogy elsősorban ő ké­szítette elő a Varsói Szerző­dés csapatainak bevonulását, és emiatt leváltották. Később elejtették a vádat. Az a tény, hogy beválasz­tották a Szlovák KP Közpon­ti Ellenőrző és Revíziós Bi­zottságába, minden bizonnyal arra utal, hogy Salgovič is­mét élénk politikai tevékeny­ségre készül. Cerník önkritikát gyakorol A prágai rádió jelentése szerint Oldrieh Cerník mi­niszter, a műszaki és beru­házási fejlődéssel foglalkozó csehszlovák szövetségi bi­zottság elnöke — volt mi­niszterelnök — kijelentette: teljesen egyetért a párt leg­utóbbi plénumán végrehaj­tott kádercserékkel. A Klement Gottwald acél­művekben mondott beszédé­­ben közölte, hogy miután önkritikát gyakorolt, felaján­lotta a Csehszlovák KP KB elnökségének, hogy lemond elnökségi tagságáról. Lemon­dását el­sőig adták. Csütörtökön hármas arab csúcstalálkozóra ültek össze az EAK, Líbia és Szudán kül­döttségei Kairóban Lesotho fővárosában megtámadtak egy rendőrlaktanyát Lesotho fővárosa, Maszeru, közelében csütörtökön este megtámadtak egy rendőr­­laktanyát — jelenti a Reu­ter. Egy rendőr meghalt,­­többen megsebesültek. Incidens történt néhány nappal ezelőtt is: a lesothói miniszterelnök hívei megöl­tek három ellenzéki poli­tikust, akik állítólag ki akarták szabadítani Mosusu királyt. H. Mosusut január végén tartóztatták le, miután Jo­nathan Leabua miniszterel­nök érvénytelenítette a par­lamenti választásokat. A miniszterelnök azt állítja, hogy a király lemondott. Egyébként azzal vádolta meg az uralkodót, hogy be­avatkozott a parlamenti vá­lasztásokba. (14) — A pápa mélyen aggódik azokért a lelkészekért, akik olyan messzire jutottak, hogy nőkkel tartanak fenn kapcsolatot sőt polgári házasságban élnek velük. — A Szentatya hő kívánsága, hogy a le­morzsolódásnak és hűtlenségnek lehető­leg minden okát akár erőszakkal is szün­tessék meg — hangzott a kiáltvány. A legújabb intézkedések szerint az ed­digieknél sokkal gondosabban ki kell ta­pasztalni, hogy az újoncok valóban eleget tudnak-e tenni a papi kötelességeknek é­s kibírják-e az önmegtartóztató életmódot Olyan esetekben, amikor az eltévelyedett pap már családi életet él, a szent offi­cium külön e célra alakított bizottságá­nak kell eljárnia, és megfelelő esetben házassági engedélyt adnia, jóváhagyni a templomi frigy megkötését. A házassági kérelmek özöne Az ilyen ügyeket azonban a legnagyobb titokban tartják a katolikus egyházban. A volt papokat maguk a püspökök vagy ki­váltságos lelkészek adjá­k össze élettár­sukkal, s a házasságlevelet a titkos püspöki irattárban helyezik letétbe. Amikor a rendelet megjelent, csak né­hány száz nősülő papra számítottak, de rövidesen a kérelmek özöne érkezett a Szentszékhez. A pápa tehát még a vakbuzgó Ottavia­­ninál is szigorúbban ítélkezik a volt pa­pok felett. Elvesztésüket igen szomorúnak, állapotukat sajnálatra méltónak mondja, ez azonban nem gátolja meg, hogy ,.tisz­tességtelenséget” és „hűtlenséget."’ vessen a szemükre, és megvetés tárgyává tegye őket a „lélekben egészséges és érdemes” papok szemében. Templomi menyegző a nyilvánosság kizárásával A lelkibetegnek és méltatlannak nyil­vánított szökevény legtöbbször már az új életbe vezető első lépésnél az egyházi hivatalok ellenállásába ütközik. A házas­sági engedélyt nem egyszerű dolog be­szerezni, aki pedig csak polgári házas­ságot köt, kiátkozzák. Ha tehát továbbra is békességben akar élni az egyházzal, ki kell várnia, amíg a hivatali apparátus jóváhagyja a kérelmét. Ha közben meg­nősült, az engedély megérkezése után megtarthatja az egyházi esküvőt is, de csakis legszűkebb családi körben, a nyil­vánosság kizárásával. Manapság már nem ritkaság, hogy a püspöki fogadóirodák továbbítják a kérel­meket Rómának. A közvetítő szerepét kü­lönösen akkor kénytelenek vállalni, ha fennáll a veszély, hogy a vőlegény meg­szökik. Persze, ezért Rómában mégis utánajár­nak, mi van a kilépési szándék mögött, betegség, kiábrándultság, avagy nő. A kérvény benyújtásától az ügy elinté­zéséig három nap, de három év is elmúl­hat (Musante, a pápa kedvenye például három nap alatt megkapta a nősülési en­gedélyt), de leggyakrabban tíz-tizenkét hónapba is beletelik. A püspöki fogadó­irodában kihallgatják a kérvényezőt. Még mindig az 1964. évi Ottaviani-féle kérdőív van használatban. A nősülni szándékozók nem kapják kézhez a kérdőívet, hanem szóbelileg válaszolnak a kérdésekre. A ki­töltött ívet azután Rómába továbbítják. Némely kérvényezőt különösen sokáig hagynak várakozni, mert remélik, hogy megbánja tettét, és visszatér az anyaszent­­egyházba. Száz kilépő közül ötvenöt kér engedélyt Csak kevesen tudják, hogy a házasodni kívánó papok közül hányan folyamodnak kérvényükkel Rómához. A Vatikán sze­rint a kilépők 85 százaléka adja be kér­vényét, a bennfentes prelátusok szerint azonban csak 55—60 százalék. A legtöbb kiugró pap valószínűleg lel­kész maradt volna, ha a p­ápa nem tiltja ki a papiakból. (Folytatjuk) |~AZ ÉDES BŰN I . Katoli­cus papok turnui a, calLeátus t&ittL ^ M­A­GYAR SZÓ Szombat, 1970. febr. 14. Budapest csendre ébredt A magyar főváros felszabadulásának 25. évfordulója Huszonöt esztendővel ezelőtt ezen a napon, 1945. február 13-án, több hetes ádáz harcok után, Budapest végre csendre ébredt — sugározta pénteken reggel Magyarország ünneplő fővárosából a Kossuth rádió. Tehát ennek is már 25 éve, íme egy negyed évszá­zad múlt el ama napok ót is. Lassan feledésbe merül a vérzivatar emléke, és már csak az időgép mondhat hiteleset azokról a napokról. Vegyük elő, s pergessük le a huszonöt éves filmet... Hol is kezdjük? Talán Pest felszabadulásá­val .. .* Január 18-án a II. Ukrán Hangseregcsoport csapatai befejezték Pest megtisztítá­sát az SS és a nyilas hor­dáktól, és körülbelül 5000 háztömböt elfoglalva érték el a Duna partját. A magyar Nemzeti Függet­lenségi Front 1945. január 19-én a következő felhívást intézte a felszabadult Pest lakosságához: „A Vörös Had­sereg a magyar főváros utol­só háztömbjeiért vívja fel­szabadító harcát. Budapest teljes felszabadítása napok, esetleg órák kérdése. Az ost- t­rom hetei alatt tönkretett, víztől, világítástól, gáztól és kenyértől megfosztott fővá­ros vérkeringésének megin­dítása a lakosság életének legfontosabb kérdése. Budapest utcáin még foly­nak a harcok. Az ideiglenes­­ nemzetgyűlés és a magyar kormány emiatt egyelőre­­ még Debrecenben tartózko­­­dik, és így nem állhat élére­­ a helyreállítás munkájának,­­ holott minden óra és perc, s amelyet tétlenségben töltünk, napokkal és hetekkel hosz­­szabbítják meg a főváros la­kosságának megpróbáltatá­sait. Cselekednünk kell. A főváros már felszabadí­­í­tott kerületeiben megalakult vagy megalakulóban van a magyar demokratikus pártok * (Karsai Eleknek: A budai vártól a Gyepfii­g című köny­ve alapján.) (a Független Kisgazda Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Párt),­­az egyházi és társadalmi szervezetek képviselőiből a Magyar Nemzeti Független­ségi Front, amely a kormány és a nemzetgyűlés Budapest­re jöveteléig átveszi a köz­­igazgatást, a rendfenntartá­si és a helyreállítási mun­kálatok vezetését. .. ... A nemzeti összefogás szellemében a független, szabad és demokratikus Ma­gyarország fővárosának újjá­építéséért e munkára szólít fel minden igaz magyart a Magyar Nemzeti Függet­lenségi Front.” Azokban a napokban a szovjet csapatok már az Ode­ránál voltak, 50 kilométer­re Berlintől, Távol-Keleten az amerikai haderő feltartóz­tathatatlanul nyomult Japán felé, Jugoszláviában a nép­hatalom még viaskodott az ellenséggel, de már szer­vezte az új életet, egyszóval az egész világ látja már a világháború egyetlen lehetsé­ges kimenetelét, csak Ma­gyarország nyugati vidékein volt még egy, a maga bete­ges, monomániá­s, rögeszmés világához ragaszkodó gyüle­­vész had: a nyilasok. Ma már szinte hátborzon­gató morbiditásnak tűnhet, hogy azokban a napokban a nyugati vidékekre mene­kült Szálasinak nem akadt fontosabb dolga, minthogy a ny­ilaskeresztes és a hunga­rista csillagrend jelvényei­nek tervezésére pályázatot hirdessen. Nevezetesen: „A nyilaskeresztes rend jelvé­nyének alapja a nyilaskereszt legyen, közepén a H-betű­­vel. Adományozásra fog ke­rülni ezzel az alapfokozattal vagy a következő magasabb fokozatokkal: a kardokkal, a „ babérkoszorúval és a brilli­­­áns hungarista csillaggal” — s rögzíti beteges pontossággal­­ a pályázati hirdetés. ■ És egyébként is a Szálasi­­- rendszer úgy élt és r­endez­­­kedett, mintha a legtökéle­tesebb biztonságban lenne. A Soproni Hírlap egyik ak­kori számában a nyilaske­resztes párt közleményt je­lentetett meg, amely szerint az antropológiai vizsgálatok február 2-án folytatódnak, és azon 25 nyilas testvér­nek kell megjelennie, hogy megállapíthassák, ki tartozik a felsőbbrendű fajhoz... Az antifasiszta koalíció haderőn azonban kevés meg­értést tanúsítottak a náci nyilasvilág antropológiai szempontjai iránt, és február 1-én a szovjet csapatok meg­kezdték utolsó támadásukat Budán.­­ Február 12-én hajnalban a Várba szorított német és­­ nyilas egységek megpróbál­tak kitörni az ostromgyűrű­­­ből. A szovjet csapatok a fasiszta rohamalakulatokat egészen a hűvösvölgyi Nagy­rétig engedték, ott körülfog­va megsemmisítették. Február 13-án a szovjet főparancsnokság napiparan­csa adta hírül: „A II. Uk­rán Hadseregcsoport csapa­tai, együttműködve a III. Ukrán Hadseregcsoport csa­pataival, másfél hónapos ost­rom kemény küzdelmei után, a nagyvárosi háború utcai harcainak nehéz körülmé­nyei között ma, február 13- án befejezték a Budapesten körülzárt ellenséges kötelé­kek megsemmisítését, s így teljes egészében elfoglalták a magyar fővárost, Budapes­tet, a német védelem fontos központját a Bécs felé vezető úton”. Az ideiglenes nemzetgyű­lésben már a nép igazi kép­viselői tanácskoztak Magyar­­ország demokratikus kibon­takozásáról. SZAVICS György 1Г* T4vla1TI JESEMÍÉÍÍK .......»■•■■■•••••■MMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIlllll CANBERRA. — Vladimir Bolović helyettes külügyi ál­lamtitkár csütörtökön meg­beszélést folytatott Plimsoll ausztráliai külügyi államtit­kárral. Megvitatták a két ország együttműködését és más közös érdekű problé­mákat. Szó volt az Auszt­ráliában működő jugoszláv­­ellenes terrorista csoportok tevékenységéről is. (Tanjug) BONN. — Willy Brandt nyugatnémet kancellár pén­teken Koppenhágába uta­zott. (UPI) BUDAPEST. — Hivatalo­san bejelentették, hogy Pé­ter János magyar külügy­miniszter Ivan Basev kül­ügyminiszter meghívására a közeljövőben Bulgáriába utazik. (Tanjug) NEW YORK. — Kam­bodzsa állandó ENSZ-kép­­viselője tiltakozott a Biz­tonsági Tanács elnökénél, mert az Egyesült Államok és Dél-Vietnam csapatai mind gyakrabban megsértik az or­szág területét. (TASZSZ) PEKING. — A kínai újsá­gok élesen támadják az USA-t, mert fokozza a ve­gyi és bakteriológiai fegy­verek gyártását. A lapok szerint ez a jelenség az amerikaiak gyengeségéről ta­núskodik. (Tanjug) BONN. — A nyugatnémet kormány megadta a beuta­zási engedélyt a My Lai-i tömegmészárlás két szemta­nújának. A két dél-vietna­mi leány a Bundestag szo­ciáldemokrata képviselői előtt beszámol a vérengzés részleteiről. (Reuter) LAGOS. — Az ENSZ négy nigériai megfigyelőjé­nek küldetése befejeződött, és a megfigyelők február végén elhagyják Nigériát. (AFP) SAINT LOUIS. — Clark Clifford volt amerikai véd­­erőminiszter felszólította a Nixon-kormányt, hogy ter­jessze elő a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapa­tok végleges kivonulási ter­vét. (UPI) ALGÍR. — Ahmed Ben Béla volt algériai köztársa­sági elnök, akit 1965 júniu­sában megfosztottak hatal­mától, Algír közelében él házi őrizetben. Kitűnő egész­ségi állapotnak örvend, és gyakran meglátogatják a szülei. (AFP) RÓMA. — Vladimir Alek­­szandrov szovjet diplomata után kiutasítottak Olaszor­szágból egy szovjet újságírót is. Állítólag megszegte a tevékenységére vonatkozó olasz szabályokat. (AP) PÁRIZS. — Franciaország­ban tizenkét évi börtönre ítélték Eugen Voelknert, mert adatokat gyűjtött az NDK számára. (AFP)

Next