Magyar Szó, 1970. február (27. évfolyam, 30-57. szám)

1970-02-25 / 54. szám

2. oldal Nem arab kommandók voltak a tettesek Az Al Fatah közleménye és Arafat sajtóértekezlete a svájci katasztrófával kapcsolatban Az AP értesülései szerint az algériai hírügynökség utalt annak lehetőségére, hogy a Coronado típusú sváj­ci utasszállító repülőgépen történt robbanást az Izrael felé útnak indított lőszer okozta. A hírügynökség hangsú­lyozta, hogy az utóbbi idő­ben sok fegyvert küldtek Iz­raelbe a svájci repülőtereken keresztül. „Különös, hogy sokan azonnal a palesztinai kommandók szabotázsára gondoltak, de eszükbe sem jutott, hogy az Izraelnek szánt lőszer robbant fel” — írja a hírügynökség. Az A1 Fatah nevű Palesz­tinai felszabadító szervezet közölte, hogy semmi köze sincs a svájci gép katasztró­fájához. „Az A1 Fatah Palesztinai felszabadító szervezet őszin­te részvétét nyilvánítja, és kijelenti: ha ki is derül, hogy a merénylet arab terroris­ták műve, ezek nem tartoz­nak a palesztinai forradalmi erők kötelékébe” — áll az Al Fatah Genfben kiadott köz­leményében. A szervezet a továbbiak­ban hangsúlyozza, hogy az ilyenfajta támadások csak Izrael és az úgynevezett Pa­lesztinai Népfront malmára hajtják a vizet. A Népfront terroristái — min­t ismeretes — kezdetben azt állították, hogy ők csempészték a bom­bát a svájci gépbe, később pedig cáfolták állításukat. Az A1 Fatah hangsúlyozza, hogy a Népfront, akárcsak Izrael, ellensége a palesztinai nép jogos harcának. „Az Al Fa­tah nyíltan harcol Izrael el­len Palesztina területén, de sehol másutt” — áll a köz­leményben. Arafat, a szer­vezet vezetője, ammani saj­tóértekezletén az egész moz­galom nevében közölte: nem arab kommandók voltak a tettesek. Nemzetközi értekezletet követel a szállítómunkások sza­kszervezete A svájci légi katasztrófa miatti jogos felháborodás, még mindig tart. A svájci kormány — az UPI szerint — rendkívüli ülést tartott, és hathatós intézkedéseket ren­delt el, hogy meghiúsíthas­sák az újabb merényleteket. Az osztrák külügyminiszté­rium egyik képviselője — je­lenti az AFP — a svájci légi katasztrófa és a frankfurti bombamerénylet kapcsán kö­vetelte, a kérdést terjesszék az ENSZ Emberi Jogok Bi­zottsága elé. Londoni hírek szerint a szállítómunkások nemzetkö­zi szövetsége — több mint ötmillió tagot számlál — táv­iratban követelte U Thant ENSZ-főtitkártól, hogy hív­janak össze nemzetközi ér­tekezletet, és akadályozzák meg a repülőgépek elleni merényleteket. Az AFP szerint Oszmán Dana libanoni tájékoztatás­ügyi miniszter sajnálkozását fejezte ki a svájci gép ka­tasztrófája miatt, és felszó­lította a világközvéleményt, ne higgyen az izraeli vádak­nak, amelyek szerint a me­rényletet palesztinai komman­dók követték el. Az Evening Standard című londoni lap azt írja, hogy a brit pilóták követelik: szüntessék meg a Közel-Kelet felé induló járatokat, mert a Közel-Kelet háborús öve­zet. Az UPI jelenti, hogy a Sabena nevű belga légifor­galmi vállalat teherszállító repülőgépei nem közleked­nek Izrael és Belgium kö­zött, a személyforgalom azon­ban zavartalanul folyik. Az AP arról számol be, hogy Golda Meir izraeli mi­niszterelnök felszólítást inté­zett tizenkilenc országhoz, hogy hozzanak sürgős intéz­kedést az utasszállító repü­lőgépek elleni terrortámadá­sok meghiúsítása érdekében. Az AFP londoni jelentése szerint a londoni repülőtéren megtiltották a jordániai, a Szíriai, a szudáni, a szaúd­­arábiai, a kuvaiti, az iraki, az izraeli és az egyiptomi légiforgalmi vállalatok ki­­rendeltségeinek munkáját. TASZSZ: Az amerikai és izraeli propaganda rágalmazza a kommandókat A TASZSZ hírügynökség hírmagyarázatában foglalko­­­zik a selgeci légi katasztró­­­­fával. Hangsúlyozza, hogy a Palesztinai Felszabadító Moz­galom semmiképp sem fele­­­­lős a szerencsétlenségért. Tel - Aviv és Washington azért­­ csaptak ekkora lármát, hogy háttérbe szorítsa az Abu Za­hái egyiptomi gyár elleni iz­raeli bombatámadások jelen­tőségét. „Az amerikai és az izraeli propaganda rágalmazza a pa­lesztinai kommandókat, ami­kor azt állítja róluk, hogy bombát helyeztek el a svájci gépben” — áll a TASZSZ hírmagyarázatában. Nyugatnémet szakvélemény Az AFP jelenti Bonnból, hogy a nyugatnémet szakem- s­berek megállapították: a müncheni repülőtéren feb­ruár 10-én történt merény­­­­lethez az arab országok­­ kormányainak semmi köze. Hangsúlyozzák, hogy az arab kormányok nem befolyásol­ják a kisebb jelentőségű ge­rillacsoportok tevékenységét. Az izraeli El Al légiforgalmi vállalat személyzete átvizs­gálja az utasok poggyászát Guyana köztársaság lett összecsapás a guyanai—venezuelai határon Rio de Janeiróból jelenti a Tanj­ug. Guyanában — az ország 1966 májusában szabadult fel a brit gyarmaturalom alól — hétfőn éjjel kikiál­tották a köztársaságot. Forbes Burnham miniszterelnök a díszülésen bejelentette, hogy hazája fenntartás nél­­­­kül részt vállal az el nem kötelezett országok politi­kai tevékenységéből, é­s azonnal hozzálátnak a guyanai szocializmus építéséhez. A köztársaság kikiáltásával megszűnt a brit királynő uralma és képviselője, a kor­mán­y­zó hivatala. George­­townból jelentik, hogy Guy­ana nem lép ki a Brit Nem­zetközösségből, de valószínű, hogy a közeljövőben felvéte­lét kéri az Amerikai Álla­mok Szervezetébe. Mint isme­retes, néhány karib-tengeri ország ugyanezt tette: Com­­monwealth-tagállam maradt, de belépett az AÁSZ-ba. A guyanai parlament meg­kezdte az elnökválasztások kiírásáról szóló vitát. Burn­ham miniszterelnök közölte, hogy a társadalmi irányítá­son alapuló parlamenti rend­szert vezetik be az ország­ban. Időközben a venezuelai és a guyanai határon heves folyt a két or­szág katonái között. Vene­zuela ugyanis — mint isme­retes — már évek óta jogot formál Guyana kétharma­dára. Nixon népszerűsége A Harris közvélemény­kutató intézet legutóbbi körkérdésének eredményé­ből megállapítható, hogy Nixon elnök népszerűsége december óta 62 százalék­ról 58-ra csökkent. Általános vélemény sze­rint ennek oka az ameri­kai gazdaság helyzetében és a kormány inflációelle­nes intézkedéseiben kere­sendő. MAGYAR SZÓ Szerda, 1970. febr. 25. Az az Egyenlítőn­ k Munkatársunk latin-amerikai levele T­rinidad és a brazil Recife kikötőváros között nyolc teljes napig hajóztunk. Ez a hajó­út sem volt unalmasabb vagy érdekesebb a többinél, a hajó nem úszott simán, de nem is hánykolódott erőseb­ben a szokásosnál. Nem is akadt volna feljegyezni való, de hát ezen az útszakaszon léptük át az Egyenlítőt, ju­tottunk el a föld­gömb egyik feléről a másikra, az északii féltekéről a délire. S ez régtől fogva élményszám­ba megy. Kolumbus óta minden ten­gerész számára elraktározni való eseménynek számított. A hajósok régtől fogva meg­ünnepelték. Valamikor azért volt a vigalom, hogy Nep­­tunt, a tengerek istenét mi­nél jobb kedvre derítsék, az meg — viszonzásul — minél jobb idővel jutalmazza meg őket. Abból az időből ma­radt fenn az a tengerész­szokás, hogy azokat az uta­sokat, akik először haladnak át az Egyenlítőn, megkeresz­telik. A keresztelő ünnepség pedig századok óta úgy zaj­lott le, hogy a legénység egyik tagja vagy valamelyik utas felöltözött Neptun pap­jának, s tréfás szöveget szerkesztett az új utasokról, és azt nagy ivászat, evészet közepette fölolvasta. Az új­donsült tengerészt vagy utast megkeresztelték, s at­tól kezdve, amíg szárazföl­det nem ért, csak azon a nevén szólították, amelyet Neptun papjától kapott. Fe­jét azonban nem hajtották keresztvíz alá, mert a ten­gerek istene ezzel nem elé­gedett volna meg, hanem egyszerűen beledobták a tengerbe. Azóta annyiban változott a szokás, hogy az utast nem hajítják a vízbe, mert ma már a hajók magasabbak, gyorsabban járnak, s veszé­lyes lenne a tengerbe do­bás. A modern hajókon azonban medencék vannak, a keresztelésre ezek is meg­felelnek. A civilizált karban tehát az utast nem a ten­gerbe, hanem a fürdőme­dencébe dobják, méghozzá ruhástul. Természetesen senki sem várja el, hogy az óceánon bármilyen szemmel látható­nyoma legyen az Egyenlítő­nek. A dél-amerikai parton mégsem lehet eltéveszteni. Nemcsak a tengerészek tud­ják, hol húzódik, hanem az utas is. Az Egyenlítőt ugyanis ezen a vidéken az Amazonas folyó jelzi. Az Egyenlítő a torkolatánál szeli át, de a legkanyergósabb ré­szei sem távolodnak el tőle 4 foknál messzebb. A folyó­óriás vizét már több száz kilométerrel az Egyenlítő előtt észre lehet venni. Fi­nom iszapszemcséi ilyen nagy távolságban is sárgás­zöldre festik az óceán kék vizét. A világ egyetlen más fo­lyója sem visz annyi vizet a tengerbe, mint az Amazo­nas. A folyam vidékén éven­te több mint kétezer milli­­méternyi csapadék esik, majd négyszer annyi, mint nálunk. A rengeteg vizet kétszáznál több mellékfolyó szállítja az Amazonasba. Közöttük tizennyolcnak a hosszúsága és vízibősége meghaladja a Rajnáét és a Dunáét. Vízgyűjtő területe hétmillió négyzetkilométer. Két adattal szemléltetjük, milyen óriási terület ez: Brazilia — Dél-Amerika leg­hatalmasabb országa —, 8,5 millió négyzetkilométeres te­rületen fekszik, Európa te­rülete pedig valamivel több mint 10 millió négyzetkilo­méter. Az Amazonas vidéke tehát egész Brazília terüle­tének 82 százaléka, s ha Eu­rópában lenne, a kontinens területének 70 százalékát foglalná el. Érdekesek az amazonnal folyók színváltozatai. A ki­mosott ásványrészecskék az Amazonas és néhány mel­lékfolyójának vizét arany­sárgára festik, a Rio Negro a humusztól sötétfekete, mel­lékfolyója, a Rio Blanco meg tejfehér. Az Amazonas 6280 kilo­métert tesz meg a forrás­vidékétől az óceánig, azaz háromszor akkora távolsá­got, mint a belgrád—moszk­vai útvonal. A forrásból eredő vize több mint­­két hó­napon át hömpölyög, mire az Atlanti-óceániba érkezik. A hatalmas folyam medre a Rio Negro torkolatánál há­rom kilométer széles, mire azonban eléri a tengert, 30— 40 kilométerre terjeszkedik. Mégis mély a medre, több helyen 100 méteres. Még csak egy adatot jegy­zünk fel az óriásfolyóról: másodpercenként 120 000 köbméter, azaz 120 millió li­ter vizet visz az óceánba, azaz minden órában 432 mil­liárd, s naponta 10 368 mil­liárd litert. Többet, mint Európa összes folyói együtt­véve. LOVAS István BUDAPEST OSTROMA (4) Villamoson a frontra Egy decemberi estén a Keleti pálya­udvarnál egy­­katona szállt fel a villamos­ra. Senki sem szólította meg, magától kez­dett beszélni, rángatózó arccal, szinte ön­kívületi állapotban. — Most jövök Gödöllőb­ől a HÉV-vel (Helyiérdekű villamos), egyenesem a front­ról. Ott van Gödöllő alatt, egészen közel villamos végállomásához. Kimenőt kap­tam reggelig, a frontról, a haláltól... Beszéd közben egyre jobbam tűzbe jött. Mellém ült le,­­nem húzódhattam el tőle. — Itt van a barátom pénztárcája, csu­pa vér. Ott halt meg mellettem. Most vi­szem az anyjának, ami a zsebében volt. Uram, ki fogja ezeket megállítani? Mit akarunk? Maguk itt sétálgatnak, nyugod­tan felszállna­k a villamosra, moziba jár­nak, mi meg ott döglünk meg egy órá­nyira maguktól. Ember... A Ráták (orosz vadászgépek) úgy céloznak, hogy pont a lövészárokba dobják a bombát... Csak pusztulunk hiába ... Valaki rápisszegett­, az utasok rémülten húzódtak el tőle, de a katona tűzbe jött és habzó szájjal ordított: — Mit pisszegnek, tán azt hiszik, Hogy félek valakitől, a szaros nyálasoktól... Ki­küldik a kölyköket levente-puskával... Máma is ott bőgött mellettem egy csomó gyerek a lövészárokban. Hát ezek árkot sem tudnak ásni, nemhogy lőni. Csak meghalni tudnak. Elzavartam őket. Men­jetek az anyátok... A Dán-kanyartól za­varnak bennünket, és most levente-pus­kával akarjuk megállítani a tankokat... Sírnom kellene, de inkább röhögök. Az utasok a körút sarkán pánikszerűen menekültek, de a szoratkatona egyre job­ban belelovalta magát: — Reggelig van eltávozásom, röhögnöm kell... Kimenőt kaptam a frontról, ma­guk meg itt lapítanak... Na, majd ha idáig érnek, maguk is szagulnak egy kis puskaport... Addigra én már régen meg­­döglök... Hacsak ... Ne tojjanak be, me­gyek ... Bár itt lőnének agyon, inkább, mint ott az árokban... Itt mégis elka­parna valaki... Az Erzsébet-hídnál hirtelen leugrott és eltűnt az elsötétített Váci utca irányában. A rettegéstől megdermedve meredtünk utána. Senkit­­sem mert felnézni, nehogy leolvassák a gondolatait... Valaki végül megszólalt, ta­lán csak azért, hogy igazolja a katonáit vagy ön­magát: — Ennek a félelem elvette az eszét... Síri hallgatás volt a válasz. Mindentől féltünk, a fölénk magasodó, elsötétített várostól, az emberektől, még a közelgő szabadságtól is... Ki fogja megérni, és mi lesz majd akkor, mennyi szenvedést kell még átélni addig ... Telefon a front másik oldaláról — Képzelj­ék, mi történt! Szörnyűség, szinte el sem tudom hinni! A férjem az előbb telefonált! Már az oroszoknál van, ma délután elfoglalták az őrszobájukat! Kint, Budán, a Hűvösvölgyben! Azt kér­dezték, hogy merre van az út a Duna felé! Elképedve bámultunk a szomszédasz­­szonyra. Oroszok, Budán? Hát ez meg mi? Igaz lenne? A kis társaság tagjai megdöbbenve, ve­gyes érzelmekkel bámultak egymásra és a hírhozóra. Be ke­l­l vallanom, hogy a meg­lepetés teljes volt. A szomszédasszony lassanként megnyu­godott. — Az uram (rendőrőrmester volt), már hetek óta kint teljesít szolgálatot a Hű­vösvölgyben, valahol a Zuhatag-sornál. Még örült is neki, amikor kihelyezték, mert azt mondja, már elege van a sok bombázásból, a romok alá került embe­rekből, sebesültekből­, hullákból meg a sok nyilas pernahajderből. Bocsánatkérően fordult az előbb érke­zett Török szomszéd felé, akiről tudva volt, hogy tagja a nyilas pártnak. Török elengedte a fülke mellett a megjegyzést. — Most, tessék, mi történt? Dehát hon­nan kerültek oda az oroszok? Ejtőernyő­vel ugrottak le? Nincs fél órája, hogy telefonált. Azt mondja, ki kellett várni, míg tovább mennek, befelé, az Új­ Szent János-kórház felé. Képzelheti hogy meny­nyire megijedtek a rendőrök, amikor hirtelen bevágódott hozzájuk egy csomó géppisztolyos orosz. Mit tehettek volna, fölemediték a kezüket. Azok meg otthagy­ták a puskáikat is az állványon. Jaj, vé­gem van, mi lesz az én édes urammal Igyekeztünk megnyugtatni az asszonyt, de nehezen tért magához. (Folytatjuk)

Next